Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-01-14 / 10. szám

Kolozsvárt 1885. véletlenül kiejtett szóval kínos jelenetet provokált. Megtámadta ugyanis Ugron Gá­bort és Hermann Ottót. A kellemetlen inczidens a következő neki igaza. (Élénk derültség és tetszés bal­­felöl.) Ezzel az inczidens véget ért, és meg­kezdhette beszédét : Szentkirályi Albert. Beszédének két fő része volt. Először kimutatta, hogy a kormánynak nincs közgazdasági politikája s bizonyította másodszor az önálló vámte­rület szükségét. A miniszter tegnap megemlítette, — úgymond — hogy a nagy gazdasági válsá­gon, csakis az segíthet, ha a magtermelés­ről a marhatermelésre megyünk át. Sokat beszéltek erről és most azt tapasztaljuk, hogy Magyarország marhaállományának lét­száma évről évre csökkent. Ebből azt kö­vetkezteti szóló, hogy ezen gazdasági átala­kulás sokkal nagyobb nehézségekkel jár, annak keresztülvitele sokkal több időbe ke­rül, semhogy az a jelen gazdasági válságra valami nagy befolyással bírhatna. Tekin­tetbe kell venni azt, hogy az ily gazdasági átalakulásra tőke vagy hitel szükséges. Tő­kével a magyar gazda nem rendelkezik, hitele pedig a legtöbb esetben már most is annyira van igénybevéve, hogy abból új befektetésre aligha jut valami. Tekintetbe kell venni azt is, hogy Magyarország felső vidéke szeszgyárak nél­kül, nemcsak hogy fokozott marhatenyész­­tést nem folytathat, de az egyszerű mag­termeléshez szükséges marhalétszám fentar­­tásáról sem lehet ott szó. A viszonyok pe­dig olyan kedvezőtlenek, hogy azon vidé­ken, a­hol előbb kedvező viszonyok közt egy gazdaság sem volt szeszgyár nélkül, most alig van egy-két gyár. A magtermelésről a hústermelésre való átmeneteit alig tartja olyan eszköznek, mely a jelenlegi válságon segíthetne, mert már ezen átalakulás is egy külön válságot képez, a­mely a legkedvezőbb körülmények közt is, igen sok nehézséggel jár. Ezen átalános válságot tehát nem hogy enyhíthetné, ha­nem azt még talán súlyosbítja is. Ezen sú­lyos gazdasági válságon, alig segíthet egyéb, mint egy önálló és öntudatos nemzetgazda­sági politika. Szólót e kérdésben azon elv vezérli, hogy az 1867. XII. t. czikket feltétlenül el­fogadja, nem úgy, mint azt a kor­mány magyarázza, h­a­n­e­m a mint az szó szerint törvénye­inkben f­eltalálta­t­i­k. Igénybe veendőknek tartja az abfe&fi­ részünkre biz­tosított jogokat, melyek érvényesítve nem voltak. ^ _r._r________— —A^Sz a szabad kereskedelmi, akár a koppantunk, hogy szokjék le róla. (Élést- védvámos elvet alkalmazzuk viszonyainkra, kétségtelen, hogy vámterületün­ket Ausztriától függetleníte­nünk és elkülönítenünk kell. (Helyeslés a bal és a szélsőbalon.) Részletesen fejtegeti ezután, hogy a fennálló gazdasági szerződés megújítását helyesli, de csak azon feltétel alatt, hogy a mi nyers terményeink olyan védelemben ré­szesüljenek Ausztriában, mint az ő ipar­­czikkeik nálunk, a­mi által úgy is áten­gedjük Ausztriának azon roppant értéksza­porulatot, mely a nyerstermelvénynek ipar­­czikké való feldolgozásából származik. A helyzeten csak úgy lehet javítani, ha nagyobb költség nélkül olyan jövedelmi­forrás nyittatik meg a magyar gazdának, melyet pusztán talajának kihasználása nyújt­son, mely eddigi gazdálkodási modorát sem­miben sem változtassa meg, és mégis elég tetemes legyen arra, hogy a még eddig el nem bukott földmivelőt a végsülyedéstől megóvja, sőt megadja a lehetőséget