Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-11-28 / 22. szám

695 Egyik a’ másiknál nem rútabb ’s nem kisebb. Csak az a’ különbség , hogy a’ fej üresebb. ’S ezt a’ physicából könnyű magyarázni : A’ teher mindenkor alá szokott szállni, ’S innen van — a’ mit sok hinni vonakodik­­— Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik. Arcza kellemdús arcz, bár az orra kurta .... Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta : Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, mellyet Invalidussá illy nagy és szent dolog tett. Nincsen az igazság sem egy sem más részen! Én a’ természettant keresztül fürkésztem Csupán csak e’ miatt ’s a’ legnagyobb gonddal ’S úgy találtam, hogy ő valóságos czethal. Táblabíró úr hű gyermeke a’ földnek, Lelke teste rajta hűséggel ragad meg. Egy van benne , mit az ég magához húza, Ez egy , kaczkiásan kipödrött bajusza. ’S ezzel kész az arczkép. Érzem , tökéletlen . De van egy vigaszom ebb’ a’ tekintetben: Mit ecsetem roszul festett vagy felede , Pótolja olvasóm kegyes képzelete. Külsőképen immár táblabíró urat ismernek , most már csak a’ belseje marad, ’S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel egy kutya futtában nem végezhetni el. Lelkiismeretem felvigyázó lészen , Hogy dolgom valahogy’ el ne hevenyészszem­, ’S hogy ne legyek csalfa , hazug farizeus, De igazat szóljak .... segíts, uram Jézus! Petőfi Sándor. EGY MAGYAR KÖLTŐHÖZ. I. A’ költő gazdag, bár nincs semmije, Magával hordja mindenét, Magával hordja énekét, ’S vígan zeng völgyeken , hegy ormain. A’ kis pacsirta fenn hogy’ énekelne, A’ tiszta légbe föl hogyan röpülne, Ha az aranyzsák lógna lábain ? II. Barátom, hát te is panaszkodol: Hazád éhezni hagy, midőn neki Szentelted élted , míg arany között Úsznak sok érdemetlen gyermeki. 45*

Next