Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)
1883-05-05 / 102. szám
negyedik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: n#hií*l.v-nto*a 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények ' r czimzendők. az „ellenzék^Előfizetési dija: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva évre......................16 flt- l| Negyedévié ... 4 fit. . .... 8 frt.] Egy hóra helyben . 1 ft-t 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Ülenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. félévre 1l'SI' 102. Huni POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szombat, május 5. 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Pénzügyi bíráskodás. Meg kell adni, a miniszterelnök úr nagy factivus. Mindig ki tud térni a veszedelem elöl, bármennyire sarokba szorították is. A porhintés mesterségét Tisza Kálmán művészetté fejlesztette. Reformot kérnek tőle? Hát törvényeket toldoz-foldoz. Az állami pénzügyek rendezését és az egyensúly helyreállíthat sürgeti a közvélemény ? Csinál új adókat és új adósságokat s rámutat az eredményre : íme javulás útjára tereltem a magyar pénzügyeket! A nemzeti önállóság eljátszását vetik a szemére, mikor a hadsereggel szemben annyit nem tud kivivni 8 esztendő alatt, hogy Magyarországon is állítson fel bár német nyelvvel egy magasabb tisztiiskolát? Hát Tisza Kálmán megszavaztat stipendiumokat egyedül Magyarország terhére, hogy azokkal magyaraink Ausztriában osztrák tisztekké neveltessenek és átvesz a közös hadsereg fölösleges kontingenséből egy csomó tartalékos katonakötelezettet, hogy azokból ismét csak a mi költségünkön a honvédség számára tiszteket neveltessen és ezt a kétszeres terhet elkereszteli „vívmánynak. “ Hát ez a Tisza Kálmán törvényhozása, politikája és kormányzata. A hátrálást nevezi ő haladásnak, az elviselhetetlen áldozatok árán kikoldult kegyelemmorzsákat vívmányoknak, a toldozás-fokozási reformnak. Ez a taktika. A mindennapi életben úgy nevezik az ilyesmit, hogy szemfényvesztés, a circusokban, hogy csepűrágás. Ilyen csepürágó szemfényvesztés Tisza Kálmán legújabb financziális reformja is, melyet pénzügyminiszteri kollegájával kalkulált ki: az adókezelésről és pénzügyi bíráskodásról szóló törvényjavaslatok. Azt már leőrölte az engedelmes többség, ezzel most vajúdik. Hát vegye bírálat alá bárki ezeket a „reform törvényeket, párt elfogultság nélkül, tisztán a szaktudomány tárgyilagos álláspontjából s minek nevezheti nyugodt lelkiismerettel azokat? Nem lérezmunkák-e azok? Mert miről volt szó ? — mit sürget az ellenzék évek óta? — mit követelt az egyhangú közvélemény ? Az adórendszer gyökeres reformálását. S miként lehetne e reformot és miként kellene létesítni ? Egyszerűen úgy, hogy a közterhek igazságosan és arányosan osztassanak fel és kíméletesen hajtassanak be, hogy elviselhetők legyenek. S mit csinál a kormány ? Előáll az új adókezelési törvényjavaslattal, mely a régi rendszert alapjaiban érintetlenül hagyja s apró-cseprő módosításokkal az adóügyi miseriákat nem csökkenti, nem orvosolja, hanem más alakban, uj kiadásban rendszeresíti. És a pénzügyi bíráskodás! Eddigi adózási rendszerünknek egyik legnagyobb hiánya, legnagyobb nyomorúsága, legnagyobb anomáliája az volt, hogy a közterheket hordozó polgárságot védtelenül hagyta az állam fiskális érdekeivel szemben. Az állam kirótta, követelte és fel is hajtotta az adó- és más kincstári követeléseket úgy és akkora összegben, ahogy és amekkorában a fiskális érdek követelte, az adófizető pedig le kellett hogy rajjatartozását, bármenynyire terhelő és igazságtalan volt az reá nézve, semmi vagy legalább is a semmivel egyenértékű jogorvoslata volt az állam követelésével szemben, mert