Élet és Irodalom, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2011-05-27 / 21. szám - Németh Zoltán: Más néven badar (nonszensz és posztmodern) • Feuilleton (13. oldal)
A kortárs magyar irodalom egyik rendkívül izgalmas vonulata a nonszensz szövegformálással kapcsolható össze. Maga a nonszensz kifejezés az „értelmetlenség, ostobaság, képtelenség, badarság” fogalmaival tart rokonságot - mint arra Gergely Ágnes utal Pompám könyve (1998) című nonszensz-antológiájának előtanulmányában, s gyakran a gyermekirodalom részeként tárgyalják, elkülönítve a groteszktől és az abszurdtól mint „a felnőttek műfajáétól. Bár a nonszensz műfajokat és szövegalkotást több irodalomtörténész tipikusan angol jelenségnek tartja, a magyar irodalomtól és népköltészettől sem állnak távol a nonszensz elemek. Lukácsy András Kiment a ház az ablakon (1981) című, a magyar irodalom játékos furcsaságait feldolgozó monográfiájában a magyar népköltészetből a Bartók által gyűjtött Tücsöklakodalom - „Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri. / Csiszeg-csoszog a tetű, násznagy akar lenni. / Odaugrik a bóha, vőfély akar lenni, / Mindenféle csúf bogár vendég akar lenni.” és a Kodály által gyűjtött Egy nagy árú bóha szerepel. Ez utóbbit Lukácsy az „úgynevezett »felfordult világ« képzetkörébe tartozó költeményének tartja, amely „mint típus visszavezethető a középkorig és tovább”. Gergely Ágnes szerint is „mély gyökerű hagyománya van a nonszensz költészetnek” a magyar irodalomban, majd hozzáteszi: „Alighanem fölidézhetetlen számunkra, micsoda kifinomult nonszensz-fordulatokkal dolgozik Petőfi (A helység kalapácsa), Arany (A nagyidai ágányok), Karinthy (Találkozás egy fiatalemberrel, költői próza), Kosztolányi (Badar versek), József Attila (Medáliák), s aztán Eaton Darr álnéven Radnóti, bizarr szóképeiben P. Howard-Rejtő, a még fél kézzel elérhető Weöres, Örkény (azokban a lírai egypercesekben) és Kálnoky és Végh György...” A nonszensz szövegalkotással kapcsolatba hozott formák és műfajok közé leginkább a limerick, a bandy (trágár limerick) és a clear („publikálható” limerick), a clershew (négysoros, aabb rímelésű angol bökvers, többnyire híres emberek „életrajzát” mondja el parodisztikusan), az úgynevezett svéd típusú gyermekversek és a hozzá szorosan kapcsolódó úgynevezett „sóderparti” típusú kibeszélős próza, a halandzsavers, illetve a különféle szürrealisztikusparodisztikus szövegek sorolhatók. Az egyik legjellegzetesebb nonszensz versforma kétségkívül a limerick, amelyet angliai gyökerei ellenére egyrészt egy azonos nevű ír városhoz köt a szakirodalom, másrészt olyan háborús veteránokhoz, akik Franciaországból tértek haza e versformával 1700 körül, s terjesztették el olyanynyira, hogy az 1900-as évek elején különféle lapok és cégek versenyszerűen hirdettek meg különféle limerickversenyeket. A formát az egyik legjelentősebb nonszensz költő, Edward Lear tette általánosan elismertté, annak ellenére, hogy ő maga sosem nevezte limericknek ötsoros, ’nabba’ rímelésű verseit. A magyar irodalomban a nyugatosok is jól ismerték ezt a formát, illetve a nonszensz költészetet, nem véletlen, hogy a nonszensz magyar elnevezése Kosztolányihoz fűződik, aki „badar” verseknek nevezte el a nonszensz költeményeket. A