Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1872-06-04 / 128. szám

Előfizetési árak Égés é évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 k­raj­ezár. Szerkesztési iroda: Festen, nádor­ utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 128 szám. UMn CTEjjjjjjr-!_l_í ^ '.■»'s '■> . jnnr yjDirjüil'ilJrjI'i: i^^ujiaiimu'jg Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn­­ ünnepre következő napon. A lapot illető reklamációk­ Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza. 6. sz.) intézendők. Kedd, junius 4. 1872. Tizhasábos petit sor egyszeri Hirdetési dijak: I A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. 10 kr. I Bélyegdij minden beigtatásért 30 . Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten., nádor-utcza 6. szá­m. (Légrády test­vérek irodájában). Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két­ sas utcza 14. sz. ila intézendők. IV. évfolyam Pulszky Ferencz gyöngyösi beszéde. (M) Nem lehet szó nélkül hagyni azon gázolást, melyet Pulszky úr visz végbe nem­zetünk történetében. A deákpárti politikának, az uralkodó párt uralkodásban és haszonélvezetben ma­radásának biztosítására szükséges gyávává és csüggeteggé tenni a nemzetet, s e czélból szükséges megrontani azon kegyeletet, mely­­lyel nagy részben szomorú, de lélekemelő, erőt adó reményre jogosító ezredéves múlt­jához ragaszkodik. Horváth Mihály, egy­kor annyira tisztelt tudós, vállalkozott­ arra, hogy lerántsa az ősi magyar alkotmányt, az ősi önkormányzati intézményeket, törté­­netünk lerántására Pulszky úr vállalkozott. Elítéli összes forradalmainkat, elkezdve Kupa lázadásán végig azon forradalmig, melyet most tervez a baloldal. Szerinte nyugodtan kellett volna tűrni a magyar nemzetnek mindent, mit a régi német csá­szárok, a pápa, az osztrák ház, a jezsuiták és ismét a camarilla tervezett ellene, mert minden forradalomnak szomorú következései lettek. E tan szerint a hollandiaknak is tűrni kellett volna a spanyol igát, az an­goloknak is tűrni kellett volna a Stuartok a francziáknak a Bourbonok kényuralmát és gazdálkodását , hol a manóban sajátította el Garibaldi kisérője a republikánus és con­spirator Pulszky a föltétlen engedelmesség­­nek ezen a-conservativ tanát ? Hogy Kupa és Vata lázadását elítéli, azt még meg le­hetne neki bocsátani, mert hiszen ezek már régi dolgok, nincs belőlük nagy gyakorlati tanúság, Pulszky urnak pedig igen alkalmas eszközül szolgáltak arra, hogy a gyöngyösi páter guardiánnak per szent István és szent László egy kellemes bókot csinálhasson. Hanem, hogy ő a lutheránus a többivel együtt pálczát tör Bocskay, Bethlen és Rá­­kóczy György fölött is — mert habár eze­ket nem nevezi néven, de benne vannak az anathemában, az kétségtelen — ebben már excedált Pulszky úr, mert felvilágoso­dott katholikus atyánkfiai is elismerik, hogy a Protestantismus fentartása nemzeti­ségünknek jó szolgálatokat tett. Azt mondja Pulszky úr, hogy „Kupa és Csák Máté épen úgy beszéltek, mint ma az ellenzék.