Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-07-19 / 3. szám
92 sek nagyobbrészt úgy szavazattak, mint midőn a nevezett bohózatban az ispán a vásári jelentést olvassa. Az augsburgi kávénénikét, vulgo , Allgemeine Zeitung-et arral vádolják, hogy interpunctióban nagyon fukar; a’ mai előadásban annyi interpunctio vola, hogy az Allgemeinét egy évre el lehetett volna látni. K. Ida olly szenvedhetetlenül énekelt, hogy a' közönség a’ legkomolyabb jelenetben is kaczagott. K.e. Jul. 14-én bérletszünettel Borgia és Bájital daljátékokból egyes összefüggés nélküli jelenetek, olaszul: Alboni k. a. és Rovere mint vendégek. A közönségnek az egész Bájital volt ígérve, de akadályok miatt elmaradt; véleményünk szerint ezen akadályokat világosan meg kellett volna nevezni, mert a közönség az egész ,Bájitalral előfizetett. Egyébiránt ezzel csak nyertünk, mert Alboni gyönyörű hangját ismét hallhattuk, ki a’ bordalt négyszer éneklé, folyvást növekedő tetszés közt. —99 — • Jul. 15-én. Romeo és Julia szomorul. 5 felv. Lendvay és Lendvayné a’ czimszerepekben jelesül játszottak, ’s Julia, különösen a’ 2-ik felvonásban, egészen a’ régi valt , csak szavalásában mutatkozott gyakran az utolsó szótagok elhamarkodása ’s németes modorú megnyújtása. László szokott derült humorával játszott. Neheztelésünket akartuk kifejezni a’ miatt, hogy Tóthné hatvan forintnyi havidijban részesül ’s mégsem lép föl; de miután ma Julia anyjának szerepében láttuk őt, köszönjük a’ mindenható rendezőségnek, hogy a’„mélyen tisztelt“ közönség iránt kímélettel viseltetik; ám hozza tehát békével díját Tóthné, ha ezt a’színházi viszonyok csakugyan kívánják , ’s ezentúl is csak néha-néha kisértse meg a’ közönség béketűrését. Efféle visszaélésekről még bővebben fogunk szólani,’s most csak azon iszonyú félelmet említjük meg, mellyet a’ „főbb“ színészekben erélyes igazgatónak puszta megemlítése is okoz. így például, ha Bajza nevét hallják ezen kis kényurak, rögtön görcsöket kapnak és üldözőbe veszik e’ név megemlitését, mert nem feledhetik , hogy a miben most kedvök szerint szabad dulakodniok, akkor csak tanácsadásképen nyilatkozhattak. E’ félelem dicséretére válik Bajzának ’s egyszersmind fényes világot vet színházunk mostani viszonyaira, mik közt a’ „főbb“ színészek néhánya semmitől nem retteg annyira , mint azon iszonyú gondolattól, hogy valamikép olly igazgatót kaphatnak , kinek ideje és kedve van a’ személyes igazgatásra. Ke. A’ MÁTRA ÉS PÁRÁD. Régóta volt vágyaim tárgya a’ kék Mátra, mellyet mind Buda halmairul, mind az alföldi síkokról gyakran néztem, de közelebbről megvizsgálni ’s rajta élvdús napokat élni csak legújabban vala szerencsém. Most szándékom róla néhány szót szólani a’ nagy közönséggel, nem statistikai szempontból ugyan, (ki illyesmit kíván, folyamodjék Fényes Elek könyvéhez), sem természettudományibul, (ki ennek kedvelője, vegye elő Beudantot, Wahlenberget ’s kérdezősködjék a természettudományi társulat tagjainál), hanem egész általánosságban, olvasóim nagyobb számához alkalmazva magamat, melly a’ szakosztályi tudálékosságot nem kedveli. Úgy akarom festeni a’ Mátrát, mint ez a’ mindennapi embernek mutatkozik. Minden olvasóm tudomása szerint jó az, hogy nyár van, — noha a’ czigány igen melegnek találja, — de még jobb, hogy a’ professornak a’ nyár kellő közepén szünnapjai vannak. Ment tehát egy bizonyos professor Isten kegyelmébül, hogy letörülje homlokárul a’ tizhónapos izzadást és kiszellöztesse poros kabátját, a’ kék Mátra felé. A’ Charisok nem egyengeteték meg útját, a’ Murák nem üdvözlők alkalmi versekkel, mellyek tin csikarást kaphatott volna; csupán a’vizek és zivatarok nymphái