Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1872-06-02 / 127. szám

hassa, vagy a visszaváltandó részvényeket ismét kibocsáthassa, vagy végre prioritásokat bocsáthas­son ki. Az osztalék 416 137 frt 75 krban állapíttatott meg. 104.312 frt 27 kr. a tartalékalaphoz csatol­tatok. Részvényenkint 10 frt 27 és fél kr. adatik. A kormány képviselője a pénzügyminisztériumnak egy átiratát terjeszti elő, melyben kétségbe vona­­tik a közgyűlésnek azon joga, hogy az igazgatóta­nácsnak adott felhatalmazást visszavonja, miután a szerződés aláíratott s az abban kitűzött feltételek mindeddig fennállanak. A már beváltott részvények kibocsátása pedig e szerződéssel ellenkezik, s így ez iránt külön engedélyre van szükség. Dr. Neumann császári tanácsos a magyar kormány eljárását bírálgatja a társulattal szemben, s azon indítványt terjeszti elő, hogy az igazgatóta­nács egy kimutatást készítsen azon óriási összegek­ről, melyek Magyarország érdekében adattak ki. Az indítvány elfogadtatott. Az igazgatótanácsnak egyéb előterjesztései vita nélkül elfogadtatván, meg­­alakittatott a hármas bizottság s a kisorsolt igaz­gatótanácsosok újra megválasztattak. — A kunszentmártoni népbank mint önsegélyző egyletből átalakult „Kunszentmártoni takarékpénz­tár“ alapszabályait és átmeneti intézkedéseit a ke­­resk. minisztérium ellátta a törv. bemutatási zára­dékkal, jus havi betétek, betétek 553,619 A Pest lipótvárosi takarékpénztár 1872. ma­forgalmi kimutatása: Takarékpénztár- A magyar általános hitelbanktól átvett összege 571,355 ft 8 kr; új betétek 1t 30 kr összesen 1,124,974 ft 38 kr; visszafizetések 195,454 ft. 41 kr.; állomány máj. 31-én 929,519 ft 97 kr. — Váltó tárcza: leszá­­mítoltatott 1,502,868 ft, 41 kr; tovább adatott 36,000 ft. állomány máj. 31-én 1.466,868 ft 41 kr. — Értékpapírokra adott előleg: előlegek 341,931 frt 62 kr. visszafizetések 87,103 ft. 13 kr. állomány máj. 31 én 254,828 frt. 49 kr. — Pénztár : összes forgalom máj. havában 4.413,715 frt. 80 kr. pénztár készlet máj. 31-én 4326 frt 20 kr. Kivonat a hivatalos lapból. Árverezések: B. Gyarmat jun. 17. Strebel György telke. — P­a­c­s­é­r (Bács m.) jul 29 s szept. 2. Spitzer Lipót háza­s telke. — Vizsoly (Abauj m.) jul. 29 Katona Mihály két szölleje. — S­z­i­l­i­n­c­s­i (Pozsony m.) jul . s aug. 6. Tu­­lák György ingatlanai. — Császár (Komárom m) jul 2 s aug 2. Barát Judit birtoka. — N. Igmánd (Ko­márom m.) jul 9 s aug. 9. Lázár István fekvőségei Uj- S­z­ö n y jul 5 s aug. 16. több ingatlan. Pályázatok: A selmeczi főbánya grófi hivatalhoz jun. 15-ig egy pénztárnoki állomásra. — A pancsovai vám- és adófelügyelőséghez jun. 15-ig három szemlészi állomásra. A bécsi börze távirata. Jun. 2. 5 perc. Metaliques 64.80, 5 perc. nemz. kötes 72.20. 1860-ki állami kötes. 104.— Bankrészvény 838.— Hitelrész. 336.10. — London 112­­. — Magyar földteherm. 81.50. — A .,tiv . 79.50 Erdély 79.------Horvátorsz. 84.—. — Ez­üst 110.25 arany 540. Napoleondor 895. Vízállás és időjárás. Pest, jun. 1­7‘ 8“ felhős. Pozsonyban máj. 31. 7‘ 4“ felhős.. Szolnokon jun. 1. 2‘ 11“ felhős.. Szegeden jun. 1. 54 7“ felhős. Aradon máj. 81. 2‘ 2“ felhős. Nagybecskereken máj. 31.­­ 60 felhős. 