Élet és Irodalom, 2004. janár-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-02 / 1. szám - Kelecsényi László: Hamlet esete Poloniusszal • reflexió | Visszhang • Molnár Gál Péter (2003/51-52.) (2. oldal) - Molnár Péter: A szólásszabadság stratégiája • reflexió | Visszhang • William H. Renhquiest: A hozzászólás szabadsága (ÉS, 2003/49.) (2. oldal) - Mélyi József: Pontosítás • reflexió | Visszhang • Bordács Andrea, Kollár József: Az elmélet gyakorlata (ÉS, 2003/50.) (2. oldal) - Koppány Zsolt: Pilinszky • reflexió | Visszhang • György Péter: „A föld őrzi a testet, a kő a nevet, a lég a lelket…” (ÉS, 2003/42.) (2. oldal) - Békés Vera: Dürrenmatt, és akiknek nem kell • reflexió | Visszhang • Koltai Tamás: Hölgyválasz (ÉS, 2003. december 3.) (2. oldal)

A szerkesztőség köszöni az ünnepi jókívánságokat és minden kedves olvasónak boldog új évet kíván. Hamlet esete Poloniusszal Közel másfél kolumnányi terjedelemben méltatta figyelmére az ÉS karácsonyi szá­mában (2003/51—52.) Molnár Gál Péter Gábor Miklós újabb naplóinak általam szerkesztett kötetét (Nyomozok magam után, Palatínus Kiadó, 2003). Azazhogy épp nem a könyvről írt ilyen hosszasan, ha­nem a naplóíró színész ötvenes évek eleji, főként művészeten kívüli tevékenységéről. A Gádor Béla egykori dramolettjének cí­mét elkölcsönző, Lyuk az életrajzon című dolgozat ugyanis leginkább arról szól, mi­ként s mennyire piszkolódott be a későbbi zseniális magyar Hamlet a Rákosi-korszak politikai mocsadékában. Abban a rövid, ám annál vészterhesebb időszakban, ami­kor a gyerekeken kívül szinte csak a bör­tönben ülők és a kitelepítettek, no meg a mindenkori alámerülők maradtak tiszták a fogalom erkölcsi értelmében. M. G. P. cikkének legalább a harmada idézetekből áll. Szép kis csokrot kapunk azokból a szövegekből, melyekkel G. M. Polonius-féle udvaroncként politizálta szét istenadta tehetségét - mellesleg szük­ségtelenül, éppen, mert tehetséges volt, s nem színészi gyorstalpalón diplomát nyert, színpadra fölnyomott káder. Aki nem ismerné még az olvasók közül Gá­bor, a színész politikai múltját, nemzed színházi párttitkárságát, vonalas felszóla­lásait és cikkeit korabeli fórumokon, s a hírhedt „török ügyben” képviselt állás­pontját, most pótolhatja mulasztását. De mi az értelme ennek? Mire jó a post mortem tetemre hívás? G. M. leszámolt politikai múltjával. Otthagyta gyűlölve­ tisztelt igazgatóját, a magyar színházi élet hammelni patkány­fogójaként működő Major Tamást, párt­ba nem lépett be, se 1956, se 1989 után. Sőt, a kilencvenes években nyilvánosság­ra került naplóiban (Egy csinos zseni, Sánta szabadság) maga vallotta be egykori tévtet­­teit. Kinek ártott akkor­­ önmagán kívül? (Talán az úgynevezett török ügy érintett­jeinek -a névsor M. G. P. cikkében.) Miért zrikáljuk hát holtában a színészt? Kisebbedjen csak életművének súlya az utókor szemében? Legyen igazságosság, ha el is vész a vi­lág? De hát ki az, aki kizárólagos jogosít­vánnyal rendelkezik, hogy ítélkezzék em­bertársai felett? S mely teljesítménye alap­ján mérlegeljük bárki értékeit, ha nem a legjobb, a legnagyobb szerint? Miféle krutális gondolkodásmód az, amelyik képtelen - nem is a megbocsátás­ra, mert G. M.