Ellenzék, 1883. július-december (4. évfolyam, 143-297. szám)
1883-10-10 / 232. szám
Tisza és a szászok ,Tisza urnak egy megbízottja ks képviselő és különben is intimusa a kormánynak, Szebenbe érkezett és a jászok vezéreivel közölte a miniszterelnöknek azt a kívánságát, hogy egyezkedni óhajt.“ E sorokat olvassuk egy bécsi lap ,vagy Szebenből keltezett levelében. A levelező szerint a magyar kormánynak mindenekelőtt a horvátországi czimerkérdésben volna szüksége a szász képviselők támogatására; végül megjegyzi, hogy a horvátok sikere reményeket keltett a többi nemzetiségeknél, nevezetesen pedig a románok közt nagy a forrongás. A szászok vezérei nem hajkulók az egyezkedésre, ameddig téli övéket nem látnak és a kormány nem orvosolja a régi szász föld és általában magyarországi németek panaszait. E tendentiosus közleményre a Nemzet, Tisza Kálmán hivatalos lapja, csak annyit tart szükségesnek megjegyezni, hogy: a bécsi lapnak az egyezkedésre vonatkozó határozott állítása koholmánynak bizonyul, ha elolvassuk a kdegyezés ajánlott és követelt feltételeit. Jellemző mind a két közlemény, a bécsi lap szebeni tudósítása épen úgy, mint a kormány félhivatalosának műtelen cáfolata. Jellemző a szebeni közlemény. Akár igaz, akár nem, amit a bécsi lap állít, kétségtelen, hogy informatióit azon elvakult szász ultrák táborá- fól vette, kik épen olyan esztelen, " mint perfid harczot folytatnak már évek óta a magyar államiság ellen. S bármiként legyen is a dolog,s bizonyos, hogy ezek az urak a zavarosban halászni szeretnének. A za- s Tóban való halászás különben is „ régi rerénye“ a szásznak. Nagyon jólsmerjük már ezt a „nemes“ tulajdon- 1a fát a történelemből. A múltban is mindig így jártak el c circumspectus „hazafiak“! Midőn valamelyik királyunknak meggyűlt a baja ] ’irodalmának valamely részében, a szász I mindig kéznél volt, a zavarosban hatolni. S mindig sikerült egy-egy pri- I ''llegiumocskát, egy-egy jól jövedelmező I iominiumot kicsikarni a koronától. Infiben fejlődött ki aztán a szászok királyiés privilegizált helyzete, minélfogva államot alkottak az államban; innen gyűjtögettek össze a szász városok anynyi vagyont, hogy gazdagságra nézt Nem sok város vetekedik egy-egy Szennel és Brassóval. Most is ezt a politikát akarják követni. Tapasztalják „drága szász testvére dnk, hogy perfid áskálódásaik, óbéga- társait és egész Németországot betöltő rajongásuk nem vezettek sikerre. Az utolsó támadás is — a középládai törvény tárgyalásakor — kudará sót vallott. Az időközben felvilágosított németországi közvélemény ekkor már méltatta figyelmére a szász impertnentiáit Németország döntő köreihez, Blsmarck herczeg füleibe pedig el nemetott jajveszékelésük. Ám itt van most a horvát con- flátus. Most jól el lehetne adni szavaikat. A tactikázó Tisza-kabinet a sorvát kérdésben elkövetett bakklövés'-ivel megrendítette az állását a nemzet !íszvéleménye előtt, de főként a parlammtben. Akárhogy alkuszik meg a •^átokkal, bizonyosra vehető, hogy a 'hrvát képviselők szavazataira nem szá^hhat többé olyan föltétlenül, mint :'%• Ezeket a szavazatokat pedig pomá^an lehetne pótolni, legalább részben, ^ olffok, a Zayak, a Gullok voturaaival. Ezek az urak tehát elő is állanak, I Nyitják a tenyerüket, készen a bor- 14 iló elfogadására. Jól van, gondolják I pácban ezek a jó urak, pactá'á veled, Tisza Kálmán. Igaz, hogy j|j‘8 iveken át szidtunk, árulkodtunk ijjú németországi „testvéreinknél.