kortárs magyar irodalomban a limerick forma újrafelfedezése egyrészt Gergely Ágnes tevékenységéhez köthető, aki Pompám könyve címmel összegyűjtött nonszensz versantológiájába limerickeket is beválogatott, másrészt Faludy György 2001-ben jelentetett meg egy saját limerickgyűjteményt Faludy tárlata - lámenckek címmel. De mégis, talán leginkább Várady Szabolcs munkásságához köthető a limerick elterjedése a kortárs magyar irodalomban. Egyrészt valószínűleg Várady írta az első magyar limericket 1984-85 táján Hét disznó limerick címmel, amely a Réz Pál által szerkesztett Magyar erato kötetben jelent meg 1986- ban, másrészt Magyar badar (2002) címmel, 300 limerik alcímmel reprezentatív kötetet jelentetett meg kortárs magyar költők limerickjeiből. Hozzá kell tenni, hogy Várady Szabolcs nemcsak szerkesztője ennek az antológiának, hanem tevékenységével inspirálója is, hiszen a könyv legtöbb darabja felkérésre íródott, egy körlevélre adott válaszként - így jelennek meg benne többek között Kovács András Ferenc, Lackfi János, Gergely Ágnes, Szabó T. Anna, Varró Dániel, Ferencz Győző, Bertók László, Csukás István, Jónás Tamás, Nádasdy Ádám, Tandori Dezső, Lator László, Orbán Ottó és mások limerickjei. Az antológia tematikus elrendezése földrajzi, állatos, személyhez kötött limerickek, obszcén-erotikus limerick -jól mutatja, hogy melyek azok a területek, amelyekben leginkább életképesnek tűnik a forma. Az antológián belül az obszcén költemények jelentek meg a legnagyobb számban, bizonyítva, hogy :A limericknek így hangzik egyik meghatározása - három fajtája van: 1. a nők jelenlétében is elmondható limerick, 2. az olyan limerick, amelyet nő nem hallhat, de papi személy még igen, és végül 3. A LIMERICK” - mint azt Várady Szabolcs írja a kötet előszavában. [A Magyar Kadar új kiadása a könyvhétre jelenik meg a Syllabux kiadásában - a szerk.] Az angol gyökerű nonszensz szövegformálás a limerick műfaján túl is rendkívül jelentős a kortárs magyar irodalomban. Különösen a Parti Nagy Lajos-féle lírai nyelvhasználat elemeit tovább író fiatal költő és műfordító generáció alkotóinak, Havasi Attila, Varró Dániel és Vaskó Péter szövegei sorolhatók ide, akiknek eddigi művei termékeny interakcióban állnak a külföldi nonszensz irodalommal, de Sántha Attila Székely Arti versei és Keresztesi József A Karácsánál út (2009) című kötetének több verse is a nonszensz szövegalkotás felől értelmezhetők. A nonszensz szövegformálás a legerőteljesebben kétségkívül Havasi Attila munkásságában van jelen a kortárs magyar irodalomban. A költő első kötetének, a 2005-ben megjelent Manócska meghal avagy a lét csodálatos sokfélesége című könyvnek a hátsó borítóján Varró Dániel ajánló sorai olvashatók: „Íme, a nonszensz (más néven badar). / És nem kell hozzá túl finom radar, / hogy megállapítsuk, hogy ez a sok klaszszikusforradalmű / hiánypótló és már-már forradalmi. / Ez egy alapmű, hagyjuk a dumát, / itt a magyar Lear Eduárd. /Tovább magunkat nem kell úgy restellnünk, végre nekünk is van egy Morgensteinünk.” A fülszöveg kirajzolja azt a hagyományt, amelybe a Manócska meghal versei elhelyezik magukat: ez a nonszensz költészet hagyománya, Edward Lear, Lewis Carroll, Christian Morgenstern, Gertrude Stein, Parti Nagy