Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-02-22 / 43. szám

negyedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Fótér 7. sz. hová a lap szob­­ai részit ille­tő közlemények cziuszendök. J AZ „ELLENZÉK“ "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva" ... IC frt. |j Negyedévre ... 4 frt ■ • • ~ fr*- Ij Egy héra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. • ],njk az ..Ellenzék 11 mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. e Kéziratok nem adatnak vissza. 43. sz­ám. N­ZEK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, csütörtök, február 22. 1883. K­I­ADÓ­ HIV­AT­AL: Kolozsvárt, főtér 7 szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Félel'­re évre / A középtanoda. Végre napirendre kerül ez a kér­dés is épen egy évtized vajúdásai után. A kormány első javaslata a középtá­vas közoktatás rendezése tárgyában évekkel ezelőtt került a képviselőház asztalára és számtalanszor el kellett ápoltatnia és ugyan­annyiszor meg kellet­t buknia a bizottsági tárgyalások­ban, míg végre egészen új alakba öntve, ma­ holnap a h­áz asztalára kerül. Igazán csodálatos az az irány, melyet kormányaink a közoktatási re­form terén követnek. Kezdették legalul az elemi oktatás ügyével, megteremt­vén ezelőtt 11 évvel a népoktatási törvényt; ennek alapján aztán teljes erővel hozzá fogtunk népiskolák és ta­­nítóképezdék berendezéséhez. Ezután helyes logikával a középik­ola követ­kezett volna. Nem, itt ugrottunk egyet s folytattuk a magyar oktatásügy reformját — az egyetemnél: felállítottuk 1872-ben a második magyar egyetemet Kolozsvárt, a budapestit pedig a tudományos segéd­­intézetek egész sorozatával gazdagítot­tuk; ma már ez irányban a kolozsvári egyetemre került a sor, melynél a di­nes vegytani intézet örvendetes záloga a további fejlődésnek. Csak a középiskola, a nemzeti köz­­oktatásügy ez épen olyan fontos, ha nem fontosabb tényezője s emeltyűje, volt mindeddig valóságos árvája a ma­gyar törvényhozásnak. Pedig mekkora lendületet vett volna a magyar hazafias közoktatás, a nemzeti kultúra, ha ezelőtt . .csak egy évtizeddel rendezzük a közép­iskolai kérdést bár olyan formán, mint­h­a népiskolával tettük! Mennyivel egy­öntetűbb volna műveltségi fejlődésünk! — mennyivel magasb miveamn állaná­nak tudományos törekvéseink ! — mennyivel hazafiasabb életirányuk vol­na még a nem-magyar hazai kö­­épiskolákból kikerült polgártársaink­nak is! És ez az utóbbi szempont kiválóan az, melyből a középtanodai javaslatot,­­ a módot, ahogy azt a kormány a legutolsó órában a közoktatási bizottság­ul összeállíttatta, valamint a javaslat sok részét nem helyeseljük.­­­­egis ismételjük, a javaslatot s helye­dben szólva : magának a nagy fontos­­ságú kérdésnek napirendre tűzését üd­vözöljük. Nem akarunk a közoktatási bizott­ 8kból kikerült legeslegújabb javaslat üzleteinek bonczolgatásába ereszkedni Unttal. Lesz még alkalmunk erre is át­térni. A javaslat tudvalevőleg egy cso­mó compromissum eredménye. Trefort­­nak nem volt sem erélye, sem tapin­tata eredeti javaslatának fentartását ke­resztül vinni. Lépésről-lépésre hátrált, érvényesülést engedett olyan tekinte­teknek és szempontoknak, acceptált olyan érveléseket, meghajolt olyan befolyások előtt, melyeket ha eredeti javaslatának alapelvei szilárd meggyőződés gyü­mölcse volt, mereven