Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-11-21 / 21. szám

656 LELKEM A’ HAZÁÉ... Lelkem a’ hazáé véges végetlenül, Hogyha öröm éri , övére örülök ; Mi a’ hazának szent, nékem is szent marad, Hogyha ő sír, én is kényüket törűlök. A’ kit ő felemel, felemelem én is ; A’ kit ő letapod, letapodom én is. És mi hát e’ haza ? talán a’ puszta föld , Mi most virágokat, majd kórókat terem ? Illy haza lehetne elég e’ világon. Most száraz, majd pedig víz-övedzte helyen. Lelkem kedves honát fajában ismeri — Legyen az bár pokol, hová a’ sors veri. Szent a’ föld az igaz , vérrel van szerezve A’ hol a’ magyarok új hazát találtak, Hol a’ nemzetegység és szabadság miatt Szemeibe néztek a’ rideg halálnak — Kincsekben is csaknem elsőnek tehetjük — Mi nemcsak e’ földet — mi egymást szeretjük. ’S miben áll a’ tiszta, ’s nem önző szeretet ? Abban , hogy egyiránt élvezzük a’ jogot! Ki vétkezik, lakói, legyen úr vagy szegény . Az isten is illyen igazságot hozott. A’ föld soha nem tett boldoggá még népet, Hogyha az rabigát ’s lánczot szét nem tépett. Szép , gyönyörű hazánk, megáldá az isten , Fájlalnék ha egykor el kellene hagyni, Mennyi szeretteink nyugszanak e’ földben, Jól esnék örökké e’ honban maradni. Hol az atyák ’s anyák találták sírj­okát, A’ gyermek tört szívvel is örömest mulat. De hogysem a’ szent czél valaha elveszszen A’ mellyért atyáink új hont kérésének, Hogysem rabszolgaság készíthessen szennyet A’ hős magyar nemzet szennytelen nevének: Inkább minden magyar ma szálljon sírjába, ’S lépjen bármi silány csorda e’ hazába. Lauka Gusztáv. MEGHALT SZERELMEM FÖLÖTT. Töredék. Szép a’ tavasz ! az égen rózsafelhők úsznak , a’ virágokon méhe döngi­­csél, a’ szellő zöld lombokkal enyeleg, a’ puszta lehullatá fehér halotti leplét, tarka virág szőnyegén tündérek űzik játékukat ragyogó déli bábbal, a’ patak föltámadt merev álmából, partjára virágok lopóztak ’s hallgatják a’ szép meséket, miket tova csörtető hullámai az álomvilágról regélnek.......... És a’ szende nefelejts szemébe örömköny szökell örök hűség hallatá­ra. .. Ah oda vágyom én!“ sóhajtja az enyelgő szellőnek ....

Next