“ Bizonyosan valami akkori gyorsirói jegyzeteket talált a múzeumnak valamelyik zugában, hogy olyan jól ismeri az akkori baloldal diskurzusait. Hanem hát jól van ! mi elvállaljuk a solidaritást mindazon ősökkel, kik a szabadságért emel­ték fel akkor szavukat, vagyis az akkori ellenzéki modor szerint­i kardjukat, elvál­laljuk nemcsak Kupa és Csákkal, hanem sorba mind a többiekkel is; ha azok az ősök a sutra ültek volna, akkor most Pulsz­ky úr nem tartana magyar speacheket Gyöngyösön országgyűlési képviselővé választatása érdekében, mert alkalmasint nem beszélne már itt művelt ember ma­gyarul s nem igen volna országgyűlés sem. Hibáztatja azokat, kik Zápolyát kirá­lyul választották, mert annak következése lett, hogy „Erdély elszakadt az anyaország­tól.“ Ha már historizálunk, legyen szabad nekem abeli véleményemet nyilvánítani, hogy jobban járt volna Magyarország, ha aféle viszonyba lépett volna a törökkel, mint Erdély, azóta már régen ép úgy, de még előbb kimaradtunk volna a török birodalomból, mint a nálunknál sokkal je­lentéktelenebb Dunafejedelemségek és Szer­bia. Hogy Erdélyben maradt fen magyar­állam, magyar műveltség, magyar udvar, magyar társaság, ez egyenesen nemzetisé­günket mentette meg, megmentette a pro­­testantismust, megmentette az alkotmányos szabadságot, különben mindezt megsemmisí­tette volna Ausztria. Mivel most az Uniót sürgetjük, melyet Pulszky úr pártja nem enged valósággá lenni, és oly szükséges volt-e az akkor is, egészen más körülmé­nyek közt? Azt mondja, hogy Rákóczyért most „csak a költő s a fiatalabb nemzedék lel­kesül.“ Ezt még nem tudtuk, ellenkezőleg úgy tudtuk, hogy az egész nemzet vénje, fiatalja kegyelettel ismeri el a szolgálatot, melyet ő és társai, a nemzet nagy tömege, a szabadságnak tettek. Csak Pulszky úr he­lyezi abban az államférfiuságot, hogy oppo­nál ezen kegyeletnek. Vájjon Széchenyi ér­sek, Pálfy és Károlyi Sándornak (ne tessék kihagyni az eszélyes nagy acquisitort sem) érdeme-e a szatmári béke létrejövetele, vagy azoké, kik megszerezték a nemzetnek a lat­ba vetni valót ama béke megkötése alkal­mával ? A Rákóczy-forradalomtól 1848-ig nem említ P. ar egyebet, minthogy akkor vol­tak a sérelmi országgyűlések hátramarad­tunk, tespedés, volt életünk, így elferdíteni a históriát már mégsem volna szabad. 1711- től 17­91-ig nem voltak sérelmi országgyű­lék, nem volt egyéb az országban, mint a legmélyebb béke és lojalitási túláradozás és épen ezen 80 év nemzeti történelmünk­nek legszomorúbb korszaka, mert ezen kor­szak alatt állott be a P. ur által említett tespedés, melyből csak is akkor ocsúdott fel a nemzet, midőn elkezdődtek 1791-ben a sérelmi országgyűlések s velők a nemzeti öntudat újra ébredése s ezzel kapcsolatban a haladás, a reform után való törekvés. Sort véve forradalmainkon, eljut Pul­szky ur 1848-hoz. Hanem itt olyanformán járt, mint az egyszeri kálvinista pap a Vay István uram képével. Nagy buzgósággal prédikált a tiszteletes ur a szent képek, el­len, mi tehát atyámfiai nem tűrünk meg semmiféle képet az isten házában, — ak­kor eszébe jut, hogy ott függ a czinterem­­ben a templom alapítójának arczképe, s igy folytatja nagy komoly arczczal, kivévén a Vay István uram képét. Pulszky ur is fel­akadt nemes hevében, melylyel sorban le­szólta valamennyi forradalmunkat, mert eszébe jutott, hogy tán még az a jó gyön­gyösi pugris is rész néven venné, ha tisz­teletlenül szólana 1848 ellen. Minden szé­pet és jót mond tehát P.