arra, hogy rövid időn ismét jólétre tehessen szert. Ilyennek tartja a dohányt. A kisbirtokos, ha dohányt termelhetne, rövid idő alatt jómódú gazdává válhatnék, míg most föl­dönfutóvá lesz. A dohány termelésének meg­engedése egy egész osztály jólétét eredmé­nyezhetné, egy oly osztályét, mely most a nyomorhoz nem messze eső állapotban teng, volt . Elfogadja — úgymond — a költség­­vetést általánosságban ; a részleteknél le­hetőleg kevés ponthoz fog szólni, bár több­ször kívánt volna szólani. De azon mo­dor, mely a korábbi vita alkalmával kö­­vettetett és azon fegyverek, melyek abban használtattak, több ellenzéki szónok által, nem gerjesztettek benne vágyat, hogy több­ször felszólaljon. Nagyon számos ellenzé­ki képviselő a tárgyilagosságot mellőzve, személyeskedésben, vádaskodásban és dur­va modorban beszélt, és gúnyos él­telés­­sel ferdíté el szavait, nem azt tekintve hogy mit mond a szónok, hanem csak azt nézve, melyik párthoz tartozik. Nagy zaj és élénk nyugtalanság ke­letkezett erre a szélsőbalon, s harsányan hangzott fel a kiáltás: ki volt az ? Nevez­ze meg ! Keglevich gróf megnevezte Ugrón Gá­bort és Hermann Ottót. Látható megdöbbenés nehezedett erre a kijelentésre az egész házra. Mind a két megtámadott jelen volt, s érezte mindenki, hogy ezek azonnal válaszolni fognak s kí­nos feszültséggel várták a személyes vála­szokat. Válaszoltak is, oly kitűnő tapintat­tal, hogy egyik sem maradt adósa a gróf­nak s mégis mindkettőnek nyugalma a par­lamentáris határok közt maradt. Ugron Gábor igen helyesen jegyezte meg, hogy a parlament olyan küzdtér, mely­ben egykor súlyosabb, máskor enyhébb csa­pást mérnek egymásra s ezeket el kell vi­selni, de a ki leczkéztetni akar, az legyen elkészülve, hogy őt is meglec­kéztetik. És egy van a­mit senkitől büntetlenül el nem tűr: a prepotens modor. E kikérés után az alábbiakban adjuk Ugrón Gábor válaszát: Ugrón Gábor: T. ház! (halljuk!) Az előttem szólott képviselő úr nem szokott le azon modorról, melyet a múltkor tanúsított, t. i. a leczkézetés modoráról. A­ki leczkéz­tetni kezd a parlamentben, az legyen kész arra, hogy a leczkét vissza fogja kapni. (Helyeslés a szélső balon.) Mindenféle mo­dort szívesen fogadok, t. hát, mert tudom, hogy a parlamenti tér küzdtél. Mérünk eny­hébb és keményebb csapásokat egymásra és a ki kapja el kell azokat viselni­e, mint a küz­delem diját, de a prepotens hang az, me­lyet nem szoktunk meg e házban és annak, ki prepotencziával lép fel, azonnal körmére tetszés a szélső balon.) Azt is mondja a t^J^pyjSQ\fi Up, én magítuSít3»­*s4l^v3^irtást követeltem. Nem tudom, de mint Magyarország népének egyik része, mint a törvényhozásnak tagja, érzem magamban, hogy szuverén vagyok, de szent­nek és sérthetetlennek személyemet nem tar­tom, mint a t. képviselő úr, ami csak szu­veréneket illet meg. Ha a t. képviselő úr fájlalja a ház kaczaját, ami néha, a vele szemben felhozottakra elhangzott, arra csak egy orvoslás van, az ember ne tegye ma­gát nevetségessé, s nem fogják kinevetni. (Élénk hosszantartó helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Hermann Ottó a következőleg felelt: T. képviselőházi (Halljuk!) Személyes kérdés­ben vagyok bátor szót kérni. Meg fogom találni az alkalmat arra, hogy a t. képvi­selő úrnak akkor, a­mikor mostani beszé­dének egész szövegéről értesülni fogok, tü­zetesen felelhessek. Mindaddig is kijelentem a következőket: Amikor én bírálatot mond­tam, beszédét nem csak elolvastam, hanem iparkodtam azt szóról-szóra meg is hallgat­ni, mert a t. képviselő úr közvetlen köze­lében foglaltam helyet és ha a t. képvise­lő úr nekem meg fogja magyarázni azt, hogy a botbüntetést mikép lehet összeegyez­tetni az igazi liberalizmussal, akkor legyen és adóját alig, vagy csak a legnagyobb nélkülözések folytán bírja kifizetni. A nagyban való dohánytermelés lehe­tővé tenné azt, hogy a kenyérterményeket nem kellene potom áron a külföldön elle­­cserélni, mert minél olcsóbb a búza annál többet kell adni. A dohánytermelés nagy­bani létesítését kétfélekép lehet képzelni, vagy az állami egyedáruság kiterjesztése, vagy annak egészen eltörlése által. A do­­hányegyedáruság kiterjesztésétől nem­ sokat vár. A jelenlegi 41 milliónyi forgalomból a termelőknek nem jut csak 10 milló, az ál­lamnak pedig tisztán csak 19 millió. Az egyedáruság megbénítja a termelési ver­senyt. A termelők inkább csak súlyra, mint minőségre termelnek. De állami egyedáru­­ságot oly termelési czikknél, mely az összes lakosságnak nagy jövedelmi forrásul szol­gálhat, nemzetgazdasági szempontból nem tartja helyesnek. Az igaz, hogy az állam elvesztené a 19 millió egyedárusági jöve­delmet, de bőven kárpótolhatná a sza­bad termelés. És lehet, hogy ezután az­tán még több tiszta jövedelme lehetne mint így van. Kijelenti, hogy nem vindikál magá­nak csalhatatlanságot, de másnál sem ismeri el. Egyben azonban, azt­ hiszi, nem téved, és ez az, hogy a magyar földművelőket vég­­romlással fenyegető válságon nem segíthet sem a jó tanács, sem az egyes tenyészálla­tok megvásárlása, sem azon néhány száz­ezer írt, mit a miniszter a földművelés di­rekt támogatására évenként kiad, de még a kitűzött pályadíj sem. (Élénk derültség a bal és szélsőbalon.) A beállott gazdasági válság következ­ményeit csak egy önálló öntudatos, a jövőre számító és a jelen bajait lehetőleg gyorsan és kielégítőleg orvosló nagyszabású nemzet­­gazdászati politika képes enyhíteni, vagy el­lensúlyozni. Visszautasítja a költségvetést, mert abban épen ezen politikát nélkülözi. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) A következő szónok Bauszem Guidó volt, ki a középeurópai vámunió mellett be­szélt, s azt ajánlotta, hogy a kiálltás alatt nemzetközi kongresszus megtartását kezde­ményezze a fő­fiorm­ány. Különben elfogadta a­­költségvetést. Szólott még Széchényi Pál miniszter, leginkább Szentkirályi Albert beszédére ref­lektálva s mindenekelőtt a napilapokra s azok modorára tett megjegyzést, azután pedig azt mondta, hogy a gazdasági válság ellen sok orvosszert ajánlottak már a házban de újat semmit. Nem akar okvetlen újat, meg­elégszik a réginek felhozásával is. A do­hány­termelésre vonatkozólag kétségbevon­ja, hogy a monopólium megszűnése esetén az ország nagy része nyerességgel űzhetné a termelést. Maga is helyes politikának tart­ja a nemzetközi védvámok alkalmazását, de megvalósítása, nézete szerint, a magyar par­lament hozz­ájárulása csak egy lánc­szemet fog képezni. RácZ Géza a gazda válság előidézőiül a zsidókat tartja, a vámközösség megszün­tetését elfogadja, a szeszadó reformját szük­ségesnek tartja. A magyar földbirtokos osztály egyet­len hibája az, hogy tűrte a veszedelmet, mely a zsidóság részéről fenyegette. Szóló azt a tényt, hogy Wahrmann Mór bankár, képviselő, az uzsora­szabadság bajnoka, aki programmbeszédében