-nek meggyőződésem sze­rint semmit sem kell megbocsátanunk - a nagylelkűségre? Kelecsényi László polgárjogi szövetségese, az 1909-ben ala­pított National Association for the Advancement of Colored People (NAACP) kezdeményezte. Az ACLU állás­pontja saját tapasztalatból is következett. Az­ első világháború alatt a postahivatal zárolta az ACLU elődjének, a National Civil Liberties Bureau-nak valamennyi publikációját. Az NAACP követelését el­utasították, és húsz évvel később az NAACP, mint vezető polgárjogi szervezet, már maga is ellenezte a rasszista propa­ganda postázásának tilalmát. Az ACLU kész volt a Klan védelmére kelni akkor is, ha a hírhedt szervezet felvonuláshoz, vagy nyilvános gyűlés tartásához való jo­gáról volt szó. Ez az állásfoglalás sem pusztán elméleti alapon nyugodott. Az 1920-as években polgármesterek és rend­őrfőnökök Egyesült Államok-szerte rutin­szerűen tiltották baloldali csoportoknak, a születésszabályozás szószólóinak és magá­nak az ACLU-nak a gyűléseit. Az ACLU, és később az NAACP is, tehát a szólásszabadság kiterjesztésének stratégi­áját választották, a rasszisták elhallgattatá­sának megkísérlése helyett. Döntéseik alapvetően befolyásolták a szólás szabadsá­gának terjedelméről folyó vita alakulását. 1928-ban, a szövetségi Legfelsőbb Bíróság még nem minősítette alkotmányellenes­nek ugyan azt a New York állam­beli anti- Klán törvényt, amely a maszkban való fel­vonulás tilalma mellett tagjai nevének fel­fedésére kötelezte a Klánt (Bryant v. Zimmerman, 278 U.S 63 [1928]). 1958- ban azonban, a Legfelsőbb Bíróság már alkotmányellenesnek ítélte azt, hogy Alabama állam taglistájának átadására kö­telezte a feketék egyenjogúságáért síkra szálló NAACP-t (NAACP v. Alabama, 357 U.S. 449 [1958]). A tiltás önkényes lehető­sége ellen irányuló jogkiterjesztő stratégia tehát bevált: megvédte azokat is, akik a szegregáció felszámolásáért küzdöttek. Ha a szólás szabadságának szűkítésével pró­bálták volna elérni a céljukat, azzal éppen a rasszisták kezére játszottak volna. Molnár Péter kg nem volt túlélő. A Harmadik Birodalom szövetségesének, Magyarországnak volt a sorkatonája, csapatával nyugatra sodró­dott. A felszabadulófélben dermedő láge­rek látványát tágította egyetemessé; egyébként katolikus annyit tesz, mint egye­temes. Kevés ide az a két szó, hogy „komo­lyan vette”. Többet tett, még Adomónál is. Ettől volt a XX. század egyik legnagyobb költője, világviszonylatban is. Ember, aki nem volt sohasem a lágerek foglya, de a század legnagyobb „botrányát” égbe emel­te. Keresztény létére Borowski volt a túl­élő! És túlélők azok a nem keresztény test­véreink, akik nagyon kevesen, de a sors kegyelméből (?) visszatértek. Koppány Zsolt A szólásszabadság stratégiája A hozzászólás szabadsága című levél (ÉS, 2003/49.) szerzője - aki William H. Rehn­­quistként, az amerikai Legfelsőbb Bíróság főbírójaként ír -, Rádai Eszter Fodor Gá­borral készített interjúja (ÉS, 2003/47.) kapcsán összegzi az 1920-as évek amerikai szólásszabadság-vitáit. Pár mondatos leírá­sa pontos, az azonban nem derül ki belő­le, hogy Fodor állítása