Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-03-29 / 13. szám
404 Mert hogyha vas lett volna a’ fogam, A’ rozsda ette volna meg. Aztán a’ télnek kellő közepében Kifogya szépen A’ fűtő-szalmám, ’S hideg szobában alvám ; Ha fölvevém kopott gubám, Elmondhatám, Mint a’ czigány, ki a’ hálóból néze ki: „Jaj , beli hideg van odaki!‘‘ ’S az volt derék, Ha verselek! Ujjam megdermedt a’ hidegben , És ekkor mire vetemedtem ? . . . . Hát mit tehettem egyebet? Égő pipám Szorítgatám, Mig a’ fagy végre engedett. — Ez ínségben csak az vígasztala, Hogy ennél még nagyobb ínségem is vala. ... OH JAJ! • •. SEMMI BAJ! Az ember elejétől fogva mindig olly kész volt, kárhozatot kiáltani más fejére ’s jajveszékelni olly cselekvények felett, miket szomszédja visz véghez, holott ha ugyanazokat maga követte el, ártatlanbaknak hirdeté Metellnél . . . — Ám itt néhányan megfeszített erővel gyorsalkodnak előre; hazájokat lelkök mélyéből szeretik, érte áldozatra ’s fáradhatlan cselekvőségre készek, ’s hazafiságuk nem puszta szóból áll, hanem serényen küzdenek előre ők maguk ’s ösztönöznek mindenkit, nyomaikba lépni. Egy kényelmes úr meglátja őket puha kerevetévöl, ’s az előre törekvők zaja által megháborítva kiált fel: Hunnia oda van! illy emberek sírba viszik a’ hazát ... Oh jaj! Ugyanazon út veszélyeztetve látja saját érdekeit, nyugalmas heverése háborítva van , ’s látja, hogy vagy mozognia kell a’ mozgókkal, vagy békén tűrni, hogy eltapodtassék, mert ,a’ ki nem megy, menetik‘, ’s most ő is felocsúdik, és a’ milly henye volt azelőtt, olly sürgölődő ’s czéltalanul handabandázó lesz mostan; csak hogy haladjon: szalad, kapkod jobbra balra, hogy cselekedni látszassák, ’s nehogy lába gyorsasága ellen valaki panaszolkodjék, alá ’s fel, jobbra ’s balra mindent összegázol. De ha valaki megszólítni találná őt is figyelmeztetni, hogy az ész- és okszerű haladás többet Petőfi.