Ellenzék, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-148. szám)

1883-05-05 / 102. szám

negyedik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA: n#h­ií*l.v-nto*a 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények ' r czimzendők. az „ellenzék^Előfizetési dija: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva évre......................16 flt- l| Negyedévié ... 4 fit. . .... 8 frt.­­] Egy hóra helyben . 1 ft-t 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Ülenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. félévre 1l'SI' 102. Huni POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szombat, május 5. 1883. K­I­ADÓ-HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belkirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Pénzügyi bíráskodás. Meg kell adni, a miniszterelnök úr nagy factivus. Mindig ki tud térni a veszedelem elöl, bármennyire sarokba szorították is. A porhintés mesterségét Tisza Kálmán művészetté fejlesztette. Reformot kérnek tőle? Hát törvénye­ket toldoz-foldoz. Az állami pénzügyek rendezését és az egyensúly helyreállí­that sürgeti a közvélemény ? Csinál új adókat és új adósságokat s rámutat az eredményre : íme javulás útjára terel­tem a magyar pénzügyeket! A nemze­ti önállóság eljátszását vetik a szemére, m­ikor a hadsereggel szemben annyit nem tud kivivni 8 esztendő alatt, hogy Magyarországon is állítson fel bár né­met nyelvvel egy magasabb tisztiisko­­lát? Hát Tisza Kálmán megszavaztat stipendiumokat egyedül Magyarország terhére, hogy azokkal magyar­aink Ausz­triában osztrák tisztekké neveltessenek és átvesz a közös hadsereg fölösleges kontingenséből egy csomó tartalékos katonakötelezettet, hogy azokból ismét csak a mi költségünkön a honvéd­ség számára tiszteket neveltessen és ezt a kétszeres terhet elkereszteli „vív­mánynak. “ Hát ez a Tisza Kálmán törvény­­hozása, politikája és kormányzata. A hátrálást nevezi ő haladásnak, az elvi­selhetetlen áldozatok árán kikoldult ke­­gyelemmorzsákat vívmányoknak, a tol­­dozás-fok­ozási reformnak. Ez a taktika. A mindennapi életben úgy nevezik az ilyesmit, hogy szemfényvesztés, a cir­­cusokban, hogy csepűrágás. Ilyen csepürágó szemfényvesztés Tisza Kálmán legújabb financziális re­­­­formja is, melyet pénzügyminiszteri­­ kollegájával kalkulált ki: az adókeze­lésről és pénzügyi bíráskodásról szóló törvényjavaslatok. Azt már leőrölte az engedelmes többség, ezzel most va­júdik. Hát vegye bírálat alá bárki eze­ket a „reform törvényeket, párt el­fogultság nélkül, tisztán a szaktudo­mány tárgyilagos álláspontjából s mi­nek nevezheti nyugodt lelkiismerettel azokat? Nem lérezmunkák-e azok? Mert miről volt szó ? — mit sür­get az ellenzék évek óta? — mit kö­vetelt az egyhangú közvélemény ? Az adórendszer gyökeres reformálását. S miként lehetne e reformot és miként kellene létesítni ? Egyszerűen úgy, hogy a közterhek igazságosan és ará­nyosan osztassanak fel és kíméle­tesen hajtassanak be, hogy elviselhe­tők legyenek. S mit csinál a kormány ? Előáll az új adókezelési törvényjavas­lattal, mely a régi rendszert alapjai­ban érintetlenül hagyja s apró-cseprő módosításokkal az adóügyi miseriákat nem csökkenti, nem orvosolja, hanem más alakban, uj kiadásban rendszeresíti. És a pénzügyi bíráskodás! Eddigi adózási rendszerünknek egyik legnagyobb hiánya, legnagyobb nyomorúsága, legnagyobb anomáliája az volt, hogy a közterheket hordozó polgárságot védtelenül hagyta az ál­lam fiskális érdekeivel szemben. Az ál­lam kirótta, követelte és fel is haj­totta az adó- és más kincstári köve­teléseket úgy és akkora összegben, a­hogy és a­mekkorában a fiskális ér­dek követelte, az adófizető pedig le kellett hogy rajja­­tartozását, bármeny­nyire terhelő és igazságtalan volt az reá nézve, semmi vagy legalább is