“ feledjük és eladjuk neked szavacsak fizesd meg jól. Valóban nem rossz tactika a szászoktól. S nagyon jellemző reájuk; szinte azt mondtuk: megbélyegző. De még jellemzőbb a kormány félhivatalossának félremagyarázható, lanyha démentija a szász tapogatózásra. A Nemzet nem cáfolja határozottan, nem mondja categorice, hogy nem igaz a szebeni hirlelés, hanem csak azt veti oda, hogy a „hir csak koholmánynak bizonyul, ha a szászok ajánlotta békeföltételeket elolvassuk.“ De hát ha nem olvassuk el ? vagy hát ha azok a bécsi lap által formulázott föltételek nem egyebek mint tapogatózás? — Hátha a szászok hajlandók lesznek a „békére“ kevesebb engedmény és „elfogadható“ föltételek mellett is, akkor talán igaz az a hirdelés ! Miért nem cáfolja meg a kormány határozottan, félremagyarázhatatlanul azt a hírt? Miért nem mondja ki a Nemzet világosan, hogy Tisza nem bízott meg senkit a békekísérlettel, nem küldött senkit Szebenbe, a szászokkal alkudozni. Nem cáfol világosan azért, mert bizonyosan van valami a dologban. Ismételve ki kell emelnünk, hogy a horvát képviselők többé nem maradnak, bármiként dőljön el a horvát ügy, a kormánypárt föltétlen mamelukjai. És aztán kerülhetnek szőnyegre kérdések melyekben a kormánypárt is megembereli magát, egy csomó párt híve vagy ellene szavaz a kormányjavaslatnak, vagy nem jelenik meg a döntő csatában. Volt rá már eset p. o. a fogyasztási adóknál, akkor is csak a horvát képviselők és saját miniszter-kollegái szavazataival volt képes Tisza Kálmán összetoborzani a szükséges számú vótumot. Na hát jövőre is kerülhetnek napirendre ilyen kérdések, s most már horvátok nem lévén, Tisza előre gondoskodik a hiány pótlásáról. És kikből lehetne ilyen pótcsapatot alakítni inkább, mint a szász képviselőkből ? Mi tehát a legkevésbbé sem csodálkoznánk, ha a bécsi lap híte igaznak bizonyulna. Mert ki ne tartaná legalább is valószínűnek, hogy a szászok hajlandók a zavarosban halászni, Tisza Kálmán pedig kész néhány volumért bárkivel és bármi áron is alkudozni. Tóbiás főjegyző szintén magyar nyelven üdvözölte az új főispánt a megye közönsége részéről. Negyedik évfolyam: szitus» SZERKESZTŐI IRODA: Belkirály-utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“TÍÓFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egisz évre.......................16 írt. || Negyedévre ... 4 írt. félévre............................ 8 írt. || Egy hóra helyben . 1 írt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, október 10, 1883. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Benirály-utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó hivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 29 kr. fizetendő. Politikai hírek. — A jövő évi költségvetésről dr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter pénteken vagy szombaton fogja megtartani expozéját és egyúttal elő fogja terjeszteni a pótadó módosítására vonatkozó törvényjavaslatot is. Ezen javaslat tárgyalását a pénzügyi bizottság, a szükséges előtanulmányok befejezése után, f. hó 18-án fogja megkezdeni. — A közmunkatörvény javaslata elkészült a közlekedési minisztériumban és legközelebb a képviselőhöz elé fog terjesztetni. A javaslat újonnan rendezi a közmunkaváltság ügyét is és e tekintetben állítólag jelentékeny reformokat valósít meg. A folyammérnöki intézménynek az újabb időben hiányai mutatkoztak, amenynyiben kitűnt, hogy a folyammérnökök nem képesek