Ellenzék, 1881. júlus-december (2. évfolyam, 148-299. szám)
1881-10-14 / 235. szám
I — Jókainak a közigazgatásra vonatkozó nyilatkozatát, melyre különben is megjegyezte, hogy egyéni nézetet fejez ki, a kormány hamuk évfolyam.t SZERKESZTŐI IRODA : ríkutca 16- a*• hová a lap szellemi részét illető közlemények *b 'czünzendők. AZ „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DÍJA Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: . . . . 12 frt. Ili Negyedévre . . . . ' ‘...................6 frt. |j| Egy hóra helyben *^fre Egye* szám éra helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Megyei■lenik a* .Ellenzék 11 mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Késiratok nem adatnak massa. Bel a frt. 1 frt. 235. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. JELissd ixlaag. n Kolozsvár, péntek, október 14. 1881 KIADÓ-HIVATAL : Szern János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij mindez hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetésnél külön kedvezményt kap a kiadóhivatal. Nyílttéri csikkek farmond Bora után 20 kr. fizetendő A nemzetiségek. A felirati vita tárgya egy ponttal szal,íródott- Polith Mihály fölvetette a nemzetiés kérdést. Polith Mihálynak mai formulázisa valóban zavarba hozott. Kijelentette a hiza iránti szeretetet meleg szavakban ; kimentette, hogy közülök senkinek sincs országfeldarabolási szándéka... és mégis nagy travamennek tartja, hogy a magyarországi irányadó körök nem akarnak nemzetiségi kérdést merni. Mindenki kíváncsian kérdezheti, hogy ___ i)iV nincs elszakadási tendentiájuk, ha elismerik az államegység szükségességét — ugyan mi bánthatja őket? Ezt is megtudtuk. Azt mondta, hogy sem a kormány, sem a juszticzia nem mer igazságos mértékkel a nemzetiségek iránt; így ők úgy politikailag, mint társadalmilag üldözve vannak, hogy neki személyesen mondotta egy szólgabiró, hogy a nemzetiségek részére nincsen a törvénynek hatálya. Kétségen kívül nehéz vádak ezek úgy közigazgatásunk, mint juszticziánk ellen. Nemcsak nehéz vádak , hanem lelkiismeretlen vádak is egyszersmind. Lelkiismeretlenek, mivel valótlanok! Ily vádakat palam et publice a nemzet szeme közé dobni a legkomolyabb megrovás nélkül nem lehet. Nekünk nem feladatunk hatóságaink visszaélését leplezgetni, de bátran ki merjük mondani, hogy Polith Mihály úr vagy tévedett vagy hazudott. Már maga azon körülmény, hogy Polith úr tagja a magyar törvényhozó testületnek, és még inkább azon körülmény, hogy Polith Mihály büntetlenül mondhat ilyesmit, a legilletékesebb cáfolatul szolgál állításaira. Azon tény, hogy Polith Mihály úr szabadon hirdeti tanait; népgyűléseket tarthat ott hol tetszik; leírhatja gondolatait vagy elmondhatja érzelmeit a nélkül, hogy ez írásban vagy beszédben a mindnyájunkat kötelező törvényen kívül egyéb korlátolná — sőt ha neki úgy tetszik, irhat vagy mondhat a saját felelősségére olyant is, mi túllépi a törvény által megszabott határokat, mert előlegesen ebben meg nem gátolja őt senki, már maga ezen tény, beszédjének a legkétségtelenebb cáfolatát foglalja magában. A közélet magyar emberei közül egész névsort idézhetnénk, kik szegény felejthetetlen Böszörményi Lászlón kezdve, meggyőződésük nyilvánításáért börtönt szenvedtek. Pedig azok nemcsak országgyűlési beszédeik elégikussá vált hangjában hirdették a hazaszeretetet, hanem valósággal szerették és szolgálták is azt. Míg a nemzetiségi izgatók közül, kik hóbortos fanatizmusokkal hazánk integritása s államképző törvényeink ellen törnek, az egyetlen Miletics