Ellenzék, 1886. január-június (7. évfolyam, 1-145. szám)

1886-01-02 / 1. szám

Kolozsvárt 1886. Ez is hazafiság! A Tribuna elvesztette a fejét. Mint a kolonia, egyik falból a másikba ütődik; nem tudja már megkapni az egyenes irányt. Nevetséges és szánandó lett. Egy agylágyulásban szenvedő egyén természetével bir; nincs összefüggés az ő beszédében, s a mit tegnap mondott, arra ma már vissza nen emlékezik. Hát ez elég nagy baj reá nézve és az ő előfizetőire nézve, akik azért fizetnek reá, hogy okosan beszéljen, — rosszul mondjuk: vannak emberek, akik bolond beszédekért rajonganak. No azt aztán olvashatnak eleget benna minden nap. A Gazeta rá is pirított. Azt mondta a Tribünéről, hogy «meggondolatlanul «ostoba,* «felületes.“ E czimeket a Tribuna zsebre rakta. Úgy látszik ráfért, és ráfér. Súlyos vádakat emel a brassói román lap a szebeni ellen. Kompromittálja a nemzeti politikát, a román nép jó hírnevét mocsokba mártja. És a Gazetának igaza van. S mond-e valamit ezen súlyos vádakra a kolontos himallér lap ? Nem mond semmit. Annyit csupán, hogy nincs kedve czivódni. Mikor valakinek az arczába pöknek, vagy a hátára suhintanak, az a Tribuna szerint czivódás. Hát ha ő ezeket zsebre teszi ám, legyen tetszése szerint. Hanem egyébről akarok most beszélni. A Tribuna ezeket mondja: „Annyit megkövetelünk romániai testvéreinktől, hogy midőn alkalom nyílik, figyelmeztessék a világot azon miseriákra, melyekben mi vagyunk. Mert annyira igaz a mi ügyünk, hogy elég arról csak említést tenni, hogy az egész világ helyeslését kieszközöljük, hogy az egész világ támogasson és bátorítson ügyünkért a küzdelmünkben !“ Tehát a Tribuna, a külvilág bátorításához és segélyéhez folyamodik, hogy a magyar államnak árthasson. Az emigráltakat ezen segély kieszközlésére bátorítja. Továbbá azt mondja : «Bratianu így szólt: Hiszik uraim, hogy mi ma oly körülmények között vagyunk, hogy felemelhetjük Erdély, Bánát és Bukovina zászlóit? Ha én mint miniszter Erdély ügyében agitálnék, hogy összetörjük az osztrák-magyar birodalmat, az Őrültek hazába való volnék.* A Tribuna Bratianu enen beszédére a . .. a következő mgjegyzést teszi: „Miért lenne a bolondok házába való? A románok egyesülésére gondolni nem volt a bolondság oly államban, melyben a népek között zavarok vannak, és azon állam ezen zavarok következtében omlanék össze?C Íme, amit Bratianu bolondságnak tart, a Tribuna nem tartja annak. Bratianuval szemben a n. szebeniek lehetségesnek tartják a világ románjainak egyesülését, belső zavarok következtében beálló állambomlással. És a Tribuna aszerint cselekszik, fentartja a népek vraj baját, viszályát, szítja az egyenetlenséget, csinálja a zűrzavart, hogy Bratianu ellenére keresztül vigye a románok egyesülését. Igen messze ment ez emberek vakmerősége. Ez az állam a Tribuna előtt csak amolyan valami, aminek meg lehet jövendölni a pusztulását, végromlását. Lehetnek bűnös óhajtásai vele szemben. A dinamitot ő hozta be hozzánk s meggyalázta vele a román népet. Leálcrázzuk ezen lapot lépésről-lépésre, hogy megmutathassuk a román népnek, miszerint a turma farkasokra van bízva. Azok a farkasok megeszik a turmát. Vigyázni kell! san ennél lesz a hajszál. Szépen