Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)
1882-12-19 / 289. szám
MZFRKESZTŐI IRODA: Belkirály utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. 1Z „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DLUJ Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre......................16 írt. Negyedévre ... 4 frt. Félévre...........................8 frt. |j Egy hóra helyben. 1 frt 56 kr. Egyes szám ára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Ejsti Kiadás. Kolossvár, kedd, deczember 19. 1- 82. KUDÓ-HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdijj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri csikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Az „Ellenzék“ ügye. Néhány nap múlva az „Ellenzék“ pályája a negyedik évfolyamot kezdi meg. Új időszakba lép az új évvel s további útját új küzdelmek teszik nehézzé, új vereségek és új győzelmek teszik változatossá. Mikor — irodalmi barátaim biztatásának, pártom kívánságának és lelkem ösztönzésének engedve — megindítottam e lapot, tisztában voltam a feladattal, melyet részemre a kötelesség megjelöl s tisztában voltam az eredménynyel, melyet a közkötelességnek hű és buzgó teljesítése maga után van. És most, nem minden önérzet nélkül mondhatom el, hogy soha le nem térve a feladat ösvényéről a remélt siker nem maradott el. E siker alkotja az „Ellenzék” fenmaradásának zálogát. Reám nézve e lap nem üzleti kérdés. Ha közszükséget pótol, fenáll; ha nem, nem. Nem mint magán kéregető állok az olvasóközönség elé — egyik kezemet kegyelem morzsa után nyújtva, másikkal a reklám dobot verve, hanem mint szorgalmas munkása a közéletnek aki nem tud megválni attól a hittől, hogy hazája jobb napokat éljen meg. Ha munkám érdemes a méltánylásra, ha hitem érdemes a követésre, akkor meg van lapomnak jogczime s én fentartom és szerkesztem azt, mig lelkem megtartja ruganyosságát s Isten megtartja erőmet; de ha akár a függetlenségipárt hívei, akár a magyar kultúra barátai közönyt mulatnának az „Ellenzék" létezése iránt, akkor meg kellene válnom azon pályától, mely az elismerésnek és a becsülettel teljesített munka öntudatának jutalma mellett, igen sokszor megteremtette a félreértéseknek, a kimerülésig fokozott fáradságnak és az örökös küzdelem lázas izgatottságának nagyon keserű gyümölcseit is. Megmondani az igazat fent és alant egyaránt; üldözni a gonoszságot; kinevetni az üres gőgöt; pártolni az üldözöttet; hirdetni az erényt, leálcázni a bűnt; s a nyilvánosság jogát és elnem kötelezett hangját vinni be az érdekek tuséi közé: Íme az „Ellenzék“ modora — sebeket ejtve, sebeket hegesztve. Hitágazatnak tekintve Magyarország független államiságát, ernyedetlenül küzdeni annak megszerzéséért, soha le nem térve az alkotmányos harcz békés útjáról s mindig szem előtt tartva azon történelmi fejtést, mely a personális unió alapján törekvéseinknek határt szab; követni mindenben a józan haladás nemzetfentartó elveit; magyar szempontokat érvényesíteni az állami, helyhatósági, irodalmi, tudományos és művészeti életben; küzdeni a gazdasági élet önállóságáért , a vámterület elkülönítése által fejleszteni hazánk iparát s ekként megteremteni az őstermelés legtermészetesebb fogyasztó piaczát. Íme az „Ellenzék“ politikai iránya az egész országot érdeklő kérdésekben,. Ara, a feladatnak ez csak egyik része. A másik részét azon körülmény szabja meg, hogy az „Ellenzék“ vidéki lap. E tekintetben két szempont vezérel. Az egyik az, hogy tüzetesen foglalkozzék lapom a vidék, a város és a falu bajaival. Módot nyújt ekként az orvoslásra, ellenőrzi a visszaéléseket, s adataival anyagot szolgáltat a központ számára. Oly elhatározás, melyet bátorság és lelkesedés nélkül nem lehet foganatosítani, mert előítélettel, apró önzéssel, korlátoltsággal és érzékenykedő hiúsággal kell e téren szembe szállítai. A