Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)
1882-09-19 / 213. szám
Harmadik évfolyam. NZEBKESZTÓI IHUD4: Bel-királyutcza 16. az, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Kjfész évre.....................16 írt. Negyedévre ... 4 frt. Fűélre..........................8 frt.| Egy hóra helyben. 1 frt 50 kr. Egyes szám ára helyben 5 ki. vidéken 6 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Hűsíti Kiadás 213. szám Kolozsvár, kedd September 198. KIADÓHIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Nyolczvan év. És minő nyolczvan év! Százados igazságtalanság által vetett békekat titáni karral törte szét; az ébredő szabadság szárnyat adó lelkesedésével hihetetlen fokra hatványozta nemzetének pezsgőtértől duzzadó erejét; a nyugati kultúra önfeláldozó védelmében elfáradt, a modern eszmék el nem zárható áramlata által elsodort , egy céltudatos, eszközökben nem válogató, és azonfelül századokon át bámulatos következetességgel folytatott mesterkedés által legyőzhetetlen nymbust szerzett hatalom vas karjai által szorongatott vagy kápráztató csalfasággal elámított nemzetet a szabad népek küzdterére tudta vinni, mint ifjú oroszlánt, mert ajkán a nemzet elévülhetetlen joga nem a sérelmi jeremiád elégikus siralmaként, de a börtön falait megrengető őszinteséggel, velőt rázó hatalommal és hanyászkodást nem ismerő egyenességgel nyilatkozott. A felébredt és a jogait reveláló forradalom isteni napjait átélt nemzet vezére, szónoka, kormányzója, Kossuth Lajos ma nyolcvan éves! Nem öröm, mint maga mondja. Belenyilal e nyilatkozat lelkünkbe, mert a végzet iszonyú játéka, az európai viszonyok legyőzhetetlen alakulása; a nemzeti hangulat keserű csalódások által előidézett fájdalmas fordulata; az elvét feladni nem tudó, a történelmi hivatáshoz a hontalanság keserű pohara mellett is hű hazafit elszakítva roppant távolságra édes övéitől, drága nemzetétől, de elszakítva a szellemi határokkal, a nézeteltérés mérhetetlen távolával, kiűzve a hazai föld paradicsomából, siratva lelkének felét, nejét, egyedül, a remény szerte szakadozott szálaival szívében, és a jobb jövő vezércsillagait nem látja könnye fátyolán keresztül , kényszerítők megérni száműzetésének harmincznegyedik esztendejében a nyolczvanadik születésnapot. Mily igaza van a római költőnek, hogy a végzet makacsul játékot űz velünk. És nekünk e nap mégis ünnep. Az ő keresztje nekünk mégis a hit jelvénye. Az ő Golgothája nekünk mégis a feltámadás bizonysága. Azon iszonyú úr Kossuth lelkében, melyet a hontalanság epedő könyei nem tölthetnek: a nemzet lelkében nem tátong már oly kétségbeejtő mélységgel. Betölti az izmosodó hit, a növekvő szeretet, a szárnyasodó reménység. A hit, melynek nagy száműzött mártyrja vagy: e nemzet függetlenségében terjedőben nem a lealáztatás, de a diadalmaskodás útján van. A szeretet, melyért feláldoztad magadat , a nemzeti hagyományhoz hű szeretet mind jobban melegít és teszi nemesebbé politikai küzdelmünket. A reménység, melynek szálai szivekbe fakadtak , a nemzeti önállás végleges diadalában, közönyt és kétséget oszlató fényével mind jobban bevilágít a szivekbe. Mit kívánjunk Kossuthnak? Éveket, melyeknek lánczát rázogatja minden felszólalásában ? Kincseket, midőn a legfőbb kincset, a hazát hiába kínáljuk neki? Élveket: az askóta aggnak ? Nem! Kívánjuk, hogy hontalansága kényeit száritgassa annak látása, hogy a mely eszmének symboluma élete, száműzetése, a magyar nemzeti függetlenség eszméjeiért hódít, de