51. szám. Pest, vasárnap, junius 2-án 1872. L I L I O M F I. Vígjáték 3 szakaszban. Irta Szigligeti. Személyek. Szilvai Tódor — — — — Szilágyi Camilla kisasszony — — Horváth Teréz Mariska, árva növendéke — — Blaháné Liliomfi,­­ sz._Aazili — —­­ Tamássy Szellemű, ) Szinészek — _ Benedek Kányái, fogadós — — — Réthy Erzsi, leánya — — — — Szigligeti Jolán Gyuri, pinczér — — — — Nagy Kányái, szomszédasszonya — — Patakiné Szolgáló Kányáinál — — — Kaczvinszkyné Kezdete 8-adfél órakor. Budai szilikör. Vasárnap jun. 2-án Bodnár Bandi volt kunágotai plébános föllépteül „Angyal Bandi.“ eredeti népszínmű Feleki Miklóstól. — Hétfőn, jun. 3 án „Trapezunti herczegn­ő.“ nagy operetta Offen­­bachtól. Kezdete 7 órakor. * Felelős szerkesztő: Csernátony Lajos. Tanulók igen előnyös föl­tételek mellett felvétetnek Légrády testvérek kő- és könyvnyomdájában. A legelegánsabb­­ért! és gyermek és sz­­ét utazó ruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAUM és WEINER magy kir. udv. szabók Pesten. a Deák-téren az evang. templom átellenében. fl. Hatvani­ utcza öt országút szegletében, a Zrínyi kávéház átellenében. Hl. A régi szinbáltéral levő bazárban, a „Magy. kir." cz. száll. átellenében. Megrendelések a legpontosabban teljesítetnek. Testhez nem jól álló ruhák kicseréltetnek. Bérlet. Nemzeti Színház. Bufi- [Utolsó tetésioszt­al. 315 150 390 800 200 800 80 200­ 200 200 200 A pesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései június 1-én. 1­­ ...........................................................«■ i n 8°\o-oscsúszik k­ törölt 4## franco» sorsjegyeit évenkint 6 húzás: 600,000 — 300,000 — 200,000 francos nyereményekkel aranyban, adólevonás nélkül, — havi részletfizetésekre 10 vagy 5 írtjával. 1839-dik­i ROTHSCHILD SORSJEGYEK még csak 5 húzás — 300,00© — LS0,O0© — 150,00© o. é. frtos nyereményekkel havi részletfizetésre 10 írtjával — kaphatók 247 POLITZER ZSIGMOND ÉS TÁRSÁNÁL BANKHÁZ, PEST, FÜRDŐ-UTCZA 1. SZÁM. Melyik a legjobb varrógép ? Ezt kérdi minden vevők­én — „az enyim“, feleli rendesen az eladó. Egyedül csak a SINGER MANUFACTURING COMPANY 110 K NEW-YORK-i­an, melynek főügynöksége és főraktára ROTH L. F.-nél, Pesten, váczi-uteza 18. sz. Debreczenben, nagyváradi-uteza 2130. sz. létezik, van azon helyzetben, a kérdésre nézve a választ a nagy közönségre hagyni. Statisztikai kimutatások bizonyítják, hogy fölnevezett társulat 1870-dik évben varrógépeivel 127,833 darabot adott el, és pedig: 44,625 dbhal többet, mint a Wheeler és Wilson Company, 52,677 „ „ n ti Howe Machine Company, 122,027 „ „ „ „ Aetna Sewing Machine Company, stb. j rendkívüli eredmény, mely — mint mindenki beláthatja — csak olykép érezhetett el, mert a Singer-féle gépek min­den más varrógépet egyszerű szerkezet, könnyű kezelés, sokoldalú s meglepő működési képesség tekintetében jóval fölülmúlnak. Az eredeti Singer-féle varrógépek a legutóbbi kiállításon Triesztben „kitűnő­­munkaképességért“ az első s legmagasb jutalmat nyerték. Angliában, a gépészek hazájában, ezen gépek a Counti-kiállításokon nem­ kevesebb mint 12 jutalmat — melyek közül pénzbeliek is — nyertek. Fogy ily általános kedveltségnek örvendő gyártmány sokoldalulag utánoztalók és iparlovagok által valódi helyett bocsáttatik áruba, kétséget nem szenved. Miért is mulaszthatlan kötelesség a t. cz közönséget figyelmeztetni, hogy minden géphez egy írás* beli, a Ringer Manufacturing elnöke Inslee A. Hopper ur és általam alak­* igazolványnak kell mellékelte lenni, mely a gép valódi?