Élet és Irodalom, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-07 / 1. szám - Kovács Zoltán: Olvassunk Jeffersont! (1. oldal) - Várady Róbert: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
2011 JAN 07 ki A médiatörvényről (György Péter, Georg Paul Hefty, Váncsa István) * Bozóki András: A pécsi döntés * Losoncz Miklós: Az észt gazdasági csoda * Koltai Tamás: Nyílt levél Vidnyánszky Attilához * Ketten egy új könyvről -Krasznahorkai László-Max Neumann: ÁllatVan Bent (Bombitz Attila, Szentpály Miklós) * ÉS Irodalom: Acsai Roland, Bodor Béla, Szilágyi Ákos, Zsámboki Mária Tárcatár: Keresztury Tibor ÉLET ÉS Í. IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 396 FT 2011. JANUÁR 7. Várady Róbert munkája KOVÁCS ZOLTÁN: Olvassunk Jeffersont! így az év elején értekezhetnék arról, hogy az Élet és Irodalom ugyanúgy készül majd, ugyanabban a szellemben és stílusban, mint korábban, és hogy indokoltnak látjuk a médiatörvény visszavonását, de ez teljesen fölösleges, mert magától értetődő. Hanem, az fontosabb, hogy ha egy uniós ország kormánya uniós elvek megsértésére adja a fejét, legalább készüljön föl rá alaposan. A magyar kormány az elmúlt fél év alatt több olyan törvényt hozott, amelyik külön-külön is sérti az európai közösség általunk is elfogadott írott és íratlan alapelveit - például a multik válságadója, a magánnyugdíjvagyonnal kapcsolatos jogi erőszakoskodás és legutóbb a médiatörvény ami pedig a törvényhozási folyamat irányát és egyéni képviselői indítványos módszertanát illeti, az szellemiségét tekintve rossz. Ezen nem változtat az sem, hogy a súlyos nehézségekkel küzdő Európai Unió a legtöbb, számára egyébként jobb időkben elfogadhatatlan intézkedés fölött szemet huny, most legföljebb aggályait fejezi ki, bár ami a médiatörvényt illeti, azzal alighanem betelt a pohár. Uniós szakértők egybehangzó ismeretei szerint még soha nem nehezedett kormányra belpolitikai intézkedés miatt ilyen erejű, de főképpen ilyen hosszan tartó nyomás, legföljebb a Haider vezette Ausztria idején. December eleje óta, hogy a minden előkészítés és konzultáció nélkül, gyakorlatilag suttyomban megírt törvényt föltették az országgyűlési honlap irományai közé - ez volt a nyilvánosságra hozatal -, példátlan erejű nemzetközi kritikát kapott a magyar kormány; nem múlik el nap, hogy a világ legtekintélyesebb lapjai és tekintélyes politikusai ne fogalmaznának meg súlyos kritikát a törvénynyel kapcsolatban. Ezekre a kritikákra olyan mértékű magyar hallgatás következett, amelyik már azokat is zavarja, akik amúgy a törvény mellett léptek föl. A magyar külügy, nemkülönben a kormány kommunikációs részlege gyakorlatilag meg sem tud szólalni. Egy egész hónap telt el az első kritikák óta, mire a magyar külügyminiszter az InfoRádióban kifejtette, maga is elcsodálkozott az erős reflexiókon, „a kormány számított a kritikákra, de ennyire túlzó megfogalmazásokra nem”. Hozzátette: a bírálatok jelentős része ténybeli tévedéseken alapul, és először mindenkinek el kéne olvasnia a törvényt, mielőtt véleményt mond róla. Vagyis egy egy hónapos, példátlanul súlyos kritikára a külügy anynyit tud mondani, hogy a legnagyobb világlapok, nemkülönben a legtekintélyesebb politikusok úgy közölnek cikkeket és úgy beszélnek bele a világba, hogy nem tudják, miről van szó. El sem olvassák azt, amiről írnak. Szokatlanul lekezelő. Honnét veszi Martonyi, hogy francia, német vagy épp luxemburgi kollégája úgy nyilvánul meg a nemzetközi nyilvánosság előtt, hogy fogalma sincs arról, hogy miről és mit beszél? Miniszterelnöke úgy veszi át az elnöki tisztet, hogy előtte leszegényezi a német kancellárt, mondván, kabátlopási ügybe keverték, „nem mondott szegény