nem szóval, nem hírlapokban, nem ünnepi szónoklatokban, de a nemzet erkölcsi lelkesedésében, anyagi erejében és az osztrákmagyar hazafiság nyomásától felszabaduló akaratában. Kívánjunk éveket, hogy ezt érje meg. Kívánjunk kincset, de ezt! Kívánjunk élvet, de e tudat élvét. Enyhítse a gondviselés a szenvedő honfi sorsát a jobb lét felé haladó nemzet derültebb sorsának látása, tudása által. Isten éltesse a szent öreget! — A szegedi első kerület függetlenségi pártja tegnapelőtt délután tartotta nagygyűlését. Polczner Jenő pártelnök buzdította a pártot tevékenységre. Indítványa egyhangú lelkesedéssel fogadtatott. Enyedi Lukácsot kiáltották ki képviselő jelöltnek, ki is küldöttségi meghívásra a választók közt megjelent. Hosszan tartó éljenzés és taps mellett kinyilatkoztatta, hogy a függetlenségi eszmék érdekében Szeged polgárai hagyományos függetlenségi érzületének és hírnevének megóvása végett, a párt akarata előtt meghajol és a jelöltséget elfogadja. Egy teljes óráig tartó beszédében nagy tetszéssel fejtegette a függetlenségi párt álláspontját és fényesen bebizonyította, hogy ez a programm alkotmányos úton megvalósítható. Kiterjeszkedett a közoktatásügy gyökeres reformjára a Tisza szabályozással kapcsolatos építési kölcsönkamat leszállításának jogosult és szükséges voltára. Nagy hatással ecsetelte a kir. biztosság káros befolyását a szegedi pártalakulásra és a polgárság önérzetére. Az első kerület függetlenségi pártja ez idő szerint csak erkölcsi győzelemre számít és föllépése erőteljes tiltakozás a hatalomnak a belterületen elkövetett merénylete ellen. — Csikmegye uj főispánja. A hi-vatalos lap legújabb száma közli a következő ki- nevezést: A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére, Mikós Bálintot Csikmegye főispánjává nevezem ki. Kelt Bécsben, 1882. évi szeptember hó 7-dikén. Fe-rencz József, s. k. Tisza Kálmán s. k. — A kormány a delegácziókat már október 15. legkésőbb 20-ára szándékozik Budapestre egybehívni, mivel az országgyűlés megala AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. szeptember 19. A salon. s Csevegés. Irta Hegedűs István, felolvtatott 1882. szept. 16-án tartott fillér-estélyen. Van egy szoba még az egyszerűbb házaktól is, mely csinosabb, előkelőbb bútorzattal van trendezve, melynek asztalán egy pár diszkönyv, kimaradhatlan album tündöklik, étagére-en apró becsebecsék csábítják a kisgyermeket botrányos trésre a szőnyeges szobába, honnét előtte értelen okból kitiltják, nem egyszer kiszidják. Mi szegényes bútordarab van , az a hálószoba szugában szemérmeteskedik. A hálószoba a szegényebb házaknál a legtagoltabb, legegészségtelenebb része a latórnak. A családi élet paradicsoma ugyancsak ko/',t; ugyancsak megvetett. Van egy szoba, mely teremmé alakul a gaz^dánál vagy a fenyelgőknél. E szoba, e terem: a salon. - vezetjük azokat, kiknek látogatását meg ^lőnek tartjuk; ide pironkodik belépni köté■* konyháról behívott gazdasszony. v A látogatás feszélyes, kimért jelleggel bir. ^ & szokásos 5 perccel alig haladja túl. ^ hivatalos jellegű ügy, felteszem jótékony társadalmi, egyleti mozgalom, vagy szo köszöntés, hála, részvét kifejezése alá- Cl®lja, garnitozva az időjárás feletti alapos jóslatokkal, melylyel mindenki készséggel rémlkezik, egy kis legfrisebb hírrel keletkező vagy feldúlt boldogságról, betetőzi az erkölcsi leczke és a látogatás véget ér. A fényes salon unalmában ásít. A látogató eltávozta után önelégülten tekintünk vissza a nap e néhány perczére , mert a honneurt kiváló előkelőséggel és nálunk megszokott finomsággal adták. A salon újra hangtalan, csöndes lesz. Majd megnépesül. Estély készül. Vendéget fogadunk. A salon minden bútordarabját többszörösen leporoltatjuk. Csillogó világítástól ragyog minden. Friss csokor a vázában. Eltávolítva a mi csak az otthon mindennapiságára emlékeztetne. A háziasszony süt, főz. A czukrásztól érkezik a creme, a torta. A társaság együtt van. Mindenki par force kedves akar lenni. A mulattatás a czél. Ennek szolgálatába lép a társaság kicsinyje, nagyja. Mintha mindenki unalomtól félne. Belekezdenek száz tárgyba. Legkedvesebb társalgási tárgy: a színház és főként foly a beszéd a színpad aranyos királynéiról , a színésznőkről. Elmondják apróra, hogy volt ez vagy amaz művésznő öltözve. Mellékesen egy szót ejtenek játékáról is. Persze, hogy „kedvesen“,persze, hogy „chicukel játszott. Jelentik a vacsorát. A férj és egy pár barátja az udvariasság nehéz lecskéjét gyakorolják. Előkelő modorral kerülnek minden tárgyat, mi távolról is egybefüggne a komolyabb társadalmi kérdésekkel, mihez szólni a férfiúi felfogás szerint csak szakképzett férfi van hivatva. A férfi pedant nem akar lenni, mert a pedant kiállhatatlan a társaságra nézve. Ha a férj szellemét egész nap nehéz hivatalos teendők halmaza nyomta alá, üdülni kíván, az estély észrevétlenül „asszonyok estélyévé válik.“ Vagy hogy a férj is pihenjen: előkerül egy kis kártya-kompania. A fényes salon ... unalmában ásit. De hát mi hiányzik? Mi nem teszi ez estélyt vonzóvá a férjre nézve is, és feledhetetlenné a nő előtt. Hiszen oly ritkán esik ily ünnepe a családnak. A drága költséges berendezés korlátozza azt az ellenállhatatlan ösztönt, mely az embert társas lénnyé teszi. Ritkán jut a nőnek egy-egy kis mulatság és az is egyhangúvá lesz. A férfinak könnyű. A mátkaság, a mézes hetek, mézes havak után fölkeresi a köröket, a klubbokat, fölkeresi a vendéglő zaját. Ő szeret. Élete gondterhes. Neki élvezni kell Élvezetet talál a családi élet drága meghitt óráival mind kevesebbet törődve, a családon kívül. A nő kárpótlásul ad estélyt. Van-e helyzetben valami feszes, valami lehangoló. A csalódás keserűségéből belecseppen egy kis csepp családi boldogságunk kelyhébe, és e keserűséget legelőbb megérzi a nő, kinek szíve éhezi a boldogságot, kinek lelke csodás fogékonysággal bír a szeretet kimeríthetetlen örömei iránt. Valami megnevezhetetlen űr támad a lélekben. Oh pedig: egy zugocska űrbe néha belesül a a lélek egészen. Szédít a varázs, melyet a lázas képzelem csalárd képei festenek az unatkozó nő elé. Oh ha betöltenek ez űrt ! De hát a férfiak ? . . . Tisztelt Hölgyeim! Több eszem van, mintsem elárultam nekem viselt dolgait. A férfi azt hiszi, hogy uralkodásra termett. És az uralkodásnak vannak titkai. De annyit mégis elárulhatok, hogy a férfi társaságban az ellentétes nézetek és jellemek csakhamar megfeledkeznek és a közéletben forgatott fegyverekhez ragadnak. A férfi szív büszke önérzete villanyos feszültséggé fokozódik. Egy szikra kell és villámként sújt néha a jó barátra, kivel szivének, lelkének belső találkozása volna és elidegeníti egy merész hang, egy őszinte szó, mely pedig csak hasznunkra válnék, mert segítene önismeretre és elcsitítaná egy pillanatig azt a legékesen szólóbb szónokot, ki után-útfélen sugalmaz : a hiúságot. Oh, ilyenkor egy finom női hang melódiája többet ér elveink szabarczánál, mely úgy sem mozdítja elé a közjót. Dickens mondja egy regényében, hogy