Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-12-12 / 24. szám

756 Gyermekkoromnak zengő bölcsője. Alatta egy szegény kunyhócska áll Ezüst patak zöldellő partinál. És látom ott, az egyszerű tanyán Ezüst fürtökkel, elhagyott anyám! . . . . — Lelkem röpül, a’ kép is megy tovább. Hiszen csak fényes csalfa délibáb. Hiszen te játszottál lelkem felett Szép délibábot, fényes képz­elet! Hegedűs. OH NE BÁNTSD A’ KÖLTŐT.... (Moore után angolból.) Oh ne bántsd a’ költőt, ha magányba fut, hol Fekszik a’ gyönyör, a’ hírrel nem törődve, Nagyra született ő, ’s lelke lángolási Szentebbek volnának boldogabb időkbe’. A’ húr, melly most lantyán tágan lankad, tudna Harczi dárda ellen írt feszíteni, És ajkán, a’ melly csak vágyakat lehel most, Honfiszívek árja ömledezne ki. De jaj hazájának­­ ... . elmúlt büszkesége , ’S melly volt hajthatatlan , megtört szelleme; Hornyán csak titokban sóhajt népe , mert őt Árulás szeretni ’s halál védnie. Csak az árulónak van becse , csak annak, A’ ki szégyenlőse ősei nevének . Az a’ fáklya vezet méltósághoz, a’ melly A’ hazát hamvasztó máglyán gyujtaték meg. Hát ne bántsd a’ költőt, ha, mit nem gyógyíthat, Kések közt akarja elfelejteni ; Oh csak egy reményt adj, csak egy fény ragyogjon Honja élén , ’s meglátd , mint fog érteni ! És azonnal szíve minden szenvedélyt, mit Táplált, ’s mindent, a’ mi kedves, messze hajt, ’S a’ babér, melly fejét hasztalan övedzi . Mint Harmodiusnak, kardját födi majd. De bár dicsőséged eltűnt ’s a’ remény is, Neved, drága Erin, élni fog dalába’, Még az órában is , mellyben legvidámabb, Emlékezni fog rád ’s sorsod viszályára. Panaszod meghallj’ az idegen, rónáin, Tengeren túl küldi a’ lant sóhajod, Maga zsarnokod is, míg lánczod szorítja, Rabja dalán megáll majd, és sírni fog. Petőfi Sándor.

Next