Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2008-07-04 / 27. szám - Megyesi Gusztáv: A nép szava (1. oldal) - Végh András: Rajzok • Bemutató szám (1-32. oldal)
Komoróczy Géza: Kié a Biblia? * Bérczes Tibor: Hollandok Magyarországon * Gervai András: „A hazatérés megtagadása: bűntett” * Fáber Ágoston: Az MSZP marxizmusa Ketten egy új könyvről Beney Zsuzsa: Összegyűjtött versek lérni, Menyhért Anna ÉS Irodalom: Benedek István Gábor, Dukay Nagy Ádám, Hendi Péter, Murányi Zita, Rapai Ágnes, Szív Ernő ELET□ IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 396 FT 2008. JÚLIUS 4. MEGYESI GUSZTÁV: A nép szava „Lekerült a kormány napirendjéről a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály szigorítása” - szól a hír, s az ember arra gondol, hogy a télen még ugyanennek a kormánynak az egyik tagja, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, amúgy a mohácsi vész szellemi szerzője, Dózsa György megégetője forszírozta, hogy Magyarországon is tiltsák be nyilvános helyeken a dohányzást. Igazodva ezzel egyre több európai országhoz, különös tekintettel arra, hogy korábban amúgy is csatlakoztunk az Európai Bizottság Dohányfüstmentes Európáért Zöld Könyvéhez, amelynek miniváltozata ma már egyébként minden ír polgár éjjeliszekrényén megtalálható, közvetlenül a Biblia mellett. A kabinet azonban még februárban visszalépett a tervtől, mert amint olvasom: „a nagyobbik kormánypárt nem akarta a népszavazás előtt magára haragítani az embereket”. Ami logikus, mert - teszem hozzá - a referendum előtt az emberek nem voltak eléggé ráharagítva a kormányra, sőt kifejezetten derűs és barátságos hangulatban, könnyű dallamot dúdolva járultak az urna elé megsemmisíteni a kormány terveit. Most meg már, minthogy a reformkormány, sőt bársonyos reformkormány kisebbségben kormányoz, végképp nincs mersze ilyen ötlettel előállni. Más oldalról nézve viszont azt is mondhatnám, hogy a kormánynak megjött az esze, s végre a lényegénél fogva érez rá arra az amorf, állandóan változó, leginkább Barbapapához hasonlítható masszára, amit emelkedettebb pillanatainkban hajlamosak vagyunk népnek, sőt bölcs népnek, „az embereknek” nevezni. Most nem az az érdekes, hogy a dohányzás káros az egészségre, hanem az, hogy a közvélemény-kutatások szerint ugyanaz a magyar lakosság, amelyen belül a férfiak 42 százaléka, a nőknek pedig egynegyede dohányzik, és nem is szándékozik leszokni, a lehető leghevesebben ellenzi a dohányzás engedélyezését nyilvános helyen. Ez nem vicc. A Gallup Intézet egyik tavalyi felmérése szerint a lakosság 89-91 százaléka az éttermekben is betiltaná a rágyújtást, negyven százalék a sörözőkben és a bárokban is, sőt a megkérdezettek egyharmada még a szabadban dohányzókat is drasztikusan büntetné. Mármost az volna a logikus, hogy a kormány, akár többségben van, akár kisebbségben, látva az erőteljes társadalmi támogatottságot, minden további nélkül belevág a szigorításba, kivívva ezzel a szavazók, de még az ellenzék elismerését is, és úgy gondolja, hogy ez nagyobb haszon annál, mint amit a dohánylobbi rettentő haragja által veszít. De nem. A magyar kormány azt a következtetést vonta le a lakosság dohányzást szigorító óhajából, hogy még véletlenül sem szabad szigorítani a dohányzást szabályozó törvényt, különben nyilván akkora forradalmi hullám söpörne végig az országon, amihez képest a tavalyelőtti Kossuth téri események és székházgyújtogatások békés dzsemborik voltak; a magyar nép ugyanis nem engedné, hogy a dohányzáshoz való jogát, amelyért évszázadokon át harcolt, a senkiházi kormány lábbal tiporja. Mondhatnám úgy is, hogy a népszavazásnak, utcai nagygyűléseknek hála, a kormány kezdi végre megismerni az ő népét. Az ő istenadta népe, példának okáért a legutóbbi népszavazáson, elsöprő többséggel, 82-84 százalékban mondott nemet a kormány mindenféle, úgynevezett reformszerű intézkedéseire, úgy gondolván, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj az gyakorlatilag az ő elevenen történő megnyúzattatása, miként mindenféle reform, de különösen az egészségügyi maga a nemzethalál. Nota bene, a vizitdíj előtt a lázcsillapító, vény nélkül kapható végbélkúp patikán kívüli árusítása is a dolgozó tömegek mélységes és erős osztályöntudatról plusz hazaszeretetről árulkodó ellenállását váltotta ki, dolgozó tömegek alatt most az előjogait védő patikuslobbit értve elsősorban, ám aztán valami fatális véletlen folytán a vény nélkül is kapható végbélkúp benzinkútnál történő árusítása után is életben maradt a nemzet. A népszavazás különben március 9-én volt, tehát mindössze százhúsz napja. Ezt azért hangsúlyozom, mert a múlt héten tett közzé egy felmérést a Marketing Centrum, amelynek legfőbb megállapítása szerint „reformpártiak a magyarok”. Száz emberből hetvennyolc várna el reformot a kormánytól, sőt minden ötödik ember a Gyurcsány-kormány megbukott terveit vinné tovább. Mi több, „a többség a szociális segélyezést, az egészségbiztosítást és a nyugdíjrendszert sem tekinti érinthetetlennek”, pedig ezekről mindenki azt hitte eddig, hogy tabuk. Mármost, ha a magyar nép mondjuk Almira népe volna, akkor először is Fülig Jimmy módjára gyorsan letegezné az ember, majd jól elhajtaná, hogy százhúsz nappal a reformot elutasító szavazásod után az anyukádnak akarjál reformot az egészségügyben meg az élet minden területén, ám Mária, sőt Emese országában ez igen kockázatos, de hát ettől függetlenül: micsoda viselkedés ez? Itt nem csupán arról a közhelyes állapotról van szó, hogy mindenki változást akar, kivéve azt a minősített esetet, amikor a változás őt magát is érintené, hanem, hogy a honi demokráciában „az emberek” szavához igazodni igen nagy könnyelműség, hogy ne mondjam, a nép ellen való. Ez a költő által ráadásul okos gyülekezetnek megénekelt tömeg pont olyan, mint az agyonszidott, legpopulistább politikusai (lehet-e más a nép, mint populista?): egyik szavával még ugyanabban a pillanatban agyonütheti a másikat, s ezt a lét legtermészetesebb megnyilvánulásának tartja. Egy friss felmérés szerint például az emberek túlnyomó többsége, több mint kétharmada messzemenően elítéli a vesztegetés minden formáját, sőt kifejezetten elutasítja a kenőpénzt, a borravalót, a csúszópénzt, miegyebet, s maximálisan egyetért a kormány ama törekvésével, hogy a korrupciót az élet minden területén föl kell számolni. Na, ha ennek nekilát valaki, akkor borul majd lángba Magyarország, s jó a nemzethalál. Végh András munkája FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu