Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-11-06 / 19. szám

608 II. Ez a’ világ a' mi ilyen nagy, Te galambom olly kicsiny vagy, De ha téged bírhatnálak, 14 A’ világért nem adnálak Te vagy a’ nap, én az éjjel, Teljes teli sötétséggel. Ha szivünk összeolvadna, Rám be szép hajnal hasa­dna. Petőfi, Ke nézz reám, süsd le szemed — Elégeti a’ lelkemet De hisz úgy se szeretsz engem, Égjen el hát árva lelkem! EGY NAP EGY INSTRUCTOR ÉLETÉBŐL. (Vége.) NEGYEDIK FEJEZET. Észtehetségeinek kipallérozására az instructor hasonlóképen itt is hathatós eszköznek tartja az olvasást. — Az is bebizonyul, hogy a’ szemek pillanatai, ha találkoznak, gyakran megértik egymást, nemkülönben azt is, hogy az instructor szive nincs taplóból. Asztal fölött tanítványaira felvigyázni, hogy az Hiedelem szabályai ellen ne vétsenek, a’ húst, pecsenyét a’ kisebbik számára fölmetélni, poharába vizet tölteni, villát, kést, kanalat, valahányszor földre ejtettek, fölemelni, — illyetén el foglal­­tatások zavarták rendesen Sulc ur evésbeli élvezetét. A’ mai nap azonban e’ rész­ben kivételt jön, és Sulc ur, levesét szörpölvén, épen akkor végezte el szivében, hogy mihelyt fölkel az asztaltól, azonnal neki ül a’ félnapig már Inában hajhászott drámának, midőn az inas, egy palaczk borral kezében (persze nem az instructor számára, mert azt látták, hogy a’ szükséges nevelői phlegmából és birkatürelem­­ből a’ bor által könnyen kitalálna „rántódni“) mondom, midőn az inas ijedezö kép­pel belép ’s jelenti, miképen a’ pinczében egy hordó megeredt. És megrémülének a’ ház oszlopai ezen hírmondáson, és nem tudta, mitevő legyen a’ főnök, ’s ugyanazért egy ideig nem evett, hanem ivott; és nem tudta , mitévő legyen a’ fönökné, ’s ugyanazért éjszakról délre, nyugotról keletre veté az ő kétségbeesett pillantásait hajdan szépnek nevezett ’s néha még most is szépnek képzelt emlényszemeinek általa; — és veté pillanatát az egyetemes „szükség­ben segítő“ házi bútorra, — és fölemelő lassanként Suh­­ur is nem szép, de zöld szemeit tányéráról a’ közönségben forgókra, és a’ mint fölvető őket, a­ zöldé­

Next