­ur 1848-ról, csak 1849-et sújtja ismét bírálatával, mintha az egyéb lett volna, mint megvédése annak, mit helyesen tett szerinte is a nemzet 1848- ban, mintha nem lett volna önvédelem, mintha ápril 14-ke egyéb lett volna, mint a kétségbeesésnek stratégiai rendszabálya. Hanem a camarillát, azt védelme alá veszi P. úr. „Hasztalan mondja azt bárki is, hogy a camarilla utasította ránk a fél világot, melylyel meg kellett küzdenünk.“ De már itt nem Kupáról és Trencséni Csák Mátéról van szó tisztelt Pulszky úr! — hogy beszéljen és ferdítsen az ember mindent össze-vissza büntetlenül, mert a camarilla viselt dolgait a lieber Banus, Urban s a szenttamási tü­zérek dolgát ismeri hazánkban minden gyerek. Hanem gyönyörű következetességet mu­tat épen itt Pulszky úr, nemzetiségi poli­tikájában. Mi voltunk szerinte okai, nem a camarilla, hogy a nemzetiségek ránk tá­madtak, mert nem elégítettük ki őket, va­lamint Horvátországot sem. S miként be­szél ő most is a nemzetiségekről ? Azt mon­­ja, hogy „bízni bennök nem lehet“ hogy „ők államiságunknak bizony nem bará­­­tai,“ hogy „nem helyeselheti a baloldalnak azon politikáját, mely szövetségbe hozta őt a csehekkel s ugyanazon egyénekkel, kik 48—49-ben ádáz kézzel emelték a testvér gyilkos kardot ellenünk; azt mondja ez any­­nyi mint, Zápolyakint a pokoltól kérni se­gélyt.“ Hát politika-e az, azt mondani mind­untalan az ország lakossága felerészének: ti hazaárulók, ti a haza ellenségei vagytok; nem annyit jelent-e ez, mint azt mondani a nemzetiségeknek: a­mit adtunk is nektek, azért adtok, mert félünk tőletek, de vár­jatok csak ? mihelyt még jobban összeszűr­­hetjük a levet a némettel, majd adunk mi nektek jogegyenlőséget. S miután eltértünk Pulszky úr histori­­zálásától, jegyezzünk meg még egyetmást politizálása körében. Gyönyörű az, a­mit a delegatióról mond. .,A bajt abban találják sokan­­, pol­gártársaim! hogy a­hol csak 60 ember ül együtt, ott . . . hogy világosan kimondjam kevésbé lehetséges a dictio; ott nem lehet nagyszabású hangzatos szónoklatokat tarta­ni, melyek felkeltik a tapsvihart s melynek jutalma riadó s lelkesült éljenek. Ott csendben folynak a dolgok, a mi­re int nagy dolgokat végezni leg­jobban lehet.“ Valóban mire való is az az országgyűlés! rá kell bízni Pulszky úrra et consortes az ország dolgát, majd elvégzik ők szép csendességben. A magyar hadseregről csak annyit mond, hogy miként lehet ezt kívánni épen most, midőn Németországnak 12 fejedelme mondott le külön hadsereg tartásáról, mi­dőn Olaszországban öt külön sereg egyesül. Természetesen, miután Németország egye­sült, Olaszország egyesült, nem maradhat­tak egyikben és másikban is külön hadse­regek ; de miután mi — legalább mi bal­oldaliak — nem akarunk a közös reichs­­tatbba menni, mint bementek a németek a közös reichstagba s még kevésbé akarunk akként összeolvadni Ausztriával, mint Pie­mont Toscanával, Nápolylyal és Rómával, természetes, hogy külön hadsereget is óhaj­tunk . Pulszky úr beleképzeli magát az 1867-ben csinált reálunióba­n viszásnak tetszik előtte a külön hadsereg. Egyébiránt a­mi a közös és nem-közös