kijelenti, hogy az uzsoratörvényt a közszabadság megsértésé­nek tekinti, aki a vasúti politikát ellenezte, de nem azt, hogy a zsidóknak adassanak a vállalkozások, olyanoknak, akikről utóbb a miniszter kénytelen volt kijelenteni, hogy nem adhatja oda nekik, mert hát loptak és csaltak, azt a tényt, hogy Wahrmann Mór ül az előadói széken, közgazdasági állapo­ta­ik legpregnánsabb kifejezésének tartja. Elnök figyelmezteti szülót, hogy sze­mélyes támadásoktól tartózkodjék. Rácz Géza felemlíti, hogy a szőnye­gen forgó javaslat nem a miniszteré, a mi­niszter csak üres forma, a lélek ott lebeg (Nagy derültség) fölötte. A magyar és keresztény nép nevében tiltakozik a költségvetés ellen s azt nem fogadja el. (Élénk helyeslés a bal és szél­sőbal egyes padjain.) Utánna Wahrman Mór felel személyes­kédésben Rácz Gézának, s erre a tárgya­lás két óra után véget ért. Újabban feliratkozott szólásra a ja­vaslat mellett V­isi Imre; a költségvetés ellen az ellenzék részéről még nyolcz szó­nok van hátra. Szent ég, minő napokat töltöttem el azóta, mióta ezt a keblemen hordom ! Donald levette a finom ezüstlánczra fűzött medaillont és kinyitotta. Halvány aranyszínű haj volt benne, s egy gyöngyvi­rágnak hervadt levelei. — Donald, mondá a szenvedő, már most segíts a következő levelet megírni. „ Elvesztett szerelmem! mielőtt meg­halnék, vissza­küldöm e drága emlékeket, a hajfürtöt, melyet adtál, s a virágot, melyet egy éjjel bokrétádból loptam. E kincseket ugy őriztem, a hogy az aranyat nem őriz­tem soha. — Haldoklóm, elvesztett szerelmem, messze tőled, idegen földön haldoklom, vál­tó láz és tűrhetetlen fájdalom öl meg ; hal­doklóm, arczoddal homályosuló szemeim előtt, hangoddal füleimben ; haldoklóm, azon gyöt­relemmel szivemben, melyet azóta érzek, mióta szivem érted megszakadt ; haldok-­­­lom, egy olyan égető vágygyal amit sem-­­ mi sem képes enyhíteni, sem apasztani. — Ha valaha feleségemet és gyerme­kemet látod, légy jó hozzájuk. — Naplementekor fordítsd nyűgöt fe­lé arczodat; ott leszek eltemetve, miután ah, hidd el, hogy érted égő szerelemből haltam meg!“ — Donald, ez elég. Már most írd hozzá. „Alkonyatkor halt meg.“ Most nem habozott Donald, s e szava­kat írta : „Carmage erdő. Robert alkonyatkor halt meg. Ranor­ Donald.“ Gyenge mosoly vonult el a beteg arczán. — Donald, czimezd a cousinom felesé­géhez, Clyde Adorján asszonyhoz, Clydesdale várban, Woldshirben. — Lelkem kiséri e levelet, folytatá, ő majd a kastélyban, a reggeliző szobában bontja fel . Donald, ez a szoba csupa csip­ke és virág, mindig tele van világossággal és illattal. És az a­ki felbontja, oh jaj ne­kem, jaj nekem! arcza szelíd, homloka dom­­ború, hosszú sötét szempilláktól fedett sze­mei olyanok, mint Itáliának mosolygó kék ege, felhőtlen, tiszta, s tele fénnyel; de ez az arcz űzött számkivetésbe, számkivetésbe, melyet a halál követ. — Robert, te megfeledkezel a felesé­gedről, jegyzé meg barátja. — Nem, azt nem teszem. Szegény zsör­tölődő kis Phyllis! Én irtam­ neki. Cousi­­nomnak a felesége, Eleonora nem tesz fel özvegyi fátyolt, nem sir és jajgat; de leve velemet kezébe véve ki megy, hogy egye­dül olvassa el. Szelíd szép arczát nyűgöt felé fordítja, s szemei megtelnek könnyek­kel. Busult akkor is, midőn elküldött ma­gától. (Folyt. köv.) E L L E N Z É K (26­) A képviselőház bizottságaiból. A pénzügyi bizottság hétfőn délután ülést tartott s tárgyalta