a semmivel egyenértékű jogorvoslata volt az állam követelésével szemben, mert a követelő fél, a bíró és a végrehajtó ugyanazon egy személy: a mindenható állam. Ki tudna vele szembeszállani, ki képes neki ellenállani. Más boldogabb országokban, hol az állampolgárt nem csak adóobjektum­­nak tekintik, már­ rég az az elv dominálja az adórendszert, hogy az állam épen olyan követelő fél gyanánt áll szemben az adó­fizetővel, mint magánjogilag a hitelező adósával. Az állam minden esetben épen úgy tartozik követelését bizonyítni a polgárral szemben, mint magán­köve­telő a magán­adóssal szemben, és a követelés igazságát rendes bíróság likuidálja. Erre van a pénzügyi jus­­titia. Nálunk is évek óta sürgette ellen­zék, sajtó és közvélemény e reformot. Na hát Tisza Kálmán meg is csinál­tatta azt. Épen kapóra jön ez alkalom. Közelednek a választások. Milyen pom­pásan elő lehet majd állani vele a vá­lasztók előtt, íme, reformáltam az adó­­kezelést , ime megteremtettem a pénz­ügyi igazságszolgáltatást! Látod nem­zetem, hogy én a reformok embere va­gyok ; én cselekszem, teszek, dolgozom a te érdekedben, míg az ellenzék csak akadékoskodik, így fog szólani majd a taktika nagymestere. Bizonyára így. És saját szempontjából igaza lesz. A nemzet elé­be a választási urnákhoz egy csomó „reformot“ fog vinni a kormánypárt. Már hogy aztán a „vívmányokban“ és „reformokban“ lesz-e haszna a nemzet­nek is, az majd kisül a vallatáskor. Majd évek múltán, mikor az ország azon fogja magát észrevenni, hogy­­ a fi­­náncz épen úgy önkényeskedik, épen úgy kíméletlenkedik, a közterhekkel szemben az adózó épen oly védtelen állapotban van, mint azelőtt, az adóki­rovással és felhajtással szemben épen úgy nem lesz jogorvoslat, mint eddig elő nem volt. Hanem azért lesz cserébe egy „vív­mánya“ a magyarnak, még­pedig tel­jesen modern kultur intézménye: a fi­­nánczbiróság. És kell-e ennél több neked, édes elégedetlenkedő magyarom?! — A népiskolai országos törzskönyvek küszöbön álló berendezése t­lkalmából a bel­­ügyminiszter is intézett be rendeletet a köz­­igazgatási bizottságokhoz. ..mely a követke­zőleg hangzik : A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr részéről, a közoktatási nyilván­tartás országos szervezése, illetőleg a nép­iskolai országos törzskönyvek czélba vett berendezése tárgyában ezen közigazgatási bizottsághoz folyó évi ápril 11 és 11875. sz. alatt intézett s a nevezett miniszter úr ál­tal velem is közlött rendelet kapcsán, minthogy a közoktatás oly nagy fontossá­gú terén a népiskolai országos törzs­­könyvek létesítése által elérni kívánt czél csak úgy lesz megvalósítható, ha a tör­vény által arra kötelezett közegek, a reájuk rótt a részbeni feladatot teljes buz­­gósággal és odaadással teljesítik. A ré­szemről is felhívni kívántam a közig. bi­zottságot, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter mr fenti rendeletében a törzs­könyvek létesítése tekintetében foglalt meg­hagyásoknak a legpontosabban megfelelvén, kiváló gondjai közzé sorozza azt, hogy a a nevezett miniszter úr által a végrehajtás gyakorlati bevezetésével megbízott kir. tan­felügyelővel egyetértőleg megállapítandó el­járási módozat szerint létesített törzs­könyvek vezetése körül az arra kötelezett közegek e részbeni feladatukat lelkiismere­tes pontossággal teljesítsék.­ ­ AZ „ELLENZÉK“TÁRCZÁJA.­­ 1883. május 5. Színművészeti levelek. (Ö1 van székfoglaló-féle.) Kolozsvárt, 1883. május 4. I. ,Ki szeretnél inkább lenni ? Vörösmarty Mihály, vagy Egres­­si Gábor? Ezt kérdezte tőlem egyszer, a nyir­­báthori kerület mostani képviselője, régi, knives tanulótársam, földim, barátom, Man­­­jó Pál, mikor Egressi Debreczenben nagy diadallal vendégszerepelt s mikor mi a debreczeni nagyhirü collégiumban ugyne- Ve?