másik az, hogy szerény hatáskörében igyekezzék az „Ellenzék“, az irodalom túlságos mérvű központosítását egyensúlyozni. Hazánk egész szerkezete autonomikus fejlődéssel bír. Nem lehet egészséges kultúra, ha az irodalom nincsen összhangban az állam, az egyház és a társadalom alapirányával. Nálunk nem úgy van, miként Francziaországban, hol Pária a hajó s az egész ország annak uszálya; nálunk maga az ország a hajó s Budapest annak csak delejtűje. Ezen szempontok vezéreltek az „Ellenzék“ szerkesztésénél eddig, s ezek fognak vezetni ezután is. Erkölcsi erőt azon meggyőződés ad, hogy a haza, az igazság, az erény — még nem mythologiai fogalom, hanem nemzetet és társadalmat fentartó, mozgató és éltető valóság. Az anyagi sikert szerezze meg az „Ellenzék“ életrevalósága! Megjegyzem még e helyen, hogy a tapasztalat meggyőzött, miszerint egy hírlap szellemi részét annak gazdasági részétől teljesen különválasztani nem lehet. Administráczió és szerkesztés sok tekintetben összefügg. Ez okból 1883. január 1-től az „Ellenzék“ kiadói munkáját is magamra vállaltam s azt a jól és egészen újonnan fölszerelt „Magyari nyomdádban fogom nyomatni. BARTHA MIKLÓS: AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. deczember 19. Petőfi-emlék. Kommentálja teleki Sándor. Szathmár város levéltárában Petőfi Sándor egy 1848. szept. 30 án kelt kiadatlan levélmásolata van, mely Szathmármegye alispánjához van intézve s igy hangzik: „Tisztelt alispán ur! Nagybányáról jövök. A székely földre szándékoztam utazni némileg országos küldetésben, de Nagybányáról vissza kellett fordulnom, miután hiteles tudomás szerint Kővár vidékén az utazás bizonyos veszély minden kapatos magyar emberre nézve. Tízezer oláh van talpon, kik az ellenségeskedést azzal kezdték meg, hogy a kővárvidéki kasszát, mintegy 18.000 pengőt, elrabolták. Tegnap e helyen már gyújtani kezdtek; Teleki Sándort, a kövárvidéki főispánt és Mihály kormánybiztost elfogták s csak csel által sikerült elillanniok s midőn kocsira ugortak és vágtatni kezdtek, egy vasvillát hajítottak utánok és két puskát sütöttek el rájuk, szerencsére egyik sem talált. Mindezt magától Telekitől és a kormánybiztostól tudom, kik Nagybányán vannak több kővárvidéki urakkal, kik szinte megszöktek hazulról, mert életök nem biztos többé. Tisztelt alispán úr! a veszély nagy, néhány nap alatt roppant lehet, nem én kérem önt, hanem a haza követeli, hogy minden kitelhető lépést megtegyen ön, mi a veszély megszüntetésére szolgál. — Véleményem szerint nem lesz elegendő az a néhány száz nemzetőr, kik már útban vannak, hirdessen ön általános népfölkelést e megyében s különösen rendeljen minden meglevő ágyút a helyszínére. Ismerve önnek erélyes jellemét, nem kételkedem, hogy mindez a legrövidebb idő alatt meg fog történni s önt a haza köszönete és a fenyegetett vidékek hálája követendi. Én leszentebb hazafias kötelességemnek tartom itt maradni s az önök zászlója alatt harczolni. A sereggel együtt Nagy-Bányán termek. Addig is Isten önnel ! Tisztelő polgártársa Petőfi Sándor.“ E másolatra Petőfi sajátkezüleg a következőket irta : „E levél eredetijét én írtam és küldtem Eötvös Mihály úrhoz. A haza nevében felszólítok mindenkit, ki e levelemet elolvassa és hallja,hogy a bennirottakat megfontolván, elszántan és lelkesülve teljesítse azon szent kötelességet, melyet, ha elmulaszt, nem hazafi és nem férfi, hanem gyáva bitang, ki nem érdemli meg a magyar nevet. Föl, föl, magyarok, a szabadság és az Isten nevében fegyverre, fegyverre! Még van mit védelmeznünk, ha késünk, maholnap nem lesz miért fegyvert fognunk. Föl! föl ! Petőfi Sándor m. k.