hadsereg harcz­­képességét illeti, igen jól tudja mindenki, hogy az akkor még nem közös hadsereg verte meg az ugyancsak közös osztrákot és francziát. De legszebb az Pulszky úr beszédében, hogy ő „mint minden censurának ellensége, a placetum ellen fog szavazni“ s a katho­­lika egyház jószágai és fundatiói szerinte ép oly szent, mint bármiféle más birtok. A gyöngyösi francziskánusok meg lehetnek Pulszky úrral elégedve; elmenne ő nekik ministrálni is, ha felszólítanák. Gróf Cziráky Jánostól hallottuk már a szabad sajtóról vett érvet a placetum ellen, hanem egy más catholicus férfiútól, Ghyczy Kálmántól azt hallottuk, hogy azok a jószágok és fun­­datiók államvagyont képeznek; mi az ál­lam birtokát is oly szentnek tartjuk, mint bármiféle más birtokot s fel akarjuk tar­tani az állam részére a birtokjog kifolyá­sát, a birtokkal való rendelkezés jogát. Még egy naivitását kell P. úrnak fel­jegyeznünk. „A deákpárt — úgymond — a haladást, a reformot írta zászlajára, ép úgy, mint az ellenzék; a különbség csak az, hogy a deákpárt képes kivinni a refor­mokat, míg az ellenzék mindeddig, miként ezt maga is bevallja, ezt tenni képes nem volt.“ Segítsenek minket a gyöngyösi vá­lasztók arra, hogy többségre jussunk, biz­tosítjuk őket, hogy mi sokkal több refor­mot fogunk kivinni, hanem addig természe­tesen nem tudunk csinálni semmit. S ne is higyjék el visontai Kovách Lászlónak a­mit Pásztón beszólt, hogy az iskolatörvényt Nyáry (hogy még sírjában se hagyják nyu­godni !) s Tisza kálvinista vaksága rontotta meg, hogy az ipartörvényt a baloldal cson­kította (!) meg, mert mindenért azon párt felelős, mely az országgyűlésen többség­ben van. A 67-iki kiegyezés következtében elő­állott országos boldogulás, jó búzaár, drága napszám stb. . . leírását elengedjük P. ur­nak, ez már nagyon elcsépelt szalma, b. Bach is irt eléle Rückblicket. Beszédének legélvezhetőbb részére, a kígyófarkra, legyen szabad megjegyezni, hogy az ő pártja meg­nyílt szemekkel mászik hátrafelé rák mód­jára a gödörbe; a­mi pedig a deákféle bí­rót illeti, hogy Pulszky úr pretendálja párt­jának a „tisztességes“ eljárás privilégiumát — az már azután igen rosz viccz. Egyébiránt egészben véve nincs épen panaszunk Pulszky úr ellen, a baloldal irá­nyában eléggé mérsékelte magát, persifla­­geai inkább mulattatok; különb dolgokat szoktunk mi hallani a jobboldalról; úgy va­gyunk vele, mint egy régi híres káromkodó gazdatiszttel — Labancznak nevezték el — Nógrádban a robotoló jobbágyok , ha csak az apánk teremtése körül jár — azt mon­dák — olyan, mint ha más azt mondja: isten áldjon meg fiam. Azt mondja P. úr egy helyen : „ha azt kérdik önök tőlem, hogy ez-e a lehető legjobb, ami gondolható, ugyanazzal fogok felelni, mit a baloldal mond, nem! — — — Az életben meg kell elégedni azzal, mi lehetővé teszi a tovább haladást; gyakran meg kell állapodni, — ha csak magát a sikert koczkára tenni nem akarjuk — azon pontokon, hol törekvéseink czéljának elérésére biztosítékokat szerezhe­tünk.