Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-01-13 / 10. szám

Negyedik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: Főtér 7. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva .......................16 frt. Negyedévre ... 4 frt. .......................8 frt.­­ Egy hóra helyben . 1 frt 00 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az Ellenzék'* mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész évre Félévre 10. K­irkd­. Kolozsvár, szombat, január 13. 1883. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, főtér 7 szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után .10 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A vasutkirály. Báró Hirsch párisi bankár és osz­trák báró két dolgot művelt. Az ér­téktelen török vasúti sorsjegyeket, melyeknek a párizsi börzén nem volt keletük, nagy ügyességgel placierozta a bécsi börzén. Ez volt az egyik ténye. Hogy keresztül vihesse e ma­­neuvre-t, meg kellett nyernie igen-igen befolyásos körüket. Ha egy világfor­galmi jelentőségre fektetett papírnak nincsen értéke, akkor ezen nem vál­toztathatnak a börze közönséges spe­kulánsai, mert nekik nincsen befolyásuk a világeseményekre. De változtathat­nak a helyzeten a diplomaták s esze­rint emelhetik, vagy csökkenthetik a papírok értékét is. Hirsch báró fölvállalta Törökor­szág összes európai vasút­vonalainak a kiépítését. Miután Törökország nem tudta fizetni a vállalat költségeit, bele­egyezett egy kölcsönügyletbe, mely török vasúti sorsjegyek kibocsátása által volt effektuálandó. Ezen sorsjegyek­kel szerencsét próbált Hirsch báró Pa­risban, de kísérlete nem sikerült. Az üzlet nem biztatott kézzel fogható nye­reséggel. Ekkor Bécsbe ment és itt sikerült a próba. Néhány diplomatát megnyert, az ügynek s a többi aztán magától ment. A másik ténye báró Hirschnek még ügyesebb, mint az előbbi. Mint mondok, az európai törökvasutaknak ő vált az engedményesse. Mint ilyen, óriási kamatgarancziát élvez a török államtól. Mi tehát neki az érdeke ? Az, hogy kevés legyen az utas és csekély legyen a forgalom, mert így kevés lesz a vasút regie-je. Minél kisebb a regie, annál több marad a zsebben a biztosí­tott összegből. A régió pedig úgy ma­rad csekélynek, ha ezen vonalak a le­hetőségig ki vannak zárva a világfor­galomból, így például a szaloniki csatlako­zás kiszámíthatatlan haszonnal járna úgy ezen vasutakra, mint az osztrák­­magyar monarchia kereskedelmére néz­ve. De Hirsch bárónak ebben nagy kára volna, mert több lenne az üzlet­kiadás s igy kisebb összeg maradna kasszájában a garantirozott összegből. Hirsch báró tehát oda működött, hogy a török vasutak európai csatlakozása minél későbbre halasztassék. Ezen czél­­ra ismét diplomatákat kellett meg­nyerni. S a babiloni — akarjuk mon­dani a bécsi diplomaták erre is jók voltak. Ezen két tényből áll Hirsch báró neve, gazdagsága, ügyessége és sikere. E siker nélkül Hirsch báró sem bankár­­báró nem volna, a­mi még nem nagy dolog, sem híres ember nem volna, sem a nyilvánosság előtt nem szerepelne. Épen úgy nem ismerünk őt, mint ne­m szoktuk ismerni a börzék többi közön­séges termékét, kik ma még szenzálkod­­nak, s holnap már nemességet kérnek; ma még