lényegét tekintve igaz, azaz a polgárjogi mozgalom szabad­ságát valóban a véleménynyilvánítási sza­badság ugyanazon felfogása tette lehető­vé, mint amely a Ku-Klux-Klan szabadsá­gát is védte, már a múlt század húszas éveitől kezdve. Mint Samuel Walker írja Hate Speech című kitűnő könyvében (Uni­versity of Nebraska Press, 1994), az 1920- ban a szabadságjogok védelmére alakult American Civil Liberties Union (ACLU) az önkényes korlátozás lehetőségével szemben kezdettől fogva kiállt a rasszisták szólásszabadsága mellett is. Az ACLU már 1921-ben fellépett Hen­ry Ford antiszemita lapja, a Dearborn Inde­pendent terjesztésének betiltása ellen, és Clevelandben, valamint Toledóban szö­vetségi bíróságok fel is függesztették a ti­lalmat. Szintén 1921-ben, az ACLU a Klan-propaganda posta általi terjesztésé­nek tilalmát is ellenezte, pedig azt éppen ÉLET ÉS|#__________________2 IRODALOMI VISSZHANG Pontosítás Nem biztos, hogy érdemes belefogni a kri­tika kritikájának kritikájába, de a pontos­ság kedvéért mégis szükséges. Bordács Andrea és Kollár József Az elmélet gyakorla­ta című cikkükben (ÉS, 2003/50.) össze­foglalják egy „hajmeresztő" kijelentésemet, amelyet a műcsarnoki Plastica Dreams kiál­lítás kapcsán tettem a Műértőben (ponto­san: Műértő, 2003/7-8.). Cikkem az elna­gyolt összefoglalóval szemben nem arról szólt, hogyan válhatna áttekinthetővé egy ilyen reprezentatív kiállítás, hanem hogy a mai magyar művészeti életben az ilyen reprezentatív kiállítások helyett lenne szük­ség „sarkos kijelentésekre”. Dékei Kriszti­na kiállítási kritikájából (Új Művészet, 2003/9.) pedig a kiragadott és pontatlanul idézett, ezért aztán értelmetlen mondatok miatt úgy tűnhet, mintha a „gyakorlat” Molochja előtti térdeplése a józan eszét is megzavarta volna. Emellett írása - az enyémhez hasonlóan - egy pillanatig sem kérdőjelezte meg az elméletek létezésének jogosultságát. Az apró csúsztatások talán még elnézhetők lennének, de ezek alap­ján mindketten egy értehetetlen névsor elemeivé váltunk. Az, hogy Perneczky Gé­zával együtt említenek, megtisztelő, hogy Hernádi Miklóssal, meglepő, de hogy Legéndy Péterrel is, az megdöbbentő. Az „elméletellenesek” csoportjának ilyen összeállítása nagyon kétséges elméleti konstrukción alapul, és azt hiszem, még kevésbé következetes, mint az elmélet fel­vázolt elmélete. Mélyi József Pilinszky Már a Beszélgetések­ben is ostobán kérdez­ték a költőt. Hogyan került a lágerbe? Harbach, Ravensbrück föl sem merült. Válasza után azt hihette az ember, hogy akkortól soha többé nem említik őt mint lágerlakót. György Péter újszerű megkö­zelítésben vetíti elénk esszéjében (,,/t föld őrzi a testet, a kő a nevet, a lég a lelket... ”, ÉS, 2003/42.) a holokausztot és más genocídi­umokat. „Pilinszky költészete komoly tanulság arra, hogy mennyire magára maradt a hatva­nas években az a katolikus túlélő, aki komo­lyan vette, ami történt" [Kiemelés az erede­tiben - a szerk.]