vannak emberek, kik olyanok, mint srólok. Nem tudnak rangoknak a társadalomban helyet szorítani anélkül, hogy érzékenyen másokba ne furakodjanak. Mi férfiak, hányszor sértjük, bántjuk egymást, hogy elveinknek, szíveinknek, leggyakrabban hiúságainknak tért szorítsunk ! Hát még ha a klubban, a körökben, gyűlésekben, tanácstermekben kifárasztva, agyonegyletezve magunkat, vidám muzsika szóra hajtva, be-betörünk egy-egy korcsmába : a jókedv csapongása mihamar válik szilajjá. Ilyenkor oly könnyen röppen a szó, mely sebet ejt, mely kissebbít. Manapság, a botrányok e dicső korában: még a jobbak is kénytelenek letörölni az arczaikra dobott sarat. És sajátságos ! A roppant idővesztességgel járó négyletezés, melynek kiváló előnye, hogy az áldomásokra jó alkalmakat nyújt, nem hogy élénkítené, de ma egyhangúbbá teszi otthon a salont. A nők is egyleteznek. A férfiak is egyleteznek. A gyűlések egymást érik. A dicsőség ha nem csorran cseppen kinek-kinek. Sok jót teszünk — elismerem , de az otthon, az otthon vesztt érdekéből. Az egyszerű családi örömök a ragaszkodó, szeretettől túltelt férfiakat még otthon tartanák , de e jelenség kezd szokatlannak, hogy ne mondjam nyárs polgáriasnak feltűnni. Nem ez a divat. Nem szólom a családi élet érzékenyebb oldalát érinteni. Annyi bizonyos, hogy a nőt boldogabbá tennék, ha ez otthont nem kellene elhagynunk azért, hogy üdüljünk. Üdülni kellene még hazatérnünk. Nem erkölcsi prédikácziót tartok. Nem tartom magamat jobbnak a Diáknő vásznánál. De egy közösen érzett hiányt jelzek: nincs salon. Nem a szoba, de az a hely, melyről egy franczia történész szépen mondja, hogy ott a szellem közös életet él. Salon, ahol a női tapantat mérsékli a társadalmi érdekek küzdelmei közt durvább, nyersebb, de annál őszintébb és egyenesebb férfi társalgás élénk tüzét, gyújtó bevét, melyben felolvad a szivek közönye és fölgyulad az értelem fáklyája, hogy a dolgokat új világításba lássa és láttassa. (Folyt, köv.)kulása után anélkül is megfognak annak tárgyalásai szakittatni , miután a bizottságok előkészítő munkálataikat megkezdik — továbbá tekintettel az osztrák parlamentre, melynek az idén még a jövő évi költségvetés tárgyalását be kell fejeznie, a delegácziók mielőbbi ülésezése ajánlatosnak látszik. — Bosznia és Herczegovina. Irányadó körökben — írja a „Függetlenség“ — az a nézet uralkodik, hogy a közös kormány elállott a gondolattól, miszerint Bosznia és Herczegovina államjogi kérdését a többi európai hatalmakkal egyetértőleg rendezze s egyedül és kizárólag Törökországgal fog eziránt megállapodásra jutni. Mindamellett meg vannak győződve, hogy a közös kormány nem fogja ez ügyet a delegácziókban szőnyegre hozni, sőt ha interpelláltatnék is, kitérően fog válaszolni. A delegácziók üléseinek befejezte után azonban egy örvendetes meglepetés van kilátásba helyezve, amennyiben az államjogi kérdés Boszniát és Herczegovinát illetőleg kielégítő megoldást nyer. — A közös miniszterek a jövő hét végén érkeznek Budapestre. A közös költségvetést tárgyaló közös minisztertanács napja még nincs határozottan megállapítva. Csak annyi biztos, hogy f. hó 23-án vagy 24-én fog megtartatni. A katona szökevények kölcsönös kiadása iránt az egyes államokkal fennáll az úgynevezett kartel szerződés. Miután azonban ezen szerződés Francziaországgal és Romániával szemben nem létezik, így az ott levő katona szökevények hazatolonczoltatása hatóságilag nem eszközölhető, s a kormány 62 államokkal a kartel-szerződést legközelebb