Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-04-08 / 83. szám

ötödik évfolyam. Belkirály­ utcza 16 SZERKESZTŐI IRODA: sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendjik. AZ „ELLENZÉK“ "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Kgész évre.......................16 trt. II Negyedévre ... 4 trt. Fílévre............................8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. mm. Kolozsvár, kedd, április 8. 1884. K­I­ADÓ­ HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belkirály­ utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Osztrák erkölcs. Legyünk higgadtak és rekapitu­láljunk. B. Falkenhein osztrák miniszter az agráriusok pártjához tartozik. Min­den politikai iskolának vannak elfogult követői és igy az agrár iskolának is. Falkenhein az otrombán elfogult a ma­ga tanai iránt. Lendületet akar adni az oszrák tartományok baromtenyész­­tésének. Ennélfogva kiváltságolt piaczot akar teremteni az osztrák baromtenyész­tők és marhahizlalók részére. A piaczok között legnagyobb fogyasztó Bécs lé­vén, tehát működési talajul Bécset vá­lasztotta. Régóta bántja őt, hogy a bécsi vá­sártéren a magyarországi hízott marha minőségben és árban egyformán veri az osztrák tartományok marháját. Ki­eszelt tehát egy vexatorius vásárrend­­szabályzatot, s azt márcziusban életbe léptette. E szabályzat szerint, ezentúl csak hatóságilag kiküldött szenzorok köz­vetíthetik a vásárt, és parthie számra nem lehet eladni marhát, hanem csak darab­számra. Ezzel még nem elégedett meg, hanem keresztül vitte, hogy va­lamennyi osztrák vasút tariffa kedvez­ményben részesítse az osztrák­ tartomá­nyokból felhajtott marhaszállítást. E tarifa kedvezménye ellen nem lehet kifogásunk. Ha kapzsi érdekeit igy tudja csak megvédelmezni, hát te­gye. Sőt a vásárrend szabályozásába sem szólhatunk bele. Ez az ő belügye melyet ha ilyen ostobán végez el, csak ő vallhatja kárát. De a magyar marhahizlalók nem nézhették e dolgokat összedugott kéz­zel. Nekik ártott az, hogy saját, rég ki­próbált szenzoraikat mellőzve, óriási ér­tékeiket ismeretlen egyénekre bízzák és hogy parthienként ne adhassák el marhájukat, hanem csak egyenként. Ők tehát, hogy ezen ártalomnak elejét ve­gyék, elhatározták ezentúl nem is vinni bízott marhát Bécsbe, hanem csak Po­zsonyba- Majd eljön a bécsi mészáros­­ oda. Van jussuk hozzá, hogy ott ad­­­­ják el marháikat, a­hol nekik tetszik. Fölszerelték tehát nagy­ költséggel a Pozsonyi vásártért. Ez a dolog előzménye. Az osztrák miniszter oly vásárrendet állapított meg, mely a magyar hizlalók érdekével el­lenkezik; a magyar hizlalók pedig arra kötelezték egymást hogy többé nem mennek Bécsbe s ekként kikerülik az új szabályzat szekatúráit. Idáig tehát minden rendben volt. Ha te ütöd az én zsidómat, én is ütöm a te zsidódat. De Falkenhein úr tovább ment egy lépéssel, s ezzel a törvényesen fenálló szerződésbe botlott bele. Nekünk ugyanis közös vámterületünk van Ausztriával. Onnan ide és innen oda — szabad a vásár. Jöhetünk, hozhatunk, vihetünk és mehetünk egymás területére bátran, mintha csak egyik vármegyéből a má­sikba utaznánk. Elég baj, hogy így van, de így van. Falkenhein úr azonban ezt a jö­­vés-menési szabadságot szeretné korlá­tolni. Azaz, hogy azt nem kívánja kor­látolni, hogy Ausztriából posztót, vasat, bútort, üveget, porezellánt, papírt és a fuscher iparnak minden lim­lomát ide hozzák, hanem azt meg akarja akadá­lyozni, hogy innen hízott marhákat oda vihessenek. Kiadatja tehát egyik helytartójá­val a rendeletet, hogy a Pozsony terü­letéről szállított marhákat Marcheggnél vesztegzár alá kell venni, egyenként le­szállítani a vonatról s egyetlen egy ba­romorvossal, a­ki nem is Marchegen lakik, meg kell vizsgáltatni, még pedig valemennyit nappal. Ez annyit jelent, hogy ő el akarja tiltani a magyarorszá­gi marha bevitelét. Szóval ez vám­hábo­­rút jelent — vám nélkül. Ilyen imper­­tinentiát sem látott még a világ. Igazi osztrák erkölcs. Magyarországról heten­ként mintegy 1700 darab hízott mar­hát visznek a bécsi piac­ra. És az osz­trák miniszter azt kívánja, hogy ezt a tömeget egyetlen orvos, nappal vizs­gálja meg. Itt nem lehet félreértés. Ez világos felbontása a vámszerződésnek. Kormányunk azt ígérte, hogy e jogtalan eljárással szemben a legvélye­­sebb lépéseket fogja megtenni s elmegy egész a retorzióig. Tisza Kálmán rész stylista, s igy nem lehet tudni, hogy csak a retorzióig fog-e menni, vagy szükség esetén kész retorziót is alkal­mazásba venni. De mi most nem ku­tatjuk ezt. Nyugodjunk meg a kormány kijelentésében, s legyünk készen az el­járás ellenőrzésére. A kormány meg lehet győződve, hogy hazánkban nincsen olyan párt, melynek támogatására ne számíthatna akkor, mikor országos érdekeink meg­­védelmezésében fáradozik. Merítsen e biztosításból — melyet nem mi adunk, hanem az országgyűlés adott­­ erőt és bizalmat. Ne álljon meg a félúton, ne elé­gedjék meg félszeg nyilatkozatokkal. Mögötte e kérdésben egy egységes nem­zet áll, fölötte a koronás király, kinek igazságos érzülete bizonnyára szintén föl­háborodott és vele van a megsértett törvénynek és igazságnak egész erköl­csi súlya. Gyengébb fegyverekkel is ver­tük meg már a németet, hát még ezekkel! Tehát ne tágítson. Követelje föl­tétlenül ama rendelet teljes vissza­vonását, vagy tekintse a vámszerződést fölbontottnak, és tegyen azonnal intéz­kedéseket a vámsorompók fölállítására. Csak ez nyugtathatja meg a fölzakla­­tot közérzületet. Ne küldözzön alkudo­­zókat Bécsbe. Nekünk nincs okunk a hibát helyrehozni, mert mi nem hibáz­tunk. Vezekeljen az, a­kinek osztrák er­kölcsei vannak. Jöjjön ő Budapestre, s öltsön szőrcsuhát és hintsen hamut a fejére. Ez illeti meg az osztrákot. De mi ne kéregessünk ott, a hol rendelkez­hetünk. ZONGOR. AZ ELLENZÉK " TÁRCZÁJ­A. 1884. április 8. Gazdaságtani csodabogarak.­ ­ A napokban sajtot vásároltam a szom­­ol széd városban; becsomagolják, felteszik a szekeremre és én haza hajtatok. Otthon ijedten veszem észre, hogy a sajt újságba van becsomagolva, s mig ijedt tekintettel nézem, már előre félve a következménytől, nemeim e sorokra tévednek: „Vezérfo­nal a gazdasági tanintézetek és akadémi­­á­ik állattani (kiválólag rovartani) előadá­sihoz. Irta Szaniszló Albert, orvostu­dor, gazd. tanint. r. tanár, egyetemi m. tanár.“ Egész örömmel, hogy nem valamelyik politikai czikkéből e lapnak találtam elol­vasni néhány sort, tovább fut tekintetem a körökön, melyekben Cserháti L. ur (ha jól tudom m. óvári gazd. akadémiai tanár) a legnagyobb áradozással és lelkesültséggel magasztalja égig a jeles és hézagpótló művet. Na ezt a kitűnő könyvet csak meghoza­tom , gondolom magamban, egészen megfeled­kezve arról, hogy nem tanácsos a K. Közlöny után indulni. Kolozsvárt tanuló öcsémnek ír­tam és a könyv pár nap alatt kezeim közt volt. Reám nézve, ki egy személyben orvos ! ■* falusi gazda is vagyok, kettős érdekkel b­i­r­t e könyv ,most, miután megismertem, «bár nem bir.) Érdekelt mint gazdát, sok sznot remélvén belőle tanulhatni, de érde­mit mint olyan orvost is, ki kissé zooló­gus is». Valóban örömmel olvastam a sokat egérő mű előszavában szerző azon nyilatko­ztát, hogy e könyv a tanári székben töltött hosszú tíz év tapasztalatának ered­ménye. Ezen további két megjegyzése pe­dig: „munkám jórészt nem egyéb, mint azon tan, melyet a közéletben gazdasági ál­lattannak neveznek“, továbbá „Daczára a specziális czélnak szükségesnek tartottam itt mégis a zoológiának általános keretét nyúj­tani“ bennem úgy a praktikus gazdát, mint a szerény zoológust megnyugtatni Ígérkezett a a felől, hogy e műben egy valóban hasz­nos, becses és értékes könyvet szereztem meg. — És, fájdalom, csalódtam. Na, hát mit nem talált ön meg e mű­­ben — kérdezhetné a t. szerkesztő úr tőlem — a­mit a mondottak után, megtalálni re­mélt? Oly keveset, hogy azt mondhatom: semmit, s ha a szerkesztő úr arra kény­szerítene engem, hogy mindazt leírjam, mit e műben nem találtam, akkor egy egész tankönyvet kellene írnom. E helyett tehát helyesebben teszek, ha egyet mást felemlítek azon furcsaságok közül, melyektől e mű oly kedélyesen tarkállik. Mint fennebb is említem, azt mondja szerző előszavában, hogy e mű­ nem egyéb mint gazdasági állattan, azután pedig igy folytatja: . . . „annyit azonban határo­zottan ki kell emelnem, hogy azon ismeretek, melyeket a gazdasági állattan alatt érteni szoktak, általános egyéb állattani ismeretek nélkül el nem sajátíthatók s nem fejleszt­hetők.“ Hogy tehát szerző a speciális gazd.­ál­lattannal foglalkozókat s ezek közt tanítvá­nyait is „általános egyéb áll­a­tani ismé­tekkel“ is gazdagítsa, mindjárt az első la­pon megmagyarázza, hogy milyen az állati sejt és a gyengébbek kedvéért a következő tanácsot adja: „Bemutatási tárgyul“ (már t. i. az állati sejt magyarázatához) „in­kább növényi anyagokat használjunk, bár állati anyagokat is kell előve­n­­n­ü­n­k“.*) Na lám ! Egyszerű gondolkozású em­ber soha sem tudna ilyen praktikus dolgot kikonfundálni, míg tíz évi tapasztalat mily okossá teszi az embert! Szerző aztán igen épületesen folytatja tovább e­képpen: „Most a­helyett, hogy tovább tárgyalnék a sejtet, nevezzünk meg néhány szövetet, s ezek megtekintése közben merülnek fel további kérdések“. Na a kérdések felmerülése tekintetében ugyan nincs hiány,mert azok csak úgy tömegesen merülnek fel, csak az az egy baj van, hogy szerző semmi feleletet sem ad reájuk, hanem mélységesen hallgat; úgy lát­szik e közmondást követi: hallgatni arany, szólami ezüst (szerzőnél igen gyakran fapénz.) Az általános állattani ismertetések közt szerző egy rendkívül nagy fontosságú fel­fedezésével lep meg. A protozoákról szólva ugyanis ezeket írja: „az említett két osztályon kívül még két osztályt vehetünk fel ezen osztálycsoportba, melyeket fel sem említettem (Gregarinae, Rhizopoda) a me­lyeknek egyes fajai minket csak mint geo­lógiai tárgyak (p. numinulithek) érdekel­nek. Szerzőnek tehát sikerült az első kü­­vült Gregorinát felfedezni. Azt különben meg kell adni, hogy szerző irálya igen szép és logikai következ­tetései felette világosak; erre ragyogó pél­dául csak a következőt idézzük művéből : *) Az öcsém azt írja Kolozsvárról, hogy szerző­nek most egy növénytani kézi könyve van sajtó alatt melyben ez áll: „nö­vényi sejtek magyarázatához, be­mutatási tárgyul inkább állati anyagokat hasz­­­náljunk bár — ilyenek hiányában — növényieket is elér­hetünk. „A mi a sárgán kivül még a tojáshoz tar­tozik, az nem a petefészekben, hanem a petevezetékben képződik, hiszen isme­retes, hogy a tyúklevesben fel­adott k­is­e­b­b-n­a­gy­o­b­b tojásoknak csakis sárgájuk van. . .