Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-11-28 / 22. szám
696 Mért nem föl csúszó pénzváltó tehát, Mért nem lettél szatócs, kereskedő ? Majd lenne kincsed és a’ pénz előtt Csúsznál, mászkálnál földig görnyedő. Szabad torokkal zeng a’ csattogány, Nem vár édes dalára semmi bér . . . Tudd meg : szabadsággal ’s a’ szellemi Élvekkel semmi pénz ’s kincs föl nem ér.m. Szerencsétlenség edzi a’ szivet , A’ költő szívén béke nem lehet, A’ költő élte harcz , és dalai: Szétszakgatott szívének rongyai. IV. Az évek által fából kő leszen , Kő lesz csigából, a’ csont kérgibül; Csakhogy ahhoz sok év kívántatik : Az emberszív gyorsabban megkövül. Az emberszív gyorsabban megkövül , Az ember önző , részvétlen, kemény; Nem volna másként ínség és nyomor , Ha részvét volna dúsak kőszivén. De a’ természet is részvétlenül Pusztít . . . Mit vétett a’ kisded virág, Hogy szélvészek letépik szirmait , És a’ fa, hogy díszét lerombolák ? Az őszt a’ tél fagya gyilkolja meg, És a’ tavaszt a’ nyár elégeti ; Részvétlenül tépik a’ csattogányt ’S pacsirtát szét a’ sasnak körmei. A’ természet tűzzel ’s fagygyal pusztít; Jobbak hogy’ volnának az emberek ? Harczban tűzzel vassal gyikolnak , és Békében önzéssel öldöklenek. Az ember szíve gyorsan megkövül, A’ szívet kőkéregbe burkolák ; Egykor részvétlenség ’s önzés miatt kővé fog válni az egész világ. Lesz-e akkor a’ költők kebliben Tűz, ihletés, kezűkben lesz-e lant, Melly lángdalával meglágyít követ, Mellyen majd a’ világ fölolvadandó K í ’ , Samarjay Károly.