Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)

1881-04-08 / 81. szám

ilfsflin­k évfolyam.S 1. szám. Kolozsvár, péntek, április 8. 1881. gíl-kis»ílyutol»­a írt. 1 frt. AZ ()ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA : vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: 12 frt.­­ Negyedévre ....­­/g, ávre 6 frt. Egy hóra helyben gjéffí • Sfjek szám­ára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével,­­jelenik géeiratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI NAPILAP. E­­sti Kiadás. SZERKESZTŐI IRODA : ifi sí. hová a lap szellemi részét illető közlemények 1 ' ’ czimzendők. KI­ADÓ-HIT AT­A­L : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAZ: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő.­­•1. FELHÍVÁS előfizetésre: a támogatás azon nagy mér­­ttelvben a t. olvasó közönség­re',r.irat részesíteni ez ideig szives la­r' mgosit fel azon hitre, hogy s erdélyi részekben egy régen ér­­­irányt pótolunk, s munkássá­­geikkal becsületes kötelességet tel- K E hiányt pótolni, e köte­lmet teljesíteni ezentúl is fo­lel­­datunknak tartj­uk. Lapunk az lesz, :1 volt: Magyarország független- S törekvésének katonája, nem­zetünk dicsőséges hagyományai­nak magyarázója, s hazánk magasz- S aspitázióinak szószólója. Előfizetési árak:: Esy hónapra................................1 frt. Negyedévre...................................1 frt. Félévre...................................6 frt. Egész évre..................................12 frt. Az előfizetés postautalványnyal Kolozsvárra az „EL­LENZÉK" kiadó­ hivatalához (Stein Jánost küldendő. Az „ELLENZÉK“ szerkesztősége. Állandó csapás. Az Alföld valamennyi harangja vészt kongat, Szeged veszélyben, a csongrádi pusz­ták fa alatt, Gyoma megtámadva, Mezőtúr elöntve, Holdmezővásárhely aggasztó helyzet­ben, Békés és Gyula nemkülönben. Szentes városa sincsen megkivélve s még Czegléden is panaszkodnak, hol pedig mértföldnyi tá­volokban még patak sincsen. Nagy reményekkel biztató vetések ma­gas víz alatt fulladnak meg termékeny ró­náinkon. A repere már elpusztultnak tekint­heti; luzának, rozsnak nem kell egyéb, mint két napig tartó napfény, s a fürj nyári pity­­palatyja heyett, béka szólal meg a kalász­ban síkon. Kukoriczát nem vethet a gazda, sem árpa, sen zab alá nem szánthat, mert viz boritja az egész mezőt, s a ben rekedt jószág számb­a ladikon visznek szénát a ka­zaltól a tanyáig. Rettenő évnek nézünk ismét elé. A leg­­magyarabb legmegbízhatóbb, legtermékenyebb vidék van sújtva ez állandó csapás által. A­mi vádat­,joggal elmondhatunk ez ügyben, azt elmondottuk a márcziusi árvizek alkal­­ával. Niesen miért ugyanazt ismételnünk, szemre Anyás nem segít itt semmit. Minen valamirevaló lap e kérdéssel fog- Egyetértés, Pesti Napló, Pesti JaL ^en^r ~ mind erről imák­ozik­­? " Mindnyájan megegyeznek abban, mit ír a fölemlítettünk, hogy itt a mo- 1° n­aply semmit sem ér. Itt gye­zabái M'jSra Van S7öksé£ c­ímszerű folyam­jául által • Az eddigi szabályozás rész­­ü­tbl Zfélt. El tehát vele! Ez nem vidéki ügy ; itt nem lehet szó közvetlen érdekeltségről, melyre a munkálat költsége hárittasssék. Közvetlenül van e kér­désben érdekelve az egész ország. Az Al­föld nem pusztulhat el magára hagyatva. Mindnyájunknak ott kell lenni a gáton. Ha új töltésekre van szükség, hát csi­náljuk meg azt; ha medret kell szélesíte­ni, vagy gátakat emelni, vagy partokat ki­­jebb tolni, azt is csináljuk meg. Ha nem segít egyéb, mint czélirányos csatornázás, hát ássunk csatornákat — de segíteni a