szenvedett bujtogatásai miatt fogságot. Ismételjük, hogy az a vád, mintha a magyar hatósági élet más mértékkel mérne az idegen ajkúaknak, mint a magyaroknak, egyszerűen nem igaz. A nemzetiségi kérdés — kivált az erdélyi részekben — kétségen kívül létezik. .Nem úgy létezik, mint egy politikai kérdés, mely megoldásra vár, mert hiszen ahol nincsen csomó, ott nincsen megoldani való tárgy, hanem létezik, mint a közélet betegsége. Létezik, mint néhány felművelt prókátor, és még félig sem művelt pópa kapricziája. Létezik, mint egy félrevezetett és felhajtogatott tömeg alaktalan vágya. Létezik, mint egy költemény, annak nemes háttere — mint egy délibáb, annak természeti szépsége nélkül. A nemzetiségi kérdés, legjobb esetben is, beteg idegzetű egyének agylázas halluczinácziójánál nem egyéb. Ez mondjuk, a legjobb eset, mert ha az izgatók nagy többségének kutatnánk az intenczióját, akkor nem a képzelődő betegség beteges symptomáira vezetnék vissza ez ügyet, hanem az egyéni önzés, a nagyralátó tudatlanság, s a telhetetlen irigykedés förtelmeire. Panaszoskodik Polith Mihály úr, hogy ők társadalmilag a bírósági végrehajtótól, a a hivatal szolgától, a megyei pandúroktól és a városi hajdútól egyaránt lenézetnek. Jó. Tegyük fel, hogy úgy van. Valyon mikép vél e bajon, törvényhozásilag segíteni? Ha pedig nem lehet ott segíteni, miért hozta azt itt elé? Kétségen kívül azért, mert minden áron sérelmekről akart panaszoskodni é s kifogyván a töltése, nem volt mivel a nagy elnyomást illustrálja. Na már kérem, ha a nemzetiségi pártnak még egy oly tanult, eszes és világos fejű bajnoka, mint Polith Mihály úr, is csak ennyit tud felhozni, akkor csakugyan nem tudjuk, hol van az a nemzetiségi kérdés, melyet politikailag megkellene oldani. Szépen és látszólagos meghatottsággal szólott Polith Mihály úr az 1848 előtti jó egyetértésről, s hogy midőn neki Bécsbe kellett menekülni, s külföldi útjából haza tért, mennyire megváltozott hazánkban minden. De igen helyesen jegyezte meg pártunk részéről Szalay Imre, hogy kár volt Pécsbe menekülni, mert ha csakugyan úgy vezeti hazáját, amint hirdeti, oda kellett volna állania azon küzdők csapatához, kik életükkel védelmezték e haza alkotmányát. Az ilyen argumentumra persze nincsen a nemzetiségeknek válaszuk. A pártban igen sokan hibáztatták. Szerencséjére a vármegyei rendszernek, a kormánypárt nagy többsége élén Tisza Kálmánnál még nem látták eljöttnek az időt, hogy e fajjellegünkből fejlett instituciót teljesen megsemmisítsék, így a választási rendszert is fenn kívánják tartani, s legfönnebb odáig készek menni, hogy a vármegyei tisztviselők qualifikációjának megállapításán kívül, azok nyugdíjképessége iránt is intézkedéseket tegyenek. E terv még csak embrgóban van, de ha alakot kezd ölteni, köteleségünk lesz tiltakozni az ellen, hogy a vármegyei tisztviselőkből beamtereket teremtsenek. Dr. Schliemann: as idegen nyelvek tanulásáról, Közli: Vizoly Z. Két tárgy van, melyhez boldog, boldogtaani tudós, tudatlan hozzászólni feljogosítva érzi magát: a politika és a nevelés. Jules errynek e valóban találó mondását, melyet útonútfalon igazolva látunk, bátran meglehet egy kartárgygyal toldani: a módszerrel. Hiszen is hozzá szól nemcsak az iskola porai,1szült tanító, hanem a nevelő intézeti, épen ma kiröppent tanítónő, meg a benne is. És miért ne is szólhatnának ők is ■v> -*-io aaoiii no io onuiiidou uiLiuik v/a. Ők, kik nem mint a hallhatatlan Pestalozzi, ^«levőleg hosszú fáradság, sok évi tapaszain jutott azon meggyőződésre, hogy e