Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)
1885-05-05 / 103. szám
103. szirm. Kolozsvár, kedd, május 5. 1885 Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belkiridy-otcxa 16- s*. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendek. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva |.10 int..............!6 írt. || Negyedévi a . . . 4 frt. fília* 1 frt 50 kr. 8 frt. || Egy hóra helyben Egyes szám ára 5 kr. jjjjíl nik a „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓHIVATAL, Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Nemzeti dinasztia. Ő Felsége a király magyar földön időzik s a fővárosi nép oly rajongó lelkesedéssel fogadta, a minő csak magyar fölmön tapasztalható. A Budapesten történtek visszhangot keltenek az egész jaziban, s mind itthon, mind kifelé meggyőzőleg hirdetik az egyetértést s a ríteljesb összhangot, mely az alkotmányos nemzet és koronás királya között ényáll. Sok bajaink közepett örömmel és kedvtelve időzünk e képnél; a po■tika lehet sivár, a 67-diki kiegyezésbe hitetett reményünket nem igazolta az i; de egy drága kincsünk a legteljesb ínynyel ma is elénk csillog, a király , a magyar nemzet nem idegenkednek egrmástól többé. De méltán megvárja a nemzet isirályától, hogy legyen magyar háztása, hasson rá, hogy magyarosodjék A kicsit a Habsburgok fenséges csajja, s amit a nemzet oly hőn óhajt, iljék köztünk mentél hosszasabban a ugyar trónörökös, hogy a magyar szettel, magyar társadalommal való azonos érintkezésében teljesen megmerje az országot, mely felett egykor uralkodni fog, s közvetlen tapasztalásu szerezze meg az országról és a nemzetről a megfelelő impressziókat, melyek min nem egy szerzett vagy öröklött imolatlan előítéletet fognának megsemmisiteni. Jól tudjuk mi, hogy azt nem telítik még meg, hogy elhagyják bécsi székhelyüket s Budára költözzenek át -ben. Ausztria császárainak az örök tartományok iránt is vannak kötelzettségeik, mint vannak Magyarország iránt Csak azon óhajt tápláljuk, hogy i paritás elve az udvartartásban is érvényesüljön. Ezen leyális kívánságunk nem hiú ábránd és nem tolakodó követelés, mert politikai raison. Ma inkább az, mint valaha volt. Európában ■at István koronája a legrégibb. Nagy Károly császári koronája és a longorid vaskorona régibb ugyan, de közti jelentőségüket elvesztették. A Habsbg-ház koronái közt tehát a magyar ikona bír elsőséggel, és országai közt jóban Magyarország legbecsesebb, új határainak nagyságát, akár népéür számát, akár intézményeinek ereakár a magyar nemzet politikai és utódai tulajdonságait veszszük tekintbe. Ha egyéb okokat nem is veszünk iritetbe, már ez is elég arra, hogy a magyar korona örökösei a közjoghoz , a nemzeti tradicziókhoz mérten tartok udvart Magyarországon. Sajnosan nélkülözzük királyunk házában a magyar udvari főméltóságokat és hivatalokat s kínosan erik látnunk, hogy midőn jelenlétükkel szerencséltetik az országot, mindenkor a bécsi osztrák udvartartás egy része költözik át kiséretképen Budára, hol a királyi várkastély üres és elhagyatott, mihelyt ő felségeik Bécsbe vissza mentek. Magyar szót a magyar királyi udvarnál, csak a királytól és királynétól lehet hallani, a környezet többnyire német. Ez fáj a magyar embernek mélyen, de lojalitása nem engedi szólni, remélni, hogy majd máskép lesz ezentúl s hálája a fejedelem iránt, ki valamennyi elődénél magyarabb s alkotmányosabb, oly határtalan, hogy kérésével alkalmatlankodni reszek . . Egy politikai napilap azonban, nem lévén az udvari illemszabályok által kötve, elpanaszolhatja, ami a nemzet szívét nyomja ! Mit mondjunk azon visszás helyzetről, hogy a Habsburgok ivadékai abszolúte nem magyarosodnak, már az aztán egyre megy, akár az ő elfogultságuk miatt, akár más okok miatt van ez így. A magyar királyi herczegek közül oly kevesen ismerik ezen országot, nagy