Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-02-20 / 8. szám
Régi sorsa magyaroknak a’ bánat, E’ nélkül már tán élni sem tudnának, Ha már igy van, ébredj föl, vén barátom , Hadd búsuljunk legalább a’ nótádon, Pladd búsuljunk nótádon! Furcsa nemzet lesz a’ magyar, hiába, Nem igen néz se’ előre se hátra , Elfeledte, a’ mi történt ezelőtt , A’ jövő meg? bánja is ez a’ jövőt, Bánja is ez a’ jövőt! Egyszer ember csak a’ magyar , mikor a’ Fülét szívét megtölti a’ muzsika, Könnybe lábbad a’ két szeme ollyankor , Eszébe jut a’ siralmas hajdankor, A’ siralmas hajdankor. Sirathatjuk is a’ múltat , Mohácsot, Kiket ott a’ török fegyver levágott, Ha őket eltemették vona rendesen , Húsz ezer sír állna ottan egy helyen , Húsz ezer sír egy helyen! És mikor már kibusultuk magunkat , Megfeszítjük lelkünket és karunkat, És ha akkor ott volna az ellenség, Ha még annyi volna is, mind elesnék, Mind egy szálig elesnék! Akkor aztán bízni kezdünk magunkba, Hogy telik még mitőlünk is nagy munka, Hogy kivirít még a’ magyar nép fája, ’S lombjait majd isten ember csodálja , Isten ember csodálja! — Ébredj föl vén muzsikus, vén barátom, Hadd búsuljunk ’s lelkesedjünk nótádon , Ollyan isten igazában tudtad te, Hogy hol fekszik a’ magyarnak a’ szive, A’ magyarnak a’ szive. Mért hagytál el? hiszen mi rád nem untunk, Pedig veled ötven évet mulattunk, Gyere vissza, áldom azt az istened, Kezdd el újra, kezdd el azt az ötvenet, Kezdd el azt az ötvenet. — — Addig híttam, hogy sírjából megjelent, Megjelent, de csak addig volt idefent, Míg kezével hajlékára mutatott .... Mi van benne? hegedű és koldusbot, Hegedű és koldusbot! Petőfi Sándor. MAGYAR ÚTI KÉP. Az országúton jött, láttam messziről, Csak úgy ténfergett le a’ közepiről. —