kellőleg intézkedni a hatáskörükbe utalt nagy területek fölött. Ezért szakaszmérnöki hivatalok szervezése vézetett czélba, amelyek a folyammérnöki hivatalok alatt fognak állani. Az ujonczállitás Bosznia-Herczegovinában egy hét óta folyik s az 1200 főnyi jutaléknak egyharmada már ki is van állítva. Szerajevóban s 12 kerületben okt. 5-ig zavartalanul folyt az állítás. Jóllehet épen e kerületek fejtettek ki az első állításnál legnagyobb ellenállást. Köztük van : Mostar, Nevesinje, Konjica és Bilek. Az ujonczozó bizottságoknál számos oly egyén jelentkezik önkényt, aki az első sorozás elől megszökött. Szeben vármegye új főispánját, Brenneberg Móriczot hétfőn ünnepélyesen beiktatták hivatalába a megye közgyűlésén. Az eskü letétele után tartott székfoglaló beszédében az új főispán különösen kiemelte, hogy legtöbb törekvése lesz mindenha az ellentétek kiegyenlítése. A beszédet minden részről rokonszenvesen fogadták. Azután Bruckner német nyelven, Cosma Partben románul, Szalay pedig magyarul szólalt föl. Végül De a kormánypártban nem akadt senki, A Tisztelt Ház, Budapest, 1883. október 8. „Ádám ubies?“ Hol vagy Ádám ? Hol vagy kormánypárt úgy, miként azt a Deák Ferencz nyomán a 60 as évek végén és a 70-esek elején tradiczionaliter megteremtették volt ? Hol van Somsich Pál, Szentkirályi Mór, Horvát Lajos, Bittó István, Pulszky Ferencz, Horváth Mihály, Csengery Antal, Kautz Gyula, Kemény Zsigmond és a többi gondolkozó fő, kiknek elve, meggyőződése a kormány fényeiben nyilatkozott, s kik épen e miatt mindig sorompóba szálltak a kormány tényeiért s önérzetes fegyverrel vívták meg a parlamenti küzdtér csatáját. De hát mi is történik e pillanatban ? A kormány felfüggeszt bizonyos czimereket. A csőcselék letépi azokat. A kormány karhatalommal rakatja föl azon czimereket, de egyszersmind elhatározza, hogy a zavargás megszűntével le fogja azokat vétetni. Ez a száraz tény. A kormány tehát olyan tényt vitt végbe, amit maga is megbánt. * Most azt kívánja a háztól, hogy az helyeselje a tényt. Furcsa ! Ez a tény vagy helyes volt, akkor nem kellene megbánni; vagy ostobaság volt, s akkor nem lehet helyeselni. Oly kormánytól, mely ad valamit a parlamenti illemre és saját politikai reputácziójára, mindenki teljes joggal azt várta volna, hogy bejelentse a háznak eddigi eljárását, s vagy ragaszkodva ahhoz, kérjen a háztól sanctiót, vagy átlátva tényei helytelenségét, beadja lemondását. A kormány egy harmadik utat választott. Határozati javaslata ime ezt teszi : Cselekedtem valamit — tehát helyes éljétek; megbántam amit cselekedtem, tehát adjatok felhatalmazást, hogy az ellenkezőt cselekedhessem. Walpole angol miniszter egy jegyzéket hordozott zsebében, melyben minden parlamenti tagnak föl volt jegyezve az ára. De azért nem hiszem, hogy pártját olyan kevésre becsülte volna, mint Tisza Kálmán. Tisza így beszél — ha javaslatát kivetkőztetjük formájából, s csak lényegét tartjuk meg: föltettem a czimert — ugye helyes? . . . és pártja odakiált: helyes! — Leveszem a czimert — ugye helyes ? ... és pártja odakiált: helyes! A mai napon Orbán Balázs, Pulszky Gusztáv, Apponyi Albert támadták meg a kormány eljárását — és védelmezték Po-h Mihály, a magyar nemzet ezen ellensége és Horváth Gyula, a kormánynak ezen hűséges biztosa. Más senki. Ezen egyszerű tény nem beszél-e világosan ? És nem méltán kérdhetjük-e, hogy „Ádám ulies?