Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-08-02 / 5. szám
152 Friebeiszt-tól; szerző — mint mondja — a’ ,fenhéjázó‘ nevezet alatt azt érti, mit a’német ,Streichmacher- szóval tesz ki, ’s ha ebben vele megegyezünk, czikke, mint az élet sajnálandó nevetségeit, az emberek mindennapi hibáit jóakarólag ostorzó , az élvezhetőbb hírlapi czikkek közé lesz sorozható. — Vers a’ folyóbeszédek közt elszórva három van: ,A’ varró leány 4 Petőfitöl; ,Búcsú4 Tárkányi Bélától; és ,Pünkösdhajnal 4 néprege Barna Ignácztól. Ez utolsót ki kell emelnünk a’ többiek felett, hacsak azért is, hogy a’ költés e’ neme iránti vonzalmunkat elmondhassuk , ’s rá , mint ollyanra , melly mig egyrészről a’ nép gondolkozás- és érzésmódját festi, másrészről — ha átmehetne ajkaira — e’ gondolkozást tisztitni ’s emelni, ezen érzést finomítni volna képes, hivatott költőink figyelmét különösen fölidézzük. — A’ Tárczában a’ szerkesztőnek ,Nyílt levél Sándor bátyámhoz, czimű czikkének némelly szavaira van egy pár észrevételünk. Szerző igy szól a’ többi közt: . . . „meg örök mindétig azt a’ crucifix német nyelvet hallani (Budapesten) — os ez nem magyar költőnek , de még újságírónak sem való!“ Elhiheti szerző, hogy a’ mi keblünkben is él a’ vágy, mellynek már több lelkes költő adott szavakat, ’s melly prózai higgadtságra visszavonva, abból áll, bár mind fővárosunkban , mind legalább is kerek Magyarország minden helyein magyar nyelv volna hallható a’ sok mindenféle nyelvzavar helyett; azonban hasonló kifakadásokkal bizony senkit sem fogunk, édes nyelvünkhöz szintolly kevéssé, mint szegény magunkhoz kötelezni. Beszél még szerző , több egyebek közt, „magyar czigány literaturáról“ is, miként — úgymond — a’ magyar irodalmat egy furfangos czimborája elnevező . . . Hogy ezen ,czimbora, valóban furfangos ember lehet, az is tanúsága, mert közönség elé szerette volna hozni ötletét, ő maga azonban ezt tenni mégis utalván, szerzőnek sugá meg, ki aztán nem késett azt elmondani nyilvánosan ... Mi az illy nyerseségeket soha sem hagyhatjuk és nem fogjuk hagyni megrovás nélkül , mert hazafiságot és magyarságot nem illyenekben szoktunk keresni; sőt semmi világosabb, mint hogy illyesek által nevetségessé’s szánakozás tárgyaivá tesszük magunkat minden műveit olvasó előtt, ’s az idegen ajkunkat, a’ helyett, hogy irodalmunk megkedvelésére édesgetnék, visszariasztják általok. ÉLETKÉPEK, V-dik szám. Bajza emlékversei Deák Ferenczhez, ama horáczi modorban, amaz a’ higgadt életnézetböl eredő bölcsészi szellemben vannak írva, mellynek erre hivatott lyrai költőink közül, óhajtanánk, hogy minél többen indulnának nyomdokain. A’költemény nem tartozik azok sorába, mellyek gyászt öltve keseregnének hazánk sorsa felett, ’s nem annyira érzetmélységböl származott melegség, mint a’ benne elmondottak igazsága által ajánlkozik ; — számtalanok vannak köztünk, és ollyanok, kik magukat kiválólag a’ hazafiak sorába szeretik számíttatni, kiknek ez emlékverseket — különösen ama sortól kezdve : „Gyújts fáklyát ez országos zűrzavarban44 — szivére kötni óhajtanánk. — A’ ,Szomorú idők felöl szólandunk, a’ munka végét olvasandván. — ,Galantai gróf Esterházy Károlyi életrajzát mind az érett gondolkozásra mutató felfogás , mind a’ korszerű eszmékkel bővelkedő tömött előadás tekintetében kétségtelenül a’ legjobbak közé fogja minden olvasó e’ nemben tartani . . . Adja Isten, hogy minél elöbb megszűnjék az idő , mellyben a’ kivételek közé kell számítanunk, midőn magyar mágnás felöl dicsérendő érdemül látjuk felhozatni, hogy magyarul is tud! Pedig úgy van; a’ számtalan hanyagok közt mégis dicsérnünk kell legalább azt, ki kötelességeinek, hacsak egy részét is, teljesíti. — Vajda Péter ,A’ Mátra és Parády úti képéből azon sorok, mellyek a’ csintalan hevesi urak és mások kedvszottyanásait említik, lehetlen, hogy komoly gondolatokra ne ébresszék az olvasót, mert valóban alig mutatkozik valahol feleink műveltségi állásának szomorúbb jele, mint azon ollykor minden erkölcsi illedelmet, minden kegyeletet lábbal tapodó kicsapongásban, melly szilaj jó