a fához orozkodik, megfogja a baglyot, tarisznyába dugja, s azzal tovább megy nagy vígan. Útközben betér egy korcsmába, leül falatozni. Észreveszi a korcsmáros a baglyot s kérdi: — Hát ezt a baglyot minek hordjagával kied, atyafi ? — Hm! Meghiszem biz’ én ! — felelőlond ember —jövendőmondó bagoly ez ! — Ugyan ne mondja kied ! — De biz’ isten ücscsegén ! Mennyiért adná nekem ? Kerek 300 pengő forintért, csapnak, s a korcsmáros lefizeti 1 ; 1 forintot, megy a bolond ember s utoly embert, a ki malaczot hajló bizony gondolja magában, gával annyi pénzt a megvet-90 forintért malaczot, terelgeti jobbraegy pásztor emberrel. Ez azt a malaczot földi? lengő forintért, ezt bolondnak. pengő forintért, ám földi. Adja ide ezt. Mert aztán ez kell neki mondani összever, amit mindjárt el is majd még ezzel *e, mondja azt csinált. No szól a bot Haj ! lelkem s istenem ! tánczolni kezd a bot, itt mindenfelé, egyet az asszonyra, mást az emberre, aztán ismét az asszonyra, ismét az emberre . . . Supp! supp ! supp ! Mind a kettőt agyonverte. * * * Ebben a góbéságban külömben az az igazi góbéság, hogy maguk a meseköltésben kifogyhatatlan góbék költötték. Tehát még ez sem igazi góbéság, hisz a nép maga költötte a maga és mások mulattatására. Az igazi góbéság ... mi is az ? Mikor pld. a peleskei nótárius fölugrik a színpadra, hogy megmentse Dezdemonát a gyilkos Otheliótól, mi ez ? Ez bizony gabaság. Egy falusi ember együgyüsége, a ki hírét se hallotta soha a színháznak s most egyszerre betéved egy ismeretlen világba... A peleskei nótáriusnak — ha élne — jó lélekkel ajánlhatnám hites társul az én székely menyecskémet, a kit Kolozsvárit jártában egy atyjafia a színházba vitt. Mikor aztán haza került az ő székely falujába, a színházban látottakat-hallottakat imigy adta elő a falubelieknek : Jaj, hallok-e kietek, hol jártam én- Az a kolontos Kiriska aszongya nekem: Rebeka né’, jöjjön el a színházba. Hát a mi az isten csudája? — kérdem. Majd meglássa — mondá ő — csak jöjjön, nem bánja meg, olyan sok szép fajta dolgot lát-hall ott. Én bizony el is menek, hallok-e. Felmászunk egy erre-arra járó garádicson, de olyan magasra, mintha csak a hijába (padlásra) mentünk volna. Odaadjuk a czédolát egy asszonynak, letelepedünk legelői nagy hegyesen, de osztán ott még a kezünknek is helye volt, éppen mint a templomban! Eleinte csak egy- znar,nálan van*aki de hát — szerelmes Jósok nén hís omlani egyszer a tenger sok nép befelé, hogy már azt hittem, a hátunkra is kerekedik belőlük. Ott ülünk, üldögélünk, csak megiramodik egy ember tüzes pálczával, meggyújtja a lámpásokat, de olyan világosság lesz, hogy a szemem világa is szinte elveszett. Nézek le a hijából, hát egész kereken mindenfelé, nagy likak vannak vájva a ház ódalába, s azokba a likákba csupa úriemberek, úriasszonyok, urfiak s kisasszonyok ültek nagy gálába! No — Szűz Mária, Szent Józsefi — mi lesz itt most!? Megolvastam egy-egy likba meg ötön is voltak! Lenézek a földre, legalól, hát ott is csak úgy nyüzsög a sok úri nép, de mind olyan czifrán, hogy a szem nem tud belepni. De osztán mit csináltak ezek ! Minden harmadik-negyedik egy nagy üveg csutorát tartott a szeme elé, s úgy kukucsálták egymást. Még