Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-07-19 / 3. szám
87 műlnek ki. Nincs továbbá ága irodalmunknak, mellyen hanyagabb és gondatlanabb munkásokkal találkoznánk ollykor, mint az elbeszélői versben, a’ középszerűben is, maga a’technica gondosságot kíván; színműveknél ellenőrködik a’közönség’s az e’ téren inkább munkálkodó critica; a’ beszélyek terén uralkodik e’ szerint a’ legnagyobb szabadosság ... ’s épen ez okból irodalmunk érdekében vélünk cselekedni, ha a’ beszélyeket folyóiratainkban kiváló figyelemmel kisérjük. Ha már most ezeket tekintetbe vesszük, világos dolog, hogy azon 25 — 30 beszélyek közt, mellyek szépirodalmi lapjainkban félév alatt előfordulnak, szép rész lesz ollyan, melly ízlésünket ki nem elégíti, ’s igy megrovások tán annál sűrűbben fognak folyni tollunkból, minél bizonyosabb másrészről az, hogy lángeszek munkái közt is ritka azon remekmű, melly ellen critha kifogást nem tehetne . . . Szeretjük pedig beszélyiróinkat szerényebb lényeknak tartani, semhogy e’ lángeszek közé kívánnák magukat számíttatni. . .Az óczeán virága azon gyöngeség jeleit bőven viseli magán, mellyel hivatlanság vagy dolgozás közbeni kedvetlenség és hamarkodás szokott munkákat bélyegzeni. Hivatlanságot a’ jelen beszély dicséretesen ismert szerzőjéről nem említhetünk, ’s hogy az említett okok többieit kitűnni engedé beszélyén, azért dicséretet mondanunk lehetlen. Az ,óczeán virágáéban — a’ czím nagyon regényes — rablóhajón talál egy hajóskapitány egy fiatal leányt, — a’ „kis N i ná t,“ mint öt sz. kedvelt szójárásával gyakran nevezi, — épen midőn vele egy fiatal ember tengerbe akar ugrani. A’ kapitány megszabadítja a’ leányt, ki hálául azon perczben a’ kapitányba szeret, karjára fűződik ’s ott folyvást csüggve marad. A’ kapitány darab ideig jár a’ fedezeten ’s karjára fűzötten vele a’ kis Nina , mig végre lemegy szobájába ’s csak itt veszi észre, — ezt szerző világosan mondja, — hogy leány csügg a’ karján. A’ kapitány, hidegvérűnek állítatik elő ugyan, de illy érzéstelenséget mégsem tehetünk fel felőle. A’ kis Nina (430. 5. v.) egyszerű neveltetése után nem ismert más érzelmet, mint a’ szeretetet; később azonban 455. és köv. lapokon elbeszéli kis Nina, hogy hazáját és anyját alig ismerte, olly gyermek korában elköltözött szüleivel az új világba; anyja nem sokára a’ tengeren meghalt; atyját vele együtt tengeri rablók fogák el, ’s Nina ezek társaságában növekedett a bánat közt.“ „Atyám — úgymond — többször irt levelet barátihoz, hogy könyörülnének ’s adnának pénzt kiváltásunkra.“ Senki sem hallgatott a’könyörgésre, ’s Nina folyvást rab marad atyástal együtt, kisded-korától fogva 14—15 évéig ... Hol részesült tehát itt és illy körülmények közt ezen egyszerű neveltetésben, melly más érzelmet nem ismer, csak szeretetet? . . . Azonban ezen és hasonló botlásokat eltűrne az olvasó , vagy legalább keresztülbotlanék ő is rajtuk, de magát szerző elbeszélési modorát lehetlen erőtetett, unalmas és fárasztónak nem találnia. Azon nevetséges állítás után, hogy egy parancsosztással foglalkozó hajóskapitány karján hurczoljon valakit észrevétlenül, nagyon élénktelenitékszerző gyakran ismételt szavai, miszerint a’ kis Nina a kapitányra nézett némán, a’ kapitány megint visszanézett némán ’stb.; gyermekes színek használtatnak az egész karkötözési jelenésben ’s a’ másnap reggel történtek előadásában, midőn a’ kapitány az „inas háta mögött egy más a’ szolgánál kellemesb egyén arczát látta ,“ melly arcz aztán sebesen eltűnt ’stb. Illy élénktelen a tüstint következő jelenés, melly után Nina ,,az ajtón sebesen kirepűlt.“ Kellő szilárd meggondoltság hiányának tulajdonítjuk azt is, hogy szerző hol egyes, hol többes számban beszél saját személyében, valamint általában mindazokat, miket dologhoz nem tartozó kitéréseküt hoz elő, sokkal érdektelenebbeknek tartjuk, semhogy az egésznek akár élénkítésére, akár szépítésére legkisebbé is szolgáljanak. Különös azon mód is és távol esik minden helyes elbeszélői módtól, mellyel értésünkre esik, hogy kis Nina az, a kit ,oczeán virág£-ja név alatt kell tisztelnünk. Kis Nina éjjel dalol; a hajósnép hallgatja. „Halljátok - igy szólanak - a' tengeri virágot.“ „Az oczeán virága dalolt?44 szólt egy az ébredők közül. ’S ezzel aztán meg van fejtve a’ regényes elnevezés eredete! Mire való továbbá Nina azon sejtése, hogy ő tengeri rablók által fog elveszni , holott 7 *