Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-12-19 / 25. szám
820 Nagy szellemek ők! ha varázskezeik Érintik a’ lant idegét, Mint isten igéje, világot Alkotnak az ember elé, Melly bámulatos szép És bámulatos nagy. — Halljátok Hornért? Dalában a’ mennyei bolt Egy csendes örömnek örök mosolya, A’ honnan a’ hajnali bíbor ’S a’ déli sugár aranya Olly nyájasan ömlik alá A’ tengeri szőke habokra És bennük a’ zöld szigetekre, Hol istenek űzik az emberi nemmel Boldog vegyülésben Játékaikat, oh gyönyörű szerelem. ’S látjátok amott Ossiánt ? Az éjszaki tenger örök ködű földén Vad szikla fölött viharokkal együtt Harsogja dalát az alaktalan éjben , És feljön a’ hold, Mint a’ lemenő nap, Olly vérvörösen ’S zord fénybe borítja a’ rengeteget, hol Bolygnak seregestül A’ harcz mezején elesett daliák Bús szellemei. Minden mi világos , Minden mi virágzó Dalodban , oh koldusok őse, Homér ! Minden mi sötét, Minden mi sivár Dalodba’ királyi utód, Ossián! — Csak rajta, daloljatok egyre, Verjétek a’ lantot, az isteni lantot, Homér ’s Ossián ! Eljőnek az évek Századjai ’s ezredei; letipornak Mindent könyöretlenül, oh de Ti szentek vagytok előttök; Mindenre a’ sárga halált lehelik , Csak ősz fejetek koszorúja marad zöld! Petőfi Sándor: VADÁSZ KALANDOK PONGYOLÁBAN! Frescokép Bernát Gáspártól. A’ sötét bankóvilág arany korában, midőn a’ magyar haladás idétlen váltószörnye nem vezeté vala még pogány jégre a’ szittya-kereszténység sujtásos