a hijába is felkukucsáltak, egy épen reám czélozta a csutoráját, hogy esett volna ki a szeme! No ez így ment egy-két szempillantásig, egyszer csak nagyot dördül valami ! De úgy megijedtem, hogy no. Most bizonyosan leestek azok, akik a libakba ültek ! Hát csak azután veszem észre, hogy egy nagy dob puffant akkorát. Het elkezdettek aztán muzsikálni, de úgy húzták, úgy fújták azokat a nagy csavaros rézfurulyákat, hogy a fülem is megsiketült belé. Még jóformán be sem húzzák a nótát, csak megindult felfelé egy rengeteg nagy lepedő, — de osztán akkora, mint a faloldala ! — felserül nagy hirtelen s hát mit látok! Ott áll egy nagy ellenség kihúzott kardokkal! De azok olyan csudálatos formájúak voltak, hogy én azt hittem , muszkák. Beszéltek ezek, kiabáltak mindenfélét, olyan lármát csaptak, hogy majd felfordíták az egész házat. Azzal aztán kitakarodtak. Ahogy kiteték a lábukat, jő egy császár. Épen abba a perezbe házasodott volt meg. Az ateménteslen sok katona megint visszakerülő, meg a császárral is jött egy sereg, aztán nagy lakodalmat csaptak, de úgy tánczoltak, olyan dolog volt ott, hogy olyant ember szeme ne lásson ! Ne leeresztik a lepedőt s egy kicsi idő múlva ismét csak felrántják. Hát egy nagy dombon egy sereg katona, a domb alatt egy másik sereg. Haragudtak, morgolódtak, akik a domb alatt voltak, hogy fel nem mehettek. De lett ott olyan háború, olyan puskaropogtatás, még ágyú is szólott, hogy azt emberi száj elé nem tudná mondani. Mit csináltak, mit nem, tudja az isten haragja, elég az, hogy egyszer csak egyet gondolnak, asztalt teritnek s mind letelepednek. Volt ott — hallok-e, kés, tányér, villa, kalán, minden, de minden, csak enni való nem ! Essék ki a szemem, ha láttam ott még egy vakarót is ! Csak zörgettek a kalányokkal, villákkal, villegettek a szájukhoz, mintha ennének, osztán felkeltek az asztaltól s kitakarodtak mind, épen csak egy szép ifiasszony maradt ott. De osztán ennek olyan vékony dereka volt, hogy egy gyűrűbe belé lehetett volna húzni! A fejéről olyan hosszú fátyolok fütyögtek, hogy a földet seperték, s olyan hosszú rokolya vonszolódott utánna, hogy volt legalább hat sing. Haj! szerelmes istenem, énekelni kezd az a vékony derekú asszony, de olyan szép éneket nem hallottam világi életemben! Erősen bús éneket fújt szegény, én nem is rem mért busult, bizonyosan az ura más asszonyt szeretett vagy mi. Olyan keservesen is énekelt, hogy a föld is szinte meghasadt belé! De hála legyen az ur istennek, nem busult sokáig, mert csak beszökik az ura, megöleli, megcsókolja, de lett olyan vigság, hogy szinte felvetették a háztájékát. Egy kicsi idő múlva osztán a lepedőt ismét leeresztették s azt mondta Kiriska, többet nem is húzzák fel, mert a játéknak vége van. Megindulunk lefelé a garad.^'.