régben még Csak kezdő, hanem kiket a tere 13 e szép foglalkozásra szemelte ki. módszertől függ minden! fedjek ^rom ^ven keresztül a dákvári kó(jw , ®u a leendő dászkelnek; ezt Becs és Lipcse ura szemináriumaiban a süldő filiszternek. (ul 1,1 évig hallottam én is e danadalt, s ráadáhogy 6 »menetekel-fáres“-féle varázseginkább a nyelvészt illetik, ward módszerektől függ minden, kivált mondá a minapában is egyik protrai- Igen, „kivált napjainkban“ ! Most nem úgy van, mint régen: midőn tanítóink, kiktől az Anae maribus-t, az „Álom, elem, ok, ek, ök“, vagy a „Die, der, den, die-“e-t tanultuk, egytől-egyig polyhistorok, ha úgy tetszik pausopho- nok, sőt mi több, az nyír- mogyoró és rokonfák ismerésében, alkalmazásában épenséggel speciálisták valának. Akkor a módszer is önmagából folyt, de most? A világ halad, s vele a nevelés is, mely az akkori iskolából, talán helyesebben fegyházból manapság virágkertet szeretne varázsolni. Hogy váljon haszonnal-e nem-e, azt majd megmutatja a jövő. Napjainkban gőzerővel tanítunk, a ugyanígy tanulunk, hogy mielőbb gőzzé váljon, amit tanítottunk, tanultunk, így követeli ezt a XIX. század módszere. Hogy minő gyorsan váltják fel a módszerek egymást, mindnyájan tapasztalhatjuk. A tanítás mesterségének minden egyes apostola a „legjobb“ s így egyedül boldogító módszer szerint boldogítja a világot tankönyvével. Itt Basedow philantropikus elveit prédikálja az egyik, míg a másik Ahnnak enyelegve tanító módszere szerint csepegteti szivébe a kislánynak a : „Calypso ne pouvait se consoler jet.“ — De ez csak nem való komoly férfiúnak! Előáll Ollendorf, ki tudvalevőleg egy párisi enquette alkalmával egy jegyzőkönyvet sem volt képes megszerkeszteni és meglepi az újság után kapó világot egy egész új módszerrel, mely csalhatatlan módszer abban áll, hogy az ember — ha nem is hiszi — a: „Süt-e a nap?“ „Nem, a nap nem süt, hanem a pék süt!“ féle mondatok nyomán, ö mond hat hónap alatt olvasni, írni és beszélni, bármelyik nyelven megtanul. Si non e vere, e ben trovato ! És Tousaint Loogenscheidt az ő levelezési módszerével. Fűnek csak mégis ezérthoz vezetőknek kell lennie, már csak azért is, mivel előszavából ítélve komoly emberrel van dolgunk, ki leveleit korántsem szerelmeseknek, hanem vasszorgalmunk számára irta. Nézetem szerint ez állana legközelebb uzón módszerhez, melyet e becses lapok olvasóinak legitt bemutatni akarok. De mielőtt ezt tenném, bocsánatot kell kérnem, hogy megfeledkezek arról, hogy a neveléshez és módszerhez mindenki érteni akar, én is épen e hibába estem, midőn a tüdős Schliemann szavait profátus bevezetésemmel megelőzni mertem. Dr. Schliemann, ki tudvalevőleg tizennégy élőnyelven beszél és ír. „Ilion“ czímű művének előszavában az élőnyelvek mikénti tanulásáról, vagyis az általa feltalált módszerről is szól. Módszere, mely nézete szerint nem csak a nyelv tanulását könnyíti meg, hanem a legrövidebb idő alatt czélhoz is vezet, mindenekelőtt abban áll, hogy az ember sokat olvas még pedig fennhangon, fordítást nem készít, hanem e helyett naponként egy óra hosszat valamely érdekes tárgy fölött elmélkedik; azt leírja, s jövő órán a tanító felügyelete alatt kijavítja, s az igy kijavított leczkét betanulva a legközelebbi órán felmondja. Dr. Schliemann husz éves lehetett, midőn az első idegen nyelvet, az angolt tanulni kezdete. Emlékező tehetsége, melyett gyermek kora óta nem igen gyakorolt, meglehetős gyenge volt. Első dolgai közé tartozott az erősíteni, mit — állítása szerint — úgy ért el, hogy azt egész „wake fieldi lelkészt“ végtelen türelemmel szóról-szóra megtanulta. „Így sikerült már félév leteltével az angolt tökéletesen elsajátítanom — folytatja tovább önéletírásában. Ugyanezt a módszert használtam a franczia nyelv tanulásánál is, mely nyelvnek a következő hat hónap alatt lettem ura. Franczia művekből, Fénélon: Les „aventures de Télémaque-ját“ és Bernardinde de Saint-Pierrre : „Paul et Virginie-ját“ tanultam meg könyv nélkül.