bajon egyszer már véglegesen kell. Ha tíz millióba kerül, adjuk meg azt; ha száz millióba, azt is adjuk meg. Fu­­karkodásnak itt helye nincs. Vannak kiadá­sok, hol nem indok a szegénység. Midőn a nagy kiterjedésű országrész megmentésé­ről van szó, akkor nem állhatunk elő azzal, hogy nincs pénz. Az ország drágább jószág a pénznél. Kovács László azt a kérdést veti föl az Ellenőrben, hogy a Duna osztassák Vácznál két hatalmas ágra, s e kettős ág vonuljon le egész Bajáig. Kiszámíthatlan a közgazda­­sági haszon, mely ebből az országra a megter­­mékenyedés, a hajóházhatás és az így ala­kult sziget védképessége által háromolnék Jól szíveljék meg e tervet azok, a­ki­ket illet. Hozzák kombinatióba a Tisza-sza­­bályozással, vagy ha jobbnak látják csator­názásával. De ne ejtsenek el ily eklatánsnak mutatkozó mentő tervet. Ily nagy beruházásra a külföld 2 V2 és 36­0-os olcsó tőkéje rendelkezésü­nkre áll. Ren­delkezésünkre állott a vasút építésénél is, pedig azok nem voltak ily eminenter szük­ségesek, s nem nyújtottak ily nagy haszon­ra kilátást. Közel ezer millióra megy az a kapitális mit a külföld a magyar vonatokba fektetett. Pedig akkor a pénz értékesebb volt, mert a kamatláb 7—10­ 30 között váltakozott.­­ Mo­­ nincsen oly nagy kereslet pénz után.­­ Tehát videant consules ! Ki hazudott? Az Ellenzék „fenyegetődzések“ czím alatt azt írta, hogy dr. Kemény Domokos úr a kormány nevében azzal fenyegetődzött, hogy az „Erdélyi Gazdádtól megvonadik a segély, ha olyan irányú czikkeket közöl, mint a szerb mar­ha-behozatal ügyben szerkesztett fölterjesztés volt. E közleményünkre azt válaszolta báró Kemény Domokos úr, hogy azt nekünk valaki „hazudta.“ Két ellentétes állítás volt tehát itt szemben : a mi­énk és a b. Kemény Domokos úré ki-ki hihette, a melyi­ket tetszett. Hogy b. Kemény Domokos képviselő mit tart sa­ját igazmondói repu­tátiójára, ahoz semmi közünk, de mi a magunkéra sokat tartunk, s meghazudtolt állításunkat be szoktuk bizonyítani. E bizonyítás czéljából adjuk az alábbi nyilatkozatokat. Az olvasó­közönség ítélni fog a fölött, hogy ki hazudott? Nyilatkozat Az „Ellenzék“ idei 79-ik számában ifj. dr. Kemény Domokos által közreadott nyilat­kozat folytán, felhíva érezzük magunkat a tény lefolyását, félreértések kikerüléséért, nyil­vánosságra hozni még pedig, miután az Érd. Gazdasági Egylet minden politikai párttünte­téstől távol áll, mind a három helybeli lapban. Kolozsvárt, 1881. april. 7. Szabó József, Gamauf Vilmos, az érd. gazd. egyl. alelnöke, az erd.gazd.egyl. titkára. Alólirt folyó hó 2-án Gamauf Vilmos titkár úr által értesülvén, hogy ifj báró Kemény Do­mokos illetékes helyről nyert megbízás folytán az „Erdélyi Gazda“ szerkesztőségét, illetőleg az egy­letet figyelmeztette, hogy eddigi működését foly­tatva a subventiót elvesztheti ; én az egylet ér­dekében másnap 3-án délután 4 órára Kolozsvárt lakó tagtársaimat magánértekezletre felkértem. Az utczán találkozván véletlenül ifj. báró Ke­mény Domokossal, ki magát nékem bemutatván egy pár közlendő szóra felhívott, mire megje­gyeztem, hogy az ügy előttem ismeretes és tag­társaimat értekezletre fel is kérem. Egyúttal saj­nálatomat fejeztem ki a felett, hogy ezen közgaz­­gazdasági ügyet fent ellenzékeskedési tüntetés­nek tekintik, melynek raegczáfolására hivatkoz­tam báró Kemény Jánosra. Erre ifj báró Ke­mény Domokos azt felelte, hogy a mit ő a tit­kárnak és e helyen nékem mondott, az miután négyszemközt történt bármikor meg is tagadhatja. Kolozsvárt 1881 április hó 7-én. Szabó József, II. Folyó