“* * + Ki írja ezen rendeletet? miféle hatalmas dinaszta parancsol ? vagy valami teljhatalmú kormánybiztos rendelkezik?; nem; egy szegény költő, egy egyszerű magánember, kinek egy talpalatnyi birtoka sincsen, kinek egész hivatalos állása az, hogy egy szépirodalmi lapnak dolgozótársa; de ezen embernek szivében a hazaszeretet lángol, agyában a lángész világit s a meggyőződés és tiszta hazafiság által mások fölé emeli fel önmagát és Petőfi a költő rendelkezik Eötvös Mihály Szatmár megye alispánjával, és ez.............a lángász hatalma.* # f w A dolog így történt: Petőfi a nemzeti kormány megbízásából a székely földre utazott, az ottani viszonyokat tanulmányozni s azokról a kormányt tudósítani. Útját Erdőd felé vette s onnan Nagy-Bányára jött. Én abban az időben épen népszerű voltam megyémben — nagyon régen volt az — annyira, hogy a februári napok után a megye rendjei egy megyegyülésből küldöttséget küldtek fel István nádor helytartóhoz és Szemere Bertalan belügyminiszterhez, azon óhajoknak és kérésüknek adván szó- és írásbeli kifejezést, hogy az akkori helyettes főkapitány helyett engem nevezzenek ki a megye főispánjának, azon hatalmas okadatolással élve, hogy nekik más nem kell. Kineveztetésem után egészen új tiszti kart választottunk, korszerű emberekből szerveztük a megyét az új törvények alapján s felszabadítottuk a jobbágyokat; népszerűségem nőttön nőtt, rendre jártam a falukat s hirdettem minden felé a szabadság, egyenlőség és testvériség igéjét s apostoloskodtam hittel, meggyőződéssel és becsülettel. Szerencsétlenségemre s tán a vidék szerencsétlenségére megbetegedtem s több heteken keresztül világban feküdtem. Ezalatt sikerült komisz Urbánnak azt a mi békeszerető, csendes, becsületes jó oláh népünket ágensei, misszionáriusai által elbolondítani s a törvény ellen fellázítani. A lázadás első ténye az volt, hogy K.Monostoron a megyei pénztárt erőszakkal elvették, a pénztárnokot hátra kötött kezekkel Urbánhoz Naszódra hurczolták, ki a derék, becsületes Sáp László pénztárnokot Kolozsvárra kisértette s ott elcsukatta Ez a szerencsétlen becsületes ember mindaddig le volt tartóztatva, mig nem Bem tábornoktól szabadon bocsáttatását ki nem nyerte; a németek kínozták, mint magyar érzelműt, a miénkek pedig gyanúsították, mint a németekhez szegődöttet, pedig elvégre is nem volt egyéb, mint egy hűséges pénztárnok, ki a megye vasas ládáját minden elvek fölé helyezte s azt egész odaadó gyöngédséggel dajkálta. A lázadás terjedt s lavina módjára nőtt, falukon zúgtak a minden ok nélkül félre vert harangok, egyes helyeken csoportosultak s az Urbán által beküldött fekete ezondrás granicsárok bolondították a népet s beszéltek ostoba dolgokat. Dhrabuly: egy részeges nyugalmazott granicsár hadnagy, ki a kővárvidéki hadak fővezérének volt Urbán által kitűzve, egy népgyűlésben ilyen ékesen szólott: . . . Aztán agyon kell ütni a magyarokat, úton, útfélen, otthon, a templomban; nem kell félni, hozok én nektek ágyút, melyet Mária Terézia ajándékozott a naszódi oláh ezrednek, a mely akkora, hogy huszonnégy béres ökröt. — Orosz készülődések. Már megemlékeztünk közelebbről a „Köln. Ztg.“ azon czikkéról, melyben Oroszországnak részint ellenünk, részint pedig Poroszország elleni készületeiről van szó. E lap újabban ugyancsak ez ügyben a következőket írja: Az orosz kormány mindenekelőtt a porosz és osztrák határon szándékozik kiépíteni a vasúti hálózatot. A következő tervezet és részben épülőben levő vonalakat említjük meg. 1. A kutno-szlupei vonalat, mely szárnyvonala a sternevicze-thorni vasútnak. 2. a lodsz-szieradzi, kalisiveruseri vonalakat; ez utóbbi Boroszló felé visz. 3. a koljuski-szandomirit. 4. a ljublin osztroviczeit. 5. a ivangorod-dombrovait. 6. a ljublintomaszovit. 7. a madlino-szjedleczit, Varsótól keletre, a pétervár-varsói és varsó-moszkvai vasút összeköttetése végett. 