Lajos műveinek világa. Ezen túl azonban Havasi tudatos intertextuális játékot folytat a klasszikus, kanonizált magyar és világirodalmi szövegekkel is, ezeknek a szövegeknek a popularizálása, parodizálása termékeny játékokat hoz létre a szerző második kötetében, az 1001 magányos rinocérosz (2007) című verseskötetben is. Parodisztikus, nonszensz átiratai kapcsán jegyzi meg Borbély András, hogy ezekben a verseiben Havasi,Vörösmarty mellett lefordítja például Petőfit”, vagyis ezekre az átiratokra a fordítás terminus technicusa is alkalmazható, csak ebben az esetben Havasi nem idegen nyelvből, hanem magyarból fordít: „Hortobágyi zöldségesné, angyalom! / Répafagyit nekem ide, hadd nyalom; / Répafagyit kelkáposzta tölcsérben: / E kettő a legkedvesebb zöldségem. // E kettő kell a kitikkadt nyuszinak, / meg még ha kend, zöldségesné, puszit ad, / ráadásnak száz szál répát, hadd rágom, / ha rámegy is ingem, mentém, nadrágom.” (Havasi Attila: Puha Gyula így mulat a hortobágyi csárdában) Havasi Tufladisznó (2009) című harmadik kötete főként a tökéletes formai tudás birtokában lévő műfordítót mutatja be, s Edward Lear, Lewis Caroll vagy Chritian Morgenstern verseinek fordításai az elsajátított nonszensz versépítés nagyszerű példáiként épülnek be a kötetbe. Varró Dániel szintén nonszensz művek fordításaival vált ismertté, Aliz kalandjai Gsodaszágban és a tükör másik oldalán (2009) címmel Lewis Carroll klasszikus művét fordította le Varró Zsuzsával, A Potyigócok utazása címen Vaskó Péterrel és Havasi Attilával a nonszensz költészet klasszikusaiból állított össze (kötetben még meg nem jelent) válogatást, és saját szövegeiben is a nonszensz versépítkezés elemeire figyelhetünk fel. Túl a Maszathegyen (2003) című verses meseregénye is nonszensz elemek sokaságával él, átjárják a nonszensz szövegalkotásra tett utalások, különösen a mű hatodik fejezetében, amely Badarország bugyrainak bejárását meséli el, s gazdag limerickgyűjteményt is tartalmaz: .Volt egy úr, lakhelye Párizs, /rászóltak: »Fogyjon le máris.«/Onnantól nem evett / feltéthez köretet, / »Pá, krumpli - mondta - és pá, rizs!«” De nemcsak a lírában, a drámában jelen vannak a nonszensz szövegalkotás kódjai. Vinnai András 4 13tökmindegymi című hangjátéka az eddigi szövegekhez hasonlatosan, tudatos intertextuális szövegjátékként építi fel alkotását, hiszen James Thurbord 13 faliára című meséjének átiratáról van szó. A szöveg leállíthatatlan játékba keveredik mind a műfaji kódokkal, mind a szerzői, szereplői és narrátori hangokkal, mind a nyelvi regiszterek sokaságával: „Bemondó: Na! Kedves hallgatók! Most... következzék tehát James Thurber örökzöld klaszszikusa a... Tizenhárom tökmindegymi című izének a... izé... változata... Oöö... Szereplők! (suttog) Zenét! (vad lapozgatás hangja, szólni kezd valami zene) A félszemű és sánta, valamint farkastorkú grófot, amiből persze nem látszik majd itt semmi, hiszen ez egy rádiója... Szerkesztő: Ki foglak rúgatni! Esküszöm! Mehetsz a metróba bemondónak! Bemondó: Tehát a gróf szerepében Bezerédi Zoltán, aki hamarosan itt lesz! (suttogva) Hívjátok már föl!” A meseparódia azonban nemcsak a műfaj kódjait forgatja fel, hanem megingatja magának a szövegnek a státusát is, hiszen a hangjáték a szöveg, a