hó 1-én este az Erdélyi Gazd. Egylet irodájában egy bizottsági tárgyaláson lévén mint előadó elfoglalva, úgy 7 óra táján a külső szobá­ba lettem kiszólítva. Kiléptemkor egy ismeretlen úri­emberrel ta­lálkozván, ez mint ifjú báró Kemény Domokos országgyűlési képvisel mutatta be magát és elő­adta, hogy megbízatása van kinyilatkoztatni, mi­szerint a ministériumban igen rész­vért szült az, hogy az „Erdélyi Gazda“ mint subventionált lap politikai czikkeket közöl és a választások előtt a kormány ellen korteskedik. Midőn erre elcsodál­kozva kértem ezen czikkek megjelölését, a báró úr kijelentette, hogy a romániai és szerbiai mar­habevitel tárgyában hozott közleményeket érti és hozzátette, hogyha az egylet egyáltalában subsistál­­ni akar, ha a subventiót elveszteni nem kívánja, akkor más irányban kell, hogy haladjon. Azon kérdésemre, hogy a nölgy miniszté­rium mért nem volt szíves felelni ezen — nem czikkekre, hanem felterjesztésekre, melyek már múlt novemberben, illetőleg februárban felmen­tek, azt válasz­lta a báró úr, hogy a minisztérium nem azért van, hogy az egylettel nyelveljen és disputáljon. Ezek után felfejtette rá a báró úrnak, hogy én az egyletnek csak végrehajtó hivatalno­ka lévén, legyen kegyes ezen felterjesztések indo­ka és létrejötte iránt alelnök Szabó József úrral értekezni, mit ő szives is volt megígérni s ezzel eltávozott. Kolozsvárt, 1881. ápril. 7. Gamauf Vilmos. A nyilatkozatok által be van bizonyítva, hogy b. Kemény Domokos ur csakugyan fenyegetődzött a kormány nevében. Már most csak az a kér­dés, hogy volt-e a kor­mány valamelyik tagjától megbízatása b. Kemény Domo­kos urnak ? Erre kérünk feleletet. Az „Ellenzék“ szerkesztősége. — A félhivatalos Bud. Corr. jelenti : A katonai határőrvidék bekebelezésének keresztül­vitelére vonatkozó előkészületek most már annyira haladtak, hogy még néhány háralevő számítás befejeztével, a bekebelezésre vonatkozó rendele­tek megállapíthatók. A jövő hét folyamában, eset­leg közvetlenül a húsvéti ünnepek után ez ügy­ben ő felsége elnökletete alatt Bécsben konferen­­cziák lesznek. — Román vasutak. Párisi megbízható forrásból jelentik, hogy a hosszabb idő óta foly­tatott tárgyalások öt százalékos garantírozott ro­mán kötvények kibocsátása iránt, a­melyekkel a román vasútnak a török vasúti hálózattal való csatlakozásának helyreállítása szándékoltató­s vég­leges befejezést nyertek. Ez üzlet finanszírozását valószínűleg a „Banque de Paris et des Pays-Bas“ fogja eszközölni. Az osztrák állam vasút részvé­nyeinek árfolyam-emelkedése a tőzsdén ez üzlet­tel összefüggésben van. — A „Kölnische Zeitung“-nak írják Budapestről, hogy a magyar kormánypárt köré­ben a pétervári merénylet alkalmából tervezett nemzetközi reakezionárius rendszabályok eszméje élénk visszhangra talált. — Az aranyrente konverziója tárgyában nan újabb értekezlet volt a pénzügyminisztérium­ban, melyen Szapáry gr. pénzügyminiszteren kí­vül jelen voltak a pénzcsoport képviselői, név sze­­rint Rotschild és Wodianer br., Hausemann, Weiss és Pallavicini Ede őrgróf. Az ügy még min­dig nem jutott az előleges tárgyalás stádiumán túl, a dolog érdemébe még nem bocsátkozott be­le az értekezlet, s pár nap aligha lesz döntő megállapodás. Részletekről a dolog természete sze­rint még nem lehet szólani. — A keleti vasutak. A bolgár kormány a szisztovotirnovo-grabovai vasúti összeköttetés czéljából az oroszok által még 1878-ban megkez­dett építések és munkák pontos leírását és skic­­cirozását rendelte el, hogy azoknak a krajova­­szisztovatirnovai