Ellenőr, 1874. április (6. évfolyam, 90-118. szám)

1874-04-08 / 96. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . 10 „ — * Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 ferajczár. Szerkesztési iroda: Budapesiten, nádtr­ntézs 6. »se. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el 96. szám. Budapest, szerda, április 8. 1874. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légzfedy testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. r­. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. II. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre ....... 20 forint — kr. Félévre.........................................10 „ — kr. Negyedévre................................5­0­0 kr. Egy hóra......................................1 ,, 80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, ápr. 7. A bécsi „Bankverein“ közgyű­lésén felolvasott igazgatótanácsi jelentés konsta­tálja, hogy az eszközölt leírások és a netaláni veszteségi számlára átírt összegek levonása után az egész részvénytőke s tartalákalap érintetlen maradt, sőt a múlt évi mérleg 49,297 frtnyi nye­reséget tüntet fel. A közgyűlés elhatározta, hogy ez összeg az 1874. évre átvitessék. Bécs, ápr. 7. Az „Oest. Vereinsbank“ köz­gyűlése elfogadta az igazgatótanács indítványát, melynek értelmében minden részvény tényleges értéke 25 frtra állapíttassák meg, az összes rész­vények 2V0 milliót képviselvén; minden ideiglenes jegyre 15 frt fizettetnek le s 2V* ideiglenes jegy után, beleértve az új pótbefizetéseket, egy 100 frt­ról szóló teljesen fizetett részvény járulna úgy, hogy a részvénytőke 40 millió (?) forintra emeltetnek. A még ezen kívül fennmaradó 1.607,193 főt a tar­talékalapba helyeztetnék át. Az igazgatótanács tag­jai közé Zang Ágoston is választatott. Bécs, április 7. A „N. Fr. Presse“ állítja, hogy a király válasza a pápa iratára húsvét hét­főn elküldetett, egyidejűleg Andrássynak távirata is elküldetett volna a vatikáni osztrák követhez, mint hivatalos válasz Ausztria részéről, az ausztriai püspökökhöz intézett pápai encyclicára. Páris, áprils 7. A „Journ. Officiel“ jelenti a franczia-orosz kereskedelmi és hajózási szerződés megkötését, valamint a konzuli dijjakról szólót. Madrid, április 7. A Carrerasn­ál újonnan fel­állított Illegek megkezdték a tüzelést, a karlisták nem viszonozták, hadműveleteiket beszüntették és sánczaikba visszavonultak. Berlin, április 7. Az orosz czár Alexandro­­vitsch Alexius nagyherczeggel, továbbá Nicolaje­­witsch Konstantin és Gortschakoff herczeggel má­jus 3-án délben Berlinbe érkeznének. München, apr. 7. Kanlbach festő, cholerában veszélyesen megbetegedett. Hamburg, április 7. Bismarck bg. köszönetét fejezte ki a hamburgi tartománygyűlésnek, a katonai kérdésben a kormányra kedvezőleg hozott határo­zatáért, amennyiben ebben az egyességre lépés zálogát látja. Strassburg, ápr. 7. Egy április 3-áról kelt császári rendelet a községi tanácsot feloszlatja, a kerületi főnök határozatát érvényben tartja, a mairi teendőket Back rendőr igazgatóra bizza, az al-maíri teendők végzését Reichlin-Meldeggre hagyná, felhatalmazván egyszersmind Backot a községi ta­nács kötelmeinek és jogainak gyakorlására. Bécs, April. 7. (Hivat. zárlat.) Magy. földteherm. köt­vény 74.50 Salg.-Tarján 99.—. Magyar hitel. 146.50. Ma­gyar záloglevél 86.—. Erdélyi —.—. Magyar keleti vasút 50.—. Magyar sorsjegy 77.25. Tiszai vasút 217.—. Magyar vasúti kölcsön 94.— Angol-magyar 31.—. Franco-magyar. 53.—. Alföld 136.50. Magy. északkeleti vasút 108.—. Keleti, vasúti elsőbbségi kötvény 65.50. Porosz pénztári utalvány —.—. Magyar gőzhajó elsőbbségi kötvény —.—. Magyar földhitelintézet —.—. Török —.—. Municipális —.—. Bécs, ápril. 7. (Zárlat.) Hitelrészvények 197.50. Gali­­cziai 253.25. Államvasut 311 50. Járadék 69.25. 1860-dik 103.50.1864-diki 139.— Ezüst 106.—. London 112.50. Unic­­bank 120 —. Általános épitőbank 83.75. Angol-ausztria 131.—. Lombardok 144.—. Tramway 135.—. Hitelsorsjegy 165.25. Napoleonhor 8.99. Arany 529.50. Frankfurt 94 40. Porosz pénzutalvány 167.75. Török sorsjegy 45.—. Angol épitő-bark 80 5 . Berlin, ápril. 7. (Kezdet) Galicziai —.­­ Lombar­dok 83 25. Ezüst-jöv. —.—. 1860-iki —.—. Bécs —.— Romániai 42.25. Államvaspálya 185.—. Papirjövedék .— Hitelsorsjegyek —.—. 1864-iki —.— Hitelrészvények 116.50. Magyar sorsjegy — Berlin, ápril 7 (Zárlat) Galicziai 109.75 Lombar­dok 83.25 Ezüst-jöved. 66 25. 1860-as 95.—. Bécs 89.07 Romániai 42­ — • Államvaspálya 185 25. Papirjövedék 61 88 Hitelsorsjegyek 104­­. 1864-ks 90.88. Hitelrészvény 116.50 Magyar sorsjegy 48.—. Berlin, ápril. 7. Búza 86.13. 81.25. —. rozs 63.50. 64.75. 62.36. Zab 60.­ 60.25. Árpa helyben — .—­­. Olaj 19.19. 19.25. 22.10. 23.06. Szesz 25.22 27.-. Frankfurt, ápril. 7. (Kezdet.) Váltóárfolyam Bécsre —.—. Amerikai 1882-re—.—. 1854-ki —.—. 1864-es —.— Lombardok '46.50 Évjáruléki papír —.—. Osztr.bankrészv. —.— Osztrák hitelrészvény 206.25. Osztrák államvaspálya részvény 324 50. 1860-as —.—. Ferencz-Józsefvaspálya — . Galicziai —.—. Évjáradéki ezüst —. Győr —.— Gráczi —.—. Frankfurt, ápril. 7. (Zárlat.) Váltóárfolyam 104.80 1859-ik E. metaliques —.—. Uj ezüst kölcsön —.— Nemzeti kölcsön —.—. Régi metalliques —.—. Uj adó­mentes kölcsön —.—. Amerikai 1882-re 98.36. Osztrák hitelrészvény 206.25. Osztrák államvasut 324.50. 1864-ik 158.25. 1860-diki 95 25. Ferencz­ Józsefvasut —.—. Lom­bardok 145.50. Galicziai 255.75. Papirjáradék 66.25. Ezfüst­­járadék 66.90. Osztrák bankrészvény 1003.—. Magyar sorj­egyek —. Német osztrák bank —. Győri — Gömör —.—. Paris, ápril 7. Liszt 76.25. 76.25. 76.25. Répaolaj 81.—. 81.25. 83.25. Lenolaj 81.—. 83.50. 83.50. Szesz 64.50 65.—. ezukor finomított 146.—. Páris, ápril 7. (Zárlat.) 3°/0 járadék 59.70. 40/a °/0 járadék 86.- . Olasz járadék 63.05. Credit mod. 305.— . Lombard 335.— . Államvasp. 717.—. Koronajószág záloglevelek —. Ausztriai kötvények —.—. 1871-iki kölcsön —. 1872-iki kölcsön 94.65. Liverpol, ápril 7. Búza 1—2.Liszt 6.—. Kuko­­ricza — pennyivel alacsonyabb. Boroszló ápril. 7. Búza 26.71. rozs 215—. — .— zab 178.—. Olaj 18.35. tavaszi 18.75. szesz 21.33. 21.75 München, ápril 7. Búza 9.2. Rozs 7.12. Árpa 7.13 —. Forgalom 8712 Zab — . .mázsa. Köln, ápril 7 Búza 86.98. —.—. —.—. rozs 62.55 61.25 —. Olaj 40­, 21.-. —.___________________ Budapesti szinlapok. NEMZETI SZÍNHÁZ. Szerdán, ápr. 8-én. Máso­d­s­zor: Alfons u­r. Vígjáték 3 felvonásban. Irta Damas Sándor ; fordította Paulay Ede. Személyek: Montaiglin, hajóparancsnok — — Feleky Octave — — — — — Náday Rény — — — — — — Karikás Dieudonné — — — — — Pintér RaymoDde, Montaiglin neje — — Sz. Prielle G. Guicbardné — — — — — Paulayné Adrionne — — — — — Gábos Irma VÁR - SZÍNHÁZ. Két pisztoiy. Eredeti népszínmű 3 szakaszban, népdalokkal. Irta Szig­ligeti E. Zenéjét Erkel. Az előadást Doppler F. magyar nyitánya előzendi meg. Budapest, április 7. □ A lapok egy miniszteri tanácsról beszélnek, a­melyben főleg a törvényhozási teendők legközelebbi sorrende tárgy­altatott. Ezek közt új választási törvényjavaslatot is helyeznek kilátásba, amelyet a Reform szom­bati és vasárnapi parlamentarizmusunk re­formját sürgető czikkeiben tüzetesebb tár­gyalás alá vesz. Nem azért hozzuk fel, mintha polémiába akarnánk vele bocsátkozni, mert — szokásunk ellenére — némelyekben egyet­értünk e czikkeivel. Azt ugyan felesleges fáradságnak talál­juk, a­melylyel magát a parlamentarizmus eszméjét veszi védelme alá, — úgy a con­­servativek ellen, a­kik netalán — mint mondja — a rendi alkotmányra visszatérni — mint a socialisták ellen, a­kik netalán a községi communitásokkal, érdek­képviselet­tel s több effélékkel teendő experimentatiókra akarnának átcsapni. Szerintünk ezekről szó sem lehet. Hogy azonban az előbbi szélsőségnél említi a törvényhatóságokat , az utóbbi­nál az általános szavazatjogot, arra koc­­­káztatjuk azon igen rövid észrevételünket, hogy valamint az átalános szavazatjog nem zárja ki a parlamentarizmust, mert a nép­­műveltség előhaladtával a kettőt együtt igen jól képzelhetjük, úgy a törvényhatóságokat a reactióval összekötni még kevésbé tudjuk, sőt ellenkezőleg azon meggyőződésben va­gyunk, hogy ha felső házunkban a született törvényhozókat törvényhatóságaink válasz­­tottaival pótolnák — azzal épen nem hátra­felé, de előre tennénk egy szerencsés lépést. — Erről azonban tüzetesen majd akkor szó­lunk, ha a kérdés napi­renden lesz, — a minek nézetünk szerint már régen kellett volna lennie. De talán még jobb, hogy nem volt. Mi ellenzéki álláspontunkból sem lát­juk parlamentarizmusunkat oly feketének, mint a „Reform“, pedig még eddig csupán az örökös leszavaztatás szerencséjében része­sültünk. Ebben azonban ismét nehéz lenne vele vitatkoznunk , hiszen neki jobban kell tudnia. De midőn árnyoldalai közt azt is felemlíté : „ha a népet a válas­zt­ások­ban s az intelligentiát üzelmei­­vel demoralizálj­a“. — őszinte örömmel üdvözöljük a Reformot. — Ha ennek megszüntetésére akar törekedni, egész erőnk­kel támogatjuk. Parlamentarizmusunknak három alap­hibája van a „Reform“ szerint. — „A rosz választási törvény, a természetellenes hibás pártállás, és a felsőház hiányos szerve­zete.“ „A r­o­s­z választási törvény“ — mondja a „Reform.“ Mi is kívánjuk e „rosz“ vá­lasztási törvény megváltoztatását, — vagy inkább egy teljesebben kifejtett, jól átgon­dolt új választási törvény hozatalát. Pár­tunk a múlt országgyűlésen is így nyilatko­zott az akkori szerencsétlen „novella“ tárgyalásánál. De azért oly határozottan ,,rosz“-nak már csak elveinél fogva sem tarthatjuk a mostanit. Ne téveszszük sze­meink elől soha, hogy az 184­7/6-iki törvény­hozók maguk is tudták, hogy ők nem részletesen kidolgozott, szerves, rendszeres törvényeket hoznak; csak a főbb elveket mondják ki, a­melyek alapján a legközelebb összehívandó népképviselők alakíthas­sák át azokat rendszeres törvényekké.­­ Hibájuk csak az volt, hogy valódi ősi ma­gyar jóhiszeműségükben nem számítottak oly eshetőségekre, a­melyek a magyar al­kotmányos rendes törvényhozás működését, majd két évtizedre lehetetlenné tették. — Hű körülmények közt mondjuk az 1848-i törvényeket „tökéletleneknek“ — de annyi kegyeletet, épen a „Reform“-tól is megvár­hatnának az 1848-i törvények alkotói, hogy alkotásaikat „rosz“-aknak ne nevezze. Egyik hibáját pedig e „rosz“ törvény­nek abban látja, hogy az nem biztosítja azon eredményt, hogy a képviselőházba a nemzet színe-java és csak ez gyűljön össze. Nagyon szeretnék, ha a Reform kis­sé közelebbről megjelelne, sőt név szerint elő­sorolná, kik azok a „legkülönösebb fajta emberek“ a kik nagy számmal ülnek ott a házban törvényesen, de nem illetéke­sen.“ Ha azokra c­éloz, kiknek egy helyes összeférhetetlenségi törvény mellett nem vol­na szabad ott ülniök, úgy ismét kezet fo­gunk vele. Látjuk, hogy erre is c­éloz, mi­dőn azt mondja, hogy ,,a minden tekintet­ben független elemeknek kelleténél kisebb szá­ma“, — de nem csak erre, mert még előbb azt mondja, hogy a „műveletlen és nyers elemeknek túlságos nagy száma“ van az al­só házban. Távol legyen tőlünk azon állítás, hogy képviselőink mindannyian a világ művelt­ség­­e továbbját elérték, — ezt bizonyára képviselőink maguk sem veszik nekünk rész néven, mert hiszen a valódi műveltségnek épen egyik főtulajdona, hogy soha sincs ma­gával megelégedve, de folyvást arra törek­szik, hogy ösmereteit gyarapítsa, és felfo­gási, áttekintési látkörét szélesbítse. De mind­e mellett nem tudjuk a „Reform“ vélemé­nyét képviselőházunkra alkalmazni, — és épen azért c­áfolni sem, mindaddig, míg azt a „Reform“ teljesebben ki nem fejti. Szomorú dolognak tartanók, ha egy jó választási törvényt a liberal­ismussal el­lentétbe kellene helyeznünk, mint ezt a „Reform“ teszi. Mi is óhajtjuk javítani vá­lasztási eljárásunkat, de nem az­által, hogy azt kevesebbé liberálissá tegyük, mert hogy az olyan új törvény (nem egyedül a vá­lasztási, de bármi tárgyú) a­mely a régi­nél kevésbé szabadelvű — legyen bár a legnagyobb lángász remekműve — az élet­ben soha jót nem szülhet, sőt életrevaló sem lehet, arról a Reform czikkírója is meg lehetne győződve, ha a törvényhozások tör­ténelme felett elmélkedni akarna. Ha ezért állítja a Reform, hogy „a baloldal“ nem kíván új választási törvényt, csak „valamely novellát“ — akkor igaza van. Ha szerinte az új törvény visszamene­telt jelent egy kevésbé liberális alapra, a választási és választhatási jog megszorítta­­tására — a la Barbie — akkor mi nem óhajtjuk ezen új törvényt. De ha nem így érti — akkor egyenesen valótlannak kell mondanunk állítását. Mit ért a Reform az „olcsó izgatás“ alatt, a­melynek a jelen rendszer kedvez — nem tudjuk. Szíveskedjék magát kimagya­rázni. Valamint, miképen akarná eszkö­zölni, a­mire c­éloz, hogy ellenzéki ember a választókhoz ne szólhasson. De üdvözöljük azon őszinte vallomását, hogy érveink ellen „jobboldali intelligenciának és va­gyonnak nincs más fegyvere, mint a költekezés, melynek erkölcsrontó hatá­sát a népre a jobboldal sajnálja leg­inkább.“ (!!) Mi is óhajtjuk a gyökeres javítást — új, és teljes választási törvényt, — az ál­landó lajstromot; ki tudnánk békülni, ha kell — más jó rendszabályok árán, még a képviselők számának kevesbítésével is — (habár ez nem épen liberális előhaladás) — kívánjuk a census szabatos meghatározását, de nem emelését; nincs kifogásunk az ellen, hogy a választások egyszerre történ­jenek. Egyetértünk a községenkénti szavazás eszméjével is, valamint természetesen azzal is, hogy a peres választások felett ne a képviselőház, de a bíróság ítéljen.­­ A debreczeni baloldal nagy választ­mánya húsvéthétfőn tartott gyűlésében 51 szóval 11 ellenében helyeselte Tisza Kálmán álláspontját.­­ Ghyczy p­é­nzü­g­y mini­s­ter, mint a „P. N.“ írja, összes pénzügyi állapotaink képét és az általa javaslandó közelebbi intézkedéseket tarta­lmazó exposén dolgozik, melyet a képviselőház összeültekor, valószínűleg még e hó folyamában fog előterjeszteni. (1) Nagy az aprehensió a katonai nyugdíjt szabályozó törvényjavaslat ellen. S­o­k­a­d­j­ák a teljes nyugdíj élvezetre jogosító negyven évi szol­gálatot; rászólják, hogy az új nyugdíj­törvény­­től megtagadták a visszahat erőt a már nyugdíjas állományban levők illetékeinek élvezetére vonatko­zólag. A katonai körök felháborodását kissé korai­nak tartjuk, bár az igazat megvallva, nem sokat törődünk a reichsrath és Kuhn iránti haragjukkal. Korainak, mert van talán még egy kis beleszólása e törvényjavaslathoz a magyar képvselőháznak is. Már­pedig a­mennyiben rajtunk állana, nem igen zavarnák érdeküket semmiféle új szabályzattal mindaddig, míg az állandó elszállásolás kér­dését nem tisztázza a hadügyminiszter cunc­atori halogatása. Első, hogy e fontos takarékossági ügyet fejt­sék már ki egyszer az örökös czivódások és tár­­gyalások kereszttüzéből, s aztán akkor majd ráé­rünk megbeszélni a nyugdíjszabályzat új törvény­­javaslatát is. Részünkről nem vesztegetünk hát rá egy árva igét sem, hanem annál szakadatlanabb kitartással fogjuk sürgetni a területi elhelyezés annyi sokat bolygatott, oly általánosan óhajtott rendezésének törvényjavaslatát A nemzetközi béke idilli pásztorversengésének napjaiban szabad ta­lán már annyit követelni a görnyedező nemzetnek is, hogy ne mai ebk­oztassák folyton folyvást, rend­kívüli költséggel az ezredeket jobbra balra szeszé­lyesen és oktalanul, akár van rá ok, akár nincs, hanem tartsák kit-kit a saját hadkiegészítő kerü­letében. Kuhn hadügym miniszteri kegye megszavaztatta a delegátiókkal a magyar ezredek hazaszállításá­nak költségeit, mulatónak hozott is nehányat s az­tán megint csak elszélesztette őket a minden év­ben megújuló delegationális határozat ellenére. Lesz-e és mikor vége ez ajjbuzásoknak, azt ami véges elménk nem bírja meghatározni, nem birja valószínűleg maga Szende Béla sem, kinek tárgya­lási okmányaiba van talányszerű titokzatossággal lefektetve ezen régi óhaj, idült seb. A só jövedéki hivatalágban alkalmazott egyéntől kaptuk a következő sorokat: Budapest, ápr. 5-én. A „Pester Lloyd“ egyik czikke a sóhivatalok megszüntetését h­­zta szóba e napokban, azonban oly érvekkel, melyek habár az első pillanatra megnyerőknek látszanak is, közelebb tekintve azo­kat, lényeges kifogás alá esnek s igy el nem mu­laszthatom, hogy azokra észrevételeimet az ügy ér­dekében meg ne tegyem. Legelőször is kénytelen vagyok megczáfolni a czikk azon állítását, mintha azon vevők, kik a sót a bányáknál vásárolják mesterségesen háttérbe szorittatnának azok megött, kik szükségleteiket a sóhivatalnál fedezik. A sóhivatalok ugyanis jelen­leg törmeléksóval nagy mennyiségben ellátvák s épen úgy mint a bányáknál, a vásárolt menynyi­­ségnek egy­harmadát abból szolgáltatják ki; to­vábbá a tapasztalás mutatja, hogy még a sóhiva­talokhoz igen sok fekete és földes só jön, a szép fehér kősót pedig nagyobbára már a bányáknál megveszik, inkább azt lehetne mondani, hogy azon vevő részesül kedvezésben, ki az utóbbi he­lyeken vásárol. Nem mondhatom szerencsésnek azon állítását sem, hogy a sóhivatalok megszüntetése által az ország költségvetésében néhány százezer forintra menő megtakarítás eszközölhető lenne. A sóhivata­lok sóáraiba ugyanis a bányáknál levő sóárhoz még az összes szállítási és kezelési költségek hozzá vannak számítva, minélfogva az államra nézve költség tekintetében teljesen egyremegy akár a bányáknál, akár pedig az országban szét­osztva lévő hivataloknál adja el a sót; a fogyasztó nagy közönségre nézve azonban kétségtelenül a legnagyobb előny, hogy a sóaknáktól legtávo­labbra eső vidékeken csak annyival fizet többet a sóért, mennyibe épen az államnak a szállítás és az egészben igen olcsó kezelés kerül. A sóhivatalok megszüntetésével az egész só­kereskedés néhány nagy pénztőzsér kezébe ke­rülne, kik a bányáknál jutányosan vásárolt sót üzlethelyiségükben országszerte tetszés szerinti áron adnák el, a bányaárhoz nemcsak a szállítás és kezelés költségeit, hanem a nyereséget is jó ma­gasan oda számítva, mi a sóhivatalok fennállása mellett nem történhetik meg. Tekintve, hogy az államnak a mezőgazda­ságra, melynél a só nagy szerepet játszik, viszo­nyainknál fogva különösen nagy figyelmet kell for­dítani,­­ tekintve továbbá, hogy a népnek olcsó sóval ellátása az állam figyelmét nem csekély mér­tékben igénybe veszi, a sóhivataloknak, mint só­­árszabályzóknak fennállása a nagy fogyasztó kö­zönség érdekében áll. Legyen szabad a sókereskedés, azonban, minthogy egyedül az államnak vannak sóbányái, meg lehet kívánni ettől, hogy a nagy közönségnek e közös nemzeti és az élelemre nélkülözhetlen ter­mékben aránylag egyenlő részesítéséről gondos­kodjék. Eddig ez a sóhivatalok által történik s ha­bár ezek közül némelyeknél az eladás csökkent, ez — tekintve a sóhivatalok nagyobb részénél az eladás folytonos növekedését — csak a mellett bi­zonyít, hogy némely helyekre kellő körültekintés nélkül létettek azon hivatalok. Így tehát czélszerű­­ség szempontjából némely sóhivatalok abbahagyása vagy máshová áthelyezése szóba jöhet ugyan , de az egész intézmény megszüntetése, mi csak néhány nagy kereskedőnek nyithatna hasznot, az államnak jelenleg nem állhat érdekében. . . . . gh. ) A pénz­ügyi és közlekedési mi­niszterek a „P. L.“ értesülése szerint bizalmas értekezéseket folytattak közös elbánási mód meg­állapítása tárgyában a két tárczát egyaránt érdeklő vasúti kérdéseket illetőleg, s ez gyorsabb elinté­zést tenne lehetségessé. — A közös aktívák ügye, mint az­ Ung. Corr. hallja, rövid idő alatt el fog intéztetni s ezen ügyben a magyar pénzügyminisztérium leg­közelebb átiratát fog kapni az osztrák pénzügymi­nisztertől, kinek ez ügyben való tagadólagos ma­gatartásáról a magyar pénzügyminisztériumban mit sem tudnak. Az ügy megoldása azonban mégis előidézhet bizonyos csalatkozásokat, különösen azon kombinácziókból ítélve, melyeket egyes lapok a közös aktívákkal hoznak kapcsolatba, mely aktí­vák néhány lap szerint a defic­it fedezése, más lapok szerint pedig a legutóbbi kölcsön törlesztésére fordíttatnak. A közös aktíváknak Magyarországot illető hányada ugyanis — részint előbbi, közös czélokra való utalványozás, részint pedig egyéb külön czélokra való utalványozás, részint pedig egyéb külön czélokra való fordítása által — leg­nagyobb részt ki van merítve. A­mi még maradt belőle, az leginkább inségkölcsön-papírokból és földtehermentesítési alapból áll, melyeknek átvé­tele egyátalán semmi diszponibilis pénzforrást sem fog képezni. A Magyarországra eső készpénzhá­nyad ehhez képest tehát oly csekély lesz, hogy az semmiesetre sem fogja jelentékenyen megkönnyí­teni pénzügyi helyzetünket.­­ A nemzetiségi club manifestumá­­ról. Az újvidéki „Zasztava“ a pesti lapok azon közleményére, miszerint a nemzetiségi club mani­­festumának közz­ététele azért késik, mivel a párt kebelében holmi súrlódások támadtak, melyek a közlést, míg a nemzetközi követek újból össze nem jönnek, lehetetlenné tették, a következő felvi­lágosítást adja: „Ez ügyre vonatkozólag mi a következőket tudjuk. A nemzetiségi képviselők declaratiója még márczius hó 21 én lett megállapítva s csak azért maradt el, hogy nyelvtani és irályi tekintet­ben átvizsgáltassék. E végből a márczius hó 23-án tartott értekezleten szőnyegre hozatott. A mi ezen az értekezleten történt, mások után adjuk. Kozma Parthén felhozta, hogy a nyilatkozat tar­talmából hagyassék ki azon hely, hol az osztrák­­magyar kiegyezésről van szó. Erre a többiek nem álltak reá, mire Kozma kijelentette, hogy emiatt a „nemzetiségi körből“ kilép. A többiek megegyez­tek, hogy azon hely, hol Erdélyről létezik említés, úgy maradjon, miként az az erdélyi románok érte­kezletén megállapittatott, s mivel hogy ez az egy­szerű mázolás ügyének tartatott, meghagyatott, hogy a már előbb hozott határozathoz képest az ekként kiegészített declaratiót Mocsonyi Antal mint a kör elnöke és Dr. Makszimovics Miklós, a clubjegyzők egyike a kör nevében írják alá és tegyék közzé. Úgy hallottuk, hogy az okmány alá­írása már megtörtént. Miért késik közlése, nem tudjuk, de a fentebbiekből kitűnik, hogy semmiféle súrlódások nem okai a késedelemnek. Ezután a képviselők nagyobb része elszélyedt, a­kik fent maradtak, a club nevében semmit nem határozhat­tak vagy el nem naponthatták. Reméljük, hogy a declaratió egy pár nap alatt megjelenik.“ (2) A nagy s­zebeni „T el e gr a f­ul R o­­m anu“ „vérző szívvel“ constatálja, hogy a románok bajának legfőbb kutforrása a nyomasztó anyagi helyzet, a külön vallásfelekezet, aztán meg a visz­­szavonás és jezsuitismus, melyek nemzeti, társa­dalmi és egyházi életöket zsibbasztják. „Mert van­nak kebelünkben fekete férgek — végzi czikkét a „vérző szív“ — melyek nemzeti életfánk gyökerein rágódnak, s utolsó nedvének kiszívásában verse­nyeznek“ Lámlám tehát még sem a magyar zsar­nokság oka minden múlt, jelen és jövő bajnak, hanem egy kissé a román „fekete férgek“ rágó­­dása is. Csak tekintsenek többször a tükörbe majd nyernek aztán igazabb fogalmakat is saját lények kecses tulajdonságairól Az „Omladina“ és némely törekvése­­ i. Malitiósus ember könnyen gáncsot vethetne a hírnek, mely mondja, hogy Budapesten a szerb nemzetiségű képviselők részéről egy nyilatkozatot várhatunk, melynek lényege az lenne, hogy, meg­tagadva általánosan a szerb propaganda veszélyes működését, fősúlyát arra helyezné, hogy e propa­ganda, a­mennyiben eddig mégis tényekben nyil­vánult, tendentiájában soha sem volt a ma­gyar állam fenállása ellen intézve. Ismételjük, malitia kellene hozzá, hogy a tervezett nyilatkozatot pld. csak lepelnek tekint­sük, mely alatt igazában államellenes üzelmek te­nyészhetnek. Mert még Mileticsur ismeretes tactdiáját sem úgy fogjuk fel, mintha az kötelező lenne mi­nden szerb nemzetiségű képviselőre nézve, noha a pancsovai események e feltevésre bizonyos fokig feljogosulnának. Egyelőre tehát feltesszük őszinteségét annak a néhány képviselőnek, a­ki, ha igaz, a nyilatko­zat körül fáradozik ; horderejére, érvényére és igy értékére nézve azonban szükséges a tájékozás s ezt úgy véljük legjobban feltalálhatni, hogy teljes objectivitással reáutalunk a propaganda gyypontja, a sokat emlegetett „Omladina“ voltaképein ten­­dentiájára. Az újvidéki „Omladina“ tulajdonképen a panslavismus gyermeke, speciális, ultra szerb ter­mészete, Szerbia legujabbkori némi consolidátiójá­­ból eredt. E consolidátió támasztotta életre a „Szerb ál­lam” oly képét, mely Szt. István birodalmának egy részét is magában foglalja. Ez álomkép rajongó apostolai, rajongókhoz illően a szakadások sorába léptek, még pedig szemben azzal az állammal, a­melynek ők is egyenjogod­tak­ polgárai: a magyar állammal. Rajongókhoz illően eltévesztik a helyes meg­különböztetést, nem veszik észre, hogy lényeges különbség van a között a törekvés között mely az ébredező népet a suceraenitás békájából való menekülésre ösztönözi és a között, mely utó­piákon nyargalva saját fensége ellen tör, me­rényletet követ el önhazája ellen. A mennyiben tagadhatatlan, hogy az újvidéki „Omladina“ működési tere része a magyar föld­nek, tagjai pedig a magyar állam polgárai és a­mennyiben az „Omladina“ tendentiáját ismer­jük, kimondják kereken, hogy az „Omladina“ mégis ez idő szerint társadalmi és közművelődési mozga­lom leple alatt, a mgyar állam integritása ellen conspirál. Érezzük, hogy e cathegorice kimondott vád bizonyítást kíván. Megadjuk. Mindenekelőtt szükséges, hogy megkülönböz­tessük azt, a­mi megkülönböztetendő. Téves a hit, hogy az újvidéki „Omladina“, hogy úgy mondjuk, legitim fiókja a belgrádi „Om­­ladinának“; mind a kettő annyiban érintkezik, hogy a belgrádi „Omladina“ ultrái (az alárendelt rész) chauvinistikus rajongásaikban találkoznak az új­vidékiekkel, akik egytől egyig, mestertől újonczig plus ultrák minden tekintetben. Épen ezért külön adjuk a jellemzést is. A tulajdonképeni, belgrádi „Omladina“ fő­ czélja: előkészíteni, ébreszteni minden tényezőt, mely arra való, hogy Szerbiát jelenlegi határai között tökéletesen önálló állammá tegye. E czél egyelőre megszüntette versengését a létező két fő fractiónak, a monarchista és republikánus fractióét addig, a­míg az alap, Szerbia önállósága, meg less

Next