Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-05-01 / 18. szám
579 ajkat, hanem, ha kellemesen vannak érdekelve, egyik szép gondolatot a’ másik után küldözgetik. "Volt pedig ezen időben komor tél: otthon, egy faluban, Róza atyja szörnyű terveket koholt, miként adja ő leányát valamellyik megyei gazdag ifjúhoz. A’ szerelmeseknek még ekkor a’ jövőeszékbe sem jutott, — elég volt tudni, mikor , és hol találkozandhatnak egymással; elég volt egymást holmi apró kellemességekkel meglepni, mindenben egymás iránt figyelmet mutatni. Róza egészen az ifjú ízlése szerint kezdett öltözködni , Péter pedig időnként küldözgeté a’ legújabb regényeket, néha pár aláhúzott sorokkal is. — Majd tavaszkor ... a’ zöldben, a’ hegyek között, a’ ludoviceumkertben, ott lesz még sok történetes alkalom egymással találkozhatni! így remélettek ők , azonban egyszerre csak bejött faluról az öreg, ’s leányát Pestről a’ nénikétől elvitte. A’ szerelmesek el sem búcsúzhattak egymástól. — Álomból ébredt fel a’ két szív. És ez az oka, hogy Kriptay Péter egy karszék sűllyedő párnái közt ül és gondolkozik, mondhatni : desperál. N. A. Te reske alföldünk legtermékenyebb vidékén egy falu : a’ földesúr gróf Tereskey Gedeon, messze vidéken ismeretes hazafi. Tereskey gróf, ő nagysága, éveinek körülbelül hatvanadikát éli ; azonban ha ősz fürtéi nem beszélnének, piros arczából’s tüzteljes szemeiből ítélve, ő maga lenne a’ megtestesült örök ifjúság. Termete középszerű, alkotása erős és tartós, hangja harsogó ’s hatalmas. Véletlenül szerette a’ tréfát, azonban voltak helyében olly húrok is, mellyeket ha valami vigyázatlan ember megpendített, a’ gróf képes volt napokig a’ leghosszabb képeket csinálni. Igaz, hamar feledett, még hamarább megbocsátott, de a’ legelső visszaemlékeztető körülményre már egészen a’ régi volt. Ita esett ez eső, azt gondolta , hogy már soha sem fog kitisztulni, száraz időben nem hitte, hogy valaha még legkisebb felhő is alakulhasson. Ő nagysága, mint Magyarország pairje, nem igen volt ismeretes az országgyűlésen, e’ dicsőséget ő egészen unokaöcscse Tereskey Kálmánnak hagyta fel, ki a’ gróf terve szerint jövő országgyűlésre követnek menend fel, visszajövet legyen belőle alispán, később minister. A’ terv nagyszerűsége ellen, úgy hiszem, senkinek sem lehet kifogása. Kálmán gróf huszonnégy éves volt, neveltetése be van fejezve , másfél évig utazott külföldön ; jelenleg Pesten lakik, hogy az életet ’s viszonyokat ismerni tanulja. Az öreg ur hatalmasan gazdálkodott ; azonban Kálmán a’ költésben mégis kitett rajta : egymást érte a’ sok pénzt kérő levél. — Gedeon gróf csóválta fejét, de a’ pályának, mellyre Kálmán fellépendő, fényessége mindannyiszor kibékité őt. Egyszer, a’ többi közt, épen gyagyueladás után, nagy öszveget küldött fel a’ gróf, és gondolván, hogy ez, Isten tudja, meddig fogna elég lenni, szivét egészen nyugottnak érezé. Azonban, egészen váratlanul, rövid időn ismét levél érkezik. — Ez nem Kálmán írása. Istennek hála ! Ugyan csak meghökkentem. Lássuk, mi bajok az embereknek velem. — „Nagyméltóságu gróf, excellentziás uram —.“ — Nekem szól ez ? —• Úgy van , mit akarhat ? ugyancsak megtitulál. „Excellentziád alólírt legalázatosabb szolgájának azon megbecsülhetlen