megkötni szándékozik. Kossuth Lajos levele is Petőfi-társasághoz. A Petőfi-társaság tegnapelőtti ülésében olvastatott fel nagy hazánkfiának, Kossuth Lajosnak azon levele, melyet a Petőfi-társaság titkárához, Szana Tamáshoz intézett. E levelet még tegnap megkaptuk, de Komócsy Józsefnek a fent említett gyűlésben nyilvánított azon kérelme következtében, hogy Kossuth e levelét a „Koszorú“ kizárólagos tulajdonának tekintvén, kéri a lapokat azt csakis a „Koszorú“ legközelebbi számának megjelenése után közölni — illőnek tartottuk a közléssel várakozni, most azonban, miután több lap e nagyérdekű levelet — gyorsírói jegyzetek nyomán — kisebbnagyobb terjedelemben közli, semmiféle tekintet nem tarthat vissza annak közlésétől. A rendkívül érdekes levél egész terjedelmében következő: Tisztelt uram ! Köszönetet mondok önnek szíves leveléért, melylyel engem a Petőfi-társaság czéljai és eddigi tevékenysége felől tájékoztatott. Nagyon fontosak e czélok és nagyon dicséretes a megvalósításukra irányzott tevékenység. Annál dicséretesebb, minél nehezebb a feladat. Pedig nehéz, mert ezer szállal egymásba fűződött viszony van a szépirodalom és társadalmi élet folyamsodra között, ok is, okozat is mindkettő egymásra hatva viszonylagosan. Ön pedig panaszt emel a magyar szépirodalom ujabbkori iránytalansága és a mi ezzel szükségszerüleg együtt jár, hanyatlása felett. És e panasz se nem túlzott se nem igazságtalan. Vannak ugyan díszes kivételek, de ezeknek fénye a szabály homályát még csak annál szembeötlőbbé teszik. De mikép is ne volna a szépirodalom iránytalan, amikor a társadalmi élet erkölcsei is iránytalanok. Az irodalom hanyatlása tükör, melyből az erkölcsök hanyatlása vigyorog felénk. Innen a nehézség, melylyel önöknek birkózniok kell. Az ár ellen kell úszni és ez az ár hatalmas, mert a szokás árja, mely mentében nem apad, hanem dagad. Önöknek nemcsak egyes írók könnyelműségével vagy silányságával, nemcsak a kiadók non élet elvű üzérkedésével, hanema egy társadalmi betegséggel is van dolguk, mely nélkül amazok tért nem nyerhetnének. Csak azt szokás vásárra vinni, ami vevőre talál; amit nem vesznek, az a vásárról hamar elmarad. A társadalmi betegségeknél azért nagyon bajos a gyógykezeld és kellemetlenséggel is jár, darázsfészek, melybe belenyúlni oly vállalat, amelyhez olyan robur el aes triplex circa pectus kell, mint Horacz az első hajósnak tulajdonít. Hanem a czél megérdemli, hogy a nemzet jövőjét szívükön viselő jobbak közt akadjanak, kik valósításának szenteljék életüket. Ön panaszkép említi, hogy a magyar szépirodalom, kozmopolitikus jelleget öltött, hogy az idegen termékek, gyakran selejteseknek is, egész áramlata özönlött a hazába, megmételyezve a nemzeti közérzületet, a jó ízlést és nem egyszer az erkölcsöket. Ha a magyar szépirodalom oly kozmopolitikus jelleget öltött, mely a nemzeti közérzületre elmosólag hat, ez több mint baj, ez valóságos veszély, melynek káros következményei kiszámíthatlanok. Európa nemzetei között egyetlen egy sincs, melynél a nemzeti érzület eleven fenntartása oly döntő sulylyal birva, mint a magyarnál. A viszonyok, melyek Magyarország szomszédságában megteremtettek, kapcsolatban a zagyva elemek mesterségesen szított kifelé nehézkedésével, oly vihart jeleznek a láttávolban, melynek késhető, de kikerülhetetlen kitörésével a magyar csak úgy bízhatik — de erős hitem szerint úgy bízhat is — diadalmasan megküzdeni, ha a magyar nemzeti érzület villanyos folyama hatja át a magyar nemzettest