“ Hol vagy kormánypárt ? Nincsen szavad ? Nincsen véleményed? Nem érzed a szavazatoddal járó felelősséget, nem tartod magad arra kötelezve, hogy véleményed legyen? Budapest, okt. 3. A Györffy Géza találó bon-mot-ját ma ugyancsak alkalmazhatta volna valamelyik ellenzéki szónok. „Száraz ágon hallgató alakkal. Meddig ültek csüggedt madarak ?“ A kormánypárt még mindig nem szólalt meg. Még mindig Horváth Gyula a kormánypárti vélekedés magyarázója. A Tisza ■ pártnak ő a kijelentése. Általa revelálnak e párt országmentő eszméi. Andrássyt védelmezte — Deák Ferencz: Tiszát védelmezi Horváth Gyula. Ez a mai helyzet signaturája. Még csak a dekórum megmentésére sem gondolnak. Mindenki azt reméllte, hogy valaki a kormánypártból — mondjuk Szontagh Pál, vagy Jókai Mór, vagy Fálk Miksa vagy bánom is én, ha mindjárt Tibád Antal is — föl fog állani és benyújt társai nevében egy határozati javaslatot, mely tudomásul veszi a kormány eddigi eljárását s jövőre nézve kifejezi iránta bizalmát. Az ellenzék ezt sem szavazhatta volna meg, de meg lett volna mentve a dekórum. Legalább nem lett volna Tisza abban a kényszerhelyzetben, hogy ő maga indítványozza a bizalmat, ő maga küzdjön érette, ő maga legyen kénytelen önmagát dicsérni s veszekedni egy erős ellenzékkel a fölött, ha vagyon érdemes-e ő a további bizalomra vagy sem, aki ezt megtegye. Megszavaznak ugyan mindent, de úgy gondolkoznak, hogy amit a kormány főzött, azt egye is meg. A mailett szörnyen haragusznak az ellenzékre, hogy miért beszél. Mindenkinek van valami fontosabb ügye a horvátkérdésnél. Egyik szüretezni akar, másik kukoricahántóba siet, harmadik vetni szeretne. A vitát unják szörnyűséges módra, s a kérdést elcsépeltnek tartják. Ilyenkor szeretnék, ha a kormánypárti választók tömegesen láthatnák a ház arczulatát. Lehetetlen, hogy meg ne döbbennének attól a könynyűvérűségtől, léhaságtól s olykor cynizmustól, mely a kormánypárti padokban nyilatkozik. Ezek az emberek nem törődnek kötelességeikkel s ha az ellenzék nem követi őket a léhaság e könnyű útján, hibáztatják az ellenzéket. Polonyi Géza, MezeiErnő, Mocsáry Lajos, Irányi Dániel, Németh Albert és Thaly Kálmán indokolták ma a kormány álláspontjának tarthatatlan voltát. Az ellenérvekre igazán kiváncsi lehetett mindenki. De Tiszán kívül ma sem szólott senki. Szavazzunk! íme az argumentum, s miután többségben vannak, íme a győzelem. Szavazzunk! íme a kormánypárt krédója. íme az ígéret, melyet mindig beváltani készek. íme a nemzeti érdekek hű tolmácsolása. Szavazzunk! íme a parlamenti dressura bölcsesség köve. A mentő horgony, melybe Magyarország irányadó körei kapaszkodnak. Az abszoluczió, mely a kormánypárt hazafias lelkiismeretét megnyugtatja. Nagy ideáljuk holnap teljesülni fog, mert holnap rájuk kerül a sor és szavazni fognak. Járókelő: Apponyi Albert gr. beszéde. A képviselőház október 8-iki ülésének horvát vitájában. Azon felszólalások, melyek a szőnyegen levő ügyben engem megelőzőleg ezen padokról már történtek, felmentenek azon feladat alól, hogy akár a kérdésnek formai oldalait részletezzem, akár a miniszteri padokról történt beszédek részleteivel foglalkozzam, csak magának az ügynek legfőbb vonalait óhajtom még egyszer a lehető rövidséggel a t. ház előtt feltüntetni és ahoz képest az ügynek lényegéről igénytelen nézetemet előadni. (Halljuk!) Azon politikai feladatnak, mely a jelen generácziónak jutott, t. i. a magyar állam kiépítésének és konszolidácziójának, kétségtelen egyik legkényesebb