Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)

1845-05-24 / 21. szám

672 szívemből meguntam már . . . mélyen érzem, hogy nem élhetek többé olly kiállha­­tatlan emberrel, minő — te vagy! — Te szabadulni akarsz tőlem, én is; te nem állhatsz ki engemet, én sem té­ged; te utálsz engem, én gyűlöllek. Te csak gőgösködni tudsz, hiú, akaratos és dur­­ozás vagy: életem pokollá válnék, ha azt veled kellene még tovább is tölteni: senki sem kívánhatja jobban, mint én, eltépni azon köteléket, melly eddig bennünket egy­máshoz nyűgözött. — Tökéletesen megegyezek .... végezzük el ezen hosszadalmas vitát és — váljunk el. M Másnap reggel az atyafiak kérelmét, az ismerősök tanácsát, a’ hatóság intéseit megvetve, de mit sem hajtva még az okozandó nyilvános botrányra is, a’ váló per megindítatott, így a’többévi boldog házasság, három még nem szü­letett fiú jövendő rendeltetése fölötti vi­tázat miatt, felbomlott. Morál: ,Ne vitázzunk haszontalan dolgok fölött!4 H y a c­z­i n t­h. LÉGVIRÁGOK. III. És én olly sült bolond vagyok, Hogy--------------------------­Kadencziákat faragok. Petőfi. Most, épen e’ pillanatban, szállok be Jupiter apánk egyik udvarába. Útközben jól megfáztam, minek oka igen egyszerű ’s könnyen kitalálható. Eltértem alföldi őseim dicső szokásától: báránybörös bundámat a’kályha mögötti fogasra akasztám. Átkozott újítás! ... De csak úgy van, ha az ember nem hisz az öregeknek. Május, május; gondolám magamban, midőn kandalatlan léghajómba szálltam; ’s ime, derekasan megfizettem az árát. Olly hatalmas huruttal léptem a’ nagy Mennykö­­vező ur palotájának tornáczába, hogy trüsszentéseim alig értek véget, ’s mindenikre úgy potyogtak a’ csillagok, mint valamelly megfáklyászenészett hires magyar költő dolmányujjából a’ versek. Ad vocem „költő“ valami jut eszembe. Jó, hogy az Isten engem költőnek nem teremtett, mert eddig csillagzó utazásaim közben százszor meg ezerszer leszórt volna a’ délczeg Pegáz a’ rákosi homokra. , Talán nem is hinné, drága kegyed, shogy itt Jupiter udvarában is van költő? Van biz itt, szinte hemzseg, mint a’ Tisza kiöntései helyén a’ kecsege.­­S az isten­adták! csak képzelje ön, sokszor fölteszik és föltétetik a’ csörgösapkát az itteni divat­­lapi­ókkal is, kik már olly messze vitték az Aesthetikában, hogy a’ bohóczokat, vagy Petőfiként a’ ,sült bolond‘-okat is nagy költőknek trombitálják, ha amúgy igazi ács­­szerüleg rímelnek. Oh, és azok a’ kedves, szép és nyájas hölgyek itt a' Jupiterben, milly kimond­hatatlan nagy gyönyörűséggel olvassák azokat a’ ,klingkling‘ verseket! Öröm látni ar­­czukat, mikor az illy lapokat hókezecskéikbe veszik!

Next