minden ízét. A magyarra nézve a magyar nemzeti érzület Vesta tüzének eleven lobogása nemzeti életkérdés. Üdvözlöm önöket e tűz őrpapjai közt. Hanem, midőn ön a kozmopolitikus jelleg és az idegen termékek áramlata felől panaszkodik, meg vagyok győződve, hogy ezt nem úgy érti, mintha azt óhajtaná, hogy fajunk akár az európai társadalom simító befolyásától, akár az idegen irodalom színe-javának a hazai talajba átültetésétől elzárkózzék. Ez annyit jelentene, mint az eredetiség kedvéért a czélon túl lőni. Pedig aki túllő a czélon, az nem talál. Van egy bizonyos közösség az európai kultúra birtokában, mely nem ismer földirati határokat és magáévá teszi ami kiválóan jó az irodalomban, akárhol terem az. Példa rá Petőfi költészete és Jókai regényei. Én bizonyosan csak az ön gondolatát írom le, midőn oda nyilatkozom, hogy a magyarnak tiszta fényben, mocsoktalanul fenn kell mindig és mindenben tartani nemzeti jellegének sajátos zománczát, de ezt fenntartva, európai színvonalra kell állni. A magyar műveltségnek mindennel, mi e rovatba tartozik, magyar zománcza európai műveltségnek kell lenni, mely saját nemzetének egyéni typusával bir, de azért európai, úgy, mint az angol, franczia, olasz, német műveltségnek meg van egyenként a maga nemzeti typusa, de mindegyik európai. Kétségkivülvalónak tartom, hogy a magyar tudományos irodalom, mely az utóbbi időben oly örvendetes lendületet vett, helyesen cselekszik, midőn gondos megválasztással, — a mi fődolog — a tudomány nevezetesebb idegen termékeit a magyar talajba átülteti és ezek átültetésével a magyar tudományos ismereteknek európai színvonalra helyezkedését megkönnyíti. Egy nyert fok ez, mely álláspontot nyújt saját erőnkkel magasra emelkedésre. Ha a magyar szépirodalom óvatos elővigyázattal hasonlóan cselekednék, én nem gondolom, hogy ez a nemzeti közérzületnek ártalmára válhatnék, feltéve, hogy kellő gond fordíttatnék a miválasztásra, és csak az nyújtatnék a magyar olvasóközönségnek, ami a jó ízlést, a szép és jó iránti fogékonyságot, a családi erényt és azon társadalmi erkölcsök nemesítését elősegítve fejlesztenék, melyek az országok talpkövei. Hanem az ön panaszát épen az teszi indokolttá, hogy nincs meg a kellő megválasztás az átültetésre szánt s itt ott példányul vett idegen termékek megválasztásánál, hiányzik az erkölcsi rugó, és a társadalom nagy érdekeire való figyelem, úgy hogy az érzékiesség ingerével üzérkedés történik, mely piszkot teremt, a piszok pedig ragad. És ez még az iránytalanságnál is rosszabb, ez kárhozatos irány Különösen két áramlat van a külföldön divatos irodalmi termékek között, melyektől megóva szeretném látni a magyar szépirodalmat. Az egyik amaz az érzékcsiklandó ledér áramlat, mely étvágyat ébreszt, a titkos gyönyör elve, a gonosz tudásfájának gyűlőtese iránt, mely a hitrege szerint Éva anyánkat is kisértetbe vitte, mely látizólag hat a családi kötelékre és az erkölcsöket megmételyezi. Miként is forcfitja_Barna Ignácz Horácz 3. dalának ama két versszakát, roeig -Így__ kezdődik: Foecunda culpa saecula nupliae primum inquinavere, és így végződik: iocestos amores de tenero raeditatur unqui. Hinni szeretem, hogy a magyar hazában még nincs igy; mert ha igy jurna, akkor én is elmondanám, a mit Horácz mondott: „No fonte derivata clades in patriam populumque fluxit“. De bizony jó volna rá gonddal lenni, hogy ne is legyen így, mert ha az érzékcsiklandó literatura mikropjai raegtelítik a levegőt, azok nem kisebb pusztítást vihetnek vég.