és legnehezebb részét a horvát ügyek képezik. Az a terület, melyen Slorvát-Szlavonország fekszik, tőszomszédságában van a Balkán-félsziget, hogy úgy mondjuk, legvulkanikusabb részének, a nép, mely azt a területet lakja, gazdasági nehézségekkel küzd, alig kivívott és tágított autonómiájára, nemzetiségére féltékeny. Természetes, hogy ez a talaj a legalkalmasabb, ez a nép a legfogékonyabb oly izgalmaknak, oly aspiráczióknak fejlesztéséi», melyek végconsequencziáikban a magyar állam egységével és integritásával összeférhetlenek és ahol a talaj az izgatásra alkalmas, ott, tudjuk az egész történetből, tudjuk Horvátország példájából is, ott soha sem hiányoznak az izgatók, kik a kínálkozó kedvező alkalmat felhasználják. Másrészről épen Szt. István koronája birodalmának ezen leginkább veszélyeztetett részén legkevésbbé működnek a magyar álllam egységi tényezői ; a horvát társadalomnak vezető elemei közművelődésük fejlődésében és közérzületükben vajmi laza összeköttetésben állnak a magyar társadalommal ; a horvát közéletnek épen azon részeire, melyek a közszellem fejlesztésére legnagyobb befolyással bírnak ; a közoktatásra, a szorgos értelemben vett beligazgatásra, a magyar állam központi hatalmainak csak igen indirekt befolyása van; a magyar állam központi hatalma jóformán csak a fináncznak nem mindenkor népszerű alakjában jelenik meg. (Tetszés balfelöl.) Ennek az ellenmondásos szituácziónak, t. i. a horvát-szlavónországi talaj természetes veszélyességének és másrészt a magyar állam egységi tényezői csekély befolyásának épen ezen talajra, természetes konzekvencziája az, hogy a legnehezebb politikai problémák egyikét és a magyar államféfi ki hivatottságnak valóságos próbakövét képezi azon feladat megoldása, mely a horvát területen sem lehet más, mint, mint fentartani és biztosítani a magyar államnak egységét s pedig nemcsak külsőleg, nemcsak formailag, mi a kölcsönös hatalmi viszonyoknál nem volna nehéz, de erkölcsileg is úgy t. i., hogy Horvát-Szlavonországok ne képezzék a közös államra nézve az állandó nyugtalanságnak és gyengeségnek alapját. E feladat annyira nehéz, hogy itt-ott hallani lehet hangokat, amelyek a gordiusi csomónak kettévágását ajánlják vagy az egyik, vagy a másik értelemben hallani lehet hangokat, amelyek az 1868-ban létrejött pactum conventumon alapuló horvát-magyar kiegyezést okolván, ennek egyszerű hatalmi ténynyel való eltávolítását, a Horvátországnak biztosított autonóm jogoknak konfiskálását vélik megoldás gyanánt proponálhatnunk. Találkoznak néha olyanok is és e házban ma már történt ez irányban felszólalás, akik a lehetőségek köréből nem tekintik kizártnak azt, hogy Horvátországnak a magyar koronához való tartozandósága egyáltalában megszüntettessék, hogy, mint mondják, keressék a horvátok a szerencséjüket, ahol bírják. Én tehát ezen megoldási módoknak, ha ugyanilyeneknek lehet azokat tekinteni úgy az egyikét, mint a másikat a legfeltétlenebbül perhorreskálom (általános helyeslés) nemcsak etnikai szempontból, nemcsak a magyar nemzet tradícióinak súlyánál fogva, de az előrelátó magyar politikának czélszerűségi szempontjából is minden oly lépést, amely a törvényességnek és jognak talaját elhagyja, a lehető legveszélyesebbnek és hibásabbnak tartok. (Általános helyeslés.) Másrészt a magyar korona integritását oly szentélynek tartom, amely diskussió alá egyáltalában nem kerülhet, amely semmi néven nevezendő nehézségekkel