Élet és Irodalom, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)

2011-05-27 / 21. szám - Németh Zoltán: Más néven badar (nonszensz és posztmodern) • Feuilleton (13. oldal)

A kortárs magyar irodalom egyik rendkívül izgalmas vonulata a nonszensz szövegfor­málással kapcsolható össze. Maga a non­szensz kifejezés az „értelmetlenség, ostobaság, kép­telenség, badarság” fogalmaival tart rokonságot - mint arra Gergely Ágnes utal Pompám könyve (1998) című nonszensz-antológiájának előtanulmányá­ban­­, s gyakran a gyermekirodalom részeként tár­gyalják, elkülönítve a groteszktől és az abszurdtól mint „a felnőttek műfajáétól. Bár a nonszensz mű­fajokat és szövegalkotást több irodalom­történész tipikusan angol jelenségnek tartja, a magyar iro­dalomtól és népköltészettől sem állnak távol a non­szensz elemek. Lukácsy András Kiment a ház az ab­lakon (1981) című, a magyar irodalom játékos fur­csaságait feldolgozó monográfiájában a magyar népköltészetből a Bartók által gyűjtött Tücsöklako­­dalom - „Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri. / Csiszeg-csoszog a tetű, násznagy akar lenni. / Odaugrik a bóha, vőfély akar lenni, / Mindenfé­le csúf bogár vendég akar lenni.” és a Kodály ál­tal gyűjtött Egy nagy árú bóha szerepel. Ez utóbbit Lukácsy az „úgynevezett »felfordult világ« kép­zetkörébe tartozó költeményének tartja, amely „mint típus visszavezethető a középkorig és to­vább”. Gergely Ágnes szerint is „mély gyökerű ha­gyománya van a nonszensz költészetnek” a ma­gyar irodalomban, majd hozzáteszi: „Alighanem fölidézhetetlen számunkra, micsoda kifinomult nonszensz-fordulatokkal dolgozik Petőfi (A helység kalapácsa), Arany (A nagyidai ágányok), Karinthy (Ta­lálkozás egy fiatalemberrel, költői próza), Kosztolányi (Badar versek), József Attila (Medáliák), s aztán Ea­ton Darr álnéven Radnóti, bizarr szóképeiben P. Howard-Rejtő, a még fél kézzel elérhető Weöres, Örkény (azokban a lírai egypercesekben) és Kál­­noky és Végh György...” A nonszensz szövegalkotással kapcsolatba hozott formák és műfajok közé leginkább a li­merick, a bandy (trágár limerick) és a clear („publikálható” limerick), a clershew (négyso­ros, aabb rímelésű angol bökvers, többnyire hí­res emberek „életrajzát” mondja el parodiszti­­kusan), az úgynevezett svéd típusú gyermekver­sek és a hozzá szorosan kapcsolódó úgyneve­zett „sóderparti” típusú kibeszélős próza, a ha­landzsavers, illetve a különféle szürrealisztikus­­parodisztikus szövegek sorolhatók. Az egyik legjellegzetesebb nonszensz versforma kétség­kívül a limerick, amelyet angliai gyökerei elle­nére egyrészt egy azonos nevű ír városhoz köt a szakirodalom, másrészt olyan háborús veterá­nokhoz, akik Franciaországból tértek haza e versformával 1700 körül, s terjesztették el olyany­­nyira, hogy az 1900-as évek elején különféle la­pok és cégek versenyszerűen hirdettek meg kü­lönféle limerickversenyeket. A formát az egyik legjelentősebb nonszensz költő, Edward Lear tette általánosan elismertté, annak ellenére, hogy ő maga sosem nevezte limericknek ötsoros, ’nab­­ba’ rímelésű verseit. A magyar irodalomban a nyugatosok is jól ismerték ezt a formát, illetve a nonszensz költészetet, nem véletlen, hogy a nonszensz magyar elnevezése Kosztolányihoz fűződik, aki „badar” verseknek nevezte el a non­szensz