Magyar Életképek, 1843. július-december (1. évfolyam, 2/1-6. füzet)

III. füzet

AZ UTÓSÓ ALAMIZSNA. (ROMANCZ) PETŐFITŐL. A’ költő és a’ sorsharag Egy anyaméhből született ikertestvérek voltak ők. Együtt bolygák az életet. Fa, mint most, akkor is virult. Sátrában sok megnyugodott. De használt a’ költőnek is : Ágáról tört koldusbotot. ’S ezek valanak társai: Koldusbot és a’ sorsharag, — Elhagyja minden hitlenül, Csak e’ kettő, mi hü, marad. És lantja­ lantja hová lett? Hisz a’ költőnek lantja van . . Igen bizony, volt lantja is, Melly zenge bű­vösbájosan Megpendítette húrjait Mennydörgő éjben egykoron, ’S a’ mennydörgésnek ágyúja Elszenderült e’ hangokon. ’S az ég, a’ barna, haragos, Midőn danáját hallaná .

Next