8. a vilna-pinszk-rovnoi vonalat, mely összeköti a pétervár-varsói, moszkvavarsói és odessza-varsói nagy vasútakat. Az orosz kormány gondoskodik továbbá, hogy idejében minél több csapatot szállíthasson, a keleti tartományokból, két nyugati szomszédjának határára, és a czélra szolgáló hosszú vonalak építésébe fog. Hivatkozunk a jaroszláv-ribinszki, a bologojepszkov-rigai és a moseki-krottingeni vonalak építésére, az ujvolojda-jaroszlávi egyenes összeköttetésre, mely Memelig visz. A második ily vonal a brianszk-pinszkszabinkai, a melynek elkészítése után, a Breszt Litovszk nagy — de a javából — kell belefogni s még akkor is nehezen forog a kereke, aztán egy lövésre lelövöm vele annyiról, a mennyiről csak láthatom a nagybányai templom tornyát s az egész piaczot a köveivel borítom be; s tudjátok, hogyan takarítják ezt az ágyút ? Minden lövés után, egy izmos erős ember gubástól bele búvik, megfetreng benne s a puskapor sarától olyan feketén jön ki belőle, mint az ördög . . . S hasonló ízetlenségekkel misztifikálták a szegény tudatlan, neveletlen népet. A Dimbuly elnöklete alatt egy a hegyek közt tartott gyűlésen elhatározták, hogy általános népgyülést tartanak Nagy-Somkut mellett, a Kornyásza nevű erdőben. Zsidó kémjeim által értesülvén a dologról, felkeltem ágyamból s bementem Nagybányára Eötvös Mihály alispán és szatmármegyei kormánybiztossal értekezni, hol nagy bámulatomra Mihályi Gáborral, a mármarosi főispán és kormánybiztossal találkozom. Mihályi Gábor oláh nemzetiségű derék magyar ember volt, jobban szerette hazáját s megyéjét, több józan esze s nagy műveltsége volt, mintsem nationális fantaszmagoriákkal s dákoromán karagüzsikekel*) képzelgett volna ; nem bolonditott senkit s nem hagyta magát elbolondittatni s mint ősei szeretettel megéltek őseinkkel, úgy ő is testvériesen megfért velünk, nem kívánta a Tiszát határnak, Debrecent római városnak s Erdélyt borravalónak. — Ugyan Gábor barátom, mit keresel te itt, ebben a zavaros világban ? — kérdem csodálkozva. — Hozzád jövök, épen Kohóra akartam kimenni, csakhogy jobban vagy. Felmentünk szállására s folytatta. *) Török árnyék-játék, mint „Fatinicá“-ban. — Én a kormánytól kaptam rendeletet, hogy jöjjek erre a vidékre, hivatalosan és magán úton hassak oda, hogy észre térítsem őket, jövő vasárnap X-ben*) templomszentelés lesz, egy ezüst áldozó-kehelyt viszek nekik, beszélek a papokkal és a népet felvilágosítom; én minden jót várok. — Én is, de nekem más tervem van. — Mondjad ! — Holnapután népgyűlést tartanak a kornyászai erdőben, fogjuk meg a bikát szarvánál fogva, menjünk oda közzéjük, neked nagy neved van köztük, engem eddig szerettek. — De hátha elfognak? — Ha szóhoz juthatunk nem félek. Mihályi Gábort kíváncsiságból is meghallgatják, jövetelünk által annyira meg lesznek lepetve, hogy csodájukban nem fognak bántani. — Megbeszéltük jobban a dolgot, négy lóval hintóban, nyalka kocsissal s czifra huszárral, a hornyászába hajtattam — a műveletlen népnek imponál a pompa, — mi is czifrán díszbe öltöztünk. A nép az erdő szélén az országút mellett csoportokban hevesen, nagy lármával vitatkozott, ordított, kiabált. Mindenki beszélt, senki sem hallgatott, szörnyű rendetlenségben várták a tribunusokat, kik a falu korcsmájában pálinkázva tanácskoztak. Amint észrevették közeledő kocsinkat, mély csendesség, néma hallgatás, általános meglepetés; én közéjük ugrottam a kocsiból s kocsisomnak megparancsoltam, hogy forduljon meg, nem hagyván őket szóhoz jutni, fennhangon rájok kiáltottam: — Mit csináltok ti itt? nem szégyenlitek magatokat, hogy nemes emberek. — Kővárvidéken nagyon sok bocskoros nemes van, egész falvak, — mint farkasok az erdőben bujkálva gyülekeztek, mire való a megyeháza ? menjünk *) A helység nevére már nem emlékszem. Előfizetést nyitunk az „ELLENZÉK“ 1883-dik, évi új folyamára. Az „ellenzés alakban és tartalomban marad úgy, a mint volt. Az „ELLENZÉK“ előfizetési ára: Egész évre...........................16 frt. Félévre ................................ 8 frt. Negyedévre........................... 