költeményeket. A kortárs magyar irodalomban a limerick for­ma újrafelfedezése egyrészt Gergely Ágnes tevé­kenységéhez köthető, aki Pompám könyve címmel összegyűjtött nonszensz versantológiájába lime­­rickeket is beválogatott, másrészt Faludy György 2001-ben jelentetett meg egy saját limerickgyűj­­teményt Faludy tárlata - lámenckek címmel. De még­is, talán leginkább Várady Szabolcs munkásságá­hoz köthető a limerick elterjedése a kortárs ma­gyar irodalomban. Egyrészt valószínűleg Várady írta az első magyar limericket 1984-85 táján Hét disznó limerick címmel, amely a Réz Pál által szer­kesztett Magyar erato kötetben jelent meg 1986- ban, másrészt Magyar badar (2002) címmel, 300 li­­merik alcímmel reprezentatív kötetet jelentetett meg kortárs magyar költők limerickjeiből. Hoz­zá kell tenni, hogy Várady Szabolcs nemcsak szer­kesztője ennek az antológiának, hanem tevékeny­ségével inspirálója is, hiszen a könyv legtöbb da­rabja felkérésre íródott, egy körlevélre adott vá­laszként - így jelennek meg benne többek között Kovács András Ferenc, Lackfi János, Gergely Ág­nes, Szabó T. Anna, Varró Dániel, Ferencz Győ­ző, Bertók László, Csukás István, Jónás Tamás, Nádasdy Ádám, Tandori Dezső, Lator László, Orbán Ottó és mások limerickjei. Az antológia tematikus elrendezése­­ földrajzi, állatos, személy­hez kötött limerickek, obszcén-erotikus limerick -jól mutatja, hogy melyek azok a területek, ame­lyekben leginkább életképesnek tűnik a forma. Az antológián belül az obszcén költemények je­lentek meg a legnagyobb számban, bizonyítva, hogy :A limericknek­­ így hangzik egyik megha­tározása - három fajtája van: 1. a nők jelenlété­ben is elmondható limerick, 2. az olyan limerick, amelyet nő nem hallhat, de papi személy még igen, és végül 3. A LIMERICK” - mint azt Vá­rady Szabolcs írja a kötet előszavában. [A Magyar Kadar új kiadása a könyvhétre jelenik meg a Syl­­labux kiadásában - a szerk.] Az angol gyökerű nonszensz szövegformálás a limerick műfaján túl is rendkívül jelentős a kor­társ magyar irodalomban. Különösen a Parti Nagy Lajos-féle lírai nyelvhasználat elemeit tovább író fiatal költő­ és műfordító generáció alkotóinak, Havasi Attila, Varró Dániel és Vaskó Péter szöve­gei sorolhatók ide, akiknek eddigi művei termé­keny interakcióban állnak a külföldi nonszensz irodalommal, de Sántha Attila Székely Arti­ ver­­sei és Keresztesi József A Karácsánál út (2009) című kötetének több verse is a nonszensz szövegalko­tás felől értelmezhetők. A nonszensz szövegfor­málás a legerőteljesebben kétségkívül Havasi At­tila munkásságában van jelen a kortárs magyar irodalomban. A költő első kötetének, a 2005-ben megjelent Manócska meghal avagy a lét csodálatos sokfé­lesége című könyvnek a hátsó borítóján Varró Dá­niel ajánló sorai olvashatók: „Íme, a nonszensz (más néven badar). / És nem kell hozzá túl finom radar, / hogy megállapítsuk, hogy ez a sok klasz­­szikusforra­dalmű / hiánypótló és már-már for­radalmi. / Ez egy alapmű, hagyjuk a dumát, / itt a magyar Lear Eduárd. /Tovább magunkat nem kell úgy restellnünk, végre nekünk is van egy Mor­­gensteinünk.” A fülszöveg kirajzolja azt a hagyo­mányt, amelybe a Manócska meghal versei elhelye­zik magukat: ez a nonszensz költészet hagyomá­nya, Edward Lear, Lewis Carroll, Christian