“ Ezek nem orthodox jobboldali ta­nok, az igazhivők azt mondják, hogy Ma­gyarországnak minden kívánságai teljesül­tek, nem is kellene több, ha adnának is. Vigyázzon P. arra a jobboldal, a­kinek oly kis megerőltetésbe kerül a zászló­cserélés, attól könnyen kitelik egy Frankenbe me­­grnk, észre se veszik, mikor követi el raj­tuk s mirajtunk azt a csínyt, hogy a bal­oldalra áll. Párbeszéd. Baloldali. Hallotta­d, hogy Deák Fe­rencz ellen, ki beíratta magát a belvárosi választók kö­zé, reclam­álni akar a belvárosi ellenzék ? Jobboldali: Minő botrány! De hát mi okból ? Baloldali: Hát azért, mert nincs ál­landó lakása Pesten, illetőleg nem is la­kik itt, csak él a szállodában; s hol ebben sem lett volna található huzamosan, ha meg nem választották volna s csak újból­ megválasztatása reményében tartja meg (ha ugyan megtartotta) ott szobáját akkorra is, midőn nem lesz többé falun. Jobboldali. De hát nem szégyenli ma­gát az ellenzék ily nemtelen kifogásokkal élni Deák vagy bár­ki irányában is, midőn tudva van róla, hogy pesti lakos, szavazatképes s itt akarja gyakorolni polgári jogát? És ti beszéltek nekünk a jobboldali fogások hitványságáról! a kormánypárti hatalmaskodások boszantá­­sairól! a minisztérium eljárásának botrányos­ságáról ! Fuj. . . . Baloldali: Mérsékeld e nemes felháboro­dás kifakadásait, mert csak elvtársaid megbélyegzésére fordulnak. Deák ellen nem reclamál a baloldal, s csak azért jutott sokaknak eszébe, hogy mit lehetne felho­z­­n­i az öreg úr választójogának pesti elismertetése ellen, mert hát némely ex-képviselők 1200 forin­tot és többet is fizetnek ugyan házbérben itt Pesten, s mégis felírva vannak a reclamáltak közé mint olyanok, a­kik nem vettek volna itt ki éves lakást, ha nem lettek volna képvi­selők, s felmondták volna éves lakásu­kat, ha nem reménylenék isméti megválasztatá­sukat. Igaz, hogy ezek baloldali emberek . . . Jobboldali: Ejnye már öt óra! sürgős dolgom van; isten veled !* Szathmáry Károly barátom esete nem a most érintettek közé tartozik. Az övét — saját előadása szerint — megtalálhatni egy másik ro­vatban. Nagyon épületes olvasmány. Úgy­­látszik, hogy Várady Károly urnak nemcsak háza, de ne­veletlensége is négy emeletessé lett. A­mi a há­zát illeti, midőn ennek telkéből elvett egy szögletet a város , Várady Károly úr eljött az Ellenőr szerkesztőségébe, hogy ér­dekében támadjuk meg a várost. Erre nem vállal­kozott az Ellenőr. Most azonban nem házáról, hanem n­evei­et­l­e­ns­ég­é­r­ő­l kellett szólani , ezt megtette az Ellenőr, figyelmeztetésül a jö­vőre. Mert ha nevezetes emberré akar lenni, lesz gondunk sületlenkedésének contignatióira. Egyébiránt a túlzottság becsületére legyen feljegyezve, hogy Szathmáry sérelmét orvosolta. * »Jellemzésül szolgálhat az ellenzéki sajtó ma­gatartására«, a Pesti Napló mai esti lapja sze­rint, mindazon eset, melyet a pestvárosi központi bizottság működéseinek tárgyai körül felhoz. Lehet, hogy igaza van, de sokkal inkább „jellemzésül szolgál“ mind a Pesti Napló »magatartására«, mind az összeíró bizottságok eljárására, mind pe­dig a központi bizottmány működésére nézve a tény, miszerint az ezeren felül járó reclama­­tiók közül csaknem mindig a baloldal a hibás s csaknem m­i­n­d­i­g a jobboldalnak van igaza. Eb­ből látszik milyen tiszta angyalokból áll az egyedül üdvözítő kormánypárt. S milyen e­l­­kárh­ozottak képezik az egész