kivételképen jön közibünk lakni, nyelvünket nem beszélik, lelkünket nem értik, hazánkat a dinasztia örökségének, de nem külön országnak tekintik s a magyar hazafiságról fogalmuk sincs. Ha maga a király, királyné és József főherczeg nem volnának, a dinasztia idegen volna hozzánk s olyan se volna, ki megmagyarázná a főherczegeknek, hogy van itt egy nagy országban egy uralkodó nemzet, mely monarchikusabb, mint valamennyi más; csak értsék meg, bánjanak jól vele, ne bántsák magyarságát és szabadságát, jöjjenek közibünk, lakjanak többször nálunk s legyenek nemzeti dinasztiává. Ideje, hogy egyik vagy másik királyi herczeg, kinek uradalmai vannak Magyarországon, többet tartózkodjék minálunk s gyermekeit, ha itt születnek, ebben a hazában, engedje magyarokká lenni. Sem a monarchia bomlásnak ezért nem indulna, sem a dinasztia egysége nem vesztene általa semmit, ellenkezőleg nyerne. A fejedelem közössége és az alkotmány elég garanczia a dinasztiának, a népek érdeke is biztosíték, de a népek szeretete a legnagyobb. A dinasztiáknak szükségük van rá, hogy szerettessenek, s a magyar nemzetnek szüksége van reá, hogy a dinasztia szeresse s legyen magyarrá. II. L .„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1885. Május 5. A minta. Következő reggel az üléshez mindenttetettem. Reggelimet költöttem el, s egy szivarteve, erkélyemre támaszkodtam, midőn a gondola érkezett a ház elé, melyből lefátyolozott hölgy szállott ki. Ő volt. de mentem és a materembe vezettem. - Hogyan köszönjem meg signora a te melyben részesített? szóltam, minhelyet foglalt. Nem érdemiek köszönetet, „felelt teva,“ ellenkezőleg. Ön igen sok jóságot te, ha arczom vonásait az áldott szent teául használja fel. Szemei fénylette itt beszélt, aztán lesütötte őket és ii ismét felvette kedves kifejezését. Kö- ot levetette és megkért, hogy jelöljem az illést. Először megkértem, bontsa , te és bocsássa vállaira. Anélkül hogy teig vonakodott volna, föloldott egy ■t bársony szalagot, mire fekete hajázene hullott keblére és vállaira. Ar, te dús haja által köritve, olyan csonrjaéltó kifejezése volt, hogy nagyo került, csupán a művész szemeivel,teli. Mialatt festéklapomat elkészített a legnagyobb csodálatomat fejezem ki, "4 íte nem látszott, mintha ez sértené. Egy egész órát ült velem szemben és pillanatig sem veszett el az elragadó kifejezés arczáról. Még sohasem ismertem alkalmasabb mintát, és arra a gondolatra jöttem, hogy ma először foglal helyet műteremben. Az ülés végén azt meg is kérdeztem, s ő biztosított, hogy ma először lépett egy atelierbe, de sőt, hogy még fényképész előtt sem ült. „Annál szerencsésebbnek mondom magam,s feleltem elragadtatva, „hogy én vagyok az első, akit ezen kegyben részesít, és ha e kép nem lesz mestermű, azt csekély tehetségemnek róhatom hibául csupán, mely nem képes egy hasonlíthatatlan szépséget, minő az öné signora, visszavarázsolni.* Ezt a bókot is teljes közönynyel fogadta, csak kissé elpirult és gyönge mosoly világította pillanatra meg vonásait. Aztán búcsút véve megígérte, hogy másnap ismét eljön. Be kell vallanom, hogy ez a különös kaland nagy benyomást idézett elő bennem. Úgy tűntem föl magamnak, mint egy regényhős és ezen hit még azon titok által is megerősittetett, melybe az ismeretlen magát burkolta. Se nevét, se élettörténetét nem ismertem. Nem is intéztem hozzá semmi kérdést, sem őmaga, sem férje felől. Mert bizonyos, hogy férje volt. Másnap ismét egy óra hosszat ültem bámulatraméltó mintámmal szemben. Az ülés végén valamivel hosszasabban beszélgettünk egymással, azonban még mindig nem volt szó férjéről. Mikor elhagyott, azt mondta, hogy csak három nap múlva jön ismét el. Biztosítottam, hogy képem mégis előmeneteleket fog tenni, hogy türelmetlenül fogom a perczeket számlálni, míg azon szerencsében fogok részesülni, hogy viszont láthatom. Elpirult, szelíden