vissza kell vala utasítnia. A javaslat tehát engedékenység­nek, alkudozásnak, elvfeladásnak levén fattyúszülötte, semmikép sem elégítheti ki a követelményeket, melyeket egy ilyen törvényjavaslattal szemben he­lyes paedagogiai, politikai, culturális és nemzeti szempontokból teljes jog­gal formulázhatunk. Mindamelett elis­merjük, hogy több határozmányát helyes­nek, jónak, hazafiasnak tartjuk. Hogy a magyar állam területén középtano­­dai tanári qualificatióval csak az bir- t jön, a­kit azzal a magyar állam ruház föl, hogy Magyarországon egy tanár qualificationális kellékei közül a hiva­talos nyelv ismerete ne hiányozzék, s más hasonló határozmányokat épen oly helyesnek, mint hazafiasnak és szabadelvűnek tartunk. Mert valóban csak groszdeutsch és dákoromán állambomlasztó álláspont rosszhiszeműsége bélyegezheti e kívá­nalmakat magyarosítási erőszakoskodás­nak, midőn ezek, a legszigorúbb felfo­gás szerint és a legtúlzottabb liberalis­­mus álláspontjából is, a képzelhető minimális postulátumai egy egészséges államszervezetnek. Egy állam, még ha respublika is, nem értelmezheti a sza­badságot úgy, hogy ennek e czimén polgáraink ezerei meg ezerei megfosz­­tassanak attól az előnyöktől, melyek­nek különösen a­ középtanodákból kike­rülő intelligens elemek számára a hiva­talos államnyelv ismerete legeslegelső alapja és jogczime. Midőn az állam­nyelv magyar s igy ennek a tudása a közélet minden fórumán nélkülözhetet­len , tűrheti-e az állam, hogy felekezeti középiskolákból évente ezer meg ezer olyan ifjú kerüljön ki, a­kik egy szót sem értenek magyarul, főként azért, mert tanáraik előtt is egészen terra incogni­ta e nyelv? Aki ezt tagadja , az vagy képtelen a kérdéshez hozzászólani, elmebeli gyen­geségénél fogva vagy ami rosszabb : elvakult nemzetiségi fanatikus, kivel nem érdemes szóba állani. A­ki pedig ab­ban, hogy magyar földön minden kö­­zéptanodai tanár értse és tanulni is ké­pes legyen az államnyelvet, erőszakos magyarosítást lát : az vagy vak a ha­zai nemzetiségi érdekek jól értelmezett kívánalmaival szemben, vagy pedig rossz­hiszemű, hazaáruló agitátor. A szepes-iglói függetlenségi párt szervezkedő gyűlését a napokban tartot­ta meg. Jeszenszky Pál tanár, mint a párt­nak ideiglenes elnöke a választók által na­gyon látogatott gyűlést megnyitván, fejte-, geté az összejövetelnek tulajdonképi czélját s miután a függetlenségi pártnak elveit be­hatóan részletezte s ezeket mindennemű el­lenséges megtámadások ellen talpra esett beszédben védte volt, beszámolván eddigi működéséről leköszönt a pártnak ideiglenes vezetéséről, s föl­hívta a közgyűlést, hogy a párt állandó tisztikarának megválasztásá­hoz lásson, mire közfelkiáltással Mikolay László ügyvéd a szepes-iglói függetlenségi párt elnökévé, Kolba Mihály (gyáros), Széll László (földbirtokos) alelnökökké, Jeszensz­ky Pál (tanár) és Alpár Ernő (kereskedő) bizalmi férfiakul, Zimay János (tanár) Kövi Imre (tanár) és ifj. Them Gusztáv (iparos) jegyzőkké, Schmör Kornél (kereskedő) pénz­­tárnokká, s egy 50 tagból álló bizottmány megválasztattak. A pártnak új elnöke, szí­vélyes szavakban megköszönvén a benne összpontosult bizalmat, szép beszédben a párt elveinek tüzetes magyarázata, s azok alapos voltának bizonyitgatásával foglalko­zott. Végre az egybegyült elvtársakat egyet­értésre és kitartásra buzdítván, a nagyon látogatott s érdekes közgyűlés zajos éljen­zések közt szétoszlott,­ ­az „ellenzék“ tárczá­ja.