Élet és Irodalom, 2015. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-09 / 1-2. szám

Bokros Lajos: Hanyatlás * * * * -Paul Lendvai: Az elveszett presztízs és a hatalom mámora Simonovits András: Közgazdasági modellekről Ketten egy új könyvről - Bihari Péter: 1914. A nagy háború száz éve (Rainer M. János, Szilágyi Zsófia) ÉS Irodalom: Bajtai András, Csehy Zoltán, Forgách András, Konrád György, Láng Zsolt, Nádas Péter, Németh Bálint Tárcatár: Körössi P. József Új rovat: Aegon-díjasok műhelytitkai, vallomásai - Spiró György: Tamáskodás 2015. JANUÁR 9. ÉLET IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LIX. ÉVFOLYAM, 1-2. SZÁM ÁRA: 495 FT KOVÁCS ZOLTÁN: Nem ment át A miniszterelnök egyik novemberi rádiónyilatkozatában - látva a káoszt, de legfőképpen érzékelve azt a felháborodást, amelyet az internetes szolgálta­tások megadóztatásának terve kiváltott mintha korábban nem is ő lett vol­na a köznyelvbe netadóként épült ötlet atyja, váratlanul bölcselkedni kez­dett arról, hogy milyen károkat okozhat, ha egy mégoly jó rendelkezést is előkészítetlenül, megfelelő kormányzati felvilágosítás nélkül alkot meg a törvényhozás. Meg kell értetni a bevezetni kívánt intézkedés célját, értelmét - bölcselkedett tovább mert csakis így tudnak azonosulni vele az embe­rek, és ez az azonosulás elengedhetetlen a végrehajtást illetően. (Ez a gon­dolat a jogbölcseleti tankönyvekben a jogalkotás és az állampolgári jogkö­vetés egyik alfejezete, kitalálni sem kell, az sokkal érdekesebb, hogy négy évig miért nem jutott eszébe a tétel.) Ezt követően ott helyben visszavonta a törvényjavaslatot, elmondta, hogy a kérdés egyszer s mindenkorra leke­rült a napirendről, majd ugyanezzel a lendülettel kinevezte Deutsch Tamást netügyi kormánymegbízottnak. Miután a miniszterelnök ilyenformán helyre tette a törvényhozás előké­szítésében mutatkozó anomáliákat, a kabinet két napon belül nekilátott a nagy élelmiszerláncok vasárnapi zárva tartásáról szóló törvény kidolgozá­sának. Az ember úgy gondolná, ha a miniszterelnök pénteken a rádióban nagy nyilvánosság előtt síkra száll a törvényalkotási folyamatelemek törvény­ben, sőt uniós jogszabályban előírt és magunkra kötelezően elfogadott be­tartása mellett, nem ismétlődhet meg egy héten belül ugyanaz a jogszabály­alkotási káosz, ami ellen a kormányfő erős hangsúllyal lépett föl. Hát dehogynem. Ma már nehéz kideríteni, hogy a zárva tartás ötlete el­len eredetileg határozottan - miniszteri szinten - kiálló Fidesz miféle tuda­ti átalakuláson ment keresztül, de tény, hogy a politikai képtelenségeket nagyatyai felkészletezéssel és az ehhez szükséges drámai hangsúlyokkal be­jelenteni mindig képes Harrach Péter két nap alatt meggyőzte az addig el­lenálló kabinetet. A zárva tartás elképzelés első formájában a „családok együtt fogyaszthassák el a vasárnapi ebédjüket” igen hazug, igen álságos és igen kereszténydemokrata gondolatkörében fogant, hiszen mindez olyan időben történik, amikor a családok egyre nagyobb hányadának nincs is va­sárnapi ebédje, és ha az intézkedés a prognosztizált újabb negyvenezer ál­lás megszűnésével jár, a családok ugyan egybegyűlhetnek vasárnap, de nem lesz mit enniük. Később a kereszténydemokrata gondolat enyhén proleta­­rizálódott, amennyiben a keresztényi tartalom a „vasárnapi munka tilalmá­val egészült ki”. A kettő nem mond ellent egymásnak, de attól, hogy két fél­igazságot teszünk egymás mellé, még nem születik meg a teljes igazság. Ami azonban ennek az eszmei-ideológiai zagyvaléknak a jogalkotási vonatkozá­sait illeti, legalább olyan előkészítetlen, és bevezetése legalább annyi meg­oldhatatlan és értelmezhetetlen elemet