á­át mutatja ki. A valódi Singer-féle gép csupán c**k kaphető: a fennti­­nás A bécsi bizományi bank váltó-üzlete (pcdjfYríIttSe ber picner gommifltons^ttnfc), Molilaiáai’kt 4. sz. a., ÁTVÉTELI­ JEGYEKET bocsát fel az alább következő sorsjegy csoportokra; ezen összeállítások­­má­r azért is a legelőnyösebbeknek tekintendők, mivel minden ilyen átvételijegy tulajdo­nosának lehetséges valamennyi fő- és melléknyereményt egyediül csinálni, azonkívül még 30 frankot aranyban és 10 frt bankóban kamatjövedelmet élvez. .­. (Évenkint Ki­húzási slavonkinti részletfizetés 10 frt. — Az utolsó részletfizetés letétele után min­den résztvevő a következő 4 sorsjegyet kapja: 1 5 percz. 1860-ki 100 frtos államsorsjegy, fényerő 300,000 forint 400 frt visszaváltási prémiával a húzott szem­esnél. 1 Spercz. csász. török 400 francos államsorsjegy, főnyerő 600.000 300,000 frank aranyban. 1 Braunschweig herczegi 20 talléros­ sorsjegy, főnyerő so,poo tal­lér, minden levonás nélkül. 1 insbrucki (tyroli) sorsjegy, főnyerő 30.000 frt MB* C Évenkint 13 húzás ! Havonkinti 6 frt részletfizetés.­­ Az utolsó részletbefizetés után minden résztvevő következő 3 sorsjegyet kap: 1­3 percz. cs. török 400 frankos államjegy, főnyerő eoo.coo, 300.000 frank aranyban. 1 Braunschweig herczegi 20 talléros sorsjegy, főnyerő po,coo tallér, minden levonás nélkül. 1 SZáSZ-meiningi sorsjegy, főnyerő 45,0,I©, 15,OOO frt délném. ért. ITifldk­i mAfrhivásnk­at nagy pontossággal és utánvéttel is tel­ti 1UII/14.A IfivJJUlttítiSlJíitll jggitünk. — Sorsolási kimutatások min­den húzás után bérmentve, ingyen küldetnek. L*/*croH se MILBURN javított, szabadalmazott változtatható gépei kaszálásra, hengerezésre és gyűjtésre fi líjieiiinielvre. Ezen fűkaszálógépek kitüntetik magukat csín, tartósság és czélszerűségek által, és ajánlhatók kertek és parkok számára. Főképviselő ADOLPHUS GUTHMAN: Árjegyzék ingyen küldetik. Nádor-utcza 17- sz. Pest. Légrády testvéreknél (Pest nádor-utcza 6. sz.) megjelent és minden hiteles könyvkereskedésben kapható, Az apácza. Irta Diderot . . . Ára­­ írt­a ki Pudli fejedelem. Irta Lahoulaye . „ 1 „ 20 Zadig vagy a végzet. Irta Voltaire „ — „ GO , Átalakulás vagy a Monte-Beni család­rege. Irta Hawthorne .... „ 2 „ « Légrády testvérek­né! (Pesten nádorutcza 8. sz.) megjelent és minden hiteles könyvkereskedésben kapható Zadig, irta Voltaire fordította Bákovszky István egy kötet ára 60 kr. Pudli fejedelem, irta Laboulaye Ed. ford. Amre,­ egy kötet ára 1 frt. 20 kr LÉGRÁDY testvéreknél Pest, nádorutcza 6. sz. megjelent és minden hi­teles könyvkereskedés­ben kapható . Jegyiés- napló ügyvédek s bírák számára az 1872. évre. Ára 1 frt 20 kr. Pénitíró«» - naptár 1872. évre. Ára 20 kr. Portusonnale«-Kalender f. d. Jahr 1872. Preis 20 kr. Utolsó hét. Vigadó-terem. Dessert híres boneztani múzeumának fiókja két osztályban. I. osztály: az inquisitió. H. osz­tály : boncttan és népisme. Leszállított beléptidíj 20 kv. Katonák a beléptidíj felét fizetik. Pénteken június 7-én dél­után utolsó h­ölgynap. Ezen órákban urak kivétel nélkül nem engedtetnek be. 315 Nyitva áll, naponta reggeli 8 órától estig. A pest-terézvárosi takarékpénztár t. ez. részvényesei ezennel