vasút esetleges építésénél hasz­nát lehessen venni. Ezek az építkezések és mun­kálatok, hírszerint, már nagyon előrehaladottak. A román kormány kijelentette Szófiában, hogy hajlandó államköltségén kiépíttetni a küsztendse­­mangaliai vasutat, ha találkozik társaság, a­mely a két tervezett vonal : a mangalia-várnai és a pravadi-jambolii építését kezébe venné, hogy így Galatz és Braila vasúti összeköttetésben volna Philippopoliszszal, Drinápolylyal és Konstantiná­­polylyal. — Szjenica-szerajevói vasút. Azon hírt, mely szerint a bosznavölgyi vasút építé­sét a Flesch és Hirschler-féle konzorzium nyerte el, ma megerősítik. A konzorciumnak 150,000 frt óvadékot kell letenni. A szjenica-szerajevói vonal sinszükséglete 25,000 mmázsa, melyre nézve az osztrák sinkartell tulajdonát képező művek 12 frt 10 krral kínálják métermázsáját Bródtól szállítva. Minthogy azonban a sinek beszerzésére nézve az építési vállalat nincs kötelezve, valószínű, hogy a sinszükségletet magyar művektől fogja beszerezni már csak azért is, mert itt olcsóbban juthat hozzá. Uj törvények, uj lehetetlenségek. Habár teljesen meg lett világítva e lap hasáb­jain megjelent „uj törvények, uj költségek és uj veszteségek“ czikkek által ama hátrányok, elvi­selhetetlenné vált költségek s a rostávali víz merítés szerű munka eredménye, mely az uj bir­tok szabályozás által lett életbe léptetve ; mind­azonáltal, mint szakértő, kinek volt része meg­győződhetni a fenn említett czikkekben kifejtett állítások igazságáról, felhiva érzem magam még egy pár okra reámutatni, mely ama hátrányokat idézi elő. S ezt a hibás telekkönyvi helyszinelési mun­kálatokban kell keresnünk, melyek jobbadán oly egyénekkel végeztettek, kiknek erről még fogal­muk sem volt s kiket, ha helyszinelőkül je­lentkeztek, nem is kérdezve ha tudnak-e írni ol­vasni, annyival kevésbbé rajzolni, ellátták temér­dek tiszta papirossal, plajbászszal, gummiarabi­­kummal s ráadásul egy compassal, aztán az igy felszerelt helyszínelőnek megnevezték a községet, melyet megnyomorítandó, azaz határát helyszínelen­dő volt. De nem csak ezen könynyelmű eljárás te­remtményeinek kellő ismeret­, talán akarat hiá­nyán avagy fontos állásuknak át nem gondolásá­ban rejlik a bűn, a baj, hanem azon gályarab­hoz méltó eszélytelen rendeletén, mely a kenyé­rért ásító lábásznak, kire nézt refugium volt ezen védőszárnyak alá bújhatni, mig ló döglik s hám ürül, megszabta egyfelől, hogy naponként hány részt lehet dolgozni fel , másfelől megtiltá bár­minő mértéknek használatát s lehetetlenné, hogy a jól rosszul felvett részletek és hüllők között né­mileg megközelíthető arányt létesíthessen , a­mi­nek folytán a határ egy rendszertelen összevisz­­szaságban valóságos torzképben lett papírra té­ve, és a tagosítási munkálatoknál az eljáró mér­nöknek az új törvények értelmében az irtóztatóan eltorzított sántára kell húznia becsületes tér­képét . Ez pedig a végtelen bonyodalmakra s mi a legsujtóbb, némely birtokos megkárosítására irá­nyul, mert az új törvények szerint a tagosításnál a helyszínelési vázlat lévén az irányadó, a­mely­ben több földrészlet a helyszíneléskor már, mint az igazi tulajdonosra lett íratva, a tárgyalás ren­dén ez elüttetik földjétől, a jogtalan bik­aló pedig most már egész jóhiszemüleg magára íratja, mi­vel a vázlat szerint ezelőtt is az ő nevén állott s ez alapon be is lett telekkönyvelve. Ez állítás beigazolásául álljon itt a követ­kező eset, elbírálásául egyszersmind a helyszíne­lők mikénti eljárását illetőleg : ui­­. : az ura­ság bokros vagy erdős helyére reá rúgott p. o. 20 úrbéri részlet, a helyszínelő, tyúk, tojás, sajt, báránykák fejében nem vette magának a fárad­ságot, hogy ő ment volna a bokrokig a méta kijelölése végett, hanem az illető úrbéreseket A TlÁ.1RGZA. Jalambposta. Ii­­t0 !sl0lAo­m 1 Úgy kell lenni, hogy „Gyu­­»tt U ^»e magát, s gyér látogatásai mi­ll ,ocpsszu hallgatással bünteti meg­­?”i? §-P­Titian ' ° r °úrH1Qegszólalt a madár, s a somfa­­^ körül, mikor az ablakból ^ n^fcábaQ kandikál felénk, miként felit Á '8 s a mező téli kérgét zöld az élet ez universalis ^lat­r- ‘ Déri a km®82**- öszhangja lenne fejHj0L4’ ta nem szólalnának a szép Mim., ácz fe L^‘JásánA »Gyula“ hibáját szorgo­­’íltau “ italieni. Kérem tegye ön ^lj, B ú°gy a mit kérek nem -ils ititf gr.' ^a'u kvasszal, midőn ma-H ^.ÍSkielők D ■ • • egyedül. Mennyi V ^ Ikrán. f WiSi u­­'ii­, ho^Jol kebe a mü' rosz a Csikból kll‘ M­-i­i...fclJD5'e szárba a retek; s A JJVjRl violából ! Mennyi töp­­’ t­gy ütW .őre ' hozassuk-e a virágma­­•* p* ^esz a Taufferé is! Tárkonynak, spárgának már csinálni kell az ágyást, a rózsapityókának vermeket, dinnyé­nek fé­­ket komposzttal porhonyitva, s a mag­nak való hagyma elültetését sem szabad tovább halasztani. De ha tovább folytatom az aggodalmaskodó munka e szörnyű egymásutánját, levelem a Ko­­dolányi-féle kalendárium egy kiszakított lapja lesz, e czím alatt : „Teendők április havára“. Mi boldog kolozsváriak mind e töprengés­ről nem sokat tudunk. Észrevétlenül megyünk be a tavaszba, mint észrevétlenül lepi meg az édes álom, olykor a nehéz gondoktól terhelt keblet is. A vetemény­piaczon meglátunk egy csokor hóvirágot, a Hidelvén, hová még nem hatott el a pálmák és philodendronok virágzástalan ko­molysága, egy-egy kis ablakmélyedésben, nyíló primulát veszünk észre; rég nem érzett indu­latok szorongóvá teszik keblünket; vágyak lep­­­­nek meg ki nem mondhatók, lelkünkre ólomsúly nehezedik; ép minden tagunk, és mégis fáj min­denünk; a kályhatüze nem ég vidoran; szo­bánk megtelik füsttel, s a naptárba tekintve meg­tudjuk, hogy ... itt a kikelet. A Házsongárutcza sáros, a Linczeg utcza sáros, a Királyutcza sáros ... itt a tavasz. Kanári madárnak párt keresnek, suszter ab­lakában megszólal a rigó, a fűszeresnél székelytú­­rót kapunk, a nők kalapja világosabb szint ölt, s a monostori corsó megnépesül ifjú gyermekekkel, s még ifjabb mamákkal ... itt a tavasz. Mindössze is enynyi, a­mit észlelünk. Fog­lalkozásunk nem változik meg úgy miként falun, a nagy természettel nem olvadunk úgy össze vágy­ban és szereidben ; a földön porladozó falevél nem vádolja itt az i­dőt, minden halálnak e nagy urát s a földből kibujt fűszál nem üdvözli az időt, minden életnek e nagy teremtőjét. Mi most is falak között folytatjuk a­­munkát, ép úgy, mint mulatságainkat. A műhely, a bolt, az iroda , vendéglők asztala, s színház páholyso­ra most is csak az, a­mi a télen volt. Ugyanaz az ingere van most is a színházi újdonságnak, mint fagyos deczemberben, s ko­moly kob­urnusban járó darab most is úgy meg­csinálja az üresházat, mint ezelőtt. Nagyváradi utammal egy premieret mulasz­tottam el. Ezalatt adták Gabányitól a „Jómódu­­akat“. Jól jártam, hogy elutaztam ezt az időt, mert miután Cassius barátom kezd az „Ellen­zék" fehérhollójává lenni, Bayard lovag pedig, a­ki még Cassiusnál is haloványabb, — e na­pon hitelen lett Thaliához, s egy másik múzsánál kalandozott, ennélfogva én lettem volna kénysze­rítve ez újdonságot megreferálni. Már pedig nincsen­ az én pennámnak na­gyobb gyötrelme, mint mikor kritikairáshoz kell hogy fanyalodjék. Elijesztett engem ettől már Pe­tőfi s ha jól tudom, Tóth Kálm­án is azt kommen­­dálta, hogy „a szamár írjon kritikát.