ü, hét mintha csak egy méhkas zúdult volt- fel, aki csak a hijuba volt, mind tolult lefelé, de engem, hallok-e kietek, úgy fel taszitának, hogy egész sor garádicson végi estem, úgy bizony. De meg is mondja a Kiriskának : no hallod e, engem többet ne csalsz fel erre a padlásra, hogy sülyedj el. Nem is mentem én többet sem al sem felül, sem a likakba (mármint a páholyokba), sem sehová. Jobb itthon. Job bizony! E. M. K. E. Karácsonyfa. Folytatjuk, mit a karácsony hozott. Még sok ideig nem lesz vége. Br. Jeszenszky Béla ivét említettük a legdusabbak egyikének, melyet eddig kaptunk. A fiatal báró nemes szive impulzusából önként lett a küzdő erdélyiek apostolává s pedig olyanná, mint keveset adott az Isten nekünk. Nem volt elegendő az iv, mellé még másikat állított ki, s nem volt elég, hogy tele gyűjtötte tagokkal, új ivet kért. A báró ivén és mellékletén aláirt 44 rendes és 13 pártoló tag, mind Királyhágón túli barátja és segítője Erdélynek! A tagdíjakat örömmel fizették le majdnem mind s a nemes gyűjtő kegyes volt 49 írt értékben nem kis fáradsággal összeszedni s beküldeni. Kísérje gyűjtőt és aláírókat minden jók áldása és tisztelete. A névsor itt következik: Hat évre befizetett 10—10 írttal r. tagok lettek: Janitschek Károly tanuló, özv. Kovács Pálné magánzó, Kovács Szidónia magánzó, Janitschek Nándor hajós kapitány, Janitschek Mária hajos kapitány neje, báró Wemmersperg Frigyes tanuló mindannyian Budapestről. Évi 2—2 írttal r. tagok : Kovács László földbirtokos és Kovács Lászlóné P.Katalinról, báró Jeszenszky János földbirtokos és báró Jeszenszky Jánosné Felső-Hidvégről, dr. Babics Kálmán tanár, ifj. Perczel István, Walheim Béla, Hannél László, Kapeller István, Hajek Arthur, Podhorszky László, Bock Kálmán, Kovács Aladár, Stadly Miksa, Adler György, Szalay Géza, Csepely Sándor, Laczkovich Elemér, Procopius Béla, Buzogány Gyula, Schönreiter Lajos, Szmekál Aladár, Tuzson János, Lemberger Adolf, Katinszky Ernő, Tóth Béla, Band Károly, Lers Vilmos, Ary Pál, Országh Aladár, Hornyánszky Gy. Gluckseba Gy. tanulók mind B.-ppestről, dr. Lechner L. Thewrewk Á. m. B-pestről , Tóth Lajos tanuló Kézdivásárhelyről, Hirschmann László tanuló Aradról, Hollán József tanuló M Raszlaviczról, . . . Aladár tanuló. Bajmóczról. — P. tagok évi 1 írttai Szlávics Lajos, Reák Rezső, Paradiser János, Szervánszky János, Sárdy Gyula, Ferdinandy Bertalan, Szabó Ferencz, Sztipanics Elek, Frank Salamon, Gyurkovits István, Toepke Erül, Lentz Rezső, Kneifel István tanulók, mind Budapestről. Felhívjuk olvasóink figyelmét e sok derék ifjúra, kiknek neveit itt elősorolni való szerencsénk. Távol tőlünk megértenek minket s velünk értenek. íme Magyarország jövője! Vén skepsis hallj meg. Hollaky Attila szolgabiró Kovásznáról szép ivet küldött be, komor háttért megvilágító sorok kíséretében. A székely nép segítségre hivó faja szól árokból is.Annál meghatóbb látni, mint lelkesülnek a megmentésre mindennekelőtt fölhívó és méltó székelyek, kiknek egyik képviselőnk által fölvetett „kongressus”-ára az E. M. K. E.nek kellenie. — Az irén a kovásznai olvasó egylet ivén alapitó lett. Hollaky Attila szolgabiró Kovásznán 100 írttal (első részletül fizetett 20 irtot s kamat fejében 5 frtot. Rendes tagsági czimen aláírtak s fizettek : a Casinó egylet 6 évre 10 frtot. Deák Samu, Gazda Károly birtokosok és Imre Domokos évi tagdíjul 2—2 frtot Kovásznáról. Pártoló dijul 1—1 frtot fizettek Pótsa János utbiztos, Csia Elek fbrrt, Barthos Mihály lelkész, Csia Baláss birtokosok Czófalváról. Az összesen 45 írtra menő összeget Hollaky Attila szolgabiró, a kaszinó elnöke, lelkes gyűjtőnk beküldötte. „Nem