semmi néven nevezendő bonyodalmakkal szemben kérdés alá sem kerülhet. Az adott viszonyok törvényes talaján kell tehát a horvát problémával foglalkoznunk. Ez nem tartozik azon reformkérdések sorába, amelyeket napirendre lehet hozni, vagy nem hozni a szerint, amint azt egy kormány, vagy parlamenti többség czélszerűnek tartja, hanem ez napirenden van mindig ■— ez elől kitérni nem lehet, ezt minden politikai tényezőnek, de főleg minden magyar kormánynak fel kell karolnia. Az a kérdés, mely most napirenden van t. i. a kormánynak a horvát-szlavónországi események alkalmából tett és teendő intézkedéseinek helyessége szerintem meg nem ítélhető, ha azt vissza nem vezetjük legalább azon vezérszempontokra, amelyeknek bármily magyar kormány horvátországi politikájában uralkodniuk kell, s ezen vezérszempontok, t. hát, önként folynak abból a helyzetből, amelyet előbb ecseteltem Ezen vezérszempontoknak csak egyikét emelte ki a miniszterelnök úr nagyváradi beszédében, midőn arra utalt, hogy midőn el van érve, aminek elsősorban elévetnie kell, t. i. a materiális rendnek helyreállítása, akkor a mérséklet terére kell lépni és kerülni kell mindazt, ami a kedélyek izgatottságát növeli vagy fentartja. Én elismerem, hogy ez az egyik jogos vezérszempont, de ez csakis az egyik szempont. A másik vezérszempont, amely ezzel legalább is egyenrangú, az, hogy főleg oly kényes talajon, mint Horvátország, kerülni kell mindazt, ami bármely irányban a gyengeségnek jellegét viselheti magán; a magyar állami hatalomnak — ha okosnak, hát egyszersmind erősnek kell mutatkoznia. (Helyeslés bal felől.) T. hát ! Én ezen két vezérszempontból bírálhatom csak a t. kormánynak nem egész horvátországi politikáját — mert ez megtörtént igen kimerítően és nézetem szerint igen helyesen ezen padokról az utolsó ülésben is — de azon eljárását, melyet a fenforgó ügyben követett és melyet ezentúl követni kíván és a házzal előre sancti«»áltatni akar, nem helyeslem. És én nem tehetek róla t. hát, hogy kénytelen vagyok, ebben a mindenki által kényesnek ismert ügyben a kormány eljárásának tüzetes bírálatával foglalkozni. Én, megvallom, hajlandó lettem volna ezt kerülni, ha a t. kormány a ház elé csak avval a javaslattal lép, amelyet egyrészt megtenni alkotmányos kötelessége lett volna és mely másrészt tökéletesen elég lett volna arra, hogy ez a kormány is a horvát ügyek továbbfejlődésének ura lehessen, t. i. ha egész egyszerűen a háztól a Horvátországban tett rendkívüli intézkedésekért felmentést kért volna. De a t. kormány, midőn ezt a szükséges lépést elmulasztotta, egyúttal egy lépéssel túlment a szükség határán : helyeslést kíván kimondatni intézkedéséért, direktívát vagy felhatalmazást a jövőben teendőire nézve. És evvel a házat és annak minden tagját mintegy abba a kényszerűségbe hozza, hogy mondjon ítéletet, vajon igazán helyes-e az, aminek helyeslését kívánja tőlünk és vajon megtehető-e és megteendő-e az, aminek előre dekretálása a háztól függ. És minden félreértés kikerülése végett, midőn az így felvetett kérdésre a helyeslésnek feltétlen megtagadásával, és a javaslatba hozott megoldási módnak feltétlen elvetésével kell válaszolnom, midőn a kormánynak eljárását ebben az ügyben — azon intézkedések kivételével, melyek úgyszólván magától értetődtek, és melyek az anyagi rend helyreállítására vonatkoztak — helytelenítenem kell, nem teszem abban az értelemben, mint ha a kormány Horvátot-