Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-01-02 / 1. szám

4 Tompa, csorba már a’ kard. De a’ láncz is szakadoz. Várjunk, várjunk egy kicsit, Megtudjak már nem sokára, Mellyik lészen úr a’ földön? Mellyiké lesz a’ világ? Petőfi Sándor- A’ MŰVÉSZET SZABADSÁGA. Irodalmunkban a’ művészeti fogalmaknak nincs tribunálja, ’s ez nagy baj, mert a’ művészet nálunk a’ mellett, hogy társadalmi szükség, egyszer­smind politikai tényező. Lett dolog, hogy művészetünk van , gyermek, vagy suhanczkorban, az mindegy, elég, hogy van; ’s tény, hogy e’művészet gyöngéd szere­tettel ápoltatik. E’ tény pedig oda mutat, hogy ama’ fönséges itélőszék, mellyről szó van, létezik ugyan, a’ közvélemény pietásában, ’s ez a’ mi Messiásunk; azonban e’ közvélemény nem képviseltetik az irodalomban, mint az értelmeknek és pietásnak areopágja, mert a’művészeti helyes fogalmak, úgy szólván még csak tapintatszerűek, ’s a’ nemesebb keblek sejtelmének embryei, a’ helyett, hogy a’ világos öntudat hatalmi fokára fejlettek volna Magyarhon közvéleményében. Már pedig, ha egyszer művészet van, világosan kell tudni a’ nép­nek , hogy miért van? Mert ha nincs elég ok arra, hogy legyen, akkor Magyarhon földéből ki kell e’ növényt irtani gyökerestül, hogy hiába ne szíjja se nedvét, se levegőjét. Ha pedig elég ok van arra, hogy legyen , ez okokat nem elég a’ tömegnek koronként előszámlálni, hanem azokat minél gyakrabban, ’s minél világosabban kell neki megmagyarázni, hadd lássa, miként egyedül ezen okok határozzák meg a’ művészet társadalmi hivatását, kötelességeinek, jogainak és szabadságának természetes határait. A’ nép megismervén igy a’ művészet létének okait és czéljait. Ítélete biztos alapokon fog ez ügyben állani, ’s meg fogja különböztetni az irodalmi zsebmetszőket, kártyavetőket, kéjhölgyeket és rongyszedőket annak tisztes osztályaitól; ’s nem fogja többé tenyerét irodalmi czigány­­asszonyoknak oda nyújtani, hogy belőle fehér garasokért sybillaképekkel olvassák a’ végzet titkait; egy szóval: akkor nézetei nem fognak egy köny­­nyen tévutakra csábíttathatni, hanem az ügyet valódi minőségében látandja, ’s ekkor a’ művészet Messiása már nem sokára megérkezik, mert ekkor ügyének biztosítéka nem csupán a’ jobb érzelmek ellensúlyában álland, melly még most inkább negativ természetű, hanem remélhető, hogy az öntudat és meggyőződés cselekvő hatalmával adand irányt e’ nemzet mű­vészetének, saját szükségei, czéljai ’s a’ dolog természete szerint.

Next