. György Péter tévedése tovább élteti a félreértést. Egyrészt Pilinsz­ * Tisztelt Koppány Zsolt! Talán félreértette, amit írtam. Pilinszky épp arról tett tanúbizonyságot, hogy egy, a táborban nem járt keresztény is - épp mert keresztény - „túlélővé” lehet. Tanúság erre költészete. Nagyrabecsüléssel György Péter Dürrenmatt, és akiknek nem kell Az ÉS 2003. december 3-i számában Hölgyválasz címen Koltai Tamás kifejezte meglepetését, hogy még mindig játsszák a mára „olvashatatlan, lapos, felszínes, érdek­telen” szerző „fityfiitty” darabját, Az öreg hölgy látogatását, ráadásul nem is egy szín­padon. Nem volt alkalmam még az említett előadásokat megnézni, de amit szóvá te­szek, az nem is (közvetlenül) a színpadi előadást, hanem magát a darabot érinti. Ha Dürrenmatt pusztán azzal a leleple­zéssel szolgálna, hogy kellően nagy sum­ma ígérete és elég nagy szükség esetén mindenki megvásárolható, akkor valóban igaza lenne a kritikusnak, ez tényleg az a fajta „akkurátus közhely, amiért nem érdemes darabot írni”. Amitől azonban Az öreg hölgy nem csupán „bizonyos koron túl lévő színész­nők jutalomjátéka’’, az a zajló történet és a kimondott szöveg közötti, színpadon szo­katlan viszony: olyasmi, aminek a husza­dik század közepe előtt nem nagyon talál­ni előzményét, és talán ez sem véletlen. A történet - ha az öreg hölgy szemszö­géből figyeljük, akkor - egy tökéletesen végigvitt bosszú története: egy modern Monte Christo-história. Már csak ezért is kérdés, hogy a pénz itt mozgató oka-e az eseményeknek, vagy inkább a katalizátora. A vétkesből áldozattá váló Alfréd 111 szem­pontjából a történet „kafkai”, erre szokás leggyakrabban utalni. Ha a könnyelműen költekező város álszent lakóit, „a megláto­­gatottakat” nézzük, akkor Mark Twain és Arthur Miller hasonlóan álszent városkái juthatnak eszünkbe. Amennyiben csak a cselekmény menetére lennénk tekintettel, akkor a darab, ilyen előzmények után, tényleg elég laposnak bizonyulna. Ha vi­szont kizárólag a darabban kimondott sza­vakra figyelnénk, abból egy egészen más, önmagáért helytálló történetet kapnánk, valami ilyesfélét: bárhogy vádaskodott is a „nevetséges félelmeivel” küszködő 111, a város mindvégig ellenállt mindenféle kí­sértésnek, mert lakói csak az igazságossá­got tartották szem előtt. A mégis bekövet­kezett haláleset pedig a tragikus véletlen műve. S ki állapítja meg, mi történt valójá­ban? A szerző által „a kényelmetlenek”­­nek titulált sajtótudósítók, rádió- és filmri­porterek biztosan nem. Ezt a (legalább) két történetet hozza össze egyetlen darabban Dürrenmatt, elég szokatlan módon. A tragikus komédia szerkezete a klasszikus görög sorsdrámá­kat idézi (Medea), egyetlen lényeges kü­lönbséggel. Hiányzik belőle a klasszikus művek egyik elengedhetetlen kulcsmozza­nata: a döntő fordulat. Az események, az ajánlat elutasításától a végigvitt gyilkossá­gig anélkül történnek meg a szereplőkkel, áldozatokkal, végrehajtókkal és tudósítók­kal, hogy mindezzel együtt járna a szöve­gük egyértelmű változása. Akinek a beszéde itt egyértelmű (Claire), az nem változik a darab során, akik megváltoznak (Gülle­­nnek, Ilit nem számítva, de beleértve a pa­pot és a tanárt is), azoknak a pedig beszé­­­­de mindvégig kétértelmű marad. Az elha­talmasodó fenyegetést nem a szavak hor­dozzák (legalábbis nem a megszokott érte­lemben). A darab szinte bármely jeleneté­ből