lakájok társaságában eszik a a frankfurtit a sorházak vörös abroszai­ról, s holnap fényes disztogattal állanak meg valamelyik államférfiú lakása előtt. De a felhozott két tény egyszerre nemcsak gazdaggá tette Hirsch bárót, hanem híressé is. Czimeres palotájában hemzsegett, a nagy úri vendég s szalon­jának fénye épen úgy vakított Parisban, mint Bécsben. Évek óta úgy ismerjük őt, mint keleti érdekeink legmegbízha­tóbb és legbefolyásosabb ügynökét. For­galmi politikánknak ő adja az irányt. A külügyminiszternél szívesen látott ven­dég, nagyköveteinknek bizalmas tanács­adója s diplomatáink azt cselekszik a zöld­ asztalnál, a­mit Hirsch báró aján­latba hozott a thea asztalnál. Egyszerre azonban egészen váratla­nul Paris nyílt utczáján eldördül egy fegy­ver s az ostoba golyó az osztrák-magyar nagy­követ koponyáját zúzza szét. Vá­ratlanul ? Öh­, nem! Csak olvasni kell a bulletin­neket. Wimpft­ennek ne­m voltak anyagi bajai, Wimpffen szép családot hagyott hátra, Wimpff­ennek rendben volt a szénája. Hanem­ azért még­sem volt váratlan az ő öngyilkossága. Hiszen őrült volt! Oh­n Hirsch báró úr rendkívül ügyes ember. Belát a jövőbe, mint egy csillagász és lát a sötétben is, mint a macska. Azonnal közhírré tette, hogy „drága barátjától“ levelet kapott az utolsó órákban. A levélnek bizonyára meghatónak és barátságosnak kellett lenni, mert különben nem sietett volna Hirsch báró a megszomorított család­hoz, s nem ajánlta volna föl azonnal az ő befolyásos és nagybecsű szolgálatait. És most előáll egy berlini lap s közli a Wimpfen gróf levelét. Súlyos vádak vannak ebben Hirsch báró ellen intézve. Még súlyosabbak az osztrák­­magyar diplomáczia ellen. Saját magát is bűnösnek nevezi Wimpffen, s bűnét vérével váltja meg. Megrendítő vezek­­lés — de hát ki hinne .... egy őrült beszédjének ! ? Minő képtelen dolog azt hinni, hogy ezen ügy iránt tisztába jön vala­ha a világ. Az Einatten-féle rablás is nem oda maradt. Wimpffen vallomást tett, de hiszen Wimpffen őrült volt! . . . Ennyi az egész. AZ „ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1883. január 11. Kedélyes utazás a szamosvölgyi vasúton. Teleki Sándortól. „A 11 e w­e­i­­­k­r­e­u­t­z­fidel — und gemütlich! — mondja a német — már az osztrák-német; magam sem szeretek vala­mit jobban a kedélyességnél, — pe­dig a rántott borjúlábat is imádom. A kedélyesség jó szívvel jár, s a jó szivet még jobban szeretem a rántott borjú­lábnál is. tapasztalásom szerint, a legjobb szivü emberek a törökök; nem bántanak ők szánt­szándékkal sem embert, sem állatot, s ha jót tehetnek, két kézre teszik. Ezer közül — mi engem ért — csak egyet hozok fel. Szambulból Londonba igen fontos magán­ügyben távsürgönyözni akartam. A vonal le volt foglalva a kormány részére, a tár­­siugöny-hivatalnál, mikor sürgönyeimet fel akarom adni, azt mondják: „jók“, a­mi annyit tesz, hogy nem; s mikor a fejével *8 igent int, hogy n­e­m, akkor aztán az határozottan nem. — Mit tévő legyek? lementem a t­e­l­e­g­r­á­f­ b­a­s­á­h­o­z, s mon­dáta : — Effendim! kegyeskedj a sü­rgönyt­továbbítani, mert ha nem megyen el Baa, igen nagy károm lesz. — Hát te ki vagy ? Megmondtam. Hova való ember vagy és mit ke­resel itt?