mosolygott és fátyolét arczára húzta. Mikor visszatért, egész lényében megváltozott. Nagy bizalmat véltem észrevenni. Azt mondta, hogy a két nap véghetetlen hosszúnak tűnt fel előtte, megragadtam az alkalmat és bevallottam, hogy egyedüli vigaszom távolléte alatt angyali arczának nézéséből állott, melynek vázlata már a vásznon volt. Ezen a napon valamivel hosszasabban ültünk együtt és éreztem, hogy reám nézve a kalt ad minden üléssel érdekesebbé válik. II. A következő napon ismeretlenemet viszontláttam, de egészen megváltozott. Megjött és anélkül, hogy kezet adott volna, leült egy székre és erős sírásra fakadt. Közeledtem hozzá s kezemet vállára téve mondom : — Ön még kezet sem adott, signora, megsértettem? Oh kérem, mondja meg nekem én volnék bánatának oka ? Hirtelen felkelt és lázasan szorította meg kezem. — Uh nem, nem ön, felelt, — ön igen jó és igen nagylelkű . . . Aztán könnyeit letörölte és szemei természetellenes fényben úsztak. — Nem ön, szólt még egyszer ökleit összeszoritva és baját hátra vetve — nem ön az ... ő az ... az a vadállat ... az az ördög ... 5 gyanúsít . . . ő vádol . . . megöléssel fenyeget, ha merészlek ismét ide jönni. Isteni szent anya! A szörnyeteg meg akar ölni, mig egy művész avval foglalkozik, hogy a szent Katharinát fesse utánnam ! Görcsösen elkezdett kaczagni, és vonásai oly kifejezést öltöttek, mely nem illett egy szentnek mintájához. Előbbi szelídségének minden nyoma eltűnt arczáról és oly vadságnak adott helyet, hogy akaratom ellen megborzadtam. — Mivel vádolja önt? kérdem. — Tudom én? tudja e ő maga? . . . egy szörnyeteg, egy ördög!. . . Hanem elég ebből, ne beszéljünk tovább. Egy napon megbeszélom magam, — elég rég, — hogy durva bánásmódja alatt szenvedek. Hányszor mondtam magamban, midőn a pisztolyt reá szegeztem, mily könnyen megszabadulhatnék tőle. — A pisztolyt? kiáltok. Láttam, mint remegett, és oly különös mosoly játszott ajkai körül, azután így felelt: — Oh ön ezt nem értheti. A pisztoly nem a megölésért van megtöltve, csak játék. Üljünk szt.Katharinánkhoz, dicsérttessék neve! Ezzel leült és elfoglalta szokott helyét. Haját hátravetette, szemeit lesütötte és újra álmaim bájos kedves teremtése jön. Bámulatom e különös lény felett mind inkább fokozódott, hanem megmaradt elég hidegvérűségem, hogy érezzem, mikép hamarább készen lennék képemmel, ha a mintát jövőre kevésbbé látnám. Jellemének szelídségéről és hangjának édességéről más fogalmat szereztem magamnak, el lettem kissé ámítva. Keveset beszéltem, midőn egymástól elváltunk és amnélkül, hogy kértem volna, erősítette, hogy semmi sem gátolja s másnap vissza jön. (Folyt. köv.) Politikai hírek. — Fehérmegye alispánjává tegnap tényleg megválasztották Sárközy Aurél országgyűlési képviselőt, mint azt előre jeleztük. — Esterházy Mór grófot a király kinevezte Veszprém megye főispánjává az elhunyt Fiáth Ferencz br. helyére. Ifj. Esterházy Móricz gr. született 1856-ban ; fia vlt bold. Esterházy Pál úrnak, 1848-ki honvédezredesnek. Az uj főispán atyja halála óta (1877.) folyton élénk részt vett a megyei közéletben. A múlt évi megyei restaurációt is ő vezette. Nagykörű tevékenységére mutat hogy jelenleg is elnöke a Veszprém megyei gazdasági egyesületnek, kezdeményezője az építendő pápa-keszthelyi vasútnak, s az ezt épitő társaságnak elnöke is. Lakhelyén, Pápán az összes jótékonyegyesületek védnöke. Különben Pápa és Ugod hitbizomány ura, kir. kamarás és a megye első virilistája. — A horvát tartománygyűlés. A napirend előtt Obád képviselő emelt szót, visszautasítva Klein osztálytanácsosnak május elsején felhozott azon állítását, mintha ő (Obád) elismerte volna egy levélben, hogy sikkasztást és hivatalos hatalommal való visszaélést követett el. A levelet hamisítványnak mondja. A kormány ellen többszöri figyelmelmeztetés daczára sértő kifejezést használt, mire