-Itt p­o­é­t­á­k voltunk. S én aki V­ö­rö­s- ITlai’ty imádásában el voltam merülve, min­­keit habozás nélkül rajongva feleltem: E­g- 1'tS8i (Tábor, Egressi­­tábor mindenek felett! «Öcsém! Két urat egyszerre szolgálni Ehetetlen! A színmű végzetre magára kevés f élet. Ha tanulsz, ha czélod eléréséhez szeledel, érezni fogod szavaim igazságát. Határoznod, választanod kell korán! Mi akarsz inkább lenni? író? Költő? vagy színész ?“ E kérdést, néhány év múlva, már Egressi Gábor intézte hozzám a pesti nem­zeti színház udvarán, midőn egy nap véretlenül három lap hozott tőlem verset s " azokat olvasta. S én, ki nyomtatásban megjelent költeményeimre s alattok diszlő nevem betűire soha nem bírtam szívdobo­gás s valami kimondhatlan édes gyönyör­érzet nélkül tekinteni; ismét gagyogva, sebten, repeső tekintettel felelek: színész, kedves bátyám! színész, mindenek felett! E két szívből fakadt nyilatkozat egy értelmében fekszik egész életem öntudatos, sőt öntudatlan, benső, titkos törekvése is. Én a magyar drámai színművész ko­szorújáért esengtem, tizenhárom éves korom óta szüntelen, ámbár csak tizenkét éves koromban jöttem tudomására annak, hogy van a világon egy pálya, melyet színé­szetnek neveznek. Mi természetesebb teh­át, hogy kora ifjúságom óta a magyar drámairodalom gyakorlati művelésén a magyar drámai színművészet előadásainak lehető tökélyessé tételén — saját gyarló tehetségem, színé­szi erőm kiképezésén kívül — alig bírtam gondolni is. De, ha lassan-lassan épülve, gyara­podva, vergődve, magyar színházainknál, minden divatos vűságak között örökké az eredeti drámák fölénye és diadaláért cseng­­tem, küzdöttem is, e küzdelmeimben kicsi­nyes, irigy, nyomor szempontok nem ve­zettek soha. Követeltem a dráma trónjogát, de nem alattvaló, kenyerestársai kiölése árán, nem a testvérfajok önző feláldozásával. Szeret­tem és szeretem a napot a nélkül, hogy le­akarnám űzni a holdat a csillagokat ,a fe­lettünk függő kiterjesztett erős­ségről“, a mennynek toltjáról. S ha ma is még opera, vagy Operette­, vagy pláne zenegyűlölesek tartanak, ez ál­­lítás nem annyira vad, mint vad ; s valójá­ban nem jelent többet, mint hogy lelkese­désemet, szeretetem húgját több irányra fordítani, megosztani nem bírom. Tehetsé­gem egyoldalú, szükköm­, műérzékem korlá­tolt ; természetem nem i­gennek mindenható, mindent magába ölelő iteni természete. Jelenti továbbá az is, hogy én a ma­gyar drámai színművéset fontosságát min­dig mindenek fölé hevezendőnek véltem. Azt a pályát, melyre én minden édes kö­telékeket összeszaggaszó erőszakossággal léptem , örökké a legmagasabb szempontból szerettem felfogni. Hogy fejemet, orrmba, vagy akár finom tréfák kitalálásán és representálásán törjem, szivemet erkölcsien léhaságok isza­pos áljában fürüszszem, hgy az legyen em­beri lényem legnemesebb eszének, szivem­nek éltető, dobogtató elem; hogy hangsza­lagaimat gyönyörűen rigó, gyönyörűen jövedelmező hurokká,­toromat csiklandós dallamok bűvös hangszerévé domizsam , azért megvallom, elég puritán letem volna, soha föl nem áldozni egy életetm­elynek tán egy általánosan komolyabbnál tartott közpá­lyán is lehetett volna némi komoly hasznát venni. Én már eleve éreztem abból valamit — Habár homályos sejtés, jótudatlan ösz­tönképen is — a­mit ma nyílt meggyőző­désem gyanánt hangoztatok. Hogy tudniillik : csak úgy és csupán csak addig kivánok mu­lattatni a meddig e mulattatással nemzeti legdrágább legféltettebb érdekeinknek is szol­gálhatok. Imádott pályámnak értéket, életem feláldozására méltó nagy fontosságot, sze­memben örökké az a fölemelő tudat kölcsö­nöz , hogy én a színész, az iskolákkal, a templomokkal dolgozhatom e­g­y­­k­é­z­r­e. E. Kovács Gyula: Tordai ügyek. Az, a­mit torda aranyosi levelezőnk közöl, érdemes a megfigyelésre minden ol­­­­dalról. A közönség figyelje