Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-12-12 / 24. szám
757 Nem szeretem a’ necrologokat. Temesse el bár legtöbbünk nyomát a’ harang , melly ex offo mond leg hangosb gyászbeszédet ; alig van mégis, kihez egy pár jó emlékezet ne szeretnék pókszálilag. Az illyennek mi a lelkünkben kell maradni, hogy értéke legyen, de sőt hogy fenmaradjon, mint az illat , virága kelyhén túl felolvad nyomtalanul. — De vannak egyediségek, kik zaj nélkül, sőt elvonultan éltek közöttünk, pedig látva, érezve, cselekedve , kiknek lelkében megtermett az áldás gyümölcse a’ nyilvánosság napsugára, a’ magasztaltatás kürtharsogó jutalma nélkül. Az illyenek kidőlnek sorainkból gyászünnepélyes hangosság nélkül ; vésztőkét csak az a’ fájdalom érzi és siratja meg, mellynek könyvit nem leend ki letörleni. ’S hát még ha nő volt az illy egyediség? A’ szinész és nő életét a’ jelen töri szűk abroncsaiba, ’s jelen, mellynek holnapja nincs, mint a’ virágnak melly lehervadt, mint a’ villámnak melly befutá az éjt. Míg el nem beszéltek róla, mint Montesquieu boldog országáról, ’s ha nincs többé ? . . ugyan kiről beszéltek , ha a’ beszéd, így vagy úgy , meg nem adja jutalmát ? Az illy egyediségek számára tartsuk fel a’ szent emlékezést. Egy nő sírjától jövök. Míg élt alig ismerők közvetlen köre határain túl, mert ő e’ körre szorítkozék vágyaival, cselekvőségével, ’s e’ kört oltárrá szentelő, az elégület, boldogság ’s emelkedés oltárává. Ha tenni vagy tétetni kellett, bárhol, bármiért, meghozá adóját kerestetést nem várva , ’s tömény ’s a’ piacz tapsainak jutalma nélkül, mert bala nem tudá , mit ten a’ jobb. N ő maradt végiglen. Érezve szereplés nélkül , de szíve teljességéből, híven megőrző a’ férfiúnak emlékezetét, kinek életangyalává tévé a’ végzet, ’s megőrző hosszú-hosszú évekig ; de az anya özvegyfátyolában teljesen kitölté a’ hiányzó atya helyét. Emelkedő jólét közepeit, a’ szerzés nehézségeit ismerő óvatosságnak , ’s a’ magát éreztetni rettegő ’s igy kétszeresen elismert tapintatnak ’s azon mély érzelemnek kíséretében , melly az anyag földét csak a’ szellem templomai számára hódítja meg, együtt haladva a’ köz- és társadalmi élet mind azon alakulásaiban, mik jelenkorunkat olly csodaszerüleg jellemzik, és haladva az úttörés támadó szerepe, mint az elkésés gyarlósága nélkül , örök éber figyelemmel, melly a’ közélet manifestatióira ’s a’ társadalom apróságaira egyaránt bírt kiterjeszkedni, a’nélkül hagy vagy ezektől felpazarolni, vagy amazok által állásából kiemelni hagyná magát, ifjú erélylyel tartózkodva fönn azon magasb szemponton, melly belátni hagy mindent, a’ nélkül hogy — a’ mi nem nőnek való — a’ csatasorba vinne. — A’ jó nő, mint a’ haza, hasonló az egészséghez ; egész értéküket a’ vesztés ismerteti meg. És a’ nő, 49°