­­ 1883. február 22. A nők... Bizony azok a köznapi férfiak is, kik I k­.Bing bőiben, főleg kinézésükért némi kiíz­­■­ü­legetésre tesznek szert, szerény renomé­it nem önmaguknak, hanem kizáróan az i Monyoknak köszönhetik. Higyyék meg a film! Egyedül a nők azok, a­kik nekünk enomét csinálnak. Azok a kiemelkedő alakok pedig, a­z országra meg századokra szólanak ki, vagy azok, a­kik a letűnt századokból I jeteik és műveik nyelvén csodálatraméltó I­agokban szólanak hozzánk, mindazok a I ^ által lettek hiresekké és halhatatlan J Nagyok voltak és halhatatlanok I Ég mintha felette sok lett volna a tehetség és lángész áldása arra, agy egymagokban legyenek halhatatlanok, örökhöz egy másodikat is szereztek s ^ a halhatatlanságot azoknak a nőknek hagyomá Mtek.­nyozták örökezimen, a kiket ők ■ -lís ! Propere neve a messzi múltból egy­ütt IW*3*26TM5 hangzik a Cynthiáéval, Catul­­a Leszbiáéval, Horácé a Lídiáéval s ^sáé a Júliáéval. És sok századdal ^ Petőfi eltelve az érzelemtől, mely ragggyá tette, lelkesülten hallá: Te vagy, te vagy barna kis lány Szemem s lelkem fénye, Te vagy mind a két életem Egyetlen reménye­­ s ki ne tudná, hogy neki Júliája volt, a­­­­kivel élettörténete összeforrt s halhatatlan­ságuk a két élet maradandóságában közös j­egy lett.­­ Csokonai elhagyatva s magát már is­­ lent az elyzeumban képzelve, kétségbeeset­­ten, a végehnulás gondolatával, éneklé­­k Lét­e vizét iszom már, Jj S mégis elmém Lillán jár. J. és Beranger, a kedves Beranger, szintén­­ elbusulva monda kedvesének : a Vons vieillirez, et je ne serai plus ! n (Te elhervadsz s én majdan nem leszek!) S mi történt? Sem a két költő, sem a kedveseik nem haltak meg. a Arany János ércznél maradandóbb em­­u­léket készített „Toldy szerelmében“ Piros­­s­kának, mert hiszen oly nagyon szerette ezt­­ az unokáját, hogy iránta érzett gyöngéd sze­­s­zetetből azt kívánta, hogy Piroskát gyönyörű „ művével együtt emlegessék. n Nem Róza számára irta-e Kisfaludy Sándor a „Boldog szerelmeit“ s a „Kesergő­­, szerelemnek“ nem Róza volt-e az oka, a kit­­ most irigy irodalomtörténetirók ki akarná­­­­nak tolni a panth­eonból, a­hová azt a költő­­ képzelete, tolla helyezte ? 1 És vájjon boldog-e a nő, a ki ekként megörökítve van ? Legalább boldognak mond-­t­ja Lamartine : „ Heureuse la beauté, que la poóte adore! 2 Boldog a Szép, kit a költő imád ! De menjünk tovább az apotheosis rendén. A franczia filozóf, Abélard nevét nem lehet a Heloi­se neve nélkül említeni, mint nem lehet a Romeo nevét a Juliáé nélkül. Pedig hát nem akadt nekik még Shake­­speare-jök,a­ki fenségesekké tegye őket a költészet által. Nincs is szükségük rá. Mind­ketten költők remek leveleikben s költő kü­lönösen Heloi­se, a­ki meghatóan írta Abé­­lárdnak: „Te vagy az egyedüli, a ki elszo­moríthatsz, a ki megvigasztalhatsz, a ki megörvendeztethetsz,é­s a szerető szív­­étkeli, de a női büszkeség lemondó hangján teszi hozzá : „Boldogabb és büszkébb volnék, ha a te szeretődnek neveztetném, mint ha egy uralkodó nejének hivatnám.“ És mindketten szerencsétlenek voltak, de halhatatlanok ma­radtak. Szenvedéseikkel fizették meg dicső­­ségöknek­ adóját s tették ragyogóvá biröket­te tündöklő szivárványt, a napnak köny­­nyebben megtört sugarát.