meg, hogy résen lehessen ezután, s a kormány figyelje meg, hogy tanúságokat vonjon le belőlük. Ezen ügyek annyit kirívók, Ahogy h­rtelt­em ad­nánk azoknak, ha nem teljesen megbízható kéz juttatta volna e levelet hozzánk. Elmondjuk mi történt, mert a kérdés eléggé fontos, hogy az ismétlésektől se ri­adjunk vissza. J­oannette Péter topánfalvi szolga­­­biró, útjában van valakinek vagy valaminek. Némelyek szerint nem volt jó kortes, má­sok szerint protegált ember van amaz ál­lásra kiszemelve, ismét mások szerint, dakóromán érzelmű egyén s mint ilyen nem tűrhető meg a rosszul ellenőrizhető havasi poste-on. Végre is munkaképtelen egyén volt — mondják sokan — s az ilyen ember nem való hivatalba. No, ha dákoromán érzelmű, akkor csakugyan nem tűrhető meg, mert a politi­kai életnek ama hóbortosai, kik Dakoromá­­niára törekednek, Szent-litván koronájának területi épségét támadják meg, s mint ilye­nek felségsértési bűnt követnek el. Ha te­hát valakire, legyen az tisztviselő vagy ma­gánember, dákoromán tendencziákat lehet bizonyítani, annak helye a vádlottak pad­ján van. 1 ha pedig munkaképtelen volt az illető, akkor sem volt megtűrhető hivatalában. Fe­gyelmi eljárás indítandó ellene, s rendes ítéletet kell feje fölött kimondani. Szóval a hivataltól való elmozdítást vagy bűnvizsgálatnak vagy fegyelmi eljá­rásnak kell megelőzni. Jeanette Pétert nem sokat vizsgálhat­ták. Az az, hogy egyáltalában nem vizsgál­ták. Az alispáni hivatal felszólította, hogy mondjon le állásáról. 0 nem mondott le. Másodszor is felszólította. 0 másodszor sem mondott le. Így került ügye a közgyűlés elé, a­hol is azt határozták, hogy miután Jeanette nem alkalmas egyén a hivatalos teendők végzésére, mentessék fel hivatalától. Majdnem hihetetlen. Ha a vármegyé­nek nem egyik tekintélyes birtokosa irja meg nekünk, nem is hinnék el. Még így is azt hisszük, hogy tévedés forog fenn. A breviter et confuse kimondott con­silium abeundi több helyen visszatetszést szült. Egyik bizottsági tag fel is szólalt el­lene. Erre az elnöki székből az a megnyug­tató válasz adatott, hogy Joanette föl fog terjesztetni a legfelsőbb helyre megérdemje­­leztetés végett. A­mint látható, Torda megyében egy­mást érik a hihetetlen dolgok. Joanette Péter megkapta az aranyérdemkeresztet , jó és fut szolgálataiért.“ Már most értse meg ezt az, a­ki meg­tudja az ilyesmit érteni. Mi a magunk ré­széről nem értjük. Mert ha jó és hű volt, akkor nem lehetett sem munkaképtelen sem dákoromán, s így nem volt ok a fölmentés­re. Ha pedig munkaképtelen és dákoromán volt, akkor nem lehetett jó és hű, s így nem volt ok a de­koráltatásra. Azt értjük, ha valakit fölmentenek állásától, mert nem alkalmas arra, azt is értjük, ha valaki mint kitűnő tisztviselő érdemkeresztet kap. De hogy valakit képtelennek deklaráljanak, elmozdítsanak állásától s akkor érdem­ke­resztet adassanak neki, ezt már nem ért­jük, és durva visszaélésnek tartjuk. úgy látszik, hogy Philipescu m. kir. adópénztárnok is ilyenformán gondolkozott ezen ügyről. Ezt bizonyítj­a azon tény, hogy midőn vacsora közben, a megye egyik kar­dinális tisztviselője, talán épen az alispán azzal mentette az eljárást, hogy Joanette kárpótlás fejében megkapta az érdemkeresz­tet, a pénztárnok úr nem a legilledelmeseb­­ben nyilatkozott a feldekoráltatásról. Magán körben történt, jó pajtások között, pohara­zás közben. Ki venné ezt jegyzékbe? Valaki mégis jegyzékbe vette. Ki tudja, hogy kicsoda. Az alispán bizonyára nem. Az ostromállapot idejében megtettek ilyesmit a cseh zsandárok s a morva fínán­czok. De az alkotmányos Magyarország egyik vármegyéjének megválasztott alis­pánja .... még gondolatnak is sértés ! Bi­zonyára más valaki tette. De megtette. A jelentés egyenesen a főügyészhez ment. Maros-Vásárhelyről An­tal János kiküldetett