Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)

1845-01-18 / 3. szám

re — itt is hiában kerestetnek ; de ez mindaddig ne­m­ is lesz , mig az utczák kikövezve nem leendnek. Legörvendeztetőbb az, hogy nem látunk itt talán egyetlenegy idegen nyelvű czímet is, — ,,no, hisz’csupán ez kellene meg!“ mondja Petőfi De vannak azután a’boltok előtt képírói mázolások, m­ellyek akaratlanul a’ festészet gyermek­korára viszik vissza gondolatainkat, és csak az szerencséjük ezen festményeknek, hogy alájok van írva, miképen „gárdistát“, vagy „magyar menyasszonyt“ vagy „gőzhajót“ jelképeznek, különben erre D. ötvenezeré közül aligha meg mert volna esküdni ötven. De hisz ennek oka is csak a’ publicum hiánya. (Vége köv.) Kain Abel: TÖREDÉKEK EGY ÉLŐ NAPLÓJÁBÓL. Gondolatim szabadak akarnak lenni és túl az önérdek szennyes homokán, mint föld ’s ég közt röpülő madár. És mik a’ gondolatok — ha önparányiságunkat túlszárnyalok ? Az, mi a' pacsir­tadal — himnusz. De fájdalom, valamint a’ legszebb szavú tavaszdalnok kopott fakó köntösét el nem hagyhatja, úgy, gondolatim még legszentebb perczeimben is, magokkal vonják lomha én­emet. Miért nem lehetek én test nélkül egekben röpülő tavaszdal? Miért nem szárnyal­hatom át a’ van és nincs közötti Űrt? Mert ember vagyok, mert lelkem salakjá­tól, mert gondolatim érdekimtől külön nem válhatnak. Az embernek gondolata ollyan, mint a’ zsinegéről elszabadult papírsárkány; — iránytö nélkül száguld szerteszét, de mint annak, úgy ennek is van egy ónja, melly az égből letaszít. Panaszkodom gondolatim röpülésén ’s mégis kivánatom csak az , hogy röpü­lése határait felmérhessem. Az újabb korban az elnevezés vagy is keresztelés dühe különösen elharapódzott. A godolatok marquirozása korszerű feladat, ’s pedig jelenleg nem annyira uj gondo­latok szőkéinek a­ gondolkozók agyából, mint inkább eldödeinknek reánk szállt gon­dolatai kereszteltetnek el uj meg uj nevekkel. Nem tudom a sok ezredévek alatt folyvást szivatyúzott agysoványsága-e az ok — miként tudósunk újat teremteni nem bírva csak az eszme-ruhatár romjai elne­vezésével bíbelődnek. Nem emlékszem, hol, de olvasom, hogyha korunk irodalmának múzsákra menő köteteiből az újat ’s lényegest kivonnák, mi igénytelen kis kötetkére olvadna az egész; ’s itt a­ majd minden nemzeti irodalmak között legszegényebb magyar irodalom termé­kei jutottak eszembe. A' tudományok nagy ’s czifra elnevezései szaporodtak; de a’ nagy gondolatokra Phárao sovány esztendei jöttek. Mi vezethető ide a’ civilisálódó embert? tán a' kimerített ész, melly most csak a sarló­ elhullatta kalászokat mezgeréki? vagy a’mindig uj után kapkodó, örök­ké uj divatot kereső állhatlanság ? vagy talán az ornatusba öltözött tudós tudat­lanság. Én a’ könnyen folyó, önkényt jövő rendszernek barátja vagyok; — ellenben a­ systemaban elvesző gondolatokat az örök precisioi kicsinységekkel — mind versben.

Next