a követelő fél, a bíró és a végrehajtó ugyanazon egy személy: a mindenható állam. Ki tudna vele szembeszállani, ki képes neki ellenállani. Más boldogabb országokban, hol az állampolgárt nem csak adóobjektumnak tekintik, már rég az az elv dominálja az adórendszert, hogy az állam épen olyan követelő fél gyanánt áll szemben az adófizetővel, mint magánjogilag a hitelező adósával. Az állam minden esetben épen úgy tartozik követelését bizonyítni a polgárral szemben, mint magánkövetelő a magánadóssal szemben, és a követelés igazságát rendes bíróság likuidálja. Erre van a pénzügyi justitia. Nálunk is évek óta sürgette ellenzék, sajtó és közvélemény e reformot. Na hát Tisza Kálmán meg is csináltatta azt. Épen kapóra jön ez alkalom. Közelednek a választások. Milyen pompásan elő lehet majd állani vele a választók előtt, íme, reformáltam az adókezelést , ime megteremtettem a pénzügyi igazságszolgáltatást! Látod nemzetem, hogy én a reformok embere vagyok ; én cselekszem, teszek, dolgozom a te érdekedben, míg az ellenzék csak akadékoskodik, így fog szólani majd a taktika nagymestere. Bizonyára így. És saját szempontjából igaza lesz. A nemzet elébe a választási urnákhoz egy csomó „reformot“ fog vinni a kormánypárt. Már hogy aztán a „vívmányokban“ és „reformokban“ lesz-e haszna a nemzetnek is, az majd kisül a vallatáskor. Majd évek múltán, mikor az ország azon fogja magát észrevenni, hogy a fináncz épen úgy önkényeskedik, épen úgy kíméletlenkedik, a közterhekkel szemben az adózó épen oly védtelen állapotban van, mint azelőtt, az adókirovással és felhajtással szemben épen úgy nem lesz jogorvoslat, mint eddig elő nem volt. Hanem azért lesz cserébe egy „vívmánya“ a magyarnak, mégpedig teljesen modern kultur intézménye: a finánczbiróság. És kell-e ennél több neked, édes elégedetlenkedő magyarom?! — A népiskolai országos törzskönyvek küszöbön álló berendezése tlkalmából a belügyminiszter is intézett be rendeletet a közigazgatási bizottságokhoz. ..mely a következőleg hangzik : A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr részéről, a közoktatási nyilvántartás országos szervezése, illetőleg a népiskolai országos törzskönyvek czélba vett berendezése tárgyában ezen közigazgatási bizottsághoz folyó évi ápril 11 és 11875. sz. alatt intézett s a nevezett miniszter úr által velem is közlött rendelet kapcsán, minthogy a közoktatás oly nagy fontosságú terén a népiskolai országos törzskönyvek létesítése által elérni kívánt czél csak úgy lesz megvalósítható, ha a törvény által arra kötelezett közegek, a reájuk rótt a részbeni feladatot teljes buzgósággal és odaadással teljesítik. A részemről is felhívni kívántam a közig. bizottságot, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter mr fenti rendeletében a törzskönyvek létesítése tekintetében foglalt meghagyásoknak a legpontosabban megfelelvén, kiváló gondjai közzé sorozza azt, hogy a a nevezett miniszter úr által a végrehajtás gyakorlati bevezetésével megbízott kir. tanfelügyelővel egyetértőleg megállapítandó eljárási módozat szerint létesített törzskönyvek vezetése körül az arra kötelezett közegek e részbeni feladatukat lelkiismeretes pontossággal teljesítsék. AZ „ELLENZÉK“TÁRCZÁJA. 1883. május 5. Színművészeti levelek. (Ö1 van székfoglaló-féle.) Kolozsvárt, 1883. május 4. I. ,Ki szeretnél inkább lenni ? Vörösmarty Mihály, vagy Egressi Gábor? Ezt kérdezte tőlem egyszer, a nyirbáthori kerület mostani képviselője, régi, knives tanulótársam, földim, barátom, Manjó Pál, mikor Egressi Debreczenben nagy diadallal vendégszerepelt s mikor mi a debreczeni nagyhirü collégiumban ugyne- Ve?