Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-11-06 / 19. szám
609 két, akkoron találkozának velök, a kékekkel, ’s jön pompás szinvegyület és a’ négy szem két pillantása megérté egymást! .Ugyan kérem, édes Suli úr, nem lenne ön olly szives, utána nézni a' dolognak?– kérdezé a’ fönökné, 's szemei kérést, bizalmat é s tökéletes megnyugvást sugározának. „Igen, igen, Sulc ur, legyen olly jó!“ szólalt meg a’ főnök is illő komolysággal 's szemét a' tányérról föl sem emelve, mivel hogy épen egy keresetlevelen törte fejét. ,„Azonnal, nagysád!— igen szívesen, tens ur!“‘és kirúgván maga alól székét, átvevé az inastól a’ pinczekulcsokat. ,Jancsi! — kiálta az instructor után haladni akaró inasra a’ főnökné — te itt maradj az asztalnál, küld le Rózsit, hadd világítson Suli úrnak. És Rózsi, a’ csinos szobaleány, vevén a’ gyertyát, meggyujtá azt dörzsgyufával, holott égő szemének tüzével is meggyujthatta volna, és levilágított Sulc urnak a’ pinczébe a meggyujtott faggyugyertyával, holott levilágíthatott volna szemeinek ragyogó fényével is. A’ pinczében egyéb baj nem volt, mint az, hogy Sulc urnak három abroncsot kellett a’ hordó szétnyiladozó dongáira verni. ’S ez eltartott szinte egy egész óráig. Odafen már gondolkozni kezdtek és félni, és suttogni, hogy a hordónak vagy csapnak valami nagyobb baja talált támadni, és sokallani kezdték Suhur kimaradását. A’ mi véleményünk szerint azonban ez igen méltatlanul történt, mert tőle, mint műkedvelőtől, mindig elég volt, egy óra alatt elvégezni azt, a’ mit elvégzett, ’s mert ő mindeddig a’ kádárság mesterségében iszonyú kevés előmenetelt tön. Mire Suhur feljött földalatti expeditiójából, épen akkor emelkedének az asztal vendégei ülőhelyeikről, és ő előtte most két út állott nyitva : vagy a’ többivel együtt fölkelni és nem enni,— vagy magánosan leülni és egyedül ebédelni. Ő csakhamar az utóbbit választá. Magánosan leült és egyedül kezde ebédelni. .Majd ha elvégezte ön ebédét, édes Suli úr, — szóla Dorgácsné tensasszony a’ mellékszobából kiáltván kifelé — Ilkának egy kérése lesz önhöz. És Ilka, a’ szemérmes 14 éves leány, ki már az instructor kezéből kiszabadult, pirulva simult anyja mögé és lopva vetett kifelé egy reményt kifejező pillanatot Sulc úrra. Még nem tudá szegényke, hogy Sulc úrnak nincs hatalmában mamája csak egy késését is megtagadni. ,De azért épen ne siessen, édes Suh ur!4 tévé hozzá a’ ház asszonya. „Azonnal, nagysád!44 ’s tudta, hogy lóhalálába kell sietnie. Csak isten csodája, hogy hevében a’ kést, kanalat és villát is meg nem ette. Kiköltvén nagymohón az ebédet, azonnal a’ mellékszobába igyekezett, hol fönöknéje ’s a’ ház legidösb leánya fogvájokkal tártának gondozó gyakorlatokat. „Nagysátok parancsolni méltóztatnak velem ?“ kérdezé az instructor. ,Nem, édes Suli úr, — javitá a’ mama, ’s ez szinte paedagogusi nézetből történt — koránsem csak kérni akarja önt valamire Ilkám. Suh úr nem tudá, mit válaszoljon erre hamarjában, mert ő hamar ki szokott szavaiból fogyni, — ’s azért zsebébe rejté kezeit, majd reménybeli szakála helyét simogatá, majd gomblyukába dugá hüvelykét, majd pedig más egyebet tett, a’ mit már az ember tenni szokott, mikor nem tudja, mit tegyen. A’ tensasszony Ilkára pillantott 's pillanatával felhivá Ilkát, hogy terjessze elő kérését. — notandom : a’ tensasszony ezt maga személyesen is megtehette volna, de ez egyszer úgy vélekedék , hogy ő különben is elég sokat kért már Sulc úrtól ez életben ,s hogy tán nagyobb örömet fog szerezni Sulc úrnak, ha most az egyébiránt csinos Ilka ké- 41