4 frt. Egy hóra............................. 1 frt 50 kr. Egyes szám ára..............................5 kr. Miután a kiadóhivatal teendői egyesítve lesznek a szerkesztőségi teendőkkel, ennélfogva tudatjuk, hogy úgy a szellemi részt illető dolgozatok, mint az előfizetési pénzek, a hirdetések iránti megkeresések és mindennemű reklamácziók az „Ellenzék“ szerkesztőségéhez (Belkirály utcza 16. szám) küldendők. Miután felesleges példányokat nem nyomatunk, kérjük olvasóinkat, hogy megrendeléseiket idejekorán megtenni szíveskedjenek, nehogy az előfizetési pénzek késedelmes beküldése következtében a lap pontos szétküldésében zavar keletkezzék. Az „ELLENZÉK“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Női iparkiállítás. Olyan a nép, mint a tenger, olykor csendes, olykor háborog, de akár nyugodt a felszíne, akár hullámokat ver, mélysége mindig kincset rejt magában. Csak le kell szállani a fenekére. Lenni kell búvárnak, aki értelmet és buzgóságot fejt ki kutatásaiban, s a jóféle gyöngy, a szép kláris, a ragyogó kagyló kincset érő ékszerré válik az emberiség kezében. Költészet, művészet és ipar sokáig elhanyagolták e hálás tér kiaknázását. Nem gondoltak arra, hogy az Odysseát népmonda sugalla s Prazitelest a legegyszerűbb, legtermészetesebb tehát a legnépiesebb formák lelkesítették. Évezredek teltek el, mig rájöttek, hogy költészetnek és művészetnek vissza kell térni amaz ősforráshoz, honnan az érzelmek hallhatlan igazságait s a műformák örökszép tökélyét meríteni lehet. Nálunk a Csokonay megkezdett útját végig futotta és teljes dicsőséggel fejezte be Petőfi Sándor. A költészet előtt új bánya nyílt , számára új iskola keletkezett, ötven évvel ezelőtt jóformán nem volt magyar zene. Magyar dalszöveghez terjengő német szabású dallamok alkottattak. Olyan forma volt ez, mint az akkori viselet: frakk és sarkantyú czipő. Egy vajjudó ízlés, mely még nem forrta ki magát. Ma már bevégzett styllel állunk szemközt úgy a költészet, mint a zene terén. E törekvés maga után vonta a festészetet is. A puszta, a csárda, a lakodalom, a vándorczigány, a betyár megtermékenyítette festőink kedélyét, miként dalra szólta egykor Petőfit. A magyar képtárgyak polgárjogot kaptak Európaszerte, s a magyar festők nevet szereztek maguknak és dicsőséget a magyar kultúrának. Legkésőbb mozdult meg az ipar. Mármár azt hittük, hogy ez a vitézkedő, pásztorkodó, álmodozó faj nem tud motívumokat adni az ipar számára. Tévedés volt. Csak kutatni kellett a jó ízlésnek, s az eredmény ezen a téren is meglepő. Az a tulipános láda, melylyel Jókait tisztelte meg a komáromiak kegyelete, a tiszta magyar műipar remekműve. Azok a majolika edények, melyekkel Pécs, Buda, Herend a világot elárasztják, a magyar népies motívumok örökbecsű hirdetői. A magyar korsó és palaczk, a szürdi- szitmények, a bundák varratai,a párnacsapok, s némely vidéknek ragyogó színű viselete kimeríthetetlen bányák, ahonnan kellő értelemmel, fejlett ízléssel és nemes buzgalommal épen úgy meg lehet teremteni az ipar magyaros jellegét, mint ahogy a japáni, az ind, a byzanti és a mór ipar kifejlődött. E tekintetben is nagy és örvendetes haladásokat észlelünk különösen a női háziipar körében. Az előkelő körök leszállottak eredeti szépségek után a néphez. A magyar rózsa és tulipán kezdi dominálni az edényfestészetet ; kendőkön, asztalterítőkön, kötényeken a diszítmények motívumai a néptől vannak átvéve; a gyöngyvirág és az ibolya ma már divatosabb virágok, mint a nehézkes és mesterkéltnek tetsző kamélia; stylnélküli székek és asztalok helyett, a jó ízlésben megszűrt népies formák teszik gazdagfaragványuvá a bútorokat; a semmit jelentő német „kredencz“-eket magyar szabású pohárszékek küszöbölik ki az ebédlőkből. Egyszóval a tiszta formák tisztult ízlése kezd uralkodni a magyar háztartásban is. A nép termő