Mor­genstern, Gertrude Stein, Parti Nagy Lajos mű­veinek világa. Ezen túl azonban Havasi tudatos intertextuális játékot folytat a klasszikus, kanoni­zált magyar és világirodalmi szövegekkel is, ezek­nek a szövegeknek a popularizálása, parodizálá­sa termékeny játékokat hoz létre a szerző máso­dik kötetében, az 1001 magányos rinocérosz (2007) című verseskötetben is. Parodisztikus, nonszensz átiratai kapcsán jegyzi meg Borbély András, hogy ezekben a verseiben Havasi,Vörösmarty mellett lefordítja például Petőfit”, vagyis ezekre az átira­tokra a fordítás terminus technicusa is alkalmaz­ható, csak ebben az esetben Havasi nem idegen nyelvből, hanem magyarból fordít: „Hortobágyi zöldségesné, angyalom! / Répafagyit nekem ide, hadd nyalom; / Répafagyit kelkáposzta tölcsér­ben: / E kettő a legkedvesebb zöldségem. // E kettő kell a kitikkadt nyuszinak, / meg még ha kend, zöldségesné, puszit ad, / ráadásnak száz szál répát, hadd rágom, / ha rámegy is ingem, mentém, nadrágom.” (Havasi Attila: Puha Gyula így mulat a hortobágyi csárdában) Havasi Tufladisznó (2009) című harmadik kötete főként a tökéletes formai tudás birtokában lévő műfordítót mutat­ja be, s Edward Lear, Lewis Caroll vagy Chritian Morgenstern verseinek fordításai az elsajátított nonszensz versépítés nagyszerű példáiként épül­nek be a kötetbe. Varró Dániel szintén nonszensz művek fordí­tásaival vált ismertté, Aliz kalandjai Gsodaszágban és a tükör másik oldalán (2009) címmel Lewis Carroll klasszikus művét fordította le Varró Zsuzsával, A Potyigócok utazása címen Vaskó Péterrel és Havasi Attilával a nonszensz költészet klasszikusaiból ál­lított össze (kötetben még meg nem jelent) válo­gatást, és saját szövegeiben is a nonszensz vers­építkezés elemeire figyelhetünk fel. Túl a Maszat­­hegyen (2003) című verses meseregénye is non­szensz elemek sokaságával él, átjárják a nonszensz szövegalkotásra tett utalások, különösen a mű ha­todik fejezetében, amely Badarország bugyrai­nak bejárását meséli el, s gazdag limerickgyűjte­­ményt is tartalmaz: .Volt egy úr, lakhelye Párizs, /rászóltak: »Fogyjon le máris.«/Onnantól nem evett / feltéthez köretet, / »Pá, krumpli - mond­ta - és pá, rizs!«” De nemcsak a lírában, a drámában jelen van­nak a nonszensz szövegalkotás kódjai. Vinnai András 4 13tökmindegymi című hangjátéka az ed­digi szövegekhez hasonlatosan, tudatos intertex­tuális szövegjátékként építi fel alkotását, hiszen James Thurbord 13 faliára című meséjének átira­táról van szó. A szöveg leállíthatatlan játékba ke­veredik mind a műfaji kódokkal, mind a szerzői, szereplői és narrátori hangokkal, mind a nyelvi regiszterek sokaságával: „Bemondó: Na! Kedves hallgatók! Most... kö­vetkezzék tehát James Thurber örökzöld klasz­­szikusa a... Tizenhárom tökmindegymi című izé­nek a... izé... változata... Oöö... Szereplők! (sut­tog) Zenét! (vad lapozgatás hangja, szólni kezd valami zene) A félszemű és sánta, valamint far­kastorkú grófot, amiből persze nem látszik majd itt semmi, hiszen ez egy rádiója... Szerkesztő: Ki foglak rúgatni! Esküszöm! Me­hetsz a metróba bemondónak! Bemondó: Tehát a gróf szerepében Bezerédi Zoltán, aki hamarosan itt lesz! (suttogva) Hívjá­tok már föl!” A meseparódia azonban nemcsak a műfaj kód­jait forgatja fel, hanem megingatja magának a szövegnek a státusát is, hiszen