értesíthetnek, miszerint részvényeiket f. évi jún­iushó 5-től kezdve fiókintézetü­nk helyiségeiben (országút 53., sz., dr. Orczy-féle ház) a magyar országos központi taka­rékpénztár részvényeiért következő módozatok mellett ki­cserélhetik : 1. Minden egyes terézvárosi takarákpénztári részvény után jár: egy fél országos központi takarékpénztári részvény, továbbá 5 forint 15 kr. syndikátusi nyeremény készpénzben, és vételjog 716-ad magyar országos központi takarék­­pénztári részvényre annak névértékén (al­pari). Miután félrészvények nem adat­nak ki, azoktól, kikre a kicserélésnél csak fél részvény esnek, a magyar orszá­gos központi takarékpénztár kész, részvényeket a nap árfolyamon átvenni. 2. Minden két, ötven forinttal befizetett terézvárosi takarékpénztári rész­vény után jár tehát: egy egész, száz forinttal befizetett magyar országos köz­ponti takarékpénztári részvény, 10 frt 30 kr. syndikátusi nyeremény készpénzben és vételjok 2­,6 magyar országos központi takarékpénztári részvényre al­lak­. 3. A vételjog gyakorlása tizenhatod­ részvényekre csakis junius hó 5-étő­l 20-ig történhetik; az e határidőig be nem mutatott részvények e vételjogot el­vesztik és későbbi kicserélésnél csupán a fenebbi részvényenként 5 frt 15 krnyi syndicatusi nyereményben részesülnek. 4. Minden a kicserélésnél kiadott magyar országos központi takarékpénz­tári részvény után átiratási és bélyegdij fejében 1 frt 30 kr. fizetendő. Pesten, 1872. május 15-én. A magyar országos központi takarékpénztár Igazgatósága. 3—4 (Utánnyomás nem dijaztatik.) . Cmn­ton­y J­ajoe* Ligitus/ irsivtrck. fent. Nyomatott Begr­édy testvéreknél. A Margit-sziget. A margit-szigeti fürdők és lakások használata május 1­1-től kezdve megnyílt. 312 — 3 Közlebbi felvilágosításokat ad: Pesten, Árpád-utcza 7. sz. a., az igazgatóság, Margit-szigeten u. p. Ó-Buda, a felügyelőség, Ifjúsági könyvtár. Báró Eötvös József utasítása szerint szerkesztve. Fenn és alant. Irta Eschenbach Olga, gyönyörű borítékban és 6 szinnyomatu képpel, ára...........................................2 frt 50 kr. Mesék, kalandok és történetek. Irta Andersen, gyönyörű­ borí­tékban és 8 szinnyomatu képpel, ára . . . • • 2 frt Vadölő. Irta Cooper, gyönyörű borítékban és 8 szinnyomatu kép­pel, ára..................................................................... fi. ^ 05° ^r‘ Az utolsó Mohikán. Irta Cooper, gyönyörű borítékban és 8 szin­nyomatu képpel, ára ................................ • • • 2 frt 50 kr. Az Útmutató. Irta Cooper, gyönyörű borítékban és 8 szmnnyomatu képpel, ára .................................................................2 frt 50 kr., Bőrharisnya. Irta Cooper, gyönyörű borítékban és 8 szinnyomatu képpel, ára .......................................................................2 frt 50 kr. Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka, gyönyörű boríték­ban és 60 kőnyomatu arczképpel, ára.....................2 frt —­kapható Légrády testvéreknél (Pesten, nádorutcza 6. sz.) és minden LIIaIao Ír 3 tvtnrlr nroolronPOnATl Éjszakkeleti vasút . . —.— —• — Magy gall. vasút . . —.— —.— Első erdélyi v. . . . —.— —*— Lánzhid ..... 92.— 92.50 Budapesti gőzmalom . 152.— 154.— Pannónia gőzmalom . —.— —.— Egy. magy. gőzh. . . Pénzek és váltok. Nem. hiv.jegyzések. Üveggyár.........................