Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-09-04 / 10. szám

312 A’ pohárhoz én is értek egy kicsint, Vígadozván, szent Dávid zsóltárakint; A’ zengő lant, hölgy szerelme, ’s tölt kehely Közt, van éltem, szivem, lelkem osztva fel! Homlokomra barna felleg gyakran ül, — ’S isten látja, mennyi kín a’ szív körül — Bor tüzélől a’ fojtó bú-lég kigyul, ’S a’ borúlat, villámozva elvonul, — Ajkimnál ha elhalványul a’ pohár: — S piros lelke a’ sötét pokolra száll, — Bús gyönyörrel földre sújtom, ... ’s szétszakad, Hogy hajnalra nyolcz ivónak egy marad. És beszélek : mi az ember ? Egy pohár, Melly száz szomju szenvedés közt sorra jár, Benn az élet, bor,... de ürmös. . . mit nevetsz . . ? A’ bor elfogy, 's a’ pohárnak vége ez . . . Csillogó edényből rósz cserép leve, Eltűnt vígan pezsgő, szikrázó leve, Ámde a’ szesz, a’ szesz él! ki kétkedik Ebben, vélem, ugysegéljen, nem iszik ! Asztalnál ül egy nagy korhely: a’ halál, ’S a’ pohár-törésbe nagy kedvet talál, Bort, fiúk, bort! mert maholnap, úgy lehet, Búsan álltok e’ törött pohár felett! És barátim ebbe már nem gátlanak, Csak mosolygva nagy bolondnak mondanak; ’S kérdve szólnak: hogy mikor lesz már eszem? Nem sokára! — biztatom, bár nem hiszem — ’S kötődnek: hogy becsüljem meg már magam, Mert biz egyszer mind kiázik a’ fogam, Adjatok bort! bizton ázhatik fele: Úgyis szűkén van, mit rágni kell vele — Hozzon egyszer, ó fiú, az isten el! Szívesen lát e’ szív és a’ tölt kehely ; Jere hozzám „sárga pitykés közlegény !“ Ugysegéljen, fővezérré teszlek én!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék