Ellenőr, 1880. április (12. évfolyam, 152-203. szám)

1880-04-08 / 164. szám

Elefizetési Arad : Egész évre . 20 frt — kr. I Évnegyedre . 5 frt — fer. Félévre . . 10 . — « I Egy hónapra . 1 , 80 , G szerkesztési iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő-itt sarkán.) Semmit nem költünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok vitnaküldésére non válalkozunk. •— Poéta ölted csak bérmentes leveleket fogadunk ml. Egyes szám ára 4 fer. ELLEN­Ő R REGGELI KIADÁS. « HrÆmUfh fcZWtab » kiftáchívfttalbai: Budapesten, vánzí kSr­át 23. szám (fő-At sarkán). Továbbá Daube R. t.­ég társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis ai .Ellenőr* kiadó-hivatala által nyugtásén »■tárnia ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (ffi­dt sarkán). Ii» inUttadik m­elö/butéMk ée u la$i nétküldéeér* mmatkoai métim femtUM». 164. szám. Budapest, csütörtök, április 8. 1880. XII. évfolyam. Budapest, április 7. A német kanczellárválság kimenetele előrelátható. Bismarck maradni fog. A délben érkezett táviratok már jelez­ték ezt. A német császárnak csak egy szava lehet válaszul a kanczelár elbocsátási kérel­mére : Soha! Bismarckot azonban, bármily ideges természettel bír különben, midőn annyiszor felidézi lemondásaival a kanczellárválságot, nem csekély okok vezetik. S jelenlegi le­mondása is, azon combinatiók miatt, melyek hozzáfűződnek, felettébb érdekes. Bár igye­keznek a kanczellár legújabb demissióját tisztán belügyi okra vezetni vissza, több mint valószínű, hogy a háttérben ismét a külügyi politika áll. A német kisállamok is­meretes és meglehetősen alárendelt pénzügyi terve csak külső ok, mely a valódinak el­­burkolására szolgál. Ismeretes azon antagonismus, mely a német császár és Bismarck közt Oroszor­szágra nézve fenforog. Vilmos császár oly rendületlenül ragaszkodik az orosz czárhoz, hogy e ragaszkodását még Bismarck minden erőfeszítése és taktikája sem képes megtörni. A Német- és Oroszország közti elhidegülést sikerült felidéznie, de nem volt képes azon barátságnak, mely a czár és Vilmos császár közt fennáll, pusztán magán jelleget adni. A német császár érzelmei nem egyszer megzavarják Bismarck politikai czirkulásait. S ilyenkor Bismarck lemon­dásával áll elő, s e pressióval érvényesíti politikáját. A német kanczellár-válságok tehát, mintegy külső jelei azon a háttérben folyó harcznak, mely a német állam feje és első kormányférfia közt végbemegy. Vilmos császár és a czár közt közelebb végbe ment levélváltás bizonyára ismét Bismarck czir­­kulusainak zavarása volt. Vele kapcsolatban felmerültek az orosz-német közeledésre és a három császár szövetségére vonatkozó combinatiók. Azt hisszük, nem tér el jelen­tékenyen a valótól, ha felteszszük, hogy Bismarck lemondása e levélváltás következménye. A kanczellár várt le­mondásával az első belügyi alkalomig, s azt tagadta meg, hogy lépésének valódi jelle­gét elburkolja. Midőn tehát a német császár nem fo­gadja el Bismarck lemondását, ez azt je­lenti, hogy ismét a kanc­ellár politikája fog diadalmaskodni. S a jelenlegi európai helyezetben ez nem is lehet másként. Bismarck távozása felforgatná az európai politikai viszonyokat, melyeket az angol választások csak megingattak. Orosz­ország és Németország közeledését, sőt ba­ráti viszonyának feléledését jelentené, a­mi­nek ellensúlyát, tekintve Be­aconsfield bukását Angliában, aligha lehetne egyköny­­nyen megtalálni. A bécsi egyezmény csor­bát, vagy épen törést szenvedne, mert ez egyezményből Oroszország részvéte ki volt zárva. A három császár szövetségére ez eset­ben plausibilisen lehetne, mint szükségesre következtetést vonni. Mi azonban azt hisz­­szük, hogy oly német-orosz közeledés, mely Európa jelenleg élő legnagyobb államférfiét félretolja, aligha vezethetne a három csá­szár szövetségére, sőt épen nem e szövetség fogná képezni, hanem egészen más, azon ellensúlyt, mely egy ily politikai átalakulás­sal szemben létrejönne, kellene fáradoznia. Ausztria német lakossága nem fogja harcz nélkül nézni, hogy miképen mondanak le a birodalom érdekeiről. A d a m e k (öregebb) bírálja a pénzügyi gazdálkodást 1868. év óta. A 320 milliónyi új adósságteher a legutóbbi négyévi köz­­igazgatási időszak vívmánya. Ennek következmé­nye a nemzetgazdasági hanyatlás. Segély csakis az autonóm közigazgatási reformtól és az általá­nos adóreformtól várható. Azzal a szabadelvűség­­gel, mely a foederalismus ellen harczol és a sza­badsággal visszaélve, azt a nemzetiségek elnyomá­sára használja, nem remélhető a kibékülés, a­melyhez csak az összes jogok egyenlő tiszteletben tartása vezethet. Ausztriának — mint a trónbe­széd is mondja — az összes népek szabadsága őré­nek kell lennie. Holnap a vitát folytatják. Berlin, ápr. 7. Parlamenti körökben biztos­nak mondják, hogy a szövetségi tanács újra tár­gyalni fogja a bélyegilleték kérdését, hogy bebizo­nyítsa előzékenységét a birodalmi kanc­ellár né­­zetei iránt. Páris, ápr. 7. A „Pays“ czikket közöl Cas­­sagnac Páltól, melyben ő azon reménynek ad ki­fejezést, hogy Napóleon herczeg fiai máskép gon­dolkoznak, mint az apjuk; reájuk számítanak a császári herczeg eszméjének megvalósításában. Az idézett hírlap emlékeztet arra a körülményre, hogy a császári herczeg Napóleon herczeg fiát, nem pe­dig őt jelölte ki utódjául. Berlin, ápr. 7. A császár egészségi állapota annyira megjavult, hogy ma már sétakocsizást tett. Berlin, ápr. 7. A Wolff ügynökség megc­á­­folja azt a hírt, hogy Bismarck herczeg már há­rom nap előtt adta be lemondását, melyet a csá­szár el nem fogadott, mire a birodalmi kanczellár megújította ebbeli kérését. Bismarck herczeg csak tegnap adta be lemondását, a „Nordd. Alig. Ztg.“ által közölt okadatolással. A császár határozata még ismeretlen. Róma, ápr. 7. A képviselőház kedden vá­lasztja meg elnökét. Szófia, ápr. 7. Az új minisztérium megala­kult. Tagjai : Zankov kormányelnök és külügymi­niszter , Karavelov pénzügyminiszter, Stojanov igazságügyminiszter, Tisev belügyminiszter, Gaze­­lev közoktatásügyi miniszter. T­áviratok: Nagy­ Károly, ápr. 7. (Eredeti távirat.) Szat­­márm­egye tisztikara a rendes bizottsági gyűlést megelőző mai napon az alispánnal élén, Domahidy főispán iránti rendesületlen bizalmának és leg­őszintébb ragaszkodásának ünnepélyes kifejezést adott. Bécs, ápr. 7. (Képviselőház.) A pénzügymi­niszter előterjeszti a melbourni kiállítás alkalmá­ból kért 10000 frtnyi póthitelről szóló javaslatot. Ezután folytatják a költségvetés tárgyalását. Pie­ne­r bírálja a kormány pénzügyi politikai tevé­kenységét. A kiegészítési adó a jelenlegi kormány munkája. Az utolsó aranyjáradék árfolyama aligha vezethet valakit tévútra. A hiányokat csak nagy­szabású műveletekkel lehet legyőzni, a­midőn egy­részt a katonai és a polgári közigazgatást egysze­rűsítik, másrészt a bevételi forrásokat sza­porítják. A kormány azonban csekély eszkö­zökkel akarna nagy adó­­­politikát kifejteni. Az a többség, mely az adóreformot ellenzi, nem bír világos pénzügyi programmal. Szóló rosszalja a jelenlegi minisztérium tevékenységét, melynek leg­nagyobb bűne az, hogy a conservativ középpárt bomlásnak indulását elősegítette és a nemzetisé­gek vágyait felébresztette. Ő azt hiszi, hogy a kormány experimentuma a nemzeti követelések túlságossága folytán hajótörést fog szenvedni. — H e r r­m a­n üdvöt lát a foederativ közigazgatás­ban; a centralisatio csak az elégedetlenséget és a gonosztettek számát szaporította, ezt az állapotot a foederativ közigazgatás egy csapással meg fogja vál­toztatni. A birodalmi tanács illetékessége szorítkoz­zék birodalmi ügyekre ; a többi ügyek a tartománygyű­­lés hatáskörébe tartoznak. M­e­n­g­e­r azt mondja, hogy az előtte szóló pártja nem bír érzékkel az állam iránt és bírálja a kormány közgazdasági actióját. A coalitionan­s programm csak akkor bír jogosultsággal, ha a nemzetiségek kibékítésére bi­zonyos politikai eszmék­ alapján törekszik. A kibékítő minisztériumnak a birodalmi eszme terjesztésében Az angol fordulatról. Pár hóval ezelőtt — a béke kilátásairól szóló czikkeim egyikében — figyelmeztet­tem olvasóimat, hogy Anglia külügyi politi­kája nem lenne muszkabarát még azon eset­ben sem, ha Beaconsfield megbuknék s a szabadelvű párt jutna ismét kormányra. Fi­gyelmeztetésem idejében magam sem hittem, hogy a conservativ cabinet oly közel legyen végéhez, mint az átalános választásokból e napokban kiderült. Mentős váratlanabb volt azonban e válságos esemény hite, annál in­kább utalhatok a megtörténte előtt nyilvá­nított nézeteimre, mint olyanokra, a­melye­ket nem egy kedvezőtlen fordulat szépítése végett okoskodtam ki utólagosan — post electiones — hanem felemlítettem már akkor is, midőn egy kedvező helyzetből in­dulhattak ki számításaink. Ismétlem tehát — a régibb nyilatkozatra hivatkozhatás erejé­vel — hogy Anglia külügyi politikáját nem kell muszkabarátnak tekinteni, noha Beacons­field már megbukott. Az angol külpolitika az angol érdekek politikája, és ezen nem történhetik gyökeres változás, máról hol­napra, akár ki kezelje is D­own in­g Stre­et­ben a hatalmat. Azért, hogy a whigek jut­nak kormányra, nem sülyed el sem India, sem Konstantinápoly. A­míg pedig ezek lé­teznek, addig Nagy-Britannia soha sem tekint­heti azok biztonságát olyan kérdésnek, melylyel csak a toryk törődhetnek. Igaz, hogy az angol szabadelvű párt szóvivői sok mindent összebeszéltek — a parlamenten kívül — az utóbbi pár év alatt; de hát hol és mi­kor nem beszélt össze-vissza sok mindent bármely ellenzék is, ha egyszer neki va­dul és ha főleg nem tartja valószínűnek győzelme közelségét? Ha az angol opposi­­tio matadorai megálmodhatták volna, hogy az általános választásokból már most ke­rülnek ki diadalmasan, bizonyára óvatosab­ban szónokoltak volna némely dolgokról, a­melyekre nézve a cselekvés felelős­sége hárul jelenleg rájuk. Kitűnik ez azon nyilatkozatokból is, melyekkel legújabban világossták fel választóikat a sikerük váratlansága felett hüledező nyertesek. Oly zavarban vannak a dicsőségtől, hogy nem tudják hova lépjenek. Rendkívül tartózko­dókká lettek rögtön. Csupa higgadtság min­den szavuk, a­mióta többségben tudják ma­gukat. A­ki csak a mostani észjárásuk sze­rint ismerné meg őket, el nem hihetné, mennyire őrjöngtek még márczius végén is. Főleg a külügyekre vonatkozólag igye­keznek megnyugtatni mindenkit. Ki mondta, hogy ők nem védenék meg Anglia óriási érdekeit Oroszország terjeszkedési politikája ellen? Lord Hartington biztosítja a nemze­tet, hogy az ő pártjának sincs más czélja, mint az, a­melyet a conservatív párt vezé­rei hangoztattak. A szerződések szentek előtte is, noha elődei kötötték. Valódi mu­latság, miként törekszenek kihátrálni mindazon vigyázatlan oratióikból, melyekre a kisebbségben hagy­atás iránti tévhitük factio­­sus kőszültsége által ragadtatták magukat. Hiszen maga Gladstone is úgy turbékol már „mint egy szopós galamb“. Többé nem h­acundus et acer. Sőt eléggé szíves, hogy i­n­t­e­r­V­i­e­t oltassa magát, mikép ki­jelentse, mennyire nem haragszik ő monar­chiánkra. Very kind, indeed. Ha úgy halad, még belénk szeret. És ki tudja, vájjon nem a liberális párt kormánya fogja megszenni Oroszországnak azon háborút, melybe hogy bevinni akarja Angliát, a con­servativ cabinet volt gyanúsítva és vá­dolva? A­kik megcsinálták a krimiai hadjá­ratot, azok nem a toryk voltak. — Egy szóval, azokból az oppositionális kitörésekből nem kell következtetést vonni a hatalomba lépendők külpolitikájára nézve. Ez marad az előbbi, örökös, angol érdekpolitika. Hogy X. helyett Y. kezeli, az nem változtat c­élzatán és irányán semmit. A különbség csak a modorra vonatkozhatik. Lehet, hogy Oroszországgal simábban fog menni a jegyzékváltás. Sőt megeshetik, hogy tudatván vele barátságukat, ennek alapján fognak tőle kérni olyan engedményeket, a­melyek az ellenséges Beaconsfieldnek nem voltak megadhatók. És ez a modor tarthat mindaddig, a­míg össze nem vesznek komolyan. Mert ekkor aztán a liberális kabinet is csak olyan érdes lesz, mint volt a conservativ. Nem is lehet más, mihelyt Anglia keleti életérdekeinek valamelyik fő­pontjáról lesz kérdés. Sőt ez fogja képezni az új kabinet gyengéjét tán nem is sok idő múlva. Semmi sem olyan átalános és éber érzet Angliában, mint a folytonos gyanakodás Oroszországra. Ezen érzet viharossá lehet 24 óra alatt, mihelyt Anglia hatalmának érdekköreibe muszka láb lépne és az angol kormány nem mozdulna kitiltá­sára. Csak gondoljunk vissza, mi történt Plevna után az angol közvéleményben. Felriadt, felzúdult rögtön, unisono, olyan erővel, melylyel szemben az atro­city szín­játszók jónak látták elvonulni a némaságba s maga az igazgató Gladstone úr sem mert mukkanni. Ezen érzettel lesz dolga az uj kabinetnek. És pedig annyival inkább, mert opposionális szereplése által jogosul­tabbá tett minden gyanút a külügyi leg­csekélyebb gyengélkedése vagy habozása iránt. És mindig ahoz fogják mérni eljárá­sát, a­mire Beaconsfield által emelkedett Anglia tekintélye. Mert bár a tory-cabinet további fennállására nem adott törvényhozó többséget a nemzet, azzal nem vádolja még sem, hogy Anglia hatalmát csökkentette, és nem tűrné el ennek csökkentését a whig­­cabinettől sem. — Monarchiánkra vonatko­zólag kétségtelen, hogy London és Bécs közt nem lesz olyan szívélyes viszony ezután, mint volt eddig. Kivált ha Gl­adstone is a cabinetbe lép és Derby talál külügyér lenni. Bizonyos feszültségre elkészülve lehe­tünk , de baj belőle nem lesz, és az idő elfeled­tet sok idétlen nyilatkozatot, ha az illetők megtanulnak illendőleg beszélni — a saját érdekükben. Mert utoljára is Angliának előbb lehet szüksége a monarchiánkkal való benső viszonyra, mint monarchiánknak az Anglia segítségére. Németország és Magyarország- Ausztria közti szövetség elégséges arra, hogy ne búsuljunk nagyon, ha Gladstone-Derby nem válnék is barátunkká. Egyébiránt ne higyye senki, hogy a most érintett szövet­séghez Anglia is csatlakozott volna, ha Beaconsfield marad hatalomban. Nem csat­lakozott volna akkor sem. A­kik azt vár­ták, azok nincsenek tájékozva az angol po­litika természetéről. Ez nem szövetkezik senkivel, csak az elhatározott háború elő­estéjén. Akkor szövetkezett III. Napó­leonnal is, mert lerombolandónak ítélte Sebastopolt. Az angol csatlakozás iránt né­mely lapok által keltett remények époly té­vedésen alapultak, mint a­minőn alapulnak most némely lapok aggodalmai az angol külügyi politika gyökeres megváltozásáról, illetőleg orosz-barátivá alakulásáról. Az a remény nem teljesült volna a conserv­a­­t­i­v cabinet által sem , és ezen aggodalom nem lesz igazolva a liberális kabinet el­járása által sem. És az igazat megvallva, én még azt is hiszem, hogy ha a muszka-török háború alatt Gladstonék vannak kormányon, azon esetben Beaconsfieldék hozták volna szinte az „atrocity“ melodrámát, tán más dísz­letekkel, de ugyanazon ellenzéki hatásos előadás gyanánt. Eltekintve a külügyektől, nekünk az angol szabadelvű párt kormányra jutását nem lehet bizonyos rokonszenv nél­kül venni. Először is ők képezik kétségte­lenül a nagy reformok pártját, s noha az angol torykat is kinevelte maradiságuk­­ból a Disraely vezérszelleme, még­sem ta­gadhatni, hogy a haladás eszméjével csak a liberális párt nevét azonosítja az angol közérzelem. De nekünk más okunk is van a rokonszenvezésre. Magyarországnak és a magyaroknak, midőn rosszul ment dolguk, legjobb barátja volt az angol szabadelvű párt. Csak a Palmerston, Dudley­ Stuart, Cobden, Bright, Milner Gib­son és Shaftesbury neveit kell említeni, hogy érezzük mennyire velünk, nemzetünkkel, fajunkkal, jogainkkal, igazunkkal tartott ama nehéz időkben Anglia azon egész pártja, melynek élén ama nemeslelkű férfiak állot­tak. Ez a párt nem lehet ellenségünk jövőre sem. Muszkabarát politikát pedig nem kö­vethet, mert az Anglia érdeke ellen volna, s mert ha olyat akarna elkövetni, megbuknék a nemzet felháborodása által. Különben pe­dig élheti világát hat évig is. Akkor persze megbukik mindenesetre, akármilyen jól vi­selje is magát. Mert addig megunják őt is, mint megunták Beaconsfieldet. CSERNÁTONY. A ház mai ülését egészen az állami gépgyár ügye vette igénybe. Madarász József jobb ügy­höz méltó buzgósággal a legkisebb részleteknél is vitát igyekezett támasztani s a germanisatio szí­nébe tüntette föl azt a minisztert, kiről mindenki tudja, minő szolgálatokat tett a magyar nemzeti­ségnek. Az erőszakos időpazarlásnak egyébiránt megvolt az a jó következménye, hogy a ház ezen­túl d. u. 3 óráig fogja üléseit tartani. A képviselőház mai üléséről szóló tudósítá­sunkhoz még a következőket pótoljuk: Említettük esti lapunkban, hogy a közleke­dési budget részletes tárgyalása alkalmával Ma­darász József határozati javaslatot adott be az állami gépgyár czíménél. Ebben héttagú vizsgáló­­bizottság kiküldetését hozza javaslatba, amelynek feladata volna megvizsgálni, mennyibe került a gyár, mennyit fektettek bele, jövedelmei arányban álla­­nak-e kiadásaival, az igazgatóság nem követett-e el mulasztást a gyári és üzleti kezelés körül, igaz-e, hogy a műszaki részt kivéve, a többinél a magyar embereket mellőzték? Szathmáry Miklós, Orbán Balázs és Hieronymi Károly államtitkár felszó­lalása után Ráth Károly kijelenti, hogy Madarász határozati javaslatához nem járulhat, még­pedig az iparfejlesztés szempontjából. Ha nálunk a gyár­ipart meghonosítani akarjuk, nagyon elnézőknek kell lennünk a nyelvkérdés tekintetében. Boross Béni nem szeretné, ha az a vélemény támadna a házban, hogy egyedül Zimmermann, az ál­lami gépgyár igazgatója képviseli nálunk a gépészeti tudományt. Rendelkezünk mi is elég szakképzett magyar ifjúval. Madarász határo­zati javaslatát illetőleg, mivel azt czélszerűnek tartja, hogy az ilyen ügyekkel a közvélemény és különösen a parlament is foglalkozzék ; mivel azon indítványból egyáltalában ki nem magyarázhatja, hogy egyik vagy másik érdemes állami tisztviselő állásának elvételét, vagy idegen szakértőknek ki­­kergetését czélozza; mivel az indítvány elfogadása semmi egyebet nem fogna eredményezni, mint azt, hogy a ház meggyőződjék azon viszonyokról, me­lyek a házban a vita tárgyát képezték, semmit nem talál, hogy a beadott indítvány elfogadtassák és ahhoz a közügy érdekében hozzájárul. Simonyi Ernő pártolja Madarász határozati javaslatát. Péchy Tamás közmunka- s közlekedés­­ügyi miniszter felvilágosításai után a gyár törté­netére vonatkozólag 1875-től napjainkig, a gyár berendezésére, előállítási képességére, a gyár ve­zetésére megkívántat a qualificatióra vonatkozólag, Madarász József a zárszóban ismételve védte ha­tározati javaslatát. Mire a ház Madarász határozati javaslatát elvetette, s a gépgyárra előirányzott összeget megszavazta, s ezzel a közlekedési bud­get részletes tárgyalása befejeztetett. Ezután Jókai Mór indítványára elhatározta a ház, hogy holnap­tól kezdve az ülések d. e. 10 órától d. u. 3-ig fognak tartani. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tar­tott ülésében folytatta a magyar csődtör­vényjavaslat részletes tárgyalását. Mindenelőtt hitelesíttetett a márczius 20-iki ülésben elfogadott §§-ok szövege. Erre a bizottság a közadós által kötött jogügyletekről szóló II. feje­zetet vette tárgyalás alá. A 18. §. változatlanul, a 19. §. a visszaköve­­telési jogra vonatkozó tétel kihagyásával, a 20. §. pedig azon változtatással fogadtatott el, hogy a tömeggondnok a határidő alatt nem jogát gyako­rolni „hanem szándékára nézve nyilatkozni“ tar­tozik. A 21. §, mely a nyomtatás közben teljesen megváltoztatva lett, következő szövegben állítta­tott helyre: „Ha a vételi vagy szállítási szerződés oly dolgok iránt köttetett, melyek piaczi vagy tőzsdei árral bírnak, és a kikötött teljesítési idő csődnyitás után jár le, úgy a tömeggondnok, vala­mint a másik szerződő fél nem teljesítést, hanem csak kártérítést követelhet. E kártérítési követe­lés a vételár és a piac­i vagy tőzsdei ár közti azon különbözet szerint állapítandó meg, mely a teljesítés helyén, vagy az erre nézve irányadó, ke­reskedelmi piac­on a csődnyitás napján keletkezett s a kikötött teljesítési időre szóló ügyletek tekin­tetében mutatkozik.“ A 22. §. elvileg elfogadtatott ugyan, de sza­­batosabbnak találtatván előadónak azon szövege, mely az enquête elé került, a szakasznak ily érte­lemben­ megváltoztatása határoztatott el. A 23. és 24. §§. változatlanul fogadtattak el, a 25. §. pedig olykép szövegeztetett : Azon törvé­nyek, melyek a csődnyitás joghatályát a jelen tör­vényben nem említett jogviszonyok tekintetében szabályozzák, érintetlenül maradnak. Erre a bizottság áttért — a közadós jogcse­­lekvényeinek megtámadásáról szóló III. fejezetre s ezt elvben vita nélkül elfogadta, részletes tár­gyalását pedig a jövő ülésre halasztotta. A telekkönyvi szabályok némely kiegészí­téseit tartalmazó s legközelebb e bizottsághoz uta­sított törvényjavaslat tárgyában előadóvá Schmausz Endre választatott meg. A műemlékek tárgyában beadott törvényjavaslat előadójának kérdése még egyelőre függőben tartatott. Legközelebbi ülés pénteken d. u. 6 órakor. (O. K.) ___________ A képviselőház pénzügyi bizottsága ma dél­előtt tartott ülésében a vallás- és közoktatásügyi miniszternek pótszükségletéről szóló javaslatot tár­gyalta, melyben a nem magyarajku tanítók póttan­folyamára fordított többletek fedezésére 150.000 frt engedélyezése terveztetik. Minthogy ezen összegek kiadása az 1879. évi XVIII. t. sz. által igazoltatik, a bizottság e költ­ségek ellen kifogást nem emelt, de minthogy más­részről ez összegek már a múlt évben tényleg ki­adattak, nem tartja correctnek, hogy azok fede­zete a folyó évben póthitel alakjában törvénybe igtattatik. A bizottság a törvényjavaslatból oly ér­telemben fog jelentést tenni a háznak, hogy e túlkiadás bejelentése egyelőre tudomásul vétessék, annak elszámolása s a túlkiadás feletti határozat­hozatal azonban a zárszámadásokban eszközöltes­sék. (O. É.) Az egyesült ellenzék ma délután tartott érte­kezletén a földmivelés, ipar és kereskedelmi mi­nisztérium költségvetése tárgyaltatott. Felszólalá­sok történtek az ipari és mezőgazdasági szakokta­tás fejlesztése s a mezőgazdaság egyes ágainak szükségszerű emelése érdekében, nemkülönben a statisztika, különösen az ügyforgalmi statisztika ügyében szükséges intézkedések iránt. (O. É.) A budapest-zimonyi vonal — mint hiteles forrásból értesülünk — a következő állomásokat fogja érinteni: Budapest, Soroksár, Laczháza, Fü­­löpszállás, Szabadszállás, Kun-Szt-Miklós, Kis-Kő­­rös, Halas, Szabadka, Topolya, Verbász, Újvidék, Karlovitz, Pázna, India, Zimony.­­ A kalocsai szárnyvonal Kis-Kőrösnél, az esetleg bajai Ha­lasnál ágazódik el. Az állomások mind az illető városok közelében feküsznek, egyedül Karlovitz esik kissé távol a nagy talajnehézségek következ­tében. Az egész vonal 330 kilométer, mintegy 40 mértföld hosszú lesz, úgy hogy Budapestről Zi­­monyba legfölebb 7 órát, Újvidékre 5 órát, Sza­badkára 3­7­ órát vesz igénybe az út. Az egész vonal kész lesz 1883 junius 15-ikén. Sőt Újvidékig valószinüleg már 1881. május havában megnyithat­ják a vonalat. A német kormány azon kérdésére, várjon haj­landó-e Ausztria-Magyarország a június végén le­járó kedvezményes szerződés meghosszabbítására, minthogy most nem nem lehet remélt­em­, hogy a német birodalmi gyűlés elfogadja júl. 1-jéig az esetleg megkötendő kereskedelmi szerződést, igen­nel válaszolt az osztrák és a magyar kormány. (Bud. Corr.) Az osztrák 20 milliós aranyjáradék kibocsá­tására nézve az ajánlati tárgyalások tegnap tartot­tak meg. Legtöbbet ígért az Anglobank csoport, 89.27-es árfolyamot papírvalutában, a többiek a Földhitelintézet 89.21, hitelintézeti 89.02, Unic­bank 88.63, Letétibank-Bontoux 86.80 árfolyamot ígértek. Ez eredmény a pénzügyminiszter legme­részebb számításait felülmúlhatja. Még csak három nappal ezelőt az osztr. ar. jár. 88.30-on állott s most 1 százalékkal ez árfolyam felett s 20 krral a tegnapi hivatalosan jegyzett árfolyam felett ve­szik át az újonnan kibocsátandó 20 millió forintot. Budapest, április 7. Az igazságügyminiszter úr néhány nap­pal ezelőtt az elveszett megsemmisült, vagy hasznavehetlenné vált telekjegyz­őkönyv­ek pótlásáról, továbbá a telekkönyvi napló ve­zetésének megszüntetéséről és a sommás, valamint a részleges telekkönyvi kivona­tokról szóló törvényjavaslatot terjesztette a képviselőház elé, mely azt a jogügyi bizott­sághoz utasította. Az igazságügyi kormány nem tartotta magát hivatottnak arra, hogy ezen kérdése­ket törvényhozási felhatalmazás nélkül ren­deleti úton szabályozza, mert míg az elve­szett telekkönyvek pótlása esetében magán­jogok szerzéséről és vesztéséről is történik intézkedés, addig a telekkönyvi napló meg­szüntetése a sommás, valamint a részleges telekkönyvi kivonatok behozatala azért nem volt rendeleti úton eszközölhető, mert a Magyarországon érvényes telekkönyvi ren­deletet — miután azt az országbírói érte­kezlet emelte kötelező jogforrássá — csak törvényhozási úton vélte megváltoztatha­­tónak. A kormány ezen eljárását egy szaklap s egy nagy politikai lap is kicsinylőleg bí­­rálgatta és indokolatlannak jelentették ki a kormány azon tartózkodását, hogy nem merte rendeleti úton szabályozni ezen kér­déseket. Nem vélünk csalódni, ha kimond­juk, hogy a kormány által köve­tett eljárás az egyedül helyes, mely alkotmányos országban követhető volt s minden ezzel ellenkező eljárás teljesen fel­jogosíthatott volna azon vád emelésére, hogy a kormány a tör­vényhozás jogkörét maga ré­szére akarja confiscálni. Nem is hisszük, hogy akadjon képvi­selő e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a magyar parlamentben, ki azért támadja meg a kormányt, mert tiszteletben tar­totta a magyar törvényhozás jog­­körét. Ennyit a törvényjavaslat közjogi ol­daláról. Alig kell hangsúlyoznunk, hogy a tör­vényjavaslattal s az ennek alapján kibocsá­tandó rendeletekkel a kormány oly égető bajokon akar segíteni, melyek a telekkönyvi reform organikus művének megalkotásáig orvoslás nélkül nem maradhatnak. A kormány azon sajnos ténynyel áll szemben, hogy több helyütt elvesztek a telekjegyzőkönyvek s azok a legszorgosabb kutatás daczára sem találhatók fel. Az el­veszett telekjegyzőkönyvekben foglalt ingat­lanok hitelképességüket elvesztették és a bejegyzett dologi jogokkal együtt a forga­lom köréből kiestek. Az ily ingatlanok sem adásvevés, sem csere tárgyát nem képezhetik, az ily ingat­lanok tulajdonosai hiában fordulnak a taka­rékpénztárakhoz és hitelintézetekhez kölcsö­nért — mindenütt elutasíttatnak. Az ily ingatlan valóságos holtközi birtokká vál­tozott.

Next