vizsgálóbírónak. A vizsgálat eredményét nem tudjuk. Azt be­szélik, hogy nem is volt eredménye. Azt is beszélik, hogy Philipescu lesz év óta pon­tosan, buzgósággal szolgál, mindig tisztelet­ben tartva az adófizetők érdekeit. Valóban furcsa dolgok. Az oláhok azt állítják, hogy mindez nemzetiségi szempont­ból van folyamatba indítva. De ha mindez így van és nem másként, legyenek meggyő­ződve az oláhok, hogy a magyar nemzet nem vállal szolidaritást ezen eljárással. A magyar ügynek, a magyar nemzetnek, a magyar államnak nincsen arra szüksége, hogy akár egy nemzetiséggel akár egy em­berrel szemben igazságtalan legyen. Kin­csen szükségünk arra, hogy egyes embere­ket ártatlanul üldözőbe vegyünk. Kincsen szükségünk, hogy hivatalos visszaéléseket kövessünk el. Kincsen szükségünk, hogy spitzlirendszert honosítsunk meg. Ha hibáznak az oláhok hazánk ellen, mely az övék is, meg kell őket fenyíteni; nem azért mivel oláhok, hanem azért, mivel bűnösök. De a­ki nem hibás, annak, legyen az oláh vagy szász vagy tót, ne görbüljön meg egy hajaszála sem a magyar impe­­riumban. Ez a mi álláspontunk. Ez volt kezdettől óta s ez lesz ezután is. Mert csak ezt tartjuk igazságosnak, őszintének és he­lyesnek. Arányos terhek és egyenlő jogok min­den emberre nézve a magyar államban. Ez a mi krédónk. S épen ezért oláh polgártársaink midőn igazságuk van — épen úgy számít­hatnak támogatásunkra, mint a magyarok. Gondolatok. Mivel a „verselés“ nem igen akar menni, a „gondolkodásra“ adom magamat. * »Sok ember tönkre megy, mert hiány­zik nála a „magát adni“ tudás művészete, a világ pedig senkit sem keres. * A türelem kedves gyermeke a rest­ségnek.* Az örökké nevelt gyermek ép oly ke­véssé fejlődhetik, mint a mindig öntözött növény.* X. barátom erényes ember. Ha egy bűnüs nővel találkozik, mélyen felsóhajt. Ennek értelme, ha a nő csúnya, uram ir­­galmazz neki, s ha szép, uram irgalmazz — nekem!* Mi a hit a legtöbb emberre nézve? Az isten örökké tartó — tudata.* Zenét csinálni, azt’a mai világban minden második ember tud, de igazán — hallani ezrek közt talán egy. * Divattá vált az állandó színházak épí­tése. Kár hogy nem nagyítják meg a te­metőket is, az azokban éhen halt színészek számára.* Korán tanítnak a hatalmat imádni. Miért titkolják el igazi nevét. Szent, min­denek felett uralkodó — ostobaság, meghajlok előtted, imádlak — —­­* Az Istent kimagyarázhatjátok, de nem menthetitek ki.* Valakiért halni nem oly nagy dolog mint valakiért élni.* »Semmi se olyan nehéz a nőnek, mint — öregedni. Ha negyven éves korában nem bolondul meg, akkor már nincs mit félni. * Szegény zsidó! Ha rósz, akkor azt mondják: „Rósz mert zsidó“.Ha jó — „igaz jó — de mégis csak zsidó. ♦ Jó lenni, az néha-néha még a minden­napi embernek is sikerül, de igazságos len­ni, csak egy nagy lélek tud. ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése 1881­. máj­us 4-én. A főrendiház mai ülésén folytatta és befejezte a középiskolai törvényjavaslat részletes tárgyalását. Az ülés ma már nem volt oly érdekes, mint a múlt napokban. Vita nem is volt, a tárgyalás gyorsan ha­ladt. Számbavehető módosításokat csak Sa­­massa József és Ipolyi Arnold nyújtottak be. Amaz azt akarta kimondani, hogy középis­kolai rendes tanárnak csak az oly helyettes tanárokat lehesssen kinevezni, akik három évig már gyakorlatilag foglalkoztak a ta­nítással, Ipolyi Arnold pedig azt indítvá­nyozta, hogy tanárok akkor is vonassanak fegyelmi eljárás alá, ha az iskolában val­lásellenes tanokat hirdetnek. Midkét felszó­lalásra a miniszter megnyugtatólag és rövi­den válaszolt, mire a ház az eredeti szöveget fogadta el. A hármas bizottság je­lentéktelen stiláris módosításait a ház elfo­gadta, ellenben Román Miron érsek metro­­politának módosításait a ház következetesen elnézésének

Next