-Itt poéták voltunk. S én aki Vörös- ITlai’ty imádásában el voltam merülve, minkeit habozás nélkül rajongva feleltem: Eg- 1'tS8i (Tábor, Egressitábor mindenek felett! «Öcsém! Két urat egyszerre szolgálni Ehetetlen! A színmű végzetre magára kevés f élet. Ha tanulsz, ha czélod eléréséhez szeledel, érezni fogod szavaim igazságát. Határoznod, választanod kell korán! Mi akarsz inkább lenni? író? Költő? vagy színész ?“ E kérdést, néhány év múlva, már Egressi Gábor intézte hozzám a pesti nemzeti színház udvarán, midőn egy nap véretlenül három lap hozott tőlem verset s " azokat olvasta. S én, ki nyomtatásban megjelent költeményeimre s alattok diszlő nevem betűire soha nem bírtam szívdobogás s valami kimondhatlan édes gyönyörérzet nélkül tekinteni; ismét gagyogva, sebten, repeső tekintettel felelek: színész, kedves bátyám! színész, mindenek felett! E két szívből fakadt nyilatkozat egy értelmében fekszik egész életem öntudatos, sőt öntudatlan, benső, titkos törekvése is. Én a magyar drámai színművész koszorújáért esengtem, tizenhárom éves korom óta szüntelen, ámbár csak tizenkét éves koromban jöttem tudomására annak, hogy van a világon egy pálya, melyet színészetnek neveznek. Mi természetesebb tehát, hogy kora ifjúságom óta a magyar drámairodalom gyakorlati művelésén a magyar drámai színművészet előadásainak lehető tökélyessé tételén — saját gyarló tehetségem, színészi erőm kiképezésén kívül — alig bírtam gondolni is. De, ha lassan-lassan épülve, gyarapodva, vergődve, magyar színházainknál, minden divatos vűságak között örökké az eredeti drámák fölénye és diadaláért csengtem, küzdöttem is, e küzdelmeimben kicsinyes, irigy, nyomor szempontok nem vezettek soha. Követeltem a dráma trónjogát, de nem alattvaló, kenyerestársai kiölése árán, nem a testvérfajok önző feláldozásával. Szerettem és szeretem a napot a nélkül, hogy leakarnám űzni a holdat a csillagokat ,a felettünk függő kiterjesztett erősségről“, a mennynek toltjáról. S ha ma is még opera, vagy Operette, vagy pláne zenegyűlölesek tartanak, ez állítás nem annyira vad, mint vad ; s valójában nem jelent többet, mint hogy lelkesedésemet, szeretetem húgját több irányra fordítani, megosztani nem bírom. Tehetségem egyoldalú, szükköm, műérzékem korlátolt ; természetem nem igennek mindenható, mindent magába ölelő iteni természete. Jelenti továbbá az is, hogy én a magyar drámai színművéset fontosságát mindig mindenek fölé hevezendőnek véltem. Azt a pályát, melyre én minden édes kötelékeket összeszaggaszó erőszakossággal léptem , örökké a legmagasabb szempontból szerettem felfogni. Hogy fejemet, orrmba, vagy akár finom tréfák kitalálásán és representálásán törjem, szivemet erkölcsien léhaságok iszapos áljában fürüszszem, hgy az legyen emberi lényem legnemesebb eszének, szivemnek éltető, dobogtató elem; hogy hangszalagaimat gyönyörűen rigó, gyönyörűen jövedelmező hurokká,toromat csiklandós dallamok bűvös hangszerévé domizsam , azért megvallom, elég puritán letem volna, soha föl nem áldozni egy életetmelynek tán egy általánosan komolyabbnál tartott közpályán is lehetett volna némi komoly hasznát venni. Én már eleve éreztem abból valamit — Habár homályos sejtés, jótudatlan ösztönképen is — amit ma nyílt meggyőződésem gyanánt hangoztatok. Hogy tudniillik : csak úgy és csupán csak addig kivánok mulattatni a meddig e mulattatással nemzeti legdrágább legféltettebb érdekeinknek is szolgálhatok. Imádott pályámnak értéket, életem feláldozására méltó nagy fontosságot, szememben örökké az a fölemelő tudat kölcsönöz , hogy én a színész, az iskolákkal, a templomokkal dolgozhatom egykézre. E. Kovács Gyula: Tordai ügyek. Az, amit torda aranyosi levelezőnk közöl, érdemes a megfigyelésre minden oldalról. A közönség figyelje meg, hogy résen lehessen ezután, s a kormány figyelje