kiemelhetnénk mondatokat, és elhe­lyezhetnénk tetszés szerint szinte bárhova, a cselekmény ettől alig módosulna. Mi­közben az események gyorsuló tempóban haladnak a végkifejlet felé, nem csak Alfréd 111, de a néző/olvasó sem talál olyan monológot vagy dialógust, amelyre bizto­san rámutathat: itt, ezen a ponton és nem másutt vesz döntő fordulatot a közhangulat, a hangnem, a cselekmény. Még a gyűlé­sen sem hangzik el - ahol pedig a halálos ítéletet kollektíven végrehajtják - egyetlen olyan kijelentés sem, amit az (amúgy nem sok kényelmetlenséget okozó) sajtó ne a tiszta örömünnep hangjának fogna fel. Az első sajtótudósító a polgármester szavát vissz­hangozza: „Az öröm ölte meg”, mire a második hozzáteszi: „Az élet úja a legmeg­­hatóbb történeteket.” Így tehát még a gyilkosság sem válik teljesen nyilvánvaló és egyértelmű tény­­nyé: a halál bekövetkezett ugyan, de hogy köze lenne a kollektív ítélethez és végre­hajtóihoz, azzal senkinek nem kell szem­besülnie. A sajtó képviselői pedig nem semleges, tárgyilagos, hanem „gyanútlan” értelmezői az eseményeknek. Dürrenmatt egy groteszk állapotválto­zást mutat be, vegytiszta formában. Egy közösség helyzete erkölcsileg egyszer csak tarthatatlanul bonyolulttá válik. Ekkor az egyik lehetséges (tipikus) megoldás a hely­zet spontán, gyakorlati leegyszerűsítése: kollek­tíve engedünk a körülmények hatalmá­nak. Úgy tűnik, hogy a jövendőt az előz­mények már (úgyis) végzetesen determi­nálták, az átrendeződés feltartóztathatat­lan, iránya megváltoztathatatlan, s a me­rőben új állapotot egyszerre csak, mint va­lami régóta magától értetődőt vettük tu­domásul. Anélkül történik mindez azon­ban, hogy maguk a változások - akár egyetlen pillanatra is, legalább utólag - egyértelmű szóbeli formát öltenének. A helyzet bonyolultsága és a kínálkozó (de morálisan elfogadhatatlan) megoldás egy­szerűsége között túlságosan nagy a szaka­dék, a történet és a narratíva széthasad, a zajló eseményeket a közösség képtelen a ne­vén nevezni, így még az aktív közreműkö­dőknek sem kell azonosulniuk egy elfo­gadhatatlannak, ám elkerülhetetlennek tűnő végkifejlettel. Többek között ezért gondolom úgy, hogy az nem kérdés, hogy Az öreg hölgy látogatása, melyet csak huszadik századi tapasztalatokkal lehetett így megírni, a legkevésbé sem unalmas darab. Az vi­szont kérdés, hogy képesek vagyunk-e vele szembeni „gyanútlanságunkat” le­vetkőzni. Békés Vera Hirdessen az ÉS-ben! E heti számunk 20 401 példányban jelent meg. Ebből a Magyar Posta, a Lapker Rt. és az alternatív terjesztők megrendelése alapján or­szágosan 6597 példány jut előfizetőinkhez, 13 704 pedig áruspéldányként kerül forga­lomba. A hirdetés technikai feltételeiről, vala­mint 83 ezres olvasótáborunk (Szonda Ipsos- Gfk. 2002.1. félévi adat) összetételéről további részletes információt ad Andóné Váczi Gabriel­la a 210-5149 és a 210-5159-es telefonon. »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Aurora u. 11. Tel.: 3034738, Fax: 3034744 E-mail: marketing@observer.hu­­www.observer.hu „Érdekes, nem volt náci szamizdat. A gyűlöletbeszédnek nem volt szamizdatja, érte nem kockáztattak. Európa keleti