Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-02-27 / 9. szám
vendégszerető, becsületes ember volt, — őszinte, egyenes lelkű, de felette ingerlékeny ’s mérges, — mint gyakran egész öntudatán kivül ragadd; sokszor nem tudta, mit tesz haragjában ’s néha ollyakra vetemedett, miket később maga is megbánt. Innét magyarázható , vagyis inkább menthető azon vétkes tette, hogy Tibor után lőtt a’ kertben. Fékezhetlen haragja annyira elragadta, hogy kész volt vérét ontani azon fiatalnak, ki leányáért életét is feláldozta volna. Ő jól ismerte Anday Tibort, ki szegény, de becsületes szülőktől származott, kiket korán elvesztett. Szorgalmas tanulása, ügyes magaalkalmazása ’s míveltsége által nem fényes, de szegénységéhez képest megélhető állapotot vívott ki magának; jámbor, becsületes, józan életű ’s szorgalmas fiatal volt. Minden gazdagsága nemes lelkéből, jószivéből ’s tiszta lelkiismeretéből, legfőbb boldogsága pedig egyedül Irene viszontszerelméből állott. Minden reményét, boldogságát, csupán Irene ártatlan szivében központosítá, kit birni lelkének legfőbb óhajtása, legnagyobb öröme lett volna, ’s mégis Ecsedyét, a’becsületes ifjút, nemcsak megvetette , hanem gyűlölte és üldözte. ’S miért ? Mert szegény volt, ’s hogy nem szülte, mint őt, a’ vaksors nemesnek. Jól tudá, hogy leányát szereti Tibor, ’s azt mindig ellenzé , mert borsódzott a’ háta, ’s haja szálai égre meredeztek azon iszonyú gondolattól, hogy leányát egy nemtelen pórhoz adja nőül valaha, sőt mi több — egy szegényhez, — azért végkép megtilta Irénének többé Tiborra még csak nézni is; de elébb lehet parancsolni a’ viharnak, hogy lecsendesüljön, a’ virágnak, hogy ne illatozzék, a fecsegő pataknak, hogy megnémuljon, mint két szerelmesnek megtiltani, hogy egymással ne találkozzanak, vagy ne beszéljenek. Ezt mégis észrevette Ecsedy úr, ’s haragja fékezhetlen lett, főkép midőn legkedvesebb meghitt barátjától ’s kissé távoli rokona Csekey Györgytől a' levelet kezéhez vette , mellyben az , a’ megérkezendő bárót, ki leányát nőül megkérendi, neki ajánlja. — Midőn látta, hogy illy nagy reményei, felséges tervei füstbe mennek, ha Tibor többé a’ leánynyal beszél, lőcsöt ragadott, ’s midőn az ifjút a’ kertben találta, iszonyú fékezhetlen haragjában reá lőtt. Nem szükség, hogy megemlítsük, mennyire gyötré Ecsedy urat lelkiismerete ezen bűnös tettéért, mellyet később maga is megbánt; a milly nyugtalan álmatlan éje volt, midőn képzetében a’ véres Tibort, szemeit kimeresztve, bosszúért kiáltani szüntelen maga előtt látta, hogy készítette a’ terveket, mit mondand ’s miként fogja magát mentegetni, védni, — ha majd az eset kitudatván, mint gyilkost bevádolják. Akarata ellen véletlenül, vagy mint tolvajt, ki éjjel a’ kertbe lopni jött, úgy lőtte le, fogja majd mondani. Iszonyodott a’ pertől, mellybe fog keveredni, ’s a’ költségtől; de még jobban irtódzott a’ bűnös lelkiismerettől, melly már is meglopta nyugtalan éjét, ’s mindegyre mardosta. De ellenben azon édes gondolat, hogy rég óhajtott czélját elérheti, ’s családfáját egy bárói czimerrel zárhatja be, hogy egy gazdag — mint