Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-12-05 / 23. szám

724 Lelkem lelkében tartalak, Ott fogsz te állni magas fényesen, Mint a’ tejút a’ legmagasb egen. ’S örök hűségem , ol ez a’ hűség is Még a’ te érdemed csupán; Hogy’ szerethetne mást többé, a’ kit te Megszeretél, dicső leány? Ki egyszer már a’ mennybe szállt vala, Nem látja azt a’ föld többé soha! FALUSI EST. Mint szemérmes lányka mosolygása , Piroslik a’ nap lenyúgovása. Halvány csillag­űl a’ láthatárra, Mintha volna búcsu-szemsugára. . . . A’ szelíd nyáj bús kolompolása , Árva szellő zokogó sírása; Bokrai közt a’ szomszédligetnek Szénagyűjtő lányok énekelnek, ’S a’ kakukfű édes illatával És a’ pórleánykák lágy dalával, Bűvösbájos hangokon lebegve , Lombról lombra száll az estledelke. Rezgő húrt von az est homályára A’ virágos fák cserebogára , Víz alól, a’ zsombékok királya , A’ vadászók bús bölömbikája Megkondul, mint a’ vizek harangja, Mintha jőne más világról hangja. . . . Jő a’ gólya, fogadja a’ házfedel , Örömében anyjok egyet kelepei; És a’ rétek illatos füvében, Elrejtezve csonttekenőjében , Mi füttyönget olly vidáman fel ? — A’ tekenősbéka énekel. . . . Melly­re , mint a’ mesék légiói , Felharsannak a’ tavak lakói. . . . Lágy kalász közt pitypalattyok szólnak, Árokparton harisok dalolnak ; Kedvesének kapufélfájánál Csendes ifjú csendesen furuglyál. És az éjnek ravasz szeretője — A’ denevér, mint puszták szellője Czinezog, csapong ’s ha más nem akad, Szeretője hajába ragad. — — — — Oh ki hinné, milly varázsszerűen Tűnik , hangzik ’s látszik mind ez nékem ? ! Dajkamesék visszaálmodása E’ rendetlen dalok felzugása, ’S árjamn , mint bölcsőm ringatásán , Átalszenderülök, ’s vad fájásán Petőfi Sándor.

Next