ereje kezd nyilatkozni a szalonokban is, természetesen megnemesítve, feldolgozva és eszményítve. Ezen örvendetes haladásnak kétségen kívül jelentékeny lökést fog adni a jövő februárban Kolozsváron rendezendő bazár és kiállítás a női háziipar köréből. A kiállítás élén gr. Teleki Domokosné úrasszony áll, ki felhívásában megemlíti, hogy az „erdélyi részek községeiben igen szépen hímzett ingek, fejkendők, törülközők, párnahajok, falvédkendők, ágytakarók, mellkendők s más részint hímzett, részint szőtt tárgyak találtatnak, szingazdag mintákban; hasonlólag lábszőnyegek, asztalterítők, katrinczák stb.“ Kitűnő ötlet e kincseket felszínre hozni. Ekként divatossá tenni a felművelt s igy ízléstelen divatzsurnálok tanácsadásai helyett azon örökszép, stylszerü és nemzeti sajátosságokat feltüntető mintákat, melyeket a népszellem ezen a téren is épen úgy megalkotott, mint a zenészeti téren a népdalt, ZONGOR erődöt, három vonal fogja összekötni, az orosz keleti tartományokkal, vagyis az említetten kívül még a minszk-szmolenszk-moszkvai és a kovelkaszatin-kiev-kurszi. — Montenegró már nem is tagadja, sőt még leplezni sem igyekszik hadi készületeit. Hivatalos lapja a Glas Crnagora azt írja, hogy Montenegró békét akar ugyan, de minthogy az európai hatalmak nem vették a berlini kongressuson figyelembe területnagyobbítás iránti óhajtásait, folyvást készen kell arra is állania, hogy netaláni támadások ellen megvédelmezze magát. — Monarchiánk kairói főconsula jelentést tett a kárpótlási ügyben, tekintettel különösen az osztrák-magyar alattvalók által szenvedett károkra. Ennélfogva gr. Kálnoky jegyzéket intézett Londonba, melylyel ez ügy rendezését sürgeti. — Szerbia jövő évi budgetje, a skupsina elé terjesztett javaslat szerint 34.775,517 frank szükséglet és 34800000 frk fedezetet tüntet fel. A fölösleg eszerint 22 483 frankra rúg. Mindenesetre nagy ritkaság egy szervezkedő fiatal állam háztartásában. A legutóbbi zsidó zavargások alkalmával a hegységekbe kihívott katonaság részéről panaszok támadtak némely közigazgatási eljárási hibák miatt. Ennélfogva a belügyminiszter a törvényhatóságoknak körrendeletteg emlékezetébe hozta, hogy a katonaság kirendelésénél a karhatalom kérésére jogosult személy aláírásán kívül mindig azoknak is meg kell felelve lenni, a megérkezésnél valamely közigazgatási hivatalnoknak jelen kell lenni s az elszállásolás és kellő élelmezésről gondoskodni stb. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház (hétfői decz. 18-ki) ülése. A képviselőház mai ülésében első helyen az 1883. évi január hóra szóló indemnityjavaslat tárgyaltatott, mely mondhatni vita nélkül fogadtatott el. Ezután az igazságügyminisztérium költségvetése került szőnyegre, mely ez ülésben bámulatos gyorsasággal le is tárgyaltatott. Az általános vitában elsőnek Polonyi Géza szólalt fel, találó színekkel vázolva igazságügyi állapotainkat. Hangoztatta a bűnügyek nagymérvű szaporodását és felvilágosítást kért a szentszékek bíráskodásának megszüntetése, valamint a katonai törvénynek a polgárival összhangba hozása stb. tárgyában. Utána Deutsch Lipót beszélt hasonló értelemben. E felszólalásokra Pauler miniszter és Busbach előadó válaszoltak. A részletes vita alkalmával a törvényszékek és járásbíróságok czíménél Kazy János és Sporzon Ernő szólaltak fel, utalva azon visszásságokra és nehézségekre, melyek abból támadnak, hogy némely járásbírósági, kerületben a községek túlságosan messze esnek a központtól. Mikre Pauler miniszter, utalva a végleges szervezésre, megnyugtatóig felelt. Más felszólalás nem történt s az egész igazságügyi budget megszavaztatott. Következett a honvédelmi tárca költségvetése. A honvédelmi miniszter úr esetleges felvilágosítások megadása czéljából Fehérváry Géza b. államtitkár és Cserhalmay Ferencz vezérhadbiztos urakat bízta meg, tehát őket a szó