­­ Hotel............................. 167.— 170.— ; Securitás viszontbizt. . 710.— 725.— Wargongyár . . .­­ Tramvay........................ —.— —.— . Temesvári lóvasut . . —.— _.— 1 1839-ki sorsj. egész (255 pp.) 100 frt. után 1854-ki sorsj. (250 frt. pp.) 4% . . 1860-ki sorsj. (500 frt. o. é.) 5% . . . 1864-ki (100 frt. o. é.................................... Comó-jövedékjegyzék (líra) darabonkint . Magyar vasúti kölcsön (120 frt. ezüstb.) . Alsó-Austria­ földteherm. kötvény . Anglo-osztrák bank befiz. 200 frt. ezüst. . Osztr. földhitelint. befiz. 80 frt. ezüstb. . Hitelintézet...................................................... Alsó-Ausztr. leszámítoló társ. 500 frt. . Francz-osztr. bank befiz. 60 frt. ezüstb. . Nemzeti bank................................................ Dunagőzhajó-társulat 500 frt. pp. . . . Erzsébet-Pálya 200 frt. pp............................ Ferdinand észak pálya 1OOO frt. pp. . Ferencz-József pálya 200 frt. o. é. ezüst. Kassa-Oderbergi vaspálya beft. 60 ft. ezüst. Triesti-Lloyd 100 frt. pp............................... .. Erdélyi pálya 200 frt. ezüstben . . . Államvaspálya 200 frt. pp............................. Déli vaspálya 200 frt. o. é. ezüstben . tiszamelléki vasp. befiz. 140 frt. pp. . tramway befiz. 120 o. é................................ Magyar nyugoti vasút..................................... Magy .-gall. vasp. 200 frt. ez....................... Magy. ejszakkel. vasp. 200 frt. sz. . , Osztr. földhitelintézet ezüst 5% . . , „ 33 évben visszafizetendő . . . , „ nemzeti bank 5%.............................. Óföld-fiumei vasp. 200 frt. ez. 5% . . Dunagözh. társ. pp........................................... Ferdinand éj­szaki vasút 5% pp. ... Bécs-barcsi vasút 200 frt. o. é. ...­­. érd. pálya ezüstben 5%......................... gramvasut 500 frank............................... „ 1867 50 frank ..... )éli vasút „ „ ............................... // 6% bons 1870—1874 50 frank . Tiszamelleki vasut ez. 5% „ „ . . Magyar kel. vaspálya „ „ „ . . Magánsorsjegyek (darabonkint). Hitelintézet.........................100 frt. o é. Clary Dunagőzhajózási társ. . Keglevich .... Budai.................................... Pálffy................................... Rudolf-sorsjegy . . . Salm..................................... Triest városa .... Waldstein 20 frt. pp. Windischgrátz 20 frt. pp. ! A bácsi tőzsde hivatalos árjegyzései május 31 én Baziás—Bécs. Baziás ind. 6 „ 30 p délu. — 6 p Temesvár „ 10 „ 41 „ éjjel. — 9 „ 18 „ regg. Szeged „ 2 „ 42 „ „ —1„12„ delu. Cze­gléd 5 6 « 46 „ regg. — 5 „ 17 „ „ Pest érk. 9 „ 10 . „ — 7 „ 44 „ este. Pest ind. 9 „ 51 „ „ — 9 „ 35 „ éjjel. Bécs érk. 6 „ 36 „ délu. — 6 „ 9 „ regg. Pest—N.-Várad. Pest ind. 7.30 regg . — 6.05 este. N.-Várad érk. 4.47 d. n. — 4­06 regg. N.-Várad—Pest. N.-Várad ind. 11.22 d. e. — 9.50 e. Pest érk. 8.37 e. — 8.43 e. Pest—Kassa. Pest ind. 7.30 regg. — 6.05 d. n. Debrecz iud. 3.41 d. n. — 2.42 regg. Miskolc* ind. 8.17 este — 8.36 regg. Kassa érk. 11— este — 1.18 d, é. o. é. pp. 40 frt. /, 100 „ n 10 „ 40 ,, 40 „ 10 „ 40 „ 50 .. Adott Tartót ár ár . 64.75 64.85 , 72.25 72.35 328.50 329.50 96.25 96.7': 104.-^05.25 24. 25^ 109 40 109.75 324.-0 325.-334.90 335.10 998- 1002. 139.- 140 - Q37. S38. -601.~ 603.