mulaszthatom el — írja a szolgabiró — az igazgatóság becses tudomására hozni, miképe csekély (sőt a minnyájunk által ismert állapotok miatt nem is várt módon szép. Titkár.) eredménynek indoka nem az egyesület nagy horderejű czéljának föl nem ismerésében rejlik, hanem részben abban, hogy aránylag csekély számú intelligentiával biró községben (a Casinó 25 tagból áll) még két aláírási iv létezik (a kir. járásbiró és a járási főorvos kezeiknél), miáltal a kevés számú intelligentia megoszlott ; részben pedig abban, hogy a rosz termés s e mellett még silány gabona árak mellett a gazda közönség a legjobb akarat, mellett se bir még pártoló tagul is jelentkezni, — bár mi a magyarság s főkép a szétszórt magyarság fentartására czélzó törekvéseket tehetségünkhöz képest pártolni legszentebb hazafias kötelmünknek ismerjük itt a keleti határszélen is, s csak az fáj, hogy ez időszerint silányhelyzetünk miatt nagyobb anyagi áldozattal e szent czélra nem járulhatunk !“ * derék iparos. Ha imént ifjúságunkat láttuk, itt a magyar iparos, Kassay Samu vas-esztergályos-segéd Bpestről, olvasva a magasztos mozgalmat, 1885. szept. 2-án 2 frt beküldése mellett rendes tag lett. Deczember 29-én ismét 4 frtot vettünk. A derék magyar iparos lefizette előre az 1886. és 1887 évre eső évi részleteket. Hol vagytok erdélyi részek iparos-segédei. „Az eredeti gyüjtőivet nem használtam, mert ezen az összes aláírók nevei nem tértek volna el Más gyüjtőivet készítettem, az eredetihez hasonló rovatokkal, kiegészítve ezeket egy további rovattal, melybe a befizetett összegiket vezettem be. Ezen befizetett adományok összege 183 frt 80 krt tesz, melyet tisztelettel van szerencsém idecsatolni, az aláírások főösszege 1550 frt 10 krt tesz. Készséggel fölajánlom, hogy azon idő alatt, míg szolgabiró leszek, megbízás esetén az esedékes tagsági díjakat beszedem és beszolgáltatom.“ (Következik az új tv kiállítása iránti felszólítás.) Amint összegeztük a gyűjtés eredményét, van ez egy idén: 8 alapító és 60 rendes tag s ezenkívül 74 kisebb adományozó. Az alapítók — mindannyian 100 írttal s 5 évi törlesztéssel — itt következnek: Szentkirályi Árpád szolgabió Sz.Keresztur. Özv. Nagy Domokosné Szentkirályi Vilma földbirtokos Ny.-Szt.-László. Özv. Koncz Lajosné Szombatfalvi Páli földbirtokos Szombatfalva. Báró Kemény Béla földbirtokos Szt.Erzsébet. Elekes Károly földbirtokos Szederjes. Nagy Sólymos község. Sz.-Keresztur város. Állami képezde Sz.-Keresztúri 40 forintot lefizetett, s az egész összeget rövid időn lefizeti A rendes tagok és az adományok közlését folytatjuk. ELLENZÉK (1) * Szentkirályi Árpád székelykereszturi járási szolgabiró ive az, mlyről előre jelzők, hogy igen szép, minő eddig talán alig egy-kettő volt. S mi megjegyzésre méltó: alig 3—4 héttel előbb küldök ez ivet buzgó szolgabiránkhoz, ki összegező levelében nemes szerénységgel akarja kisebbíteni a valóban dús eredményt, új évet kérve, hogy a tevékenységet megtetézze. ,A karácsonyi ünnepeken — írja említett levelében — családomé vagyok ; számadásommal az új évben átmenet talán az egyesület zárszámadása iránti tekintetből sem lenne helyes, küldöm tehát a nekem kiadott 5728 sz. gyüjtöivet most, hogy szerény