Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-05-17 / 20. szám
telt Rózám, hogy e' dalhangzatokkal eltelt világban a’ finomabb idegzetű szív, sőt halálosan méla képzelem is még csak a’ zenében lel mondhatlan, lángoló ingert és bájt. Nem szegény az élet mindaddig, mig a’ szellem e’ művészethez igaz szeretettel viseltetik ’s fogékonysággal bir ama nevezhetlen élvezetekre, mik belőle fakadnak. Marra hangja ama bűkörbe helyez át minket, melly a’ világ mindenségére fátyolt borít. ’S miért lebbentitek el e’ fátyolt, miért törtök e’ bükörbe, ti hallgatok ama tarka ítéletekkel melly majd kárhoztat, majd üdvezít ? Engedjetek időt az érzelemnek, hogy túl világi fellengzéséböl leszállhasson a’ ti világotokba , hol az elragadtatás zajg és lomból , é s durva vaskos ököllel kap az aeolhárfa húrjaiba , melly olly szelíden énekel, olly vadul szépen viharg, hogy a' sovárgó érzelmek a’ képzelem magasra dagadó árjain elsodortatnék, ha a’ ti nyugtalanságtok, mellyet korlátozni nem birtok, nem akartok, arra nem emlékeztetne, hogy színházban vagy hangversenyen vagyunk. *) Fogadd el mentségemet, Rózám, midőn felszólításodnak, a’ honi kelméket illetőleg, csak tökéletlenül tehetek eleget, mert gyárosaink eddigelé csak igen szűken elégítik ki hölgyeink öltözéki szükségeit. Legnagyobb hiányt láttunk eddig könnyű nyári kelmékben ruhákra, — mert nehéz van elég, — de a’ jelen évszak könnyed kelméket igényel. Valero ígérte, hogy pár nap múlva elég lesz téve ez igénynek. Szintolly hiányt szenvedünk könnyű béllés-selymekben ’s még sok más dolgokban. De mégsem tagadhatni a’ haladást, ’s illy rövid idő alatt elég figyelem ébred a’ hazai gyártmányok iránt. Lenfonal-, gyapjú- és selyemszövetek, szalagok, csipkék, sőt shawlok is, itteni gyárakban készültek, állnak szolgálatunkra, habár nem olly pompájával is a’ színeknek, minővel a’ külföldiek. De hiszen iparunk ezen uj korszakában, mellynek előnyeit dús fogékonysággal, mellynek baloldalát — ha mégis apró nélkülözéseket annak nevezni szabad — egész minőségében megismertük, alája vetők magunkat a’ lemondásnak, az ész meggyőződése ’s a’ szív hőségénél fogva, ’s most azt látjuk, hogy csak ott van hiány, hol nincs szilárd akarat; — eszközök mindennütt találhatók. Elég soká néztük az idegen szeszélyt elmellőzhetlen végzetnek. Ideje volt végre, hogy ennyi akaraterő és tehetség utat törjön magának a’ cselekvőségre, felszabadítva magát a’ dicsőségtelen börtönből, mellyben olly soká ’s olly gyáván foglyul senyvedett. Utat tört előre, ’s előre kell haladnunk, igenis, mert a’ jövendő a’ mi országunk, — a’ múltban holtak valánk. Hogy átvergődhessünk a’ világon, állhatatosságban kell kifejtenünk legbensőbb valónkat, lehetőleg dúsan, — ez legyen törekvésünk. Még sok van bennünk, mi nincs kifejlődve, nem eléggé felszabadítva, — ezt ne feledjük, mit ha tennénk, magunk iránt követünk el hűtelenséget. Mi ismerjük a’ nehézségeket, de nem féljük őket; nem halálhozók. Lépjünk nyakukra, ’s annyival magasabban állandunk. Elégséges harcz után rabjainkká tesszük. Mindig nagy szerencse győztesnek lenni. *) A’ mit a’ kedves iróné olly költői szépen elmondott, azt mi száraz prósánkban egészen helybenhagyjuk. Igenis, reánk is mondhatlanul kedvesen hatott Maria éneke : hangjában azon ritka gyönyört találtak, melly édesen meglep bennünket, midőn életteljesen, illuvidorul csattan fel és sziveket ragad magával a’ dal! — Avagy tetszhetnek-e nektek azon nádsípok, mellyeken a’ levegő átkorbácsoltatik ? azon éneklő husgépek, kik, a’ szótagokat torkukban ide ’s oda hengergetvén, hasonlítanak a’ rágalmazókhoz, kik a’ hajdani spártai törvények szerint szegekkel kénytelenítettek magokat ,gurgulyázni.‘ — Becsüljük a’ jó, a’ jeles énekesnőket, mert ritka tünemény a’ szép emberi hang!-------Egyébiránt, mit gondol, nagysád ? nem derék-e, hogy — miután Maria bennünket elhagyott ’s Schedelnénk olly ritkán énekel — május van! ’s e’ szerint vigasztalhatjuk magunkat Petőfiként : ,Az operákban ki gyönyörködik? Majd hallhatott kinn kedves operát.!