meg, hogy tanúságokat vonjon le belőlük. Ezen ügyek annyit kirívók, Ahogy hrteltem adnánk azoknak, ha nem teljesen megbízható kéz juttatta volna e levelet hozzánk. Elmondjuk mi történt, mert a kérdés eléggé fontos, hogy az ismétlésektől se riadjunk vissza. Joannette Péter topánfalvi szolgabiró, útjában van valakinek vagy valaminek. Némelyek szerint nem volt jó kortes, mások szerint protegált ember van amaz állásra kiszemelve, ismét mások szerint, dakóromán érzelmű egyén s mint ilyen nem tűrhető meg a rosszul ellenőrizhető havasi poste-on. Végre is munkaképtelen egyén volt — mondják sokan — s az ilyen ember nem való hivatalba. No, ha dákoromán érzelmű, akkor csakugyan nem tűrhető meg, mert a politikai életnek ama hóbortosai, kik Dakoromániára törekednek, Szent-litván koronájának területi épségét támadják meg, s mint ilyenek felségsértési bűnt követnek el. Ha tehát valakire, legyen az tisztviselő vagy magánember, dákoromán tendencziákat lehet bizonyítani, annak helye a vádlottak padján van. 1 ha pedig munkaképtelen volt az illető, akkor sem volt megtűrhető hivatalában. Fegyelmi eljárás indítandó ellene, s rendes ítéletet kell feje fölött kimondani. Szóval a hivataltól való elmozdítást vagy bűnvizsgálatnak vagy fegyelmi eljárásnak kell megelőzni. Jeanette Pétert nem sokat vizsgálhatták. Az az, hogy egyáltalában nem vizsgálták. Az alispáni hivatal felszólította, hogy mondjon le állásáról. 0 nem mondott le. Másodszor is felszólította. 0 másodszor sem mondott le. Így került ügye a közgyűlés elé, ahol is azt határozták, hogy miután Jeanette nem alkalmas egyén a hivatalos teendők végzésére, mentessék fel hivatalától. Majdnem hihetetlen. Ha a vármegyének nem egyik tekintélyes birtokosa irja meg nekünk, nem is hinnék el. Még így is azt hisszük, hogy tévedés forog fenn. A breviter et confuse kimondott consilium abeundi több helyen visszatetszést szült. Egyik bizottsági tag fel is szólalt ellene. Erre az elnöki székből az a megnyugtató válasz adatott, hogy Joanette föl fog terjesztetni a legfelsőbb helyre megérdemjeleztetés végett. Amint látható, Torda megyében egymást érik a hihetetlen dolgok. Joanette Péter megkapta az aranyérdemkeresztet , jó és fut szolgálataiért.“ Már most értse meg ezt az, aki megtudja az ilyesmit érteni. Mi a magunk részéről nem értjük. Mert ha jó és hű volt, akkor nem lehetett sem munkaképtelen sem dákoromán, s így nem volt ok a fölmentésre. Ha pedig munkaképtelen és dákoromán volt, akkor nem lehetett jó és hű, s így nem volt ok a dekoráltatásra. Azt értjük, ha valakit fölmentenek állásától, mert nem alkalmas arra, azt is értjük, ha valaki mint kitűnő tisztviselő érdemkeresztet kap. De hogy valakit képtelennek deklaráljanak, elmozdítsanak állásától s akkor érdemkeresztet adassanak neki, ezt már nem értjük, és durva visszaélésnek tartjuk. úgy látszik, hogy Philipescu m. kir. adópénztárnok is ilyenformán gondolkozott ezen ügyről. Ezt bizonyítja azon tény, hogy midőn vacsora közben, a megye egyik kardinális tisztviselője, talán épen az alispán azzal mentette az eljárást, hogy Joanette kárpótlás fejében megkapta az érdemkeresztet, a pénztárnok úr nem a legilledelmesebben nyilatkozott a feldekoráltatásról. Magán körben történt, jó pajtások között, poharazás közben. Ki venné ezt jegyzékbe? Valaki mégis jegyzékbe vette. Ki tudja, hogy kicsoda. Az alispán bizonyára nem. Az ostromállapot idejében megtettek ilyesmit a cseh zsandárok s a morva fínánczok. De az alkotmányos Magyarország egyik vármegyéjének megválasztott alispánja .... még gondolatnak is sértés ! Bizonyára más valaki tette. De megtette. A jelentés egyenesen a főügyészhez ment. Maros-Vásárhelyről Antal János kiküldetett vizsgálóbírónak. A vizsgálat