a Duna folyam Dévény-dunaradványi szakaszának szabá­lyozásáról szóló törvényjavaslatot. Előadó Lukács Béla volt s behatóan ismertette a javaslatot, mely szerint a sza­bályozásra összesen 17 millió főt irányozta­tik elő 12 évre, s ebből 600000 frt már a folyó évi költségvetésbe fel van véve ; in­dokolja ezután a szabályozás szükségét az­zal, hogy a rendes vízi út nyitásán kívül meg kell kímélni egy termékeny vidéket az árvíz­veszélyektől. Szilágyi Dezső okát kérdi, miért nem nem készülhet el a szabályozás 6 év alatt s várjon nem ered-e ebből Budapestre ár­vízveszély. Hegedűs Sándor nem reflektál a tech­nikai részre, csak az kérdi, miért alkal­mazták ezt a rendszert a javaslatban, mert ha a technikai kivitel csak a javaslatban feltüntetett rendszer szerint lehetséges, rosz gazdálkodás volna, ha a költséget részle­tekre osztanák. Szilágyi Dezső újra kérdi, várjon kül­dött-e az európai bizottság szakértőket a Duna különféle részének megvizsgálására. Kemény Gábor miniszter Szilágyi első­­kérdésére azt válaszolja, hogy magát a munkát lehetne 6 évnél hamarább is eszkö­zölni, de a szakértő nézete volt az, a­mi a javasolt idő megállapítására késztette. Itt a Dunának hajózás szempontjából való szabá­lyozásáról s nem anynyira árvíz­védelem — illetve mentességről van szó. Nem új rendszerről van tehát itt szó, — Budapestet nem fogja a szabályozás veszélyeztetni, mert a sebességi viszony nem változik. Hogy tisztán a műszaki szempont lesz a költség felosztásánál irányadó, ez kétségtelen, de mé­gis tekintetbe kell venni az ország pénzügyi viszonyait. Végül Szilágyi utolsó kérdésére megjegyzi a miniszter, hogy az említett eu­rópai bizottság még meg sem alakult. Szilágyi Dezsőben erős a gyanú, hogy az előirányzott 17 millió nem lesz elég. Kéri a kormányt, hogy az illetékszedési jo­­got megnyerni törekedjék, mikor ily nagy dologról van szó, nézete szerint a terveket közzé kellene tenni, hogy mindenki hozzá szóljon. Bodoky mint tanácsos ezután részlete­sen ismertette a technikai részt, s a mi­niszter röviden válaszolt Szilágyi Dezsőnek, kijelentve, hogy nem idegenkedik a tervek közzétételétől, de ha a munka ki lesz írva, mindenkine­k lesz joga reformot indítvá­nyozni. A javaslatot ezután a bizottság válto­zatlanul elfogadta. A kérvényi bizottság is tartott ülést hétfőn délután, s azon elintézte az 5 ik sor­jegyzékbe foglalt kérvényeket. vidékiek érdekében mi történt, azzal vála­szol, hogy utal az 1881. junius 8-ikáról és 1881. szeptember 15-ről kelt legfelsőbb re­deletekre, melyeknek minden egyes sora a határvidéki hős lakosság iránti atyai gon­­doskodásról és nagy szeretetről tesz tanu­­ságot — azon lakosság iránt, melyet ő fel­­sége nemeslelküsége jótéteményekkel való­­sággal elhalmozott s jóléte érdekében ala­pitványokat tett oly bőkezűséggel, mint a milyenben kevés nép részesült. Szónok kie­meli, hogy egy népnek sem szabad történe­ti fejlődésével játszania, hogy Horvátorszá­got nyolcz évszázad kapcsolja a magyar korona országaihoz, az ő legbensőbb me­g­­győződése szerint a horvát nép csakis ezen szövetségben óvhatja meg politikai egyéni­ségét és játszhatja azt a fontos szerepet, me­lyet az isteni gondviselés számára kijelölt és meg van győződve, hogy a horvát nép­ nem fog csatlakozni ama mozgalomhoz melyet a Starcsevits párt, Starcsevics Dávid állítása szerint, Trieszttől Novaja­ Semljáig meg akar indítani, mert a horvát