“ Ismeretes, hogy az olasz Petrarca íz­léses szonettekből rakta ki Laura nevét tartós mozaikképben. Tudva van, hogy Zrí­nyi Miklós Viola neve fölött kesergett az Adriai tenger partján, és hogy Balassa Jú­lia miatt indult bujdosásnak. Érdekes művészettörténeti tünemény, valóban! Kiváltképen a nagy költők, mű­vészek és festők soha sincsenek magukban. Min­dig karjukon egy nővel jelennek meg a dicsőség pantheonjában, hogy a lángész trónu­sát a női szépség által még ragyogóbbá tegyék. Michel­ Angelo és Victoria Colouna, Rafa­el és Fornasina, Leuardo da Vinci és Joconde, Rubens és két szép Szőke neje, Proudhon és Mayer kisasszony mindig karöltve együtt járnak a maradandóság tejútján. Ha Diderot magán­életéről van szó, úgy emlékeznek meg róla, mint a­ki Woland kisasszonynyal művészetről és szerelemről beszél folyvást. S nem a szegény Lespenais kisasszonyról jegyzik-e meg, hogy több szív volt benne, mint a menynyi geometria a d’Alembert fejében s hogy egy ízben azt mondta, hogy a valódi szerelem olyan rit­ka mint a remekmű s mert ilyent nem talált d’Alembert-ben azért őt nem is sze­rette. Voltaire mellett ott áll Du Clinstelet asszony s Rousseau mellett pedig Adame d’N­ondetot. Kármán Józsefet nehéz elvá­lasztani Fannytól, Schillert Laurától, Mira­­beaut Sophietől. Geothét Tübben követe­lik maguknak s négyen sorakoznak mel­léje, u. m. Charlotte, Friderika, Lily és Bettina. És Byron, a kesernyés, csalódott, de mélyen érző Byron, a ki felibe helyezte a szerelmet a halálnak s többnek tartotta a nőket az óriásoknál, egyedül, egymagában álló? Oh nem! mellette áll az ő Júliája, Haidée-je, s megvannak neki mint Rous­­seau-nak a maga madarac-jai az el nem mú­lásban. Nagy költők és művészek, kikről a köl­tészet és művészet történetében olvasni olyan érdekes, soha sem­ állanak egymagukban. Miután lángeszük, szenvedéseik és szeren­csétlenségük által mások fölé emelkednek, fölszárnyalásukban magukkal emelik a nőt, a­kitől sugalmat nyertek s a kit szerettek, így lesz az ő életök és halhatatlanságok az által a mágikus fény által, a melyet a nők lénye áraszt körülök, megragadó csu­­dálatra méltó, kétszeresen szép. Nők által voltak nagyok s a nőkkel lesznek lá­lhatat­lanok. Mert egyedül a nők azok, mon­dja Széchenyi, kik egekbe emelik a sport s halha­tatlanságra a halandót. Mit bizonyít a híres festők neve é­s példája, a­kik alkotott ideáljaik vállain ma­­radandóságra emelkedtek ? Azt, hogy végte­lenül finom ösztönnel egyik-másik antik is­tennőt, egyik-másik Diana, Vénus alakot választották maguknak másféle alak he­lyett symbolumul, a melyen ki volt fejez­ve a női büszkeség s a felemelő szerelem, a mik örök ifjúságot lövellnek az emberek szivébe, s rózsákat fakasztanak a föld ar­­czán s egekbe emelik a port. Mert van-e valamiféle teremtett lény ha csak nem angyal, ha csak nem a kép­zelet teremtménye, mely úgy meg legyen áldva, szép alakkal, Bájos arczczal, kecses járással, kellemes hanggal, dallamos be-­széddel, mint a nők ? Van-e valami a min­t A Duna-értekezlet. Ama hir, hogy Ausztria-Magyarország Romániával szem­ben a Barrére-féle javaslatokra vonatkozó­lag engedmények tételére hajlandó volna, eddig még nem nyert megerősítést. Abból az alkalomból, hogy az európai Duna-bi­­zottság protestált a galatzi és szuk­nai sza­bad kikötők eltörlése