Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-02-01 / 5. szám
El hum vilitt úszke vari csak bánatomnak A’ romba dőlt ’s már fél ép szív felett; ’S én mégsem írlak oda tégedet, Hol boldog évim följegyezve vannak. Oh, haldokló évsírod mellett engem Lágy bölcsejében ringat a’ remény, ’S hahogy szabad, a’ mit jövendöl, hinnem: A’ mennyországnak állok küszöbén Szomszédságában ilyen boldog kornak Mondom, tűnő év, a’ búcsút neked; ’S én mégsem írlak oda tégedet, Hol boldog évim följegyezve vannak fiád függesztő hévvel esdekelve Bágyadt szemét sóhajtó nemzetem , S te, sóhajára semmit nem figyelve , Ekkép feleltél mennydörögve: nem ! Te, koszorúját eltépted honomnak , Ifjú reménye mit fejére tett .... Ezért nem írlak oda tégedet, Hol boldog évim följegyezve vannak. E G Y V E R S F A R A G Ó R A. Töröködés, szegény, öröködöl, Már izzad is kínjában üstököd , Törléstől vásik el tollad hegye, ’S fölét boszus fogaddal rágod el. Elötted gyűrt lap tintafoltosan, Betűsor rajta, s minden van, mi kell, Csak n ép vers híja még és gondolat. De semmi az ! 'Tehetsz-e róla te, fiamig a’ vers után látsz futsz, szaladsz, A gondolat pokolnak elszökik? ’S midőn egy eszmét jól nyakon szorítsz, Az átkozott vers megszédül bele? ^Csak rajta, pajtikám, ne hagyd magad. Hull, néha szürkül is vajas pogácsa , . ’S ha isten úgy akarja , rendeli, Tréfából elsül a’ gereblye is. Csak verskaptára húzd beszededet, Az olvasóé lesz a' gondolat. Ha réten túl ér a’ szilaj Pegaz , Farkát csípd el, vagy üsd le nagy fülét, Ha kurta, farmatringot adj reá, És ime kész lesz a’ porozka ló , Ha lábad róla földig érne is De semmi az, gyalog le még se jársz. Csak rajta, pajtikám, ne hagyd magad. Czurzor. Petőfi.