nép jól tudja azt, hogy az nem csak gurás a sötétbe, hanem rohanás a végromlás felé volna. A beszéd többször helyesléssel szakit­­tatott félbe és a végén zajos tetszésnyilvá­nítások hangzottak fel. A szónokot számo­san üdvözölték. Személyes kérdésben szólott Frank képviselő, s utánna Khuen-Héderváry gróf horvát bán, a ki kiváló vitázónak bi­zonyult. Élesen, mindamellett előkelően tá­madta meg az ellenzéket. A beszéd kiválóan polemikus jellegű volt, de tartalmas, ma­radandó eszmékben is bővelkedett s és ezért nemcsak a többségnél talált lelkes fogadta­tásra, hanem az ellenzék is figyelemmel hallgatta. Csak ama részénél, a­hol kijelen­tette hogy teljesen azonosítja magát a mi­niszterelnökkel s hogy a törvény tiszteletét, ha kell, drasztikus eszközökkel is fenn fogja tartani, keletkezett mozgás az ellenzéki padok közt s hangzottak felkiáltások . Gon­doskodjék a törvénynek tiszteletben tartá­sáról felfelé. A bánnak egy nagy érdemét bizonyí­totta be a vita : lehetségessé tette a horvát tartománygyűlésben a parlamentáris tanács­kozást. A legközelebbi ülés ma, szerdán jan. 14-én lesz. A horvát tartománygyűlés. A horvát tartománygyűlés hétfői ülé­sében Stankovics osztályfőnök az indemni­­tyról szóló tvjavaslat ellen felhozott tár­gyilagos érveket czáfolgatta és az ellenzék szónokai által idézett vádakat visszautasí­totta. Szarcsevics kérdésére, hogy a határ- Január 14. KÜLFÖLD. Angol lapok Rissuardiról. — Egy mulattató könyvről és szerzőjéről. Dr. Vizoly Z. Az irodalmi czigányok kávéházit. (Vége.) Momur a három matt ver­sség miatti szégyenében annyira felháborodott, hogy valóságos emberfaló kedvbe esett, csoda-e t tehát, hogy Schaunardnak már bevezető­­ szavainál a legnagyobb dühbe kitört. Schau­nard, mint fennebb említők, kitűnő zenész, de végtelen heves természetű ember volt és így kétszerte nagyobb gorombaságokkal fi­zetett vissza. E közben a veszekedés is egyre nőtt, mig végre a kávés fölrohant, hogy a társa­ságnak tudtára adja, hogy a termet elhagy­ni mindaddig, mig nem fizettek, senkinek sem szabad. Collíné iparkodott a vihart szo­kásos békéz ő ékesszólásával lecsillapítani. De a­mint a gizda a tépéssé szaggatott asz­talkendőt megpillantotta, ekkor már ő sem ismert többé határt. Megkettőzött haragjá­ban annyira megfeledkezett, hogy profán kezét a bölcsész kávészín pallétója és a nők felöltője felé is kinyújtotta, így vélvén magát némileg biztosíthatni. A szidalmaknak egész apró tüze ke­letkezett a c­igányok és az üzlet főnö­ke között. Míg ez folyt, addig a három nő - mintha mi sem történnék — divatról és szerelmi dolgokról beszélgetett egymással. Most az idegen is kimozdult változat­lan helyzetéből. Felszedelőzködött , előbb egy, azután két lépést tett, míg végre egy természetes emberhez hasonlóan járni kezdett, így közeledett a gazdához, kissé fél­rehúzta és titokban valamit beszélgetni kez­dett vele, mig Rudolf is Marcel sehogy sem tévesztették szemük elől. Bizonyára meg vagyok elégedve édes Barbemuche ur, csak igazítsa el a dolgot velök is. E szavakra odahagyta a termet. Barbemuche ur visszatért asztalához, megragadta kalapját és feltette. Most meg­hajtotta magát jobbra és előre lépett három lépést, ugy hogy közvetlenül Rurtolf és Mar­­celék előtt állott. Itt újra levette kalapját és megint meghajtotta magát az urak előtt — a nőknek pedig illedelmesen köszönt; elővette zsebkendőjét, kifújta orrát, s hozzá­fogott félénk hangon a következő beszéd­hez: „Reméltem, hogy az urak megbocsát­ják tolakodásomat, melyet önökkel szemben elkövetni akarok. Régóta vágyódtam már, becses ismeretségükbe részesülhetni, de mind­eddig nem találtam kedvező alkalmat arra, hogy csekély személyemet bemutathassam. Engedjék tehát e kedvező alkalmat felhasz­nálnom, mely jelenleg kínálkozik !