Életképek, 1846. július-december (4. évfolyam, 2/1-26. szám)
1846-10-31 / 18. szám
563 előadását a’ nép szellemével é s felfogásával összeérinteni, rokonitani tudja, hogy a’ nép nyelvben, ízlésben, gondolatban minden szépet és magasztost tőle eltanuljon a’ nélkül, hogy ezt észrevegye. A’ költészetnek el kell hatni a’ nép legalsó ’s legmiveletlenebb osztályához is: ismernie kell eredetileg azt a hangot, melly az állatember kedélyzetét rezgésbe hozza, melly a’szenvedélyek sötét és vastag burkában alvó lelket fölébressze, ’s igy lassaban a’ vad tökébe az emberiség szelíd ágát beléoltsa. Innen nem lehet kezet fognom azon bírálóiddal, kik daljaid közül többet póriasnak mondanak. Ezen uraknak nem jutott eszükbe, hogy például, az alföldi csikós vagy gulyás érzelmeihez épen ez, és nem más után hatolhatott el a’ költő; hogy elébb a’ természet öléből fejtett márványt nehéz bárddal kell faragni, mig a’ finomabb véső rá alkalmaztathatnék. Ezen vádnak csak akkor tehetendett helye , ha nemesebb hangon is annyit és olly szépeket nem írtál volna. Igen , költői szellemed eredeti feladata volt, hogy az egész nemzetet, a’ paloták aranyzott függönyeitől, a’ fantornás kunyhóig, daljaid sugárövébe öleld. A’helyett azért, hogy bírálóid a’röpke jellemű Heinét, vagy a’ kaczérkodó Berangert, vagy akármi más idegen példányképet adtak volna kezedbe, inkább tanácsolniok kellett vala : forganál minél többet a’ nép között, és különböző vidékeken figyelnél részletes magaviseletére, ’s szellemét minden oldalról átsajátitván , emelnéd azt művészi fokra, ’s igy segítenéd elő a’ magyar költészeti iskola megalapulását. És e’figyelmeztetést annál biztosabban tehetendették, mert költeményeid között minden bizonnyal azok a’ legsikerültebbek, mellyeket utazásaidban irtas ,Bucsu Kun-Szentmiklóstól; minő dal ez minden versszak, minden sor, minden szó tökéletes magyar. Olvasván e’ dalt, a’ mutatkozó társaságot látjuk magunk előtt, annak , úgy szólva, egész kedélyhabja van e’ dalban elömölve. Nem irt illyet Csokonay sem. E’ dalban felülmúltad önmagadat. A’ természettel váltottál kezet, midőn e’ dalt teremtéd, ’s annak leghívebb csókjait kellett értened! Mit bírálóid elmulatának, arra titkos szükségeinél fogva önlelked ösztönöz, ’s meg vagyok győződve, hogy ennek sugallatából határoztad el közelebbről magadban, Erdélybe jőni, ez ország lakosait, szokásait és szellemét megismerendő. Kolosvárt az országgyűlésen központosulva jelended a’ hon értelmiségét; télire ott gyűl össze mindenfelől a’tehetősebb úri rend, férfiak és hölgyek. Alkalmad lesz hallhatni e’ hon szónokait, ellesni a’ lelkesedést, melly előadások alatt elragadja őket, ellesni a’ modort és hangulatot, melly beszédeiket jellemzi; alkalmad lesz a’ társalgási körökkel ’s azoknak szellemeivel megismerkedni, ’s igy a’ nemzet lelkét egy pontból leírhatod... Azonban mondanom kell, hogy czélod ez által még teljesen elérve nem lesz. Nevesebb szónokaink ugyanis idegen iskolák után képezték magokat, ’s a’ felsőbb társalgási körökben a’ külföld vak utánzásának még némi foszlányai máig is fenállanak. — Tiszta, szeplőtelen magyarságot egyedül a’ Székelyföldön ’s jelesen Maros ’s Udvarhelyszéken fogsz találni. — És ezen helyeket meg nem járnod nem szabad. El kell lesned a’ népet vallásos szertartásainál, házi körében, lakomái alatt, tánczvigalmai között, hogy lássad a’valódi buzgóságot, érezzed a’ nemes nyiltkeblűséget, meggyőződjél a’ szerény módosságról, el légy ragadtatva az önérzet szülte büszkeségtől, ’s mindenek fölött meglepethessél a’ szemérmes önalkalmazás általai- és nőnem ellenében. Meg kell tekintened, milly élénkké, milly vidámmá teszi ezt a’népet a’ szabadság, mellyet élvez; mekkora benne a’ tényező, a’ munkásság; és fájdalmaiban mint nem látszik az elcsüggedés. Még könynyezéseiben is van a’ székelynek valami büszke rátartása, úgy, hogy sorsán nem lehet szánakoznunk, de fel vagyunk híva abban részt venni. ’S mekkora a’ hűség, a’ becsületérzet, a’ kegyeleti hajlam e’ nemzetben! ’S minő mély kedélyű! ’s mennyire találékony, ’s minő eredeti!36.-