“ Mindezeknél azonban legérdekesebbek azon gyakorlati tanácsok, melyeket szerző a gazdáknak ad. Álljon itt azok közül egy, melyet a mezei egerek pusztítás­á­­r­a nézve ad, ezeket mondván: „Szántás alá kerülő területeknél ajánl­hatom a szántáskori közvetlen agyon­ver­é­s­t. Ez úgy viendő keresztül, hogy a szántás alkalmával, közvetlenül az eke után egy egyén (serdülő ifjú 12 — 16 éves egyének) *) erős veszszőből készült seprővel halad, s az eke által kifordított ege­reket azzal agyonüti. Egy más hasonló egyén**) hasonló módon felfegyverkezve, az ekétől néhány lépésnyire foglal helyet,***) hogy az eke által f­e­l­f­o r­d i­t­o­t­t, de földdel ismét letakart, itt-ott ké­sőbb elvergődő egerekkel bánjon el.“ Ez aztán valódi csatatér ; a szegény egereket ki is fordítják, fel is fordítják és végül agyonütik. Kegyetlen serdülő ifjak ! — De a csataterv még nincs egészen kimerítve, mert szerző így folytatja tovább : „Ezeken kivül helyes még, ha a szántás alkalmával oda vitt kutyák is segédkez­­n­e­k az egerek megölésében“. Itt azonban szerző elfeledte megjegyezni, hogy váljon a kutyáknál is szükséges, hogy serdülő i­f­­­u. ***) Mily szellemdús haditerv­i körben legyenek vagy érettebb komondorok is alkalmasak ? Hasonló érdekességű szerzőnek egy másik, szintén a mezei egerek pusztítására vonatkozó tanácsa, mely így hangzik : „Szán­tás alá nem kerülő területüknél (pl. lóhelés) hasonlóul a közvetlen agyonverést *) ajánlom. Itt is oly egyének s eszkö­zök, valamint a kutyák is, veendők igénybe, mint előbbbi esetben, csakhogy itt szántás nem történhetvén, az egereket előbb pálezskák segélyével rejtekeik­­ből ki kell piszkálni.“ Kitűnő módszer, csak egy kissé szi­gorú ! Bele tehetné szerző még azt az egyet, hogy a kipiszkálás előtt minden egér­lyuk elé egy hirdetmény függesztendő ki, melyben az egerek felszólittatnak, hogy három nap alatt szíveskedjenek lyuka­ikból kudurczolkodni, mivel ellenkező eset­ben ki fognak piszkáltatni. Váljon szerző nem lenne szives nekünk, falusi gazdáknak, a piszkálás üdvös mes­terségéből egy kis extra tanfolyamot nyitni ? Cserháti úr, e mű lelkesült csodálója, mint öcsém írja nekem, azon feltétel alatt vállal­kozott a nagy hangú dicsériáda elzengésére, hogy szerző őt alaposan meg fogja tanítani piszkálni. Mit is mond csak szerző műve 58-ik lapján? „ . . . gyakran nevetséges ta­nácsokat és leírásokat is olvasha­tunk, az ilyeneknek egész seregét idézhet­ném épen honi irodalmunkból is. Hallunk ilyeneket oly egyénektől is, a­kik egyébként mint jeles és tudós egyé­*) Szerző — úgy látszik — leginkább szereti az egyént** utat. *) Kérem tessék elhinni, az évek száma igen-igen fontos dolog, mivel azok a hamis egerek csak a 12—15 éves serdülő inaktól félnek. **) Kérem jól megjegyezni, ez is serdülő Politikai hírek. — Az osztrák és magyar kormány köz­ti viszályban újabb fordulat nem állott be. Az osztrák kormánytól ápril. 7-én délig sem­mi értesítés sem érkezett. Matlekovits államtitkár és Lipthay István miniszte­ri tanácsos tegnap délután Bécsbe utaztak és az államtitkár ma d. e. érintkezésbe te­szi magát Taaf­e gróf miniszterelnökkel. A magyar kormány álláspontja a P. N. szerint az, hogy az alsó-ausztriai hely­­tartóság rendelete azonnal és föltétlenül visz­­szavonandó, előbb közös vámértekezletről szó sem lehet. Ha a rendelet azonnal vissza nem vonatik, akkor a magyar kormány ő­felsé­ge elé terjeszti az ügyet. Választási mozgalmak. A körmendi választókerületben Vas