- 251 ~ 251.50 2262- 2266. 210.$° 211.50 189.00 190.- 480“ 4 2.- 183 “ 184.-356.50,357.- 202.2y 202.50 276.50 277. 312.50 313.' 136.X 136.50 165-_ 166.25 i 103.50 103.76 I 88.75 89.-93!85 94!-92. *— 92.25 I 93.40 93.70 93. — 93 2ó 132.— 131- — 126.50 127-50 114.60 115.- -Bécs Pest Pest Becs Bécs Pest Pest Czegléd Szeged Temesvár Baziás 180.— 190.— 37.50 38.- 100.75 101.25 17.50 18.50 32.50­ 33.50 29.50 30.-14.75 15.25 41.75 42.25 23. — 24.-24. — 24-50 K­özlé kert­és Gyorsvonatok. Bécs—Pest. Ind. 2 6.50 p. d. n. — 11 6. 10 p. est. érk. 9 „ 35 „ est. — 6 „ 38 „ regg. Pest—Bécs. Ind. 7 a- 89 p. regg. — 2 6. 30 p. d. n. érk. 1 „ 52 „ d. u — 9 „ 38 „ est. Személyvonatok: Bécs—Baziás. Ind. 76. 55 p.regg.— 8. 25 p. este. érk . „ 55 „ délu. — 6 „ 6 n regg. ind. 5 „ 37 „ „ 7 „ 5„ 1 „ 8 „ 22 „ este. — 9 „ 35 „ , „12. 36 „éjjel.­­ 1 „ 44 „ délu. 5 „ 32 „ regg. — 5 „ 9 „ „ érk. 8 „ 58 „ délelőtt* Kassa—Pest. Kassa ind. 5.25 regg. — 10.49 d. e Miskolcz ind. 8. 8 regg. — 3.25 d. u De brechen ind. 12.47 d. e. — 10.34 de­ l. Pest érk. 8.37 este — 8.43 regg. Pest—Arad. Pest ind. 7.30 regg. — 6.05 este Szolnok ind. 11. 7 d. e. —10.36 este Arad érk. 3.42 d. u. — 6.04 regg. Arad—Pest. Arad ind. 12.25 d. u. — 9.04 este Szolnok ind. 5­1 d. u. — 4.17 regg. Pest érk. 8.37 este — 8.43 regg. Nagyvárad-Szeged-Eszék. Nagyvárad ind. 5.05 d.u. — 7.551. (Csaba- Szeged érk. 11.20 éjj. — ráérk. 1.13 d. u.) „ ind. 3.24 regg. — 2.lo éjj. Eszék érk. 10.46 d. e. — 11.14 éjj. Eszék Szeged-Nagyvárad. Eszék ind. 4. d. n. — 3. regg. Szeged érk. 1­. 19 éjj — 12. délb. ,. ind. 3. 34. regg. — 5. 15 d. u. (Csa- Nagyvárad érk. 11. d. e. — bára érk. 19.17 éj. N.-Várad - Kolozsvár. N.-Várad ind. 5. 12. d. n. — 4. 51. regg. Kolozsvár érk. 10. 56. este 8. 16. este. Kolozsvár— N.-Várad. Kolozsvár ind. 4. 20. r. — 10 30 d. e. N.-Várad érk. 10. 56 r. — 8. 17 este. Arad—K.-Fehérvár. Arad ind. 4. 20 d. u. — 6. 44 regg. K.-Fehérvár érk. 12. 40 éjj. — 5. I. d. u. K.-Feh­érvár—Arad. K.-Fehárvár ind. 4. — regg. — 10.10 dve. Arad érk. 11. 46 d. e.­ — 8. 20 d. u. Pest-S-Tarján—Zólyom. Pest ind. 7. 31 regg. — 10. 25 este. Hatvan ind. 10 01 d. e. — 2.32 éjj. S.-Tarján ind. 11. 50 d. e. — 5.26 reg. Zólyom érk. 4.08 d. u. — 10. 58 d. e. Zólyom-S.-Tarján—Pest Zólyom ind. 7. regg. — 4 24 d. u. S.-Tarján ind. 11.03 d. e. — 10. — e. Hatvan ind, 1.15 d. n. — 1.19. e. Pest érk. 3,27 d,u. — 4.44 r. Hatvan—Misk olez Hatvan ind. 10 40 d. e. — 2.22 éjj. Miskolcz érk. 2.38 d. u. — 7.26 regg. Miskolez—Hatvan Miskolcz iud. 8.22 r. — 8.29 o. Hatvan érk. 12.S6 d. u. — 1.19 d. u, Vámos-Györk-Gyöngyös. Vámos-Györk ind. 11.14 d. e. — 12.33 éjj. Gyöngyös érk. 12.14 d. e. — 1.13 éjj. Gyöngyös-Vámos-Györk. Gyöngyös ind. 10.46 d. e. — 11.29 o. Vámos-Győrk érk. h­.u­ d. e. — 11.53 éjj Zágráb—Zákány. Zágráb ind. 7.4­0 r. — 9.20 é. Zákány érk. 11.40 d. — 2.37 éjj. Zákány - Zágráb. Zákány ind. 3.53 d. u. — 7.40 r. Zágráb érk. 7.50 este — 12.57 d. Buda Fehérvár Kanizsa Triest Triest Kanizsa Fehérvár Buda Buda­ Triest. ind. 7.18 regg. — 9.43 este „ 9.27 d. e. — 12.09 éjjel „ 2­23 d. n. — 5.03 regg. érk. S.21 regg. — 7.51 este. Triest—Buda. ind. 7.10 regg. — 7.— este „ 10.43 regg. — 1.48 d. n. ,. 8.58 éjjel — 6.17 d. n. érk. 6 05 regg. — S.17 este Bu­da-Kanizsa-Soprony-Bécs. Buda ind. 10.58 d. e. — 9.48 e.