Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)

2008-07-04 / 27. szám - Megyesi Gusztáv: A nép szava (1. oldal) - Végh András: Rajzok • Bemutató szám (1-32. oldal)

Komoróczy Géza: Kié a Biblia? * Bérczes Tibor: Hollandok Magyarországon * Gervai András: „A hazatérés megtagadása: bűntett” * Fáber Ágoston: Az MSZP marxizmusa Ketten egy új könyvről­­ Beney Zsuzsa: Összegyűjtött versek lérni, Menyhért Anna­ ÉS Irodalom: Benedek István Gábor, Dukay Nagy Ádám, Hendi Péter, Murányi Zita, Rapai Ágnes, Szív Ernő ELET□ IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 396 FT 2008. JÚLIUS 4. MEGYESI GUSZTÁV: A nép szava „Lekerült a kormány napirendjéről a nemdohányzók védelméről szó­ló jogszabály szigorítása” - szól a hír, s az ember arra gondol, hogy a télen még ugyanennek a kormánynak az egyik tagja, Horváth Ág­nes egészségügyi miniszter, amúgy a mohácsi vész szellemi szerző­je, Dózsa György megégetője forszírozta, hogy Magyarországon is tiltsák be nyilvános helyeken a dohányzást. Igazodva ezzel egyre több európai országhoz, különös tekintettel arra, hogy korábban amúgy is csatlakoztunk az Európai Bizottság Dohányfüstmentes Eu­rópáért Zöld Könyvéhez, amelynek miniváltozata ma már egyébként minden ír polgár éjjeliszekrényén megtalálható, közvetlenül a Bib­lia mellett. A kabinet azonban még februárban visszalépett a tervtől, mert amint olvasom: „a nagyobbik kormánypárt nem akarta a népszava­zás előtt magára haragítani az embereket”. Ami logikus, mert - te­szem hozzá - a referendum előtt az emberek nem voltak eléggé rá­haragítva a kormányra, sőt kifejezetten derűs és barátságos hangu­latban, könnyű dallamot dúdolva járultak az urna elé megsemmisí­teni a kormány terveit. Most meg már, minthogy a reformkormány, sőt bársonyos reformkormány kisebbségben kormányoz, végképp nincs mersze ilyen ötlettel előállni. Más oldalról nézve viszont azt is mondhatnám, hogy a kormány­nak megjött az esze, s végre a lényegénél fogva érez rá arra az amorf, állandóan változó, leginkább Barbapapához hasonlítható masszára, amit emelkedettebb pillanatainkban hajlamosak vagyunk népnek, sőt bölcs népnek, „az embereknek” nevezni. Most nem az az érdekes, hogy a dohányzás káros az egészségre, hanem az, hogy a közvélemény-kutatások szerint ugyanaz a magyar lakosság, amelyen belül a férfiak 42 százaléka, a nőknek pedig egy­negyede dohányzik, és nem is szándékozik leszokni, a lehető leghe­vesebben ellenzi a dohányzás engedélyezését nyilvános helyen. Ez nem vicc. A Gallup Intézet egyik tavalyi felmérése szerint a lakosság 89-91 százaléka az éttermekben is betiltaná a rágyújtást, negyven százalék a sörözőkben és a bárokban is, sőt a megkérdezettek egy­­harmada még a szabadban dohányzókat is drasztikusan büntetné. Mármost az volna a logikus, hogy a kormány, akár többségben van, akár kisebbségben, látva az erőteljes társadalmi támogatottsá­got, minden további nélkül belevág a szigorításba, kivívva ezzel a szavazók, de még az ellenzék elismerését is, és úgy gondolja, hogy ez nagyobb haszon annál, mint amit a dohánylobbi rettentő harag­ja által veszít. De nem. A magyar kormány azt a következtetést vonta le a lakos­ság dohányzást szigorító óhajából, hogy még véletlenül sem szabad szigorítani a dohányzást szabályozó törvényt, különben nyilván ak­kora forradalmi hullám söpörne végig az országon, amihez képest a tavalyelőtti Kossuth téri események és székházgyújtogatások békés dzsemborik voltak; a magyar nép ugyanis nem engedné, hogy a do­hányzáshoz való jogát, amelyért évszázadokon át harcolt, a senkihá­zi kormány lábbal tiporja. Mondhatnám úgy is, hogy a népszavazásnak, utcai nagygyűlések­nek hála, a kormány kezdi végre megismerni az ő népét. Az ő isten­adta népe, példának okáért a legutóbbi népszavazáson, elsöprő több­séggel, 82-84 százalékban mondott nemet a kormány mindenféle, úgynevezett reformszerű intézkedéseire, úgy gondolván, hogy a vi­zitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj az gyakorlatilag az ő elevenen tör­ténő megnyúzattatása, miként mindenféle reform, de különösen az egészségügyi maga a nemzethalál. Nota bene, a vizitdíj előtt a láz­csillapító, vény nélkül kapható végbélkúp patikán kívüli árusítása is a dolgozó tömegek mélységes és erős osztályöntudatról plusz haza­szeretetről árulkodó ellenállását váltotta ki, dolgozó tömegek alatt most az előjogait védő patikuslobbit értve elsősorban, ám aztán va­lami fatális véletlen folytán a vény nélkül is kapható végbélkúp ben­zinkútnál történő árusítása után is életben maradt a nemzet. A népszavazás különben március 9-én volt, tehát mindössze száz­húsz napja. Ezt azért hangsúlyozom, mert a múlt héten tett közzé egy felmé­rést a Marketing Centrum, amelynek legfőbb megállapítása szerint „reformpártiak a magyarok”. Száz emberből hetvennyolc várna el re­formot a kormánytól, sőt minden ötödik ember a Gyurcsány-kor­­mány megbukott terveit vinné tovább. Mi több, „a többség a szoci­ális segélyezést, az egészségbiztosítást és a nyugdíjrendszert sem te­kinti érinthetetlennek”, pedig ezekről mindenki azt hitte eddig, hogy tabuk. Mármost, ha a magyar nép mondjuk Almira népe volna, ak­kor először is Fülig Jimmy módjára gyorsan letegezné az ember, majd jól elhajtaná, hogy százhúsz nappal a reformot elutasító szavazásod után az anyukádnak akarjál reformot az egészségügyben meg az élet minden területén, ám Mária, sőt Emese országában ez igen kocká­zatos, de hát ettől függetlenül: micsoda viselkedés ez? Itt nem csupán arról a közhelyes állapotról van szó, hogy minden­ki változást akar, kivéve azt a minősített esetet, amikor a változás őt magát is érintené, hanem, hogy a honi demokráciában „az emberek” szavához igazodni igen nagy könnyelműség, hogy ne mondjam, a nép ellen való. Ez a költő által ráadásul okos gyülekezetnek megéne­kelt tömeg pont olyan, mint az agyonszidott, legpopulistább politi­kusai (lehet-e más a nép, mint populista?): egyik szavával még ugyan­abban a pillanatban agyonütheti a másikat, s ezt a lét legtermészete­sebb megnyilvánulásának tartja. Egy friss felmérés szerint például az emberek túlnyomó többsé­ge, több mint kétharmada messzemenően elítéli a vesztegetés min­den formáját, sőt kifejezetten elutasítja a kenőpénzt, a borravalót, a csúszópénzt, miegyebet, s maximálisan egyetért a kormány ama törekvésével, hogy a korrupciót az élet minden területén föl kell számolni. Na, ha ennek nekilát valaki, akkor borul majd lángba Magyaror­szág, s jó a nemzethalál. Végh András munkája FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu

Next