me­­gyében a függetlenségi párt P­r­ó­n­a­y Gá­bor bárót lépteti fel, ki el is fogadta a je­löltséget. A kormánypártnak Visi Imrét, a Nemzet szerkesztőjét ajánlották az intézők Budapestről. Ugyancsak vas megyében a németújvá­ri kerületben a székesfehérvári függetlensé­gi párt elnökét, dr. Greff Józsefet lépte­tik fel. Újpesten is vasárnap délután volt a függetlenségi párt választóinak értekezlete, a­melyen Mocsáry Lajos ajánlatára H­e­t­s Ödön fővárosi ügvéd kiált , lett ki jelöltnek. Hets Ödön ,meghivatván, eltagadta a jelölt­séget s R. Palota, Fóth, Dunakesz és Gö­döllő vár. kerület értelmesebbjei előtt tartal­mas beszédet tartott, kijelentvén, hogy ma­­gyarországot nagynak és erősnek csakis füg­getlen kormány vezetése mellett képzelheti. Csanád megyében Battonyán a független­ségi párt vasárnap délelőtt tartott nagy­gyűlésen megalakult. A gyűlésen, mint tud­juk, Mocsáry Lajos, az országos függet­lenségi párt elnöke is jelen volt, a­ki elébe Aradra ment a battonyai függetlenségi párt bizottsága, s Arad városának valamint a megyének több kitűnősége csatlakozott a küldöttséghez. Lelkes beszéddel üdvözölték Mocsáry Lajost a pályaudvarban, a Csa­nádi küldöttség, az aradi függetlenségi párt, s számosan kisérték félórás tartózko­dás után Tornyára onnan pedig Batto­­nyára, hová a nagy­gyűlésre a választók előkelőbbjein kívül megérkeztek csanád­­megyéből s Arad városból igen számosan. A pártelnök megválasztása után Mocsáry Lajos tartott egy szép beszédet, részletesen fejtegetve a függetlenségi párt elveit, ösz­­szetartásra és tevékenységre lelkesítve a pártot. Stanescu Imre aradi ügyvéd romá­nul és szerbül mondott szónoklatában a nemzetiségeket tüzelte fel. A hangulat egy általában lelkesült s a függetlenségi párt­ra nézve igen kedvező, s a győzelemre ala­pos kilátást nyújt. A ráczkevei választó­kerület független­ségi küldöttsége tegnapelőtt járt Halász Gé­zánál, kérve őt a jelöltség elfogadására. Ha­lász Géza elfogadta a jelöltséget s meg­választása biztosra tehető, minthogy a vá­lasztók előkelőbbjei zászlója alá sorakoztak, vagyunk győződve, hogy ez legszigorúbban a magyar marhizlalókat fogná sújtani. Mi azon nézetet valljuk, hogy állategészségi rendelkezések minden államnak szabad ha­tás­körébe tartoznak. Akár­miképen fogják is végül értelmezni a kiegyezési törvényt, egy tanúságot vonhatni le a magyarok el­járásából. Mind egy véleményen vannak, ha érdekeik védelméről van szó s egy ügy sem elég kicsiny, hogy ki ne hívja egész eré­lyüket. Bécsi lapok a vám-h­áború'61. A marhabevitel ellen kiadott osz­trák helytartósági rendelet igen élénken foglalkoztatja Bécsben úgy a politikai kö­röket, mint a sajtót. A lapok mindnyájan hosszasan fejtegetik a rendeletet, s e fejte­getésekből adjuk az alábbi kivonatokat : A „Neue Freie Presse“ ezeket mondja: „A bécsi marhavásár rendszabályának Bécsben is kevés barátja van. E szabály nélkül soha se támadt volna a gondolat, hogy Bécset Pozsonyból lássák el hússal, s ha az osztrák kormány meg nem sértette volna azon ér­dekeket, melyek ellene Pozsonyban szövet­keztek, nem volna most kénytelen megvéde­ni a piaczot a pozsonyi versengés ellen, s a magyarországi marha nem maradt volna ki a piaczról, ha a kormány maga ki nem zárja. A kormány ama vitában, melybe ezért a magyar kormánynyal ker­ül, nem az osz­trák érdekeket képviseli hanem a saját hi­báját, s a­míg Tisza mellett az egész ország áll, ha a megsértett vámszerződésért panaszt emel, addig Taaffe grófot nem támogatja senki. Magyarország túlsúlyát éreztük ak­kor is mikor csakugyan osztrák érdekek fo­rogtak szóban, mennyivel erősebb lesz Ma­gyarország most, midőn az igazság és jog érdeke legalább is kétséges. Mi nem is kí­vánhatjuk az osztrák kormány győzelmét.