—7.1­­­e- Kanizsa „ 10.58 d. e. — 5.48 e.—2.18 r* Soprony „ 5-34 regg. —1.53 d. u. 7.35 r* Bécs érk. 9 20 d. e. — 4.50 d.u.—10.34 e-Bécs-Soprony-Kanizsa-Buila. Bécs ind. 7.10 r. — 11. 15 d. e. — 8 — e. Soprony i. 11.53 d. e. — 3.43 d.u.—11 3? e. Kanizsa---------------10.43 e. — 6. 18 d. e. Buda érk. — — — 6.05 r. — 4.29 d. a. B­u­da-Feh­ér­vár-B­éc­s. Buda ind. 7. 18 r. — 9.40 e. Fehérvár „ 10. 18 r. — 12.23 e. Uj-Szöny , 2.42 d.u.— 3.50 e. Bécs érk. 7.50 e. — 8.40 e. Bécs—Fehérvár—Buda. Becs ind. 7. 40 regg. — 5. 50 est. Uj-Szöny „ 2. 83 d. u. — 11. 33 e. Fehérvár „ 6. 17 d. u. — 3. 58 r. Buda érk. 8. 17 est. — 6. 05 r. Barcs 20 regg. S3 „ 480. e. 23 délb. Barcs 21 regg. 08 „ 04 d. e. 20 délb. Mohács— Mohács ind. 6. Pécs „ 8. Barcs „ 10. Zákány érk. 12. -Zákány. — 6. — d. u. — 9. — este. — 12. 08 d. u. — 2. 52 regg.­­Mohács. — 4. 03 d. u. — 6. 30 este — 9. 55 „ — 12. 30 éjjel. Debreczen—Szathmár-Németi. Debreczen­­. 3. 51 d. u. — 2. 5*2 éjjel. Szath­már érk. 7. 58 este. — 7. 37 regg. Szathmár-N­émeti—Debrecze­n. Szathmár ind. 8. 10 regg — 5. 13 d. u. Debreczen é. 12. 17 dél. — 9. 50 este. Zákány— Szerencs - S.-A.-Ujh­ely. Zákány ind. 6. Barcs „ 8. Pécs „ 10. Mohács érk. 12. Szerencs i. 9. 45 d. e. — 7. 10 este. S.-A.-Ujhely é.11.34 „ - 9. 13 „ S.-A.-Ujhely—Szerencs. S.-A.-Ujhely i. 4. 21 regg. — 2. 31 1. i. Szerencs urU.6. 10 „ — 3. 43 „ Gabona-árak. Búza, bánság! ó. v. uj . . tiszai pest. m. fehe­r m. bácskai váram ássunk int fontj frt] frt. 6.55—6.65 6.81­—6.90 5.65—6.75 5.95—7.— 6.60—6.70 6.90-6.95 6.65-6.75 6.95—7.— 6.55—6.65 ; 6.85-6.90 122 10 80 35 26 30 750 29 Ért­ék-pap­írok. Állam­papírok. Magyar vasúti kölcsön 120 frt. Gömöri ál­lam v. zál. I. 5°/0 Magyar sorsjegy-kölcsön . Földteherm. kötv. magyar . . n n 1867. záradék „ „ temesf . . „ „ 1869. záradék „ „ horvátországi „ „ erdélyi . 7 Szorovánsági kötvény. 100 frt. Osztr. államadóssági papír „ „ ezüst jan—jul. „ „ „ apr.—okt. kisorsolással 1860. 500 frt. „ 1864. 100 „ I. magy. bizt. társ...................... Haza, életbizt. társ­ . . . Pannónia, visszontbizt. . . Pesti bizt. intézet .... Hunnia........................................... Unió viszonbizt. bank . . Nemzeti bizt. bank .... Pécs-barcsi.............................. Pesti közút......................... Budai közút.............................. Alföldi .......................................... Adva (Tariva I___ 79.25* 73.­­ 65. 72.25 2 2 109.50 110.— 105^25 10»! 50 81.50 82.— 79.50 80.— 79__­ 79.50 78*. 75 77.50 64.75 72__ 72.—1 103.75 104-26 185._­27.^ q95 — 905.— 162*.—164. 500. —'595. 285 _ 290. 21 o]— 211.— 340.— 342.— 341.-' 343 „Y_. 120.- 11 -I«3-Hangulat frt. frt. j * Rozs .... 80 fnt után szilárd 3.65—3.70 j 1'Árpa, malátának . 72 _ „ „ 2.95—3.10 N­ „ abrakul . . 72 „ „ „ 2.75—2.90 ; j Zab...........................50 „ b „ * 1.80-1.90­­ Kukoricza bánsági mérője „ — — a másnemű „ • „ 4.10 4.20 Bab.........................50 „ üzlet nélkül — — Köles .... 80 „ szilárd 3.40—3.45 . Pepcze fekete. .75 „ „ — — • „ bánáti. . 62 „ „ — — 200 200 200 100 L. 8 80 "120 80 80 Ez. 80 50 100 200 50 100 80 80 200 500 200 80 80 200 70 40 100 63 100 60 100 30 60 500 500 500 500 500 200 100 560 500 500 200 500 150 1000 500 200 200 200 500 290 200 100 200 500 210 200 6% 2.50 100.­10— 80.