médium és a valóság közti átmenet terepeként játszik több síkon is játékot a befogadóval: „Gróf: Szóval, Kocsárd! A lányomra fáj a fogad, te rühös! Majd adok én neked lányomat! Akkor látod a lányomat, mikor a hátam közepét! Mi van? Ki bököd? Sugda: Sugda vagyok. A láthatatlan kémed. Gróf: Mit akarsz? Sugda: A lányod itt áll a hátad mögött. Gróf: Ez egy átkozott rádiójáték. Ne manipuláljunk a térrel, mert esküszöm, megőrülök! Az se valami nagy szám, hogy te láthatatlan vagy te szerencsétlen! Mindannyian azok vagyunk! Nem tűnt még föl? Sugda: Akkor is itt van! A... lányod.” A mese narrációjának együttes fenntartása és kicsavarása a legkülönfélébb nyelvi regiszterek interakcióján keresztül megy végbe (nyelvjárás, szleng, szakzsargon, népmesei fordulatok stb.), s a mese zárlata sem teljesíti be az olvasó elvárásait, amennyiben szinte az összes jelentős szereplő halálával zárul, így tartva fenn a nonszensz szövegformálás és világértelmezés uralmát és egyetemességét. Az angol(szász) hagyomány mellett a nonszensz szövegformálás másik jelentős forrásvidéke az ún. svéd típusú gyermekversek megjelenése Britt G. Hallqvist-Ingrid Sjöstrand-Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja (1974) című kötete. Az ide sorolható versek többnyire poénra épülő, gyakran komikus-parodisztikus vagy nonszensz, epikus-anekdotikus szabad versek, amelyek a nyers gyermeki világlátást, naivitást, őszinteséget, szabadszájúságot a hétköznapi nyelv és beszédmód imitálása által jelenítik meg: „Sten-Mariénak nagy, vörös és elálló/füle van. / Nekem tetszik / a nagy vörös és elálló / fül.” (Siv Widerberg: Szerelem) Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberg, Britt G. Hallqvist versei Tótfalusi István fordításában jelentek meg, s forradalmasították az addig jórészt weöresi hagyományt követő magyar gyermekirodalmat: „Az 1970-es években - begyűrűző nyugati divatokat követve - egy pillanatra megkomolyodott a játszótér, eljött a »sóderparti«, a felnőtt és a gyerek párbeszédének ideje. A mintát (...) a svéd gyerekversekből összeállított kötet szolgáltatta. A virtuóz gyerekdalok világában izgalmas kontrasztként hatottak a nyers, szabad versben beszélő gyerekmonológok. A legtöbb költő (maga Weöres is) próbálkozott ezzel az eszközzel. (A gyerekek is szerettek ilyen verseket írni.) Éppen a formai kihívás hiánya fullasztotta érdektelenségbe ezt a kísérletet. Ma már több költészetet találunk másik mintájukban, Janikovszky Éva 35 nyelvre lefordított képeskönyveiben” - olvasható a Komáromi Gabriella-Rigó Béla-szerzőpárostól a talán túlzóan kritikus véleményt magyar irodalom történetei című kötetben. Ellentétben az említett irodalomtörténetben képviselt állásponttal, amely lezárt fejezetként fogja fel az úgynevezett svéd típusú gyermekversek hatását a magyar irodalomra, az ezredfordulótól a műfaj által képviselt látásmód, nyelvhasználat és témaválasztás erőteljes jelenléte figyelhető meg. Kiss Ottó Csillagszedő Márta (2002), Ranschburg Jenő Gyerekségek (2002), Kukorelly Endre Samunadrág (2005), Lackfi János A buta felnőtt (2004) és Bögre család (2005). Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban (2008) című kötetei nyomán nem túlzás a svéd típusú gyermekversek új tapasztalatokat és nyelvi magatartást magában hordozó újraírásáról beszélnünk. Kukorelly Endre Samunadrág (2005) című verseskötete egyszerre tartja fenn a nyelvkritikus, rontott, roncsolt lírai nyelvvel folytatott játékos küzdelmet, másrészt a gyermeki nézőpontra és látásmódra jellemző nonszensz szövegépítkezést. A kötet különös verscímei a meghökkentő nonszensz nyelviségre utalnak: Reggeli, Alegúja, Anyaid, Kaptamrá, Gondosh, Szépvag, Olyanzo. A nyelv feltörése, szétbontása ebben az esetben nemcsak az óvodás-iskolás gyerekek bemagolt, eltorzított, szinte érthetetlenné hadart szövegeire, verseire utal, hanem azokra a nyelvi automatizmusokra is, amelyeknek a hétköznapi életben probléma és kétely nélkül vetjük alá magunkat, pontosabban ezeknek az automatizmusoknak a felülbírálatára is felszólít. A gyermeki rögzületlenségnek ez a nyelvi analógiás logikája nemcsak meghökkent, hanem gyakran önvizsgálatra is kényszerít:,Vettünk hóvirágot / az aluljáróban. / És rágót. / Na jól van. // És addig-addig szimatoltam, míg hamburgert. / Mínusz 6 fok. / És láttam a földön aludni 3 embert. /Az sok.” Gombos Katalin megjegyzésére érdemes utalnunk ennek kapcsán „A hetvenes években népszerűvé váló svéd gyerekversekhez hasonlóan (de egészen újszerűen) olyan életproblémákat emel be a gyerekeknek szóló irodalomba, mint a halál, szociális problémák, szülői gyengeségek stb., melyektől sokáig távol tartották ezt a korosztályt.” Ez Kiss Ottó Csillagszedő Marájára is érvényes, hiszen ott a válás narrációjára épül fel a kötet: „Anyától apáig egyetlen út vezet, / az, amelyiken a hatos autóbusz megy. / De ez a járat azóta nem közlekedik, / mióta apa feleségül vette anya/régi barátnőjét, a Cédát.” A fentebbi nonszensz szövegformálások kapcsán olyan fogalmakat működtettünk, mint populáris regiszter, újraírás, műfaji kódok életben tartása és egyúttal parodizálása, tudatos intertextuális játék, a különféle nyelvi regiszterek interakciója - amelyek posztmodern szövegalakításra utalnak. Ebből arra következtethetünk, hogy a nonszensz elemeknek a posztmodern magyar irodalomban rendkívül jelentős szerepük van: a posztmodemn parodisztikus játékosságán és intertextuális szövegszerűségén túl, az obszcén jelentésképzés populáris regiszterei mellett azonban nem lehet nem észrevenni, hogy bizonyos témák felhasználása és életben tartása egyúttal a posztmodem eltérő aspektusaira is utal. Az intertextuális nonszensz Varró Dániel, Havasi Attila és Vinnai András által működtetett formái különböznek a svéd típusú gyermekversek továbbírásaitól. Míg az előbbiek a nyelvre fordított hangsúlyozott figyelem által az areferenciális nyelvjáték, a hangsúlyozott intertextuális szövegjáték, az antimimetikus alapállás és a paródia alakzatai felől értelmezhetőek, addig az utóbbiaknál a biográfiai és szociográfiai együtthatók, a társadalmi egyenlőtlenségek, „társadalmi, szociális, családi problémahelyzetek” (Lovász Andrea) megjelenítése, a marginális, kiszolgáltatott, gyermeki nézőpontok szövegbe írása is tetten érhető. Mindez arra utal, hogy a nonszensz szövegalkotás vizsgálata összetett posztmodern-koncepciót eredményezhet. NÉMETH ZOLTÁN: Más néven badar (nonszensz és posztmodem) Veres Szabolcs rajza 2011. MÁJUS 27. 13 FEUILLETON ÉLET ÉS« IRODALOM ♦i»!