ellen, a román kor­mány jegyzéket szándékozik küldeni a kép­viselőkhöz, melynek czélja kimutatni, hogy Romániát semminemű nemzetközi kötelezett­ség nem szoríthatja arra, hogy vámhatárai keretén belül szabad kikötőket tartson fenn. — A czár koronázása. Hire jár, hogy a bécsi udvart csak egy birodalmi mágnás képviseli a czár koronázd 21.11. A koronázás után ellátogat az orosz uralkodó pár Kiev­­be, Odesszába és Krímbe. A koronázási ün­nepélyességek tartama három hétre van meghatározva. Egyelőre 11 bál van kilá­tásba helyezve, három az udvarnál 8 pedig idegen hatalmak képviselőinél. A koronázás rendezőinek s általában az orosz kormánynak, az ünnepélyességeken kívül főleg az képezi legfőbb gondjukat, hogy a népet miként nyugtassák meg minél nagyobb mérvben. Ez okból nemcsak több ezerre menő népséget fognak fejedelmileg megvendégelni, s nemcsak nagy mennyiségű ajándékot fognak kiosztani, hanem egyúttal egy új manifesztu­­mot is bocsátnak ki. Az új manifesztum, mely alkalmasint márczius 8-án jelenik meg , hitelintézeteket ígér a parasztoknak, melyek olcsó kölcsö­nöket adnak nekik földek vásárlására. Meg fogják könnyíteni a parasztok költözködé­sét is. Remélik, hogy ez intézkedésekkel útját állhatják a szoczialistikus propaganda terjedésének. A „tisztelt ház.“ Budapest, febr. 21. Az országgyűlés mai napon a vadá­szati- és fegyver­adóról szóló­­j­avaslatot tárgyalta, hogy napjainkban az ország tör­vényhozása mily hangulatban van, tanúsít­ja az, hogy ezen igazán fontos életbevágó tárgy, mely felett pár évvel ezelőtt — mi­dőn a vadászati adó leszállítását határozattá emelte a ház — egy egész hétig eltartott a vita, míg most egy sérülés elég volt az általános vita befejezésére; s ha gr. De­genfeld Imre temetése a gyűlést meg nem rövidíti, akkor egyetlen ülés alatt az álta­lános és részletes vita is befejeztetett volna. De hát ez nem is lehet másként, mert a magyar parlamentben Tisza uralmának e­d-dik évében minden komolyabb discussio lehetlenné van téve. A többségnek az a néhány szónoka, a­mely még a pártban meg­maradt, igyekezett legalább látszatát meg­menteni a Parlamentarismus méltóságának az által, hogy minden fontosabb kérdésnél ketten-hárman felszóllaltak, s így az ellen­zéknek anyagot adván a vitatkozást lehe­tővé tették.­ Most azonban az a nagy lomha párt hallgat, vesztett felhőként nehézkedik a nem­zetre és szavazatával rombol mint a vihar­hozta jégeső. Ott már más nem beszél, mint Tisza Kálmán, a­ki minden csekély tárgy­nál még a házszabályok magyarázatánál is 4—5-ször szokott felszólalni, de mivel az ő felszólalásaiban csak rabulistika van, de érv soha sincsen, az soha se szokott a discusionak táplálékot nyújtani. Eddig legalább az előadók beszéde nyújtott némi anyagot a c­áfolásra. Tibáld Anti azonban divatba hozta beszéd helyett a bizottság kinyomatott indokolásának el­­recitálását, és a rossz példa hat, mert ma az előadó Harkányi F. már elégnek tartotta a bizottsági indokolásnak egyszerű felolvasását. Pártunk közül hárman szóllaltak fel az általános vitában. Györfy Géza az első szónok az ő szokott gunyoros és élezés mo­dorában ostorozta a kormányt, s tüntette fel azon vegyes házasság veszélyeit, a­mely­ben mi Ausztriával élünk, s azon megalázó papucs-kormányt, a­mely alatt a mi kormá­nyunk nyög. Orbán Balázs kemény és erős érvekkel támadta meg a törvényjavaslatot és szedte szét úgy a miniszter mint a bi­zottságok indokolásának hamis tételeit. (Ha­tályos beszédét alább egész terjedelemben adjuk.)