­­ Magyarországi, és menekült. — Kiket ismersz a magyarok kö­zül? — — Mindeniket. Mindeniket ? Könnyű azt mon­dani. — Mindeniket? Majd meglátjuk! Ismered Klapkát? — Együtt lakunk. — Hol? — Ortakeöbé, Kálozdi Hekim basánál, Karacsay bey-jel együtt. — Azt mondod, ezredes voltál a ma­gyaroknál. Kik alatt szolgáltál ? — Muráth hasa alatt (B­e­m). — Hogy hivak ? —• Telekinek. — T­ö­k­l­l­y, nagy família. — Nem Tököly, hanem Teleki. — Ne okoskodjál, jobban tudom én azt, mint te, nagyapád nagyapjának a nagy­apja.Nikodémiába van eltemetve Imreh bej. Az más család volt, és már ki­halt. — Te akarsz engem tanítani, hány esztendős vagy ? — Harm­inczn­égy. •— Én meg hatvannégy; ülj le — a­mit kérdek arra felelj, az ember hallgatva tanul ; sok szó : kevés tudomány; sok szó :­­ sok hazugság; sok szó: kevés figyelem. — Mit akarsz távsürgönyözni ? Azt, hogy ne küldjék ide pénze­met, mert én megyek Londonba. — Van pénzed az útra? — Van. — Miből élsz ? — Ins a 11 aht Jól mondod. Hol a sürgöny ? — Még nem irtam­ meg. —­ Tudsz írni ? — Igen. — De csak magyarul. — Magyarul, németül, deákul, előszám­­láltam neki még egy nehány nyelvet. S ez tetszett a jó öreg basának. — Hogy kinak ? kérdő. Telekinek. Teleki, Teleki de miféle Teleki, all ach med? — Szkender. Kiféle Szkender? mert van hazug Szkender, bolond Szkender, cserkesz Szken­der. Magarli Szkender bey. Már most jól van , derék jó asz­­szony lehetet az anyád, hogy annyi sok nyelv­re megtanított, tapsolt s a csibukcsi be­jött. Hála istennek édes anyám még jó egészségben él. Hasszán ! — Effendim. Küld be a titkárt. A titkár bejött. Ez a szegény magyar sürgönyözni akar, vegyétek fel a sürgönyét s küldjétek rögtön tovább; eredj ird meg s aztán jöjj vissza. Vissza jöttem. Elment-e ? kérdé egész jósággal. El. Azt mondtad, hogy az anyád él. — Igen. — Nem akarsz neki sürgönyözni. — Nincsen jelenleg semmi mondani valóm.­­ A jó fiúnak mindig van valami mondani valója az anyjának; eredj írd meg az anyádnak, hogy jól vagy, hogy szereted, és hogy megismerkedtél velem. Megtörtént. — Köszönöm kegyességedet, mivel tartozom ? Te szegény, szerencsétlen boldog­talan menekült, te akarod a szultánt gaz­dagítani ? Ha vissza jösz s valami bajod van, jöjj hozzám s ha lehet szívesen teszek érted, a mennyit csak tehetek. Ezt nevezem én aztán jó szivűi kedé­lyességnek. * * * Török vasúton utaztam. Egy torko­mon kinéz a kupé ablakán, a szél lekapja fejéről turbánját s messze viszi; a müzlim elorditja magát, a konduktor oda siet, látja a nagy bajt, megállítja a vonatot, a tur­bán után szalad, felveszi az árokból, vis­­szahozza s az öreg effendi neheztelve mondja: — Ejnye de későre hozod, még meg­hal a fejem. Ezt nevezem én aztán jószivű­ kedé­lyességnek. * n: *1" Bérezés kis hazámba, szép táju Dec­sen vannak a Nagy- és kis Szamos vizei­nek egybe folyásánál. Kimenének a vasút­hoz, megveszik a jegyet s beülnek a ku­péba, várnak, várnak, várnak. Senne Anne que voi t­u v­o­n­i­­r­e ? ! ( Anna húgom mit látsz te jönni ?) Várnak, várnak, várnak ! Konduktor! mikor indul a vonat ? — Kérem fél kettőkor. Hiszen már kettő elmúlt. Még várunk egy negyed órát. Hát miért? — Csak azért kérem a lásson, hogy hát most rosszak az utak, a göröngyök meg vannak fagyva s a kocsi nagyon dö­­czög, csak lépésben lehet hajtani, várunk egy keveset, hogy ha valaki elkésik is egy kicsit, h­át ne maradjon le a vonatról. Elandriának , a gözbivaly nehezen szu­szogott s mint a rosz muzsikus ütem nél­kül prüszkölt, haladtak, dekrescsendo mind p­i­á­n­o­b­b-p­i­á­n­o­b­b­a­n, végre egy nagy pauza s álltak, árván, elhagyattot­­tan, magányosan, künn a néma puszta­ságban.