a hangjáték a szö­veg, a médium és a valóság közti átmenet terepe­ként játszik több síkon is játékot a befogadóval: „Gróf: Szóval, Kocsárd! A lányomra fáj a fo­gad, te rühös! Majd adok én neked lányomat! Akkor látod a lányomat, mikor a hátam közepét! Mi van? Ki bököd? Sugda: Sugda vagyok. A láthatatlan kémed. Gróf: Mit akarsz? Sugda: A lányod itt áll a hátad mögött. Gróf: Ez egy átkozott rádiójáték. Ne manipu­láljunk a térrel, mert esküszöm, megőrülök! Az se valami nagy szám, hogy te láthatatlan vagy te szerencsétlen! Mindannyian azok vagyunk! Nem tűnt még föl? Sugda: Akkor is itt van! A... lányod.” A mese narrációjának együttes fenntartása és kicsavarása a legkülönfélébb nyelvi regiszterek interakcióján keresztül megy végbe (nyelvjárás, szleng, szakzsargon, népmesei fordulatok stb.), s a mese zárlata sem teljesíti be az olvasó elvárá­sait, amennyiben szinte az összes jelentős szerep­lő halálával zárul, így tartva fenn a nonszensz szövegformálás és világértelmezés uralmát és egyetemességét. Az angol(szász) hagyomány mellett a non­szensz szövegformálás másik jelentős forrásvidé­ke az ún. svéd típusú gyermekversek megjelené­se­­ Britt G. Hallqvist-Ingrid Sjöstrand-Siv Wi­derberg: Ami a szívedet nyomja (1974) című kötete. Az ide sorolható versek többnyire poénra épülő, gyakran komikus-parodisztikus vagy nonszensz, epikus-anekdotikus szabad versek, amelyek a nyers gyermeki világlátást, naivitást, őszintesé­get, szabadszájúságot a hétköznapi nyelv és be­szédmód imitálása által jelenítik meg: „Sten-Mariénak nagy, vörös és elálló/füle van. / Nekem tetszik / a nagy vörös és elálló / fül.” (Siv Widerberg: Szerelem) Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberg, Britt G. Hallqvist versei Tótfalusi István fordításában jelentek meg, s forradalma­sították az addig jórészt weöresi hagyományt kö­vető magyar gyermekirodalmat: „Az 1970-es években - begyűrűző nyugati divatokat követve - egy pillanatra megkomolyodott a játszótér, el­jött a »sóderparti«, a felnőtt és a gyerek párbe­szédének ideje. A mintát (...) a svéd gyerekver­sekből összeállított kötet szolgáltatta. A virtuóz gyerekdalok világában izgalmas kontrasztként hatottak a nyers, szabad versben beszélő gyerek­monológok. A legtöbb költő (maga Weöres is) próbálkozott ezzel az eszközzel. (A gyerekek is szerettek ilyen verseket írni.) Éppen a formai ki­hívás hiánya fullasztotta érdektelenségbe ezt a kísérletet. Ma már több költészetet találunk má­sik mintájukban, Janikovszky Éva 35 nyelvre le­fordított képeskönyveiben” - olvasható a Komá­romi Gabriella-Rigó Béla-szerzőpárostól a talán túlzóan kritikus véleményt magyar irodalom törté­­netei című kötetben. Ellentétben az említett irodalomtörténetben képviselt állásponttal, amely lezárt fejezetként fogja fel az úgynevezett svéd típusú gyermekver­sek hatását a magyar irodalomra, az ezredfordu­lótól a műfaj által képviselt látásmód, nyelvhasz­nálat és témaválasztás erőteljes jelenléte figyel­hető meg. Kiss Ottó Csillagszedő Márta (2002), Ranschburg Jenő Gyerekségek (2002), Kukorelly Endre Samunadrág (2005), Lackfi János A buta fel­nőtt (2004) és Bögre család (2005). Fekete Vince Pi­ros autó lábnyomai a hóban (2008) című kötetei nyo­mán nem túlzás a svéd típusú gyermekversek új tapasztalatokat és nyelvi