hordoz, mint ami ellen a kormány­fő a netadóról szóló rádiónyilatkozatában letette a garasát. A helyzet olyan­­­nyira zavaros, hogy utóbb értelmező rendelkezés kiadása vált szükségessé, az sem akármilyen: „Bár az ügyfelek megrendelhetik a termékeket, azok ki­szállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg.” Mindez nyilvánvalóan a hibás jogszövegezés következménye. A már megint sebtében fogalmazott trehány törvényszöveg zárva tartó üzletekről rendelkezik, arról viszont, hogy ezek az üzletek raktározási és kiszállítási mű­veleteket is végeznek, nem. Nem kizárva azt az eshetőséget, hogy az élet is­kolapadjait szétkoptató kormányzati törvényírók úgy hiszik, egy nagyjából évi 15 milliárd forintos forgalmat bonyolító üzletlánc raktáraiba reggel hat­kor gördülnek be a kamionok, vagyis ugyanabban az időben, amikor a fő­bejáraton megjelennek az első vevők. Vagyis Orbán novemberben nyilatkozik a rossz törvényelőkészítésről, az át­­gondolatlan bevezetésről, majd két héten belül még annál is rosszabb minő­ségben megírt, még átgondolatlanabb törvényt hoznak az emberei, és akkor még csak ezután ejtünk szót a két korábbi tökéletlen törvénynél is rosszabb, a megyei matricákról szóló jogszabály kidolgozásáról és bevezetéséről. Bármilyen politikai vagy jogi megközelítésben nézzük, parlamenti demok­ráciában a parlamentnek - mint legfőbb képviseleti szervnek­­ a legfonto­sabb megnyilvánulása a törvény. Hogy azt nem lehet két gyakornokkal este tíztől reggel hatig összecsapni, mert az lesz, hogy egyik oldalon vasárnap csakugyan együtt a család, de ennek a másik oldala, hogy nincs mit enniük. Hogy kell a matricapénz a költségvetésbe, de ha ezt körültekintően és nem egy nap alatt zavarná le két végzős újfiú, akkor az emberek nem verekedné­nek össze a benzinkútnál olyan matricákért, amelyek egy részét, mindenek tetejébe, a rossz tájékoztatás miatt fölöslegesen veszik meg. A matricákat nyilván nem Orbán rajzolgatja és árusítja. De­­ különösen olyan időben, amikor már egyes szám első személyben hódoltatja a banko­kat meg Amerikát - ő a végső felelős. Ő nevezi ki azokat, akik kinevezik a törvényírókat, a végrehajtókat, így mindaz a zavar, ami legújabban végigsö­pör a közigazgatásban, az a nevéhez köthető. Orbán kormánygépezetének az ereje eddig egyrészt a zavarmentes működésben volt, ami részben az ügyek szerencsés alakulásának is a következménye. Bármit tett - megron­totta a viszonyt az IMF-fel, elorozta a nyugdíjpénztárt egy idő után kifo­rogta magát, és a struktúra valahogy működött. Újabban azonban zavarok mutatkoznak, és ami nem mellékes: a szerencse is elpártolt tőle. Az ő logi­kája szerint akár a paksi ügy is kiforoghatta volna magát. Ha nem jönnek az ukrán események, és nem tör ki az ukrán-orosz háború. Ezt azonban már látnia kellett volna: ha lenne használható apparátusa, de azt is kirostálta, Habony maradt. Kijevben már decemberben halottak feküdtek az utcán, de ő január 14-én aláírta a paktumot. Úgy gondolta, ez is átmegy - ahogy szokás mondani -, de nem így történt. Ez már nem ment át, és a zavarok itt kezdődtek. És minden kicsiny zavarokkal indul. „Komoly haditudósítók, akik igazi háborúkban vettek részt, azt mondják, hogy a háború legnagyobb veszedelme a zavar - úja Molnár Ferenci Pál utcai fiúkban.­­ A hadvezérek az ágyúk százaitól sem félnek úgy, mint egy parányi kis zavartól, mely pil­lanatok alatt általános kavarodássá szokott növekedni.” Itt tartunk. A következő elemzendő tétel a kormányzati zavarban mindig is jól megtermő kormányzati korrupció lenne, de erre most nincs hely. m Ni­/ Alberto Giacometti: Négy „nagy nő” és egy fej (1960) 770424 884005 1 5002

Next