Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-03-13 / 11. szám

345 Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr ? Vagy csak ijesztesz ? . . . meg nem ijedek. Ki az élettel, mint én, szembeszállt, Az bátoran néz a’ halál szemébe ! Az élet rövid béke ’s hosszú harcz, És a’ halál rövid harcz ’s hosszú béke. De még kár lenne érettem talán ? Oh, keblemben még annyi dal szunyád, Egész egy erdő magva, melly ha felnő, Sok fáradt utasnak kű­s árnyat ad. ’S eddig csak írtam , hol van még a’ tett ? Piros betűk az ünnep napjai, ’S igy életemnek nincs még ünnepe, Hogy az legyen, vérem kell ontani ! Megérem-e ezt én ? vagy mielőtt Rival­go zaj közt lxarczi paripára Pattanhatnék föl : tán szép csendesen Ráfektetnek majd szent Mihály lovára? Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg, Jőj el sietve, kedves kikelet, Jöj el hamar, hogy láss még egyszer engem, Hogy lássalak még egyszer tégedet. Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz, A’ déli tájról gyorsan jőj elő.............. Ha már ez élet olly borús vala, Legyen halálom napján jó idő. Jőj, drága vendég, ’s hozz virágokat, A’ föld most ollyan rideg, puszta rom — Ha már virágtalan volt életem, Legyen virágos legalább sirom ! Petőfi Sándor. TE A’ NAP VAGY, Hittem, hogy majd elszakadva Szép szemednek sugarától, Kebelemből bút, szerelmet Kiszakasztok tőled távol. Távol tőled, messze földön Szívem lángolóbban égett, Messze földről visszatértem Újra, láthatásod végett . . . ÉN A’ föld ... Óh hölgy, lelkem napja vagy te És én déli hő sugárod, Ki a’ sugárt kilövelve Hozzád ismét visszavárod. Vagy nem, hiszen árva sorsom Szüntelen kerülni kénytet, Te a’ nap vagy, én a’ föld, melly Körben jár, ’s nem közelíthet. L a d á r. A’ S E R F Ö Z Ö. (F­olytatás). Vendel gazda áldott tuloktermészete sehogy sem bírta a’ rebellis jelenete­ket megemészteni. Miatta ugyan valamennyi ágyú gyújtólyuka berozsdásodha­tott volna, ő nem találta volna fel a­ háborút. 23

Next