­­ Az ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását tegnapelőtt kez­dette meg a képviselőh­áz. Az átalakulások, melyeken a hadsereg a legújabb időben átment, mindenütt és mindenben csak a katonai szempontokat juttaták érvényre, a polgári érdekeknek teljes mellőzésével.­­ A mellett a katonai szervezetben végbe­menő revolucziók úgy hajtatnak végre, hogy a valódi czélok felöl a parlamentek­nek kellő képük sohasem lehet addig, a­míg a helyzet a maga megmásíthatatlan kényszerűségével nem jelentkezik,­­ a­m­i­­d­őn már nem létezik más ú­t, m­i­n­t az melyet a katonai hatóság hoz j­a­v­a­s­l­a­t­b­a. Lépésről-lépésre, feltartóz­­tathatlanul szélesbedik a katonaság által igénybe vett katonai erő, de mindez jó­formán alattomban történik, s két egymásra következő állapot között lényeges különb­séget kimutatni alig lehet. Ide annál na­gyobb a különbség a végső állapotok közt, s míg a hadügyi budget rendes rovatainak végösszege 1868-ban nem ment többre 69 milliónál, most már meghaladja a 100 milliót. Az országgyűlési szabadelvű párt tegnap előtti értekezletén Vizsolyi el­nök kijelente hogy­ a párt kijelölő bizottsá­ga a pénzügyi és közgazdasági bizottságok­ba Láng Lajost jelölte ki. Tudomássul vé­tetett. A könyvtári bizottságba, az eddigi szokás szerint, miután onnan a mérsékelt ellenzék által választott tag Lánczy Gyula ki­lépett, ugyan a párt a zárszámadási bizott­ságba pedig Sembery István helyébe a füg­getlenségi párt fog tagot jelölni. Ezután a képviselőház napirendjére kitűzött tárgyak, úgymint a könyvtári bi­zottság jelentése, a hárszámadás vizsgáló bizottságának jelentései, továbbá a mentel­mi bizottságnak Várady Gábornak és K­o­­honczy Gedeonnak párbaj vétsége miatt történt elítéltetéséről, és a közgazdasági bi­zottságnak az olasz határozat Tirolba bevi­­endő gabona és hüvelyesek után járó vá­moknak hatályon kívül helyezéséről szóló jelentései vita nélkül elfogadtattak. Az értekezlet felfüggesztetvén, idő­közben megérkezett a mérsékelt ellenzék ré­széről a válasz, mely szerint a pártaköyv­­tári bizottságba Grecsák Károlyt jelölte ki. A függetlenségi párt Semberi helyébe Hamn­­tallér Lajost jelöltetik ki. — Vilmos császár és a pápa. Egy angol lap híre szerint a Vatikánba egy levél ér­kezett, melyet Vilmos császár saját­­kezűleg irt a pápának. E hír való. Mint hírlik, a kérdéses levélben Vilmos csá­szár válaszolt azon levélre, melyet január hóban a pápától kapott. Bukarestből Sturdza külügyminisz­ter útrakelését jelzik. A hírt megerősíti a román hivatalos lap közleménye, mely sze­rint Sturdzát az igazságü­gyiniszter fogja he­lyettesíteni. Nem nehéz kitalálni,hogy Sturdza útja a dunai konferencziával függ össze. A bolgár miniszterváltságot a ben­­szü­lött és orosz kabinettagok közti antago­­nismus