magatartást magában hordozó újraírásáról beszélnünk. Kukorelly Endre Samunadrág (2005) című ver­seskötete egyszerre tartja fenn a nyelvkritikus, ron­tott, roncsolt lírai nyelvvel folytatott játékos küz­delmet, másrészt a gyermeki nézőpontra és látás­módra jellemző nonszensz szövegépítkezést. A kö­tet különös verscímei a meghökkentő nonszensz nyelviségre utalnak: Reggeli, Alegúja, Anyaid, Kap­­tamrá, Gondosh, Szépvag, Olyanzo. A nyelv feltörése, szétbontása ebben az esetben nemcsak az óvo­dás-iskolás gyerekek bemagolt, eltorzított, szinte érthetetlenné hadart szövegeire, verseire utal, ha­nem azokra a nyelvi automatizmusokra is, ame­lyeknek a hétköznapi életben probléma és kétely nélkül vetjük alá magunkat, pontosabban ezek­nek az automatizmusoknak a felülbírálatára is fel­szólít. A gyermeki rögzületlenségnek ez a nyelvi analógiás logikája nemcsak meghökkent, hanem gyakran önvizsgálatra is kényszerít:,Vettünk hó­virágot / az aluljáróban. / És rágót. / Na jól van. // És addig-addig szimatoltam, míg hamburgert. / Mínusz 6 fok. / És láttam a földön aludni 3 em­bert. /Az sok.” Gombos Katalin megjegyzésére érdemes utalnunk ennek kapcsán „A hetvenes években népszerűvé váló svéd gyerekversekhez hasonlóan (de egészen újszerűen) olyan életprob­lémákat emel be a gyerekeknek szóló irodalom­ba, mint a halál, szociális problémák, szülői gyen­geségek stb., melyektől sokáig távol tartották ezt a korosztályt.” Ez Kiss Ottó Csillagszedő Marájára is érvényes, hiszen ott a válás narrációjára épül fel a kötet: „Anyától apáig egyetlen út vezet, / az, amelyiken a hatos autóbusz megy. / De ez a járat azóta nem közlekedik, / mióta apa feleségül vet­te anya/régi barátnőjét, a Cédát.” A fentebbi nonszensz szövegformálások kap­csán olyan fogalmakat működtettünk, mint po­puláris regiszter, újraírás, műfaji kódok életben tartása és egyúttal parodizálása, tudatos intertex­tuális játék, a különféle nyelvi regiszterek interak­ciója - amelyek posztmodern szövegalakításra utalnak. Ebből arra következtethetünk, hogy a nonszensz elemeknek a posztmodern magyar irodalomban rendkívül jelentős szerepük van: a posztmodemn parodisztikus játékosságán és in­tertextuális szövegszerűségén túl, az obszcén je­lentésképzés populáris regiszterei mellett azon­ban nem lehet nem észrevenni, hogy bizonyos témák felhasználása és életben tartása egyúttal a posztmodem eltérő aspektusaira is utal. Az in­tertextuális nonszensz Varró Dániel, Havasi At­tila és Vinnai András által működtetett formái különböznek a svéd típusú gyermekversek to­­vábbírásaitól. Míg az előbbiek a nyelvre fordí­tott hangsúlyozott figyelem által az areferenciá­­lis nyelvjáték, a hangsúlyozott intertextuális szö­vegjáték, az antimimetikus alapállás és a paródia alakzatai felől értelmezhetőek, addig az utóbbi­aknál a biográfiai és szociográfiai együtthatók, a társadalmi egyenlőtlenségek, „társadalmi, szoci­ális, családi problémahelyzetek” (Lovász And­rea) megjelenítése, a marginális, kiszolgáltatott, gyermeki nézőpontok szövegbe írása is tetten ér­hető. Mindez arra utal, hogy a nonszensz szö­vegalkotás vizsgálata összetett posztmodern-kon­­cepciót eredményezhet. NÉMETH ZOLTÁN: Más néven badar (nonszensz és posztmodem) Veres Szabolcs rajza 2011. MÁJUS 27. 13 FEUILLETON ÉLET ÉS­« IRODALOM ♦i»!

Next