ellenzéket. Laptársunkhoz egyébiránt van még egy pár szavunk. Tegnapelőtt úgy látszik, hirét vette, hogy nem elég a­mit az összeíró bizottságok elkövettek a jobboldal szaporítására s a bal­oldal csökkentésére, s hogy a kormánypárt kénytelen lesz megkísérteni a vesztegetés ha­tását is a főváros ellenzéki kerületeiben. Ezen értesülése folytán kellett aztán közleni egy­­pár levélkét a baloldal vesztegetési kísérletei­ről a Teréz és Józsefvárosban. Az utóbbira vo­natkozó így hangzik: önvádaskodással nem is képzeli jámbor szomszédunk, mily bajt szerzett nekünk és a terézvárosi ellenzék központi bizottságának. Választó választó után jött szerkesztőségünkbe és az ellenzéki „pesti népkör“-be, hogy a Napló által szélnek bocsátott hír alapján meg­kössék az alkut. Mindnyáját úgy ismerjük, mint jobboldali választót és közülök egy 5 frt­­ért is kínálta jegyét. Kérjük a „P. N.“ író­it kíméljék meg szerkesztőségünket jövőre ily kellemetlen látogatóktól. — A horvát ügyben holnap miniszter­tanács fog tartatni Budán, melyben Vukanovics is részt vesz, ki ma érkezik a fővárosba. A választások eredménye koránt sem oly kedvező az unionista vagyis inkább kormánypárt­ra nézve, mint a­milyennek azt a jobboldali la­pok feltüntetni akarják. A nemzeti párt többsége kétségtelen, mert a virilisek közül, kiket az uni­­onisták nagy részben magukhoz számítanak, töb­ben nem jelentek meg eddig az országgyűlésben a megjelenésük jövőre sem várható. Az országgyűlés, mint tudjuk, június 15- dikére van összehíva, s így nem sokára tudni fogjuk, minő állást szándékozik elfoglalni a kor­mány az új választásokkal szemben. Apróságok. Pesten a­hol a választások június 19- dikén lesznek — a központi bizottságra került a sor, hogy megtegye a kormánypárt érdeké­ben mindazt, a­mi az összeírás kerületi bizottsá­gainak j­o­b­b o­l­d­a­l­i buzgalma által sem volt eszközölhető. S el is követ ezen központi bizottság mindent, a­mi tőle kitelik, hogy tagjainak ne­veit el ne feledje a felizgatott szenvedélyek bo­­szos emlékezete, Habeant suafata. Megval­lom, mindennap inkább örvendek azon, hogy nem vagyok nős, családos ember s igy nem kell aggód­nom az enyém­ekért, midőn látom, hogy egy botor kormánypolitika haszonbérlőinek lelkiismeret­len desperaciói miként vetik el a szörnyű vihar magvait hazánk lelkületében. Sőt elismerem, hogy mindennap nyugodtabbá tesz a látottak és hallot­tak észlelése és megfontolása, mert hát mindennap erősebbé válik meggyőződésem, miszerint az ural­kodó gonoszságok rendszerének emberei minden áron hatalomban maradni elhatározottak lévén, irányukban nem kell többé számítni egyébre, mint a véletlensége­k mindenféle nemének döntő erejére, s összetehetjük szépen kezeinket és leshet­jük — fatalista egykedvűséggel — a kimaradha­­tatlan zűrzavar anyagainak háborgó tornyosulását. Hiszen Csehországban már elkészítettek rá min­dent ; Horvátországban sem mulasztottak el a gyű­­lölségek szítására semmit, most pedig Magyaror­szágon készítik a fergeteget. Tessék csak meg­gondolni olvasónknak, hogy­­ milyen felséges hely­zetben és összetartó kedvben lenne ez, a mi pá­ratlan monarchiánk, ha a — fennebb érintett — véletlenségek közül bármelyik lepné