az elnök megvonta tőle a szót. Szarcsevics erre közbekiáltott : ha itt nem szabad beszélni, az utczán fogunk igazságot venni. Klein osztályfőnök ezután konstatálta, hogy vizsggálat van folyamatban a szóban forgó ügyben, majd a bíróság fog határozni, mely vádak az igazak. Obad a vizsgálóbíró előtt is már kijelentette, hogy vétkes — csak azt tette hozzá a kár, hogy megtéríttetett. — Az angol-orosz viszály napról-napra veszit veszedelmes jellegéből . Gladstone híres beszéde után, melyet a 11 milliós hiteljavaslat védelmére mondott az angol képviselőházban, sokan azt hitték ugyan, hogy most már lehetetlen Angolországnak viszszavonulnia, de ezek megfeledkeztek arról, hogy az öreg angol miniszterelnöknél nincsen lehetetlenség akkor, midőn a muszkának kell engedni. A tények valóban ezt az utóbbi fölfogást látszanak igazolni. A türelmetlenül várt orosz válasz végre megérkezett Londonba, az angol minisztertanács mindjárt összeült s bármily ki nem elégítőnek találta is az oroszok válaszát, mégis azt határozta, hogy akczeptálja a muszkák válaszát. Az eddigi hiányos jelentésekből is ki lehet venni annyit, hogy az orosz kormány föltétlenül visszautasítja az angol kormány azon sarkalatos főkívánságát, hogy a pendzs-dehi (márczius 30.-i) orosz támadás vizsgálat tárgyává tétessék. Eddig e körül forgott a viszály lényege, mivel Oroszország hadseregének becsületét látta veszélyeztetve, ha bíróság dönt egyik tábornokának magaviselete fölött. Mihelyt Angolország eláll ettől a kívánságától, s megelégszik azzal, hogy Oroszország újból megígéri azt, amit már egy évvel ezelőtt megígért, hogy t. i. az afghán határ rendezésére bizottság küldessék ki, a helyzet azonnal elveszítette veszélyes jellegét és a békét körülbelül biztosítottnak tekinthetjük. A gyávák. Említés létetett, hogy némely román ajknak a román lapok részéről jövő pressio, fenyegetés következtében, megtagadták az összeköttetést az erdélyrészi kultúregylettel. Elég meglepő és különös esemény. Ez a körülmény egy kórt, betegséget mutat, mely bizony mi nálunk meglehetősen korlátozza a jellemet, a politikai nyíltságot. Talán sehol sincs úgy kifejlődve a két nyeregben való ülés tudománya, mint a románoknál. Talán sehol sem lehet annyi politikailag gyenge, félénk jellemet látni, mint itt. És ennek tulajdonítjuk azt, hogy egyegy exáltált firkoncz uralkodik ezrek felett és uralkodik teljhatalmúig. Szánandó áldozatai vannak aztán ezen eljárásnak. Egy követ fúni a szélső nationalistákkal , beállani vakandoknak és túrni a többiekkel, másfelől mellet verni a magyarok előtt, hogy ő hazafiasan gondolkozó patrióta, oly munka, ami nem tisztességes, s amely előbb-utóbb megérdemlett jutalomban, a megvetés jutalmában részesülend. Nézzük meg csak közelebbről e kérdést. A magyar államnak számos román ajkú tisztviselője van ; ezekre nem lehet ráfogni, hogy ők ne volnának igaz románok, hogy ők ne hordoznák szívükön a román nép érdekeit. Hát ezeken kívül még vannak igen számosan, akik valóban józanon gondolkoznak , akik már véralkatuknál fogva sem tudnának olyan dolgokba elegyedni, amelyek a magyarral való békét felbontanák. Maga pedig a falusi román nép, jóindulatú és csendes vérű. És mikor azon emberek magyar társaságban vannak, isznak az unióért , hazafiaknak tüntetik fel magukat, csókolóznak a magyarsággal, azt hiszi az ember, hogy ennél mélyebb és igazabb szeretet nem is létezhetik, s mit tapasztalunk másnap ? Tapasztaljuk azt, hogy a Tribunában (feladás következtében) mosakodnak, hogy ők igy meg igy beszéltek, igy meg amúgy dolgozták meg a magyarokat, stb. Ha egy elizaltált román vetődik a mérsékeltek táborába, az adja a tónust, ez szerepel, a többik hallgatnak, vagy helyeslik a nagy férfiú mondásait, de egy sem áll fel, s egy sem hallgatja elmondván: Hallgass! Bolond vagy! Mi békében akarunk itt élni! Erre bíncs