eredményét nem tudjuk. Azt beszélik, hogy nem is volt eredménye. Azt is beszélik, hogy Philipescu lesz év óta pontosan, buzgósággal szolgál, mindig tiszteletben tartva az adófizetők érdekeit. Valóban furcsa dolgok. Az oláhok azt állítják, hogy mindez nemzetiségi szempontból van folyamatba indítva. De ha mindez így van és nem másként, legyenek meggyőződve az oláhok, hogy a magyar nemzet nem vállal szolidaritást ezen eljárással. A magyar ügynek, a magyar nemzetnek, a magyar államnak nincsen arra szüksége, hogy akár egy nemzetiséggel akár egy emberrel szemben igazságtalan legyen. Kincsen szükségünk arra, hogy egyes embereket ártatlanul üldözőbe vegyünk. Kincsen szükségünk, hogy hivatalos visszaéléseket kövessünk el. Kincsen szükségünk, hogy spitzlirendszert honosítsunk meg. Ha hibáznak az oláhok hazánk ellen, mely az övék is, meg kell őket fenyíteni; nem azért mivel oláhok, hanem azért, mivel bűnösök. De aki nem hibás, annak, legyen az oláh vagy szász vagy tót, ne görbüljön meg egy hajaszála sem a magyar imperiumban. Ez a mi álláspontunk. Ez volt kezdettől óta s ez lesz ezután is. Mert csak ezt tartjuk igazságosnak, őszintének és helyesnek. Arányos terhek és egyenlő jogok minden emberre nézve a magyar államban. Ez a mi krédónk. S épen ezért oláh polgártársaink midőn igazságuk van — épen úgy számíthatnak támogatásunkra, mint a magyarok. Gondolatok. Mivel a „verselés“ nem igen akar menni, a „gondolkodásra“ adom magamat. * »Sok ember tönkre megy, mert hiányzik nála a „magát adni“ tudás művészete, a világ pedig senkit sem keres. * A türelem kedves gyermeke a restségnek.* Az örökké nevelt gyermek ép oly kevéssé fejlődhetik, mint a mindig öntözött növény.* X. barátom erényes ember. Ha egy bűnüs nővel találkozik, mélyen felsóhajt. Ennek értelme, ha a nő csúnya, uram irgalmazz neki, s ha szép, uram irgalmazz — nekem!* Mi a hit a legtöbb emberre nézve? Az isten örökké tartó — tudata.* Zenét csinálni, azt’a mai világban minden második ember tud, de igazán — hallani ezrek közt talán egy. * Divattá vált az állandó színházak építése. Kár hogy nem nagyítják meg a temetőket is, az azokban éhen halt színészek számára.* Korán tanítnak a hatalmat imádni. Miért titkolják el igazi nevét. Szent, mindenek felett uralkodó — ostobaság, meghajlok előtted, imádlak — —* Az Istent kimagyarázhatjátok, de nem menthetitek ki.* Valakiért halni nem oly nagy dolog mint valakiért élni.* »Semmi se olyan nehéz a nőnek, mint — öregedni. Ha negyven éves korában nem bolondul meg, akkor már nincs mit félni. * Szegény zsidó! Ha rósz, akkor azt mondják: „Rósz mert zsidó“.Ha jó — „igaz jó — de mégis csak zsidó. ♦ Jó lenni, az néha-néha még a mindennapi embernek is sikerül, de igazságos lenni, csak egy nagy lélek tud. ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése 1881. május 4-én. A főrendiház mai ülésén folytatta és befejezte a középiskolai törvényjavaslat részletes tárgyalását. Az ülés ma már nem volt oly érdekes, mint a múlt napokban. Vita nem is volt, a tárgyalás gyorsan haladt. Számbavehető módosításokat csak Samassa József és Ipolyi Arnold nyújtottak be. Amaz azt akarta kimondani, hogy középiskolai rendes tanárnak csak az oly helyettes tanárokat lehesssen kinevezni, akik három évig már gyakorlatilag foglalkoztak a tanítással, Ipolyi Arnold pedig azt indítványozta, hogy tanárok akkor is vonassanak fegyelmi eljárás alá, ha az iskolában vallásellenes tanokat hirdetnek. Midkét felszólalásra a miniszter megnyugtatólag és röviden válaszolt, mire a ház az eredeti szöveget fogadta el. A hármas bizottság jelentéktelen stiláris módosításait a ház elfogadta, ellenben Román Miron érsek metropolitának módosításait a ház következetesen elnézésének