is meg. Pest-Kőbánya, május 30 Baloldali pénz. A baloldal látván, hogy a józsefvárosi kerületben kisebbségben van, és hogy ez ízben nem sikerül majd győzni a választásnál, min­den erejét megfeszíti, hogy mégis diadalmas­kodjék. íme, szóljanak tények. Itt a Kőbá­nyán van néhány ember, ki még határozatlan — miért, miért nem, tudni nem lehet — de nem igen akarnak szavazni. Ezeket most a főkortesek végig járják és ha szavazásra (már t. i. a baloldali jelöltre) nem ígérkeznek, 20 frtjával megveszik a szavazó igazolványt. Szolgálok névvel is, ha tetszik. St. A Pesti Napló is jól tudja, hogy a józsef­városi választás ügyeibe nem szoktam elegyedni lapom és tollam által. Vannak azonban olyan szemtelen hazugságok, a­melyeket nem mellőzhet hallgatagon az Ellenőr s ha mindjárt a józsefvárosi választásra vonatkozólag közlik is azokat a kormánypárti lapok. Ilyen szemte­len hazugság a fenébb idézett értesítés. Tessék hát szolgálni azzal a névvel, mert tetszeni fog nekünk St. nyomorult ko­holmányát pellengérre állítani. Az meglehet, hogy a józsefvárosi jobboldal soraiban van e 1­. adó ember elég, de biztosítom önöket, hogy a józsefvárosi baloldal­ nem tud érettük egy b­a­­­k­á­t sem. Az én választóim közt sem 1867-ben sem 1869. nem volt s 1872-ben sincs megvásárlott szavazó egy is, a­ki ellenkezőt állít, az tudja, hogy hazudik szem­telenül.# Két miniszter s három Bittó. Szegény Pozsony város s megye ! A legpél­dátlanabb, a leghihetlenebb dolgokat követi ugyan el a kormány, a mostani választások alkalmával az egész országban, mindenütt vagy legalább ott, a­hol hála a virilis­ rendszernek — többséggel bír a bizottmányokban, de mindezen önkényeskedé­seket, törvénytelenségeket, erőszakoskodásokat túl­szárnyalja az, amit Pozsony város és megyében merészel. Ott valóban hallatlan cynismussal jár­nak, el, mintha­csak azt tartanák, hogy m­­a n­e­m­a vik­ experimentálnak. Úgy járnak el, mintha nem is egy alkotmányos ország szabad polgáraival, ha­nem — mint a pozsonyi „Katholik“ utolsó száma méltó boszankodással megjegyzi, mintha csupán szavazó-barommal (Stimmviek) volna dolguk. Ismeri az egész ország s egyhangúlag el­ítélte a közvélemény az erőszakoskodásokat, me­lyek Pozsony városában ad majorem Lónyai gló­riám véghez vitettek. A törvény világos értelme s az átalános gyakorlat daczára a választókerülete­ket minden jog­i ok nélkül feldarabolták s újra felosztották; egyetlen egy megye vagy város, Po­zsony városán kívül, nem vetemedett e merény­letig ; sőt még Tóth Vilmos törvényjavaslata is határozottan elismerte volt, hogy a kerületek meg­változtatása csak törvény útján történhetik. Mind­hiába, megteszik mégis Pozsonyban, mivel — ma­guk beismerik — másképen a kormánypárt bu­kása kikerülhetlen! Midőn a pozsonyi ellenzék felszólal e kényuri bitorlás ellen, zár alá veszik nyomdáját, lehetetlenné teszik lapjának megjele­nését. Az összeírás alkalmával visszautasítják a legjogosultabb ellenzéki választópolgárokat, de vá­lasztási jegyeket osztogatnak százakonkint idege­neknek, inasoknak, napszámosoknak, mihelyest azt feltehetik róluk, hogy a deákpárti jelöltek mellett fognak szavazni. Az utolsó perczig minden jó hazafi, a­ki a magyar