“ Az említett módszer annyira fogékonynyá tette emlékező tehetségét, hogy legrövidebb idő alatt a hollandi, spanyol, olasz és potugáli nyelveket — mindegyiket már hat hét alatt — képes volt megtanulni. Ezeket követte az orosz nyelv megtanulása, ugyanezen eljárás szerint. Tizennégy év folyhatott le kereskedői tevékenység között, midőn dr. Schliemann 1856-ban az időt eljöttnek hitte, hol a göröghöz is hozzáfoghat. A krími hadjárat előtt nem tartottam czélszerűnek e nyelv tanulmányozásához fogni; félnem kellett, nehogy a fennséges nyelvnek hatalmas varázsa, időmet túlságosan igénybe véve, kereskedői érdekeimnek ártson.“ Schliemann az uj görög tanulásával kezdte, itt is az említett módon haladva. „Mindenekelőtt a „Paul et Virginie“féle műnek uj görög fordítását szereztem meg magamnak. Szorgalmasan elolvastam minden lapot, összehasonlítottam minden egyes szót a fr. eredetivel és megfigyeltem a netaláni eltéréseket. Egyszeri átolvasás után a könyvben előforduló szóknak felerészét már megtanultam volt s az eljárásnak ismétlésével csaknem mindegyiket ismertem, a nélkül, hogy szótárt csak egy perczig is használtam volna. Legyőzvén hat hét alatt az új görög nyelv nehézségeit, hozzáláttam az ó göröghez, melyben három hó lefolyása alatt anynyira haladtam hogy a classicusok némelyikét, nevezetesen Homeros-t olvasni tudtam. A görög nyelvtanból csak a névragozást, a rendes és rendhagyó igéket tanultam és ügyet sem vetettem az egyéb nyelvi, szabályokra, melyeknek bemagolására csak egy órát is vesztegetni fölöslegesnek tartottam. Láttam, hogy a növendékek közül, kiket a gymnasiumon 6—8 éven keresztül unalmas nyelvtani szabályokkal kínoznak, később száz hiba nélkül egy levelet fogalmazni egy sem képes, akaratlanul is az ötlött eszembe, hogy az ott követett módszer nemcsak hogy a nem helyes, de épen rossz. Nézetem szerint csakis a gyakorlatban szerezhet az ember nyelvtani ismereteket, vagyis az által, hogy mű prózát olvas, mégpedig figyelemmel olvas, a remekművekből minél többet tanul könyv nélkül. E nagyon egyszerű módszert követi , az ógörögöt is úgy tanultam, mint valamely élő nyelvet. Jártas vagyok a nyelvtannak minden szabályaiban , pedig azt sem tudom, benne vannak-e a nyelvtanban, vagy nem.“ Ez alkalommal Virchow tanárnak egyik levelére utal, ki saját tapasztalása folytán hasonó értelemben nyilatkozik a klasszikai nyelvek tanulása felől. Virchow tanár többek közt ezeket mondja: — Haymerle utódjául nagyon sűrűn emlegetik Tisza Kálmánt. Bizalmasabb környezete úgy véli, hogy egészen tőle függ ez állás elvállalása, de mindig hozzáteszik, hogy nem hiszik, hogy itt hagyná Magyarországot, mert sokkal nemesebb munkakör nyílik itthon az ő tevékenységének, mint a külügyminiszteri székben. Mások meg gr. Kánokyt tartják a presumptiv utódnak. Gróf Kálnokynak a predikátuma „kőrispataki“ ugyan, de nagy tévedés azt hinni, hogy ő egy és ugyanazon család a háromszéki Sválnokyakkal. A külügyministeri kandidátus morvaországi főúr; magát szlávnak tartja; magyarul egy szót sem tud; kedvelt egyéniség Szentpétervárt; s általa a dupla monarchiában a szláv politika