“ És sejtek annyit a dologhoz, hogy Lessing nem volt brassói posztos ; hogy Taine létezett, azt sem tagadom . Köstlin és Lemcke tán magam­nak is megvan — s ha itt föl akarnék sorolni egy csomó aesthetikust, rendelkezésemre állana egy jó lexikon; hallottam hírét Jules Janinnak is, s a Börne recensiói nem ismeretlenek előttem , de azért mégis úgy vagyok a színdarabbal, mint a tejes kávéval : szeretem, megiszom ha jó,­­sőt ha rost is megiszom — mert ugy­e asszonyom a kávét, ha már hozzá fogott az ember, illetlen do­log félbe-szerbe hagyni ?) de ha nem találták el, soha sem tudom, mi a hibája. Lehet, hogy czi­­korra vegyül­ bele, lehet hogy sok a nádmóz, le­het hogy híg a tej, vagy vajat eresztett a tejföl — — — mindezt én nem tudom, csak érzem, hogy rosz s hogy magam rajta segíteni nem tudnék. De ha féltem is a bírálatírástól, magát a darabot vágytam látni. Gabányinak maga már sokszor vette hírét a kolozsvári lapokból. Fiatal huszonnégy éves korú ember, lehet huszonhat is, de inkább hiszem hogy tizennyolet. Mindent csinál, mi hib­ájába vág: fest, szobrászkodik, ír és játszik. Itt már vagy huszonhárom színdarabot s ha megéri a Voltaire korát, a kilenc­vennek egy hija sem lesz. Önálló tehetség­e, még nem tudom, mert abban a koratavaszi korban van, midőn az alig kibújt plántáról még nem lehet felismerni, hogy tölgy lesz-e belőle, vagy karósfuszulyka. Ön asszonyom, ki gyakran látta a kikeletet, méltá­nyolni fogja e hasonlatomat, mert emlékezni fog, milyen egyformán kelnek ki a földből a tölgymakk és a bab. Annyi bizonyos, hogy nagyon termékeny. „A jó faj nem szapora“ szokta mondani a szé­kely, s hogy a kecske többet ollózik mint a juh, az kétségtelen , de a Petőfi példája meghazudtolja e közmondást. Termékenységéért tehát ne illesse vád Gabányi Árpádot. A­mint mondom, vágytam látni a „Jómó­­duak“-at, mint vágyik látni minden észlelő a fejlődést. Megnéztem tehát a harmadik előadást, s régen nem érzett szomorúsággal hagytam oda a színházat. Ismétlem, nem tartom magam miitésznek. A Gyulai Pál dicsősége sohasem kápráztatott el, még ha Romhányival vegyest jelent is meg az irodalmi égés. Lehet, hogy belbecse van a darab­nak, hogy szövevénye érdekes, megengedem, hogy compositiojában egység, s személyeiben charakter van; mindezt nem tudom. A mi elszomorított az, az a meggondolat­lan cynismus, melylyel egy elaggott 48-as honvé­det e fiatal író characterizál. „Ha a költő is oda­­hagyja, ki küzd aztán a jó ügyért­?!“ Hogyan, hát nem dobbant meg a Gabányi szive, midőn elhatározta, hogy egy semmiházi részeges naplopó úgy szerepeljen darabjában, mint 48-as honvéd? Nem tiltakozott e gondolat ellen az a lelkiismeret, mely költőnél az isteni részt alkotja ? Nem jajdult fel szive, lelke, egész lénye abbeli fájdalmában, hogy egyik integráns tagját a magyar­ történelem azon részének, melyet a dicsőség már­is mythosi ködbe burkolt, un­dorítóan nevetséges színben lássa a nagy kö­zönség ? Nem elszomorító ez asszonyom ? Egy ifjú költő, kinek ihletségétől azt várnék, hogy lelke­sülésével, minket közönséges embereket is, kira­gadjon a mindennapi élet köréből, s művének ha­tása alatt lepattogjon rólunk a piacz sara , e helyett épen pellengére állítja a nemzet vértanúi­nak azon osztályát, melynek hősiessége késő szá­zadokat fog beragyogni, s mely a történelemtől már is megkapta a „félisten“ nevet !­­

Next