kormány becsületében az ország becsüle­tét félti, azt szerette hinni, hogy csak valamely helybeli szolgalelkűség túlbuzgóságával áll szem­közt, hogy a kormány a kicsapongásokat legfel­jebb hallgatag helyesléssel elnézi. Ezen optimismus többé fen­nem állhat. A miniszterelnök tegnap hivatalosan jelöltnek kikiáltatott Pozsony város má­sodik kerületében épen azon kerületben, mely ama hatalmaskodásoknak fő tárgya volt. Nincs két­ség benne: e törvénytelenségek s arczátlanságok­­nak más nem volt a czéljuk, mint lehetővé tenni Lónyay győzelmét Horn felett ! S belerántották e tisztátlan tömkelegbe még Szlávyt is, a kinek becsülete­s igazságérzetében bízott eddigelé még a baloldal is, kinek általában gentlemantlike jellemet tulajdonítottak ! így kívánta a főnöke. Mitgefangen, mitge­hangen. S ily eszközökre vetemedik két miniszter azon két kerületben, a­hol három évvel ezelőtt becsületes módon szép szótöbbséggel megválaszta­tott ! Mily vallomás! Szegény kormány ! Szegény ország! Szegény kormány, melynek két előkelő tagja csak ily után tudja magát az országgyűlésbe becsempész­ni ! Szegény ország, a­mely kényszerítve van ilyen „megválasztottakat“ az egész nép bizalom­­férfiai gyanánt tekinteni! Nem kevésbé botrányos az, a­mi a kormány emberek részéről Pozsony megyében történik. Mára csak egyetlen egy pontot akarunk kiemelni. Min­den alkotmányos országban elismerik az incompa­­tibilitási törvény, jog­i czélszerűségét; a lefolyt országgyűlés végleteiben még a többség részéről hangoztatott többször ezen elv vagy gyakorlat teljes jogosultsága. De bármint vélekedjenek erről általában, van egy pont, mely bizony minden ké­tely s minden vita felett áll; ez az, hogy a hi­vatalnoknak­ nem szabad saját működése körében fellépni mint, képviselőjelölt, mivel akkor, hála az egyenes nyomás különféle eszközeinek, melylyel bír, szabad választásról, vagy inkább válasz­tásról általában szó sem lehet. Ez annyira szem­beszökő, hogy még a második franczia császárság alatt is — a­mely bizony fénylett épen a választási szabadság iránti túlbuzgóság által — a főispán, alispán, (préfet, sous-prefet) stb. csak hat­­ h­ó­­nappal előbb történt lemondás esetében léphetett fel mint képviselőjelölt azon megyében, a­hol hivataloskodott! S mit látunk ma Pozsony megyében ? Fellép mint képviselőjelölt a megye egyik fő hivatalnoka, az alispán Bittó! fellép mint jelölt a me­gyének egy másik főhivatalnoka, a szolgabiró B­­ 11 ó ! S a két testvér hóna alá veszi s mint jelöltet fellépteti harmadik testvérét, Bittó mi­niszter urat! Gyönyörű testvériség s kölcsö­nös segítkezés! A miniszter testvéries­en támo­gatja az alispánt s a szolgabirót; az alispán s a szolgabiró testvériesen támogatja a minisz­tert! S mind a három annak idejében elég meg A terézvárosi hasonló közleményre kö­vetkezőleg felelt a H­o­n : — Anyóka szomszédunk, a „P. Napló” úgy beszél mint mély pártjától kész mindent, még szavazatát is pénzzé tenni, és e végből ma oda inti a terézvárosi jobboldaliakat, hogy vigyázzanak magukra, mert akadt egy schuster (ha schuster, persze nem is ember), ki 50 forintért vett meg egy Radócza-pártbeli I­I választójegyet. E nevetséges önismerettel és 1

Next