lenne inaugurálva. — A nagyenyedi választókerületben nem Bokros Eleket lépteti föl a kormánypárt, hanem Dárday Sándort. Ez elhatározás minket erdélyieket valóban megbotránkoztat. Akkor, midőn pártunkkal állott szemben Bokros Elek úr, mindent megtettünk megbuktatására. De akkor, midőn két kormánypárti turistáról van szó egy erdélyrészi kerületben, megvárhatnók méltán, hogy a kormánypárt a kettő közül azt jelölje, ki az erdélyi viszonyoknak jobb és közelebbi ismerője. — A delegácziók összeülése — írja az „Ellenőr“ — a külügyminiszter halála miatt semmi halasztást nem szenvedhet. Azért, ha a felirati vita nem fog túlságos hosszúra nyúlni, úgy a delegáltak még e hó vége előtt megkezdhetik munkájukat. Lehet, hogy a külügyminiszteri állás egy ideig nem fog betöltetni, lehet hogy hamar túlesünk a válságon, akár így, akár úgy, semmi ok nincs a halogatásra. Mert vagy Szlávy és Kállay urak fogják mint ideiglenes megbízottak a külügyminisztérium teendőit vezetni, és akkor természetesen nincs semmi ok arra, hogy az általuk már amúgy is előkészített előterjesztéseket későbbre halasszák. Vagy egy új külügyminisztert kapunk rövid idő alatt, s akkor ez ismét nem tehet mást, minthogy a múltra vonatkozólag a már kész előterjesztéseket álljon elő. A delegációk összeülése tehát ez okból késedelmet nem szenvedhet. — A képviselőház IX. bíráló bizottsága 12-én este Bohus Zygmond elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette a Vidovics György hosszúpályi képviselő ügyét és annak kiderítése végett, várjon a kitűzött zárhatáridő a szavazatszedő bizottság által megtartatott-e vagy nem, továbbá annak kiderítése végett, víBj°n a szavazási záridőnek megrövidítése folytán a választók a szavazástól elüttettek-e, elrendelte a vizsgálatot. A vizsgálat megejtése végett Szerb György küldetett ki. Uralkodónknak Sándor czárral leendő találkozása felőli birt újabban is megerősítik, csakis a hely és időre nézve mondanak egymásnak ellent a legújabb hírek. Mert ugyanis míg némelyek szerint a találkozás Varsóban és négy hét múlva történnék meg,addig mások szerint Krzeszoviceban már f. hó 18-án találkoznék a két uralkodó. Az amerikai sertéshús behozatali tilalma ügyében tegnapelőtt délután a belügyminisztériumban az országos egészségügyi tanács, valamint a kereskedelmi minisztérium szakértői bizottságilag tanácskoztak. Constatáltatott, hogy az amerikai sertéshús behozatala már csak azért sem engedhető meg, miután több európai állam az amerikai sertéshúst és sertéseket hasonlóképen beviteli tilalom alá vetette, és mi, azon esetre, ha e húsbehozatalt nem gátoljuk meg, azon veszélynek leszünk kitéve, hogy az érintett államok a hozzájuk Magyarországból bejövő sertéseket és sertéshúst, mint nem biztos származásút, visszautasítanák. A tisztelt ház. Minő változások alig egy évtized alatt! A jobboldal első padjaiban ott ültek Deák Ferencz, Horváth Mihály, Somssich Pál, Szentkirályi Mór, Zsedényi Ede, Pulszky Ferencz, Sannyey Pál — most ott ül Tisza mögött Ivánka Imre, Rakovszky István, gr. Bánffy Béla, Horváth Gyula, Móricz Pál és a jó isten tudja, hogy még kicsodák. Kell-e ennél több jellemzés ? Míg mi ez irányban észleléseket tettünk, az alatt a bíráló bizottságok tettek jelentéseket. Nem nagyon hallgatta ki, azt senki. Mindenkinek valami discurálni valója volt. Mindenkit más más érdekel, mint a jelentés. Járnak-kelnek egymáshoz padsorról padsorra. Jókai levert, szomorú és hallgatag. Tegnap rossz napja volt. Fellépésével sem hatást nem idézett elő, sem sikert nem