felében a cenzúratörő önkiadás a forradal­mi demokratikus hagyományból nőtt ki, inkább idealizmusból és a jóakarat túlságából mint ellenséges érzésből. ” (Jövő heti számunkban Konrád György írása: Út a föld alól a kiállítóterembe) □ ÉLET ÉS IRODALOM] Kiadja az Irodalom Kft., ÉS Alapítvány Journal Art Alapítvány Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: KOVÁCS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: TARNÓI GIZELLA VÁNCSA ISTVÁN Olvasószerkesztő - művészetkritika: SZÍR­A PÉTER Szerkesztők és fogadóórák: Vers: CSUHÁS ISTVÁN csuhai@es.hu kedd 10-13 Széppróza: DÉRCZY PÉTER kedd 10-13 Könyvkritika: KÁROLYI CSABA kedd 10-13 Publicisztika (külföld): PETŐCZ GYÖRGY Interjú: RÁDAI ESZTER kedd 11-13 Tárlat, színház, grafika:­ SZIKSZAI KÁROLY hétfő 11-13 T­ervezőszerkesztő: BORSOS SZVETLÁNA KÁBÁN ESZTER ANNA Munkatársak: BAKÁCS TIBOR S. DARVASI LÁSZLÓ MEGYESI GUSZTÁV MOLNÁR ERZSÉBET Korrektor: GAJDÓ ÁGNES Terjesztés, hirdetés: ANDÓNÉ VÁCZI GABRIELLA Index: 25-44 HU­ ISSN 0424-8848 Szerkesztőség: 1089 Budapest, Rezső tér 15. (Bejárat a Gaal Mózes utca felől) 1450 Budapest, PL: 84 Telefon: 303-9211, 210-0969, 210-5861 Telefax: 303-9241 E-mail: es@es.hu Internet-cím: www.es.hu Kiadja: Irodalom Kft. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója Telefon: 303-9211 Hirdetésfelvétel: Rezső tér 15. Levilágítás: Chroma-TOP Lapterjesztés: Irodalom Kft. 1089 Budapest, Rezső tér 15. Telefon: 210-5149, 210-5159 Terjeszti a Magyar Posta, a Lapker Rt. és alternatív terjesztők Bankszámlaszámunk: Budapest Bank Rt. 10102237-07105005-00000008 Nyomtatás: West Hungary Nyomdai Centrum Nyomda igazgató: Jens Danhardt A lap a Soros Alapítvány, a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány (OSI), a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatásával készül. További támogatóink, olvasóink, akik adóforintjaik egy százalékával támogatják a lapot. Az Élet és Irodalom Alapítvány bankszámlaszáma: 11786001-20043393 Az ÉS kommunikációs partnere: K­lessel a Kapcsolat Lapzárta: kedd, 11 óra Meg nem rendelt kéziratokat lehetőségeink szerint gondozunk, de csak felbélyegzett, válaszborítékos levelekre áll módunkban válaszolni. Előfizetési információk A Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ (1089 Bp., Orczy tér 1.) és kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban, illetve a hírlapkézbesítőknél az előfizetési díj 2003-tól egy évre 11 856 Ft, fél évre 6300 Ft, negyedévre 3366 Ft, egy hónapra 1170 Ft. Kedvezményes éves előfizetés 11 300 Ft a Pont Könyvesboltban (Bp., V. Nádor u. 8 ), valamint a szerkesztőségben. Előfizetési csekk, illetve számla a 210-5149, 210-5159-es telefonon, a 303-9241-es faxon vagy e-mailen es@es.hu igényelhető Külföldi előfizetés: a szerkesztőségen keresztül. Éves előfizetési díj: 160 USA-dollár, a környező országokba 130 USA-dollár a bankszámlánkra történő befizetéssel (a szerkesztőség egyidejű értesítése mellett). További előfizetési információk a honlapunkon www.es.hu Terjesztési reklamációk, címváltozás stb. bejelentése a 06-80-444-444-es postai zöld számon vagy a kiadó telefonszámain. Lm 2004. JANUÁR 2.

Next