— 24.* — 75— 75.— 90.— 25._ 45— 26.— 35.— 25.— 15.— Me­b­il Adva Tartva Észak-keleti. ... 165.50 166.50 Magyar-keleti . . • 135.— 136. — J I. erdélyi. .... —•— —— 1 Budai hegyi pálya . — —.— 1 0 Municip. bank ... 91*— 92.— Angol magy. bank . . 112.50 113. — 1 0 Bánáti keresk. és iparbank . Magy. ált. hitelbank . 158. —1­59.—. Franczia-niagy. bank . 116.75 117.—I II. kib. . . ——. - Magy. által. földbit. társ. 133.— ;34.-­­Magy. resz. bank . . 68.— 63.— Pozsonyi hitelbank . . — • — —. - S­oK iparbank . . — Takarék és hitelbank . 77.— 77.50 Pesti né­pbank ... 87 .­* 88. —­­ Buda-óbudai népbank . 39.- 40.— Iparosbank .... 52.50 53. 10 Budai keresk. és iparb. 210.— 212.—­­ Pesti keresked. bank . 780.— 790.— Pesti iparbank . . . 515.— 520.— Debreczenyi keresk. bank —.— —__ Temesvári ker. és jelz.bank —.— — .— Első erdélyi bank . . — Ferencz József városi takar 79. - 80.— Gödöllői tak. . . . —. — —.­­Orsz. közp. takp. 5 per. 113 — 114. Pesti takarékpénztár . 4250. 4275. Pest-budai tak. pénztár 221.— 222 —­­ Pest-kőbányai tak. pénzt. 45.— 47.— Pest-külvárosi tak. pénzt. 97.— 98 — Sz.-endrei tak. pénztár 32.— 34.— * Újpesti tak pe­nzt. . . —.— —.— Árpád-malom ... — —.— Aradi Gőzmalom . . —.—­­*•­.— Blura............................... —.— — Concor-iia malom . . —.— —— Miskolczi . . . . —.— —.— Erzsébet malom. . . 80.— —.— Lujza . . ... 105.—(110.— Molnár és sütő .. . . 100.—1175.— Temesvári malom . . —­­ —— Victoria . . . . . 90. —'100.— Henger „ . . . 625 — 635.— I. buda­pesti „ . . . 475.-1480. Budai gyártelep . . . 47. — 1­48.— Pannónia malom . . . 425 —-1 —' I. magyar serfőződe . 555. — 1560. — Király serfőzöde . . 139. —­ 140. — Sertészhizlaló . . . 198.- 20­).­Athenaeum .... 235.50 236.50 Pesti nyomda . . . 445.— —' Egy. m. gőzh. . . . 83.50 34.­I. magy. hordógyár . —. _ —.­N.­Becskereki gőzh. társ. —— .— Gschwind szeszgyár. . 267.— 210.— Ganz-féle vasöntöde . 343.— 346.— Keresked. épület . . —.— — Kártély fonálgyár . . 152.— 153.— Belize- Utolso­­te's asztal. 200 200 63 200 200 200 100 200 200 200 200 500 200 200 105 200 200 200 200 300 200 200 100 150 200 80.— L28*— 12.— 10.— 22.— 24.*— 6.— Al'. so Adva Tartva Bőrgyár ..... 142.— 143.— Losonzi Posztógyár • —•— —• — Mátrai Kux .... —•— —• — Cetl szekrénygyár . . —•— —• — Gyógytelep . . . . Gyapjúmosó .... 115.— 120.— Salgó­tarjáni . . . 160.— 165.— Schlick-féle vasöntöde . 170.— 172.— Sóskúti köb. „ . . . 175.— 185.— Soda- és vegy­áru-gyár —•— —• — Spodiumgvár. . . . 180.— 182.— E. m­. szeszfinomité. . —— — Koszén-és téglagyár . 247.— 250.— Magy. ált. köszén.. . —•— —• — Alagút...............................111.50 112.50 Zarzetzky gyufagyár . Budapesti téglagyár . —— —• — Kőbányai . . . 218.— 220.— Újtelepi téglagyár . . 123.­ 125.-50, % magy. földhit. . 89.75 90.— 6% jövedék jegy . . —— —• — 5'Va % magyar jelzálog.. 86.50 87.— Kereskedelmi bank . . 92.2­5 92.50­ Elsőbbségek. Arany.........................5.40—5.41­­ Napoleonder. . . . 9. — 9.3 —­­ Ezüst............................111.— 111.50 Porosz tallér . . . 1.671­. 1.68— Frankfurt 100 dél. frt. 94.50, 95. 2­4 Hamburg 100 M. B. . 82.751 83.25*. London 10 L. Sterl* . 112.25,112.50­ Paris 100 frank . . 44.20 44.401 Bécs............................... —,— — Jövedék más-nov. szerv. bankj, 5%. .

Next