okozta. Egyidejűleg tudvalevőleg Kelet-Ruméliában is konfliktus áll fenn Krebel orosz konzul és Aleko pasa közt, ami arra enged következtetni, hogy e tar­tományok kezdenek betelni a „szabadítók“ gazdálkodásával s most már szeretnének tőlük is szabadulni. Vízvezeték és csatornázás. A vízvezetési és csatornázási mun­kálatok program­jának megkészítésére ki­küldött — szakértőkből —álló ötös bizott­ság tegnap délután tartotta második ülését gr. Esterházy Kálmán főispán úr elnöklete k­iáll a városház polgármesteri termében. Elnök bemutatja az Union-bank levelét, melyből kitűnik, hogy a nevezett bank hajlandó törlesztés útján fizetendő tőkével kiépítni a vízvezetéket, valamint a csatorna­hálózatot is, és pedig a vízvezetékért 27,­MM­V frtot, a csatornázásért pedig 40,00­1 frtot fizetne a város 50 esztendeig évenként e banknak, együtt a kettőért tehát 67 ezer frtot. Ez akkora összeg, melyet a város 60 ezer­nyi lakossága megerőltetéssel is alig lenne ké­pes fedezni. Ugyanazért elnöklő főispán ezt a kérdést tűzi a bizottság elébe : a víz­­vezetést együtt akarja-e tárgyalni a csator­názással, vagy a kettőt külön egymástól elválasztva ? Érdekes eszmecsere fejlődött erre ki, melyben mind szakszerű vélemé­nyek nyilvánultak. A város főmérnöke Pákey Lajos ajánlja az Union-bank tervét kivitel­re, a­melyet ez a múlt évben készítte­tett szakközegei által és sa­ját költségén tett helyszíni felvételek alapján és csinos kidol­gozásban megküldött a képviselő bizottság­nak és a­melynek teljes kiépítéséért kéri a fent említett törlesztési összegeket. Gamauf Vilmos utalva arra, miszerint a szóbanfor­­gó tárgyra nézve a közegészségi tekintetek első helyen az irányadók, óhajtaná az or­vosok nyillatkozatát hallani. Mire dr. Fa­­bini R. egyetemi tanár részéről azon véle­ményének ad kifejezést, mely szerint a csa­tornázást még fontosabbnak tartja a vízve­­zetésnél, ennélfogva a kettőnek egy­idejű megépítését ajánlja. Szerinte azonban — tekinttel a kevesebb költségre — csak fe­lületes, nyílt vagy fedett csatornákat kelle­ne egyelőre építeni, a bevezetett víz leve­zetésére, melyek az ürülékeket azonban nem fogadnák magukba. Dr. Jenei Viktor rész­letes kiépítést látna talán jónak. Dr. Finály Henrik az ismert rendsze­rek közül a legjobbról kiván egy teljes ter­vet készíttetni mély csatornákkal s ezen tervet például négy részletben koronként kivitelre juttatni aszerint, a mint a város anyagi körülményei meg fogják engedni. Többek fölszólalása után, dr. Salamon Jó­zsef, ámbár az a meggyőződése, hogy csak az olyan csatornázás, mely a bevezetett víz elvezetésén kívül egyszersmind a talaj szá­rításra is alkalmas közegészségi szempont­ból, kivált Kolozsvárt, a hat ezerből 50 hal el évenként, egyedül helyes és elfogadható, mégis, mivel ez a városnak el nem visel­hető költségébe kerülne, hajlandó erről ez­­úttal lemondani s csak a vízvezeték meg­­készitésébe kíván beleereszkedni; ettől is jelentékeny javulását remélvén a város szo­morú egészségügyi viszonyainak. Az elnök ezután a bizottságnak abbeli előleges megállapodását jelente ki, hogy: a vízvezetést csatornázás nélkül is hajlan­dó létesítni, a lefolyó vizeket földszinti csa­tornákon vezetvén el, az ürülékek eltávolítá­sára pedig valamely más módot fog ajánlatba hozni. Ezzel az ülés 6 óra után eloszlott. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselői ülés ülése jan­. 12. Az új pénzjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat képezte a képviselő­ház tegnapi ülésében a napirend első pont­jait. A függetlenségi párt részéről Hoitsy és Csanády szólottak a javaslat ellen. H­o­­­­­s­y Tál. T. ház ! A hadügyi kormány néhány esztendő óta úgy bánik a parlamenttel, hogy egyik kényszerhelyze­t után a másik kényszerhelyzet elé visz ben­nünket és az állapotokat csak akkor tárja fel előttünk a maguk valódi világosságában, a­mikor a hátralépés már igen nehéz, h­­­épen nem lehetetlen. ( Úgy van­­ a szélső balon.) A czélokat, a melyekre tör akkor, a mikor az első lépést megteszi, eltitkolja előttünk és csak akkor, a midőn két­­három lépés már meg van téve, lesznek a czélok előttünk világosakká, a midőn már nekünk visszalépni jóformán alig lehet. Nem említek többet, csak azt említem fel, a­mi e tekintetben a hadseregnek új reorganizá­­cziója alkalmával történt, és a­mi e tekin­tetben igen jellemző. Az a törvény, a­mely­re a t. honvédelmi miniszter úr és a t. elő­adó úr is hivatkozik, és a­mely 800 ezer főben állapítja meg a hadsereg létszámát, ezen eljárás következtében már lényegesen ki van forgatva. Tudjuk ugyanis, hogy azon 800,000 főnyi létszám fenntartására — beleértve a természetes okok, mint pl. halálozás folytán beálló fogyatkozást elegendő azon 313,414 njonez, mely Ma­gyarországból kerül ki, — szóval, elég az, a mit rendes njonez alakjában az or­szág megajánl. — Ámde ezen kívül még az egész összegnek megfelelő 10 százalék­nyi póttartaalék ajánltatik meg 3955 főben, a mi a létszámon felül esik. Ez a létszám, te hát, eddig nem volt beszámítva a hadseregbe; — azok, a­kik mint póttartalékosok be voltak sorozva, nem képezték integráns részét a hadsereg­nek, nem voltak katonák, nem voltak fel­esketve, csak papíron voltak és szolgál­­tt,­ be nem hivattak. Ez oly kontingens volt, melyre a hadsereg számíthatott, akkor, midőn az ellenség előtt sorai meggyérültek, hogy a 800,000 főnyi létszám azokból com­pletiroztassék. — Most, t. ház, a nél­kül, hogy magát a czélt a háznak bejelen­­tett­ék volna, a létszám nagyobbá tétetett és pedig a nélkül, hogy a háznak valaha tetszett volna arról tudomást venni. Ezek a póttartalékosok most föleskettetnek a beso­­rozás alkalmával, s nemcsak föleskett­enek, sőt be is vonatnak 8 heti szolgálattételre, azért, hogy kiképeztessenek; — ezek tehát most rendes integráns részét képezik a hadseregnek. Azon eljárást, melyet ily módon követtek, akarják követni tovább is. — Már a delegáczió alkalmával kijelen­tette a közös hadügyminiszer, hogy a pót­­tartalékosok ideiglenes behívását el fogja esetleg rendelni, — természetesen megvál­toztatván az erre fennálló törvényt.. Most már csak egy lépés van odáig, mert ezek rendes katonák lettek, — most már csak az van hátra, hogy ezek kiképezve lévén — ha a szükség kívánja — be is hivassanak és a hadügyminiszter már is hirdeti, hogy a szükség beállott, —■ mert azt mondja, hogy a­ leszállított létszámban lévő századok már is oly kicsinyek — 50

Next