bátorsága egyiknek sem, s e miatt egy ilyen jöttment uralkodik sokak felett s rontja a szellemet egy egész vidéken. Gyávaság! Abban a nézetben vagyok, hogy a kérdésben az embernek, mint románnak csak egy véleménye lehet. Csak egy nézete: vagy a magyaros, vagy a magyarellenes álláspontra kell helyezkedni; mind a kettőt vallani lehetetlenség; aki ezt teszi, az nem végez jó munkát és nem érdemes a polgártársak becsülésére. Tiltott, feltalált s hazafiatlanságtól, államellenes tendencziáktól duzzadó eszméknek hódolni azért, mert azokat a románizmus nevében néhány jöttment hirdeti, a román nép eszméinek mondja, ezeknek szolgálatában rabszolgának lenni csak azért, hogy valaki renegátnak ne hireltessék, oly tárgy, amely bizonyára tiltakozik férfias jellemállapot ellen. Álljon ki oda mindenki és vallja be nyíltan hitét, nevét hirdesse férfias nyíltsággal, akkor nem áll a fonák, az a mélyen lealacsonyító helyzet, melyben ma sokan a románok közül, félénkségük, tartózkodásuk, s néhol gyávaságuk miatt vannak. Ha minden román nyíltan vallaná be politikai hitvallását és azt ellenvéleménynyel szemben is védelmezné, akkor nem fájna a fejünk a sok egyenetlenkedés és politikai terrorizmus miatt. Azt pedig megkövetelhetnék minden férfiútól, hogy e tekintetben elfoglalja politióját. Czegléd. T. olvasóink bizonyára emlékeznek még arra a fölháborító botrányra, amelynek tavaly márcz. 15-én Czegléd színhelye volt. Ezen botrány előidézésének résszessége miatt a kecskeméti törvényszék Rácz Géza dr. képviselőnek vád alá helyezését határozta s mentelmi jogának fölfüggesztését kérte, amit a képviselőház meg is adott. A mentelmi bizottság indokolása a következőkben adja elő a czeglédi botrány lefolyását : „Márczius 14-én este Verhovay Gyula, Csatár Zsigmond, Stemnetz Emil és dr. Srácz Géza kíséretében Czeglédre érkezvén, értesültek arról, hogy másnap úgynevezett Kossuth-téren első sorban Ugron Gábor fog ünnepi szónoklatot tartani, értesültek továbbá arról is, hogy ez irányban a hatósági intézkedések is megtétettek, melynek értelmében Verhovay Gyula ünnepi szónoklatát az első sorban jelentkezők után csak egy negyed óra közbenvetésével kezdheti meg Verhovay Gyula erre beszédet tartott a néphez, utána Csatár Zsigmond, majd Mészáros Lajos czeglédi lakos szólalt föl, hangsúlyozván az utóbbiak azt, hogy nem kell tért engedni az ellenpártnak, s előre el kell foglalni a Kossuth-tért, s megakadályozni, hogy Ugron Gábor szólhasson. E czélből kiadatott a jelszó, hogy minden egylet márczius 15-én reggel 8 óra előtt a Kossuth-teren jelenjék meg, hogy ott a szónoklatok megtartására felállított emelvényt foglalják el, s ne engedjék, hogy az ellenpárt szóhoz jusson, még ha a szélsőségig is kell menni. Ez izgató szónoklatok után az úgynevezett sárga körben a másnapi teendőkre nézve megállapodásokat létesítettek, amelyek következménye az lett, hogy márczius 15-én kora reggel az előző napon felizgatott s összecsődült nép által a Kossuth-tér elfoglaltatott, s midőn az isteni tisztelet végeztével a templom Csak névleg feleség. Az Elain szerzőjétől, Angolból fordította: Amica. VI. (Folytatás.) (13) Egy délután Londonban, a májusi évadban vagyunk. A jég tiszta és üde; a fakadó borostyán, galagonya és gesztenyefa virág illatával van tele; a nap fényesen süt, de nem hevesen. E délutánon L’ Estrange kisasszony a Hyde Parkban levő pompás családi palota salonjában ült. Szebb képet az egész világ sem tudott volna felmutatni. A terem tágas, magas és szabályos volt, s pompásan bútorozva ; a függönyök fehér csipkével díszített nehéz halvány rózsa szin selyemből voltak; a képek és szobrok a művészet gyöngyei a rózsa szinü selyem redők közül egy gyönyörű milofénus tündöklött elő, s egy márvány Flóra, kinek kosara tele volt piros heliotropokkal, a egy Psyche, mely már magában a szépség netovábbja volt. a