“ — Oh igen a legnagyobb örömmel mondá Collíné, ki őt jönni látta, s ki az ide­gen szándékát sejtette. Rudolf és Marcel meghajták magukat, a nélkül, hogy őt feleletre méltatták volna. Schaunardnak sz­erfölötti érzékenykedése azonban szinte dugába dönti vala az egészet. — Bocsánat uram — kiáltá nyers han­gon — önnek nem lehet szerencséje hoz­zánk, az illem szabályai megkövetelik, hogy — — De nem volna e szives egy kis do­hánnyal szolgálni? Egyébiránt teljesen alá­vetem magamat barátim bölcs belátásának. — Uraim ! kezdé Barbemuch újra. Én ép ugy, mint az urak, hivatott tanítványa vagyok a szépművészeteknek s a mennyit társalgásaikból kivehettem, nézeteik mert­ Valamennyi angol hírlap helyeslőig szól Bismarck hg. német birodalmi kanczel­lár nyilatkozatairól, melyeket a német bi­rodalmi gyűlésben tett. A Tiemes siet ki­emelni a nyilatkozatok helyes értékét és ér­telmét. Lehetséges ugyan, hogy Angolor­­szág és Németország között fölmerülhetnek egyes kényesebb természetű kérdések, de komoly félreértésekre nem forog fönn ok. Angolország köteles tiszteletben tartani a többi hatalom törvényes jogait a gyarma­tosítás útján való terjeszkedés tekintetében. Angolországnak Németországot Európában mindenkor úgy kell tekintenie, mint a vi­lágbéke hatalmas biztosítékát s Németor­szág gyarmatosítási vállalatai sem nyújta­nak arra okot, hogy Angolország nyugta­lankodjék. A Standard szerint nevetséges dolog Németországgal a­miatt czivódni, mert el­vette azt, a­mit Angolország már előbb elvehetett volna. Mi sem méltatlanabb egy nagy nemzethez, mint az üres és czélra nem vezető féltékenykedés. A Daily News azt tapasztalja, hogy teljesen alaptalannak bizonyult az a meg­magyarázhatatlan rémület, melyet Német­ország gyarmatpolitikája első­sorban An­golországban előidézett­­ben egyeznek nézeteimmel. Ebből kifolyólag vágyaimnak legfőbbike volna, ha barátsá­gukra méltatnának és ha önökkel itt min­den este találkozhatni szerencsés lehetnék. A gazda nyers egy faragatlan tuskó, de beszéltem vele és így most csakis önök­től függ, hogy várjon távozni avagy tovább is itt mulatni óhajtanak. — Szabadjon re­­méljenem, hogy alkalmat nyújtanak, e he­lyen újból és többször is találkozhatni, az­által, hogy tőlem a szolgálatok legcseké­­lyebbikét elfogadják. Az idegen szavai után Schaunard ké­pében a méltóságteljes felháborodás látszott ülni. — Bizonyára szorongatott helyzetünk­re számít, mondá ő. Ajánlatát nem fogad­hatjuk el. Kifizette tartozásunkat. Ám legyen. Én a 25 frankra biliárdozni fogok ve­le, és pedig úgy, hogy néhány point előnyt adok neki. Barbemuche örömmel fogadta az aján­latot, volt is esze hozzá, hogy a játszmát szerencsésen elveszítse. E nemes vonással egyszerre megnyerte a czigányok jóindu­latát. Szétmentek azon ígérettel, hogy más­nap újra találkoznak a kávéházban. — Így legalább nem tartozunk neki semmivel, mondá Échaunard Marcelnek ; mél­tóságunkat megóvtuk. — Talán egy új vacsorát is követel­hetünk még tőle, v­ágzó Collíné, a bölcsész. ------------------

Next