­ A kormánypárt részéről Lázár Lajos szólalt fel , de nem a törvényjavaslat mel­lett, hanem az ellen, azt ép oly keményen ostorozva, mint bár­melyik ellenzéki szónok. Szapáry semmit sem mondó rövid so­­phismái után Szalay Imre nyújtott be ha­tározati javaslatot, mely a fegyveradó egész­­beni eltörlését, a vadászati adó leszállítá­sát indítványozza. De azért általánosságban mégis megszavazta a többség, a senki ál­tal nem védett és támogatott törvényjavas­latot. Azonban mégis lehet némi reményünk, hogy holnap a 6-ik szakasznál sikerülene a vadászati adót 12 frtról­­­­srtra leszállítani, miután több kormánypárti leginkább erdély­­részi képviselő ígéretet tett, hogy ezen mó­dosításunkhoz hozzá fognak járulni, hacsak holnapig meg nem puhítja őket Tisza Kál­mán. Vederemo. J­áró Kel­y. V *) Zsidó gym­názium. (F.) Az újabb időben merülnek fel hangok a sajtóban, melyek azt az igényt támasztják, hogy a magyarországi zsidóság állíts­a gym­áziumot a felekezetéhez tart­ozó tanu­lók számára, és szemrehányással illetik, mert azt nem teszi. Ezen lap egyik utóbbi száma a „Zsidóság és az iskolák“ czmm­e alatti közleményében azon szemrehányásnak kifejezést adván, felemlíti, hogy a külön­böző keresztény felekezetek hány gyanní­­zium­ot tartanak fenn, míg a zsidóság egyet­len egyet sem, holott a zsidó tanulók­ba­rna 6727, vagyis 15-ször annyi, mint az unitáriusoké, a­kik számára 8 gymnázium áll fenn. Vizsgáljuk elfogulatlanul, vajon ezen panasz igazolt és alapos- e ? Úgy hisszük, hogy nem kell bővebben fejtegetnünk, hogy akkor, a­mikor a keresz­tény felekezetek gymnasiumaikat felállítot­ták, egy elodázhatatlan szükségnek tettek eleget. Mert az állam olynemű iskolákat nem tartván fenn, azért kellett nektek olya­nokat állítani,­­ hogy első­sorban taní­tóikat és papjaikat képezhessék azokban, továbbá, hogy felekezetebelieknek módot és alkalmat nyújtsanak olyan életpályákra lép­hetni, melyekre a gymnáziumok részben előkészítették, a­mihez még az is járult, hogy azon tanintézetek annak a czélnak is szolgáltak, hogy az illető tanulókban a val­lási érzést és szellemet fentartsák és meg­szilárdítsák, és azok hiánya miatt ne ide­genkedjenek el vallásuktól és ne lépjenek át azon felekezethez, melynek tanintézeteit látogatják. A felekezeti gymnáziumok és átalában tanintézeteik rendszerint nem keletkeztek a hívek adófilléreiből, hanem felállíttattak és fentartatnak azon adományokból, és alapít­ványokból, melyeket fejedelmek és gazdag nagy urak tettek. Az a szükség, mely a keresztény fe­lekezeteket régebben arra vitte, hogy gym­náziumokat állítsanak fel, a zsidókra nézve nem állott fenn. Hogy miért, azt bővebben indokolni nem kell igaz ugyan, hogy az utóbbi időben az izraelita fiatalság jelentékeny számban lá­togatja a gymnáziumokat, de ez sem annak szükségességét, sem azon követelés jogos voltát­ nem igazolja, hogy a magyarországi zsidóság gymnázium­ot vagy gymnáziumokat állítson fel és tartson fenn. A­mi a szükségességet illeti. Budapes­tet kivéve, az országban sehol sem merült fel panasz a­miatt, hogy a meglevő gyana­*) Adjuk a czikket, bárha nem értünk egyet min­denben czikkíróval. Szerk.

Next