“ A „Presse“ már más álláspontot fog­lal el, s úgy látszik, sugalmazott cikkében a következőt írja: . . . „nem magyar érde­kek sértettek, hanem csak a Bécs ellen ter­vezett merénylet vakmerő és jogtalan harcz utasíttatik vissza. A bécsi hús árát Bécsben és nem Pozsonyban kell megszabni, ez vilá­gos, s ha így fogjuk fel a kérdést hinnünk kell, hogy minden rokonszenv azon a részen van, mely Bécset védelmezi.“ A „Neues Wiener Tagblatt“ czikkének jelentősebb pontja a következő: „a magyar hizlalók és kereskedők öntudatos fellépését nem lehet helyeselni. A két ország kölcsö­nös barátságos forgalomra van utalva és ke­rülniük kellene a vásári harczot. Ha a dol­gok úgy fejlődnének és vámsorompók fel­állítására kerülne a sor, akkor az osztrák­­magyar államviszony a legerősebb megráz­kódtatáson menne keresztül. De remélhető­leg nem fog odáig jutni a dolog. Azonban, ha a kedvező fordulat be­áll is, annak ke­serű utóize nem tagadható és megmarad az a keserű érzet is, hogy a birodalmi fővárostól néhány lépésnyire kezdődik a határ mely minden pillanatban vámhatárrá változhat.“ A „Fremdenblatt“ ezt írja : „Nem aka­runk konfliktust Magyarországgal bár meg­ A kijátszott ”. — Két czikk. — II. — Az iparosok figyelmébe. — Másik föltevése Hegedűs Sándornak az, hogy nem volna humánus eljárás azt az iparost, ki már családot alapított, meg­fosztani attól, hogy más iparűzésbe men­jen át, mert bizonyára csak a szerencsét­lenség biztatta rá, hogy odahagyja tanult mesterségét s hozzáfogjon egy nem tanult mesterséghez. Az ilyen, épen mivel nem tanulta, különben sem veszélyes versenyző. Minden szó és minden betű mutatja, hogy Hegedűs Sándor hallott ugyan ha­rangozni, de nem ért a------------harang­öntéshez. Hiszen nem a versenyből akarnak ipa­rosaink bárkit is kizárni. Ellenkezőleg. Ver­senyképessé akarnak tenni minden ipa­rost a qualifikáczió által. "Eddig sok volt a kontár, kik nem tudtak versenyezni a képzett iparossal, de fuscher munkájuk­kal rontották a jó iparos hírnevét is. Va­laki a közönségből megbízott egy kon­tárt valamely munkával. Ez az összetákolt térezmű megrontotta a jó mesterember hite­lét is, mert a nagy közönségben divattá lett azt mondani, hogy magyar mesteremberrel dolgoztatni nem lehet. Rósz munkájával nem­csak önmagának ártott, hanem másoknak is. A nagy közönségből még nem haltak ki a széhrendszer emlékei. E rendszer alatt megszokta a közönség, hogy minden vissza­élés miatt a testületnél keressen orvoslást, az­az—átvitt értelemben—minden vissza­élésért magát a testületet tegye felelőssé. A czéh eltöröltetett, de a megszokásnak érin­tett fölfogása még nem veszett ki a közön­ségből. Szereti a rész helyett az egészet, az egyes helyett a testületet vádolni. Ha egy fuscher czipész tyúkszemet csinál valakinek, az a valaki száz eset közül kilenczvenszer nem egyénileg a fuscher czipészt, hanem testületileg az egész város schusztereit fogja hibáztatni. Persze, nincsen igaza. De vádja elhangzik sokfelé s így alakul az a szeren­csétlen divat, hogy külföldi portékát vásá­roljunk, mert nekünk nincsenek jó meste­reink. Iparosaink tehát fején találták a sze­get, midőn minden önálló iparostól kellő qualifikácziót kívántak. Hegedűs Sándor pe­dig eltalálta------szarva között a tőgyét, mikor indítványozta és keresztül vitte a

Next