aratott. Közönyösen hagyta a házat és még a sajtót is-------mintha csak Hegedűs Sándor beszélt volna. Oly csapás, melyet Jókai nehezen tud kiheverni. A vita e második napja tehát szintén unalmasan köszöntött be. Ha az ember végig nézett a tisztelt házon, alig állotta meg, hogy ne ásítson. Olyan fáradtnak látszik a ház, mintha egy hosszas ülésezés már régen megerjesztette volna kedélyét. Ily hangulatban lépett fel mint szűz szónok Kriszlinkovics Ede. Már nem fiatal ember; régi megyei szónok; elég higgadt előadás; nagy emlékező tehetség az adatok fölszámlálásában; merevség a testtartásban s némi merevség a stylusban — mely a betanultság jellegét hordja magán — ezek a Krisztinkovich által keltett benyomások. Utánna Polith Mihály beszélt. Egyike a ház — nemcsak legérdekesebb, de egyszersmind legeszesebb tagjainak. A karzati Hölgy közönség gyöterei alig bírtak megválni a szép barna férfitől. Tovább beszélt három negyed óránál, s mindvégig a ház osztatlan figyelmébe részesülve. Beszédje vádbeszéd volt a kormány ellen, amiért az faj politikát űz. A lehető legnagyobb ügyességgel érvelt, s adatainak csoportositása mesteri kézre vallott. Alig lehet nagyobb fifikával vádakat emelni. A legkeményebb leczkét oly rokonszenves hangon adta elő, s oly pehely puhaságu takaróba burkolta, hogy kivált a gyors kritikához nem szokott ifjú tagok kedélyét fogékonynyá tette nézetei iránt. Csak az analyzisnél tűnt ki, hogy a Loreley hangja mégis veszedelmes. Ez analyzisre előbb Szalay Imre, utóbb Tisza Kálmán vállalkozott. Szalay mindjárt beszéde elején jó hatást idézett elő, midőn ügyességnek nevezte a kormány részéről, hogy Jókait ültette az előadói székbe. Jókai — úgymond — annyira szeretetre méltó mint hazánk legnagyobb regényírója, hogy ő úgy érzi, mind az a kő, melyet Jókai felé dobna, visszahullana reá. Ez ötlettel kivívta a meghallgatás jogát, s mindvégig élvezte azt. Tisza Kálmán röviden beszélt, jó hangulatban volt, s néhány kitűnően sikerült ötletével a ház általános derültségét idézte föl. Ütött ide is, ütött oda is, Polithot pedig csúnyaliter kiporozta. Kijelentette, hogy a danczigi találkozás nem lepett meg az illetékes körökben senkit, s a Polith megnyugtatására hozzátette, hogy bár hódoló tisztelettel viseltetik a fejedelem iránt, de a mai államalakulások nem oly természetűek, hogy valamely monarchia érdeksugallta politikai irányán a fejedelmek barátságos viszonya változtathatna. Ez mindenesetre szép és férfias és rokonszenves nyilatkozat volt. Annyi bizonyos, hogy a vita még nem kezdődött meg. A nagyobb kaliberű szónokok még föl sem íratták magukat s a Tisza Kálmán mai beszéde sem tekinthető vérposzirozásnál egyébnek. Járókelő: Helffy Ignácz beszélte. A képviselőház október 12-ei ülésén. Engedje meg nekem a t. ház, hogy mindenekelőtt megnyugtassam a t. előadó urat az iránt, amit kérés gyanánt hozzánk intézett, hogy legkevésbé sincs szándékunkban nem a legkegyetlenebbül, de még kegyetlenül is bánni ő vele. Nem szolgáltatott rá ezúttal semmi okot, nem mondott semmi olyat, ami engem arra kényszerítene, hogy őt bármi módon az elmondottak miatt megtámadjam. Szívesen hozzájárulok úgy azon szép szavakhoz, miket beszéde végén a trónról, s a király a felségéről elmondott, valamint szívesen hozzájárulok azon szép képhez, melyet beszédének bevezetésében a fiumei öbölről festett. Hanem foglalkozni fogok azon határozati javaslattal, melyet ő, mint a bizottság előadója a többség nevében benyújtott. (Halljuk! a szélsőbal felől.) T. hát! Én azt hiszem, hogy ha ezen vitá-