semmit”. Valóban nem ő szólt, hanem Merkel külügyi államtitkára, Werner Hoyer. Meglepően szerény kommunikációs színvonal az, amelyik egy erős bírálatot nem megfontol, hanem azzal utasítja vissza, hogy nem a kancellár, csak a szóvivője mondta. A kormányzati kommunikáció vezetője, Kovács Zoltán a Kossuth rádióban elmondta, hogy a médiatörvényt érő bírálatok valójában az elmúlt hét hónap kormányzati intézkedéseit támadják. Az államtitkár leszögezte: azért, mert a külföld kritizál egy magyar jogszabályt, még nem kell változtatásokat végrehajtani rajta. Nem sokkal üresebb, mint a külügyminiszter föntebbi nyilatkozata, viszont a jól ismert, agyonstrapált sunyi kommunikációs fordulattal kiviszi a bírálatot a tárgyi közegből, és azt mondja, hogy a bírálók nem a médiatörvényt, hanem a kormány politikájának egészét támadják. Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz vagy annak bármelyik embere, amint konkrét kritika éri, átviszi a bírálatot az egész párttevékenységre, és úgy érzi, hogy ezzel föl is menti magát a tisztázás alól. Ezt Magyarországon megteheti, mindig meg is tette. (Lásd Orbán és családja korábbi bánya- és szőlőügyei.) De vajon megteheti-e ugyanezt az Unióban? Ráadásul, amit a kommunikációs főnök mond - „a médiatörvényt érő bírálatok valójában az elmúlt hét hónap kormányzati intézkedéseit támadják” -, nem is logikus, hiszen a bírálatok konkrétan támadják a többi kormányzati intézkedést is, fölösleges tehát a médiatörvényt trójai falóként használni. (Közbevetőleg: kicsit komikus a szocialisták hozzáállása is. Miközben idézik a világlapok Orbánt marasztaló írásait, szót sem ejtenek arról, hogy ugyanezen lapok határozott véleménye szerint a helyzetet Magyarország legdilettánsabb balliberális kormányzatai nyolc év alatt alapozták meg.) Ilyen színvonalú magyarázatok közepett szólalt meg a médiatörvény egyik kidolgozója, Koltay András az M1 reggeli adásában, és a fölhozott kritikákkal kapcsolatban közölte, megelégedésére szolgál, hogy a sajtószabadság ilyen széles körben témává lett. Egyetemi emberhez aligha méltó érv. Mondhatom azt a közhelyet, hogy a levegő is ott kezd hiányozni, ahol nincs. Tárnában rekedt bányászoknak például nem arról értekeznek föntről, hogy „barátaim, mennyire központi téma nálatok, ott a föld alatt a levegő”, hanem tesznek valamit. A sajtószabadság különösen azoknak érték, akik éltek a korábbi rendszerben is. Emlékeztetném Koltay Andrást arra, hogy a sajtó szabadságáról szóló törvényeknek az a sajátosságuk, hogy tartalmilag azt fogalmazzák meg, milyen elemek akadályozhatják annak szabad működését, és hogy ezek az elemek erős garanciával kiiktathatók legyenek. Erről szólhat egy sajtótörvény. De a most elfogadott törvény ennek az ellenkezője: a sajtó szabad működésének komplett akadály- és fenyegetettségi rendszerét törvényesíti. Ez a szelleme, ez a lelke. Miután pedig ezt a szellemet nem lehet egyegy norma kiiktatásával vagy átalakításával megölni, az egész törvény visszavonandó. Nem tudom jobban elmondani ezt, mint Thomas Jefferson második beiktatási beszédében, 1805-ben: „Semmi más nem szükséges a sajtó felbecsülhetetlen értékű szabadsága és a rágalmakat szóró szabadosság közti határ megvonására, mint az olvasók morális érzéke: más megszorító szabályozást nem ismerünk, mint a közvélemény által gyakorolt cenzúrát!” (idézi hosszabban e lapszám 9. oldalán L. M.). Jefferson is egy államférfi volt. Pontosabban: Jefferson államférfi volt. Ő fogalmazta a Függetlenségi nyilatkozatot, egészen pontosan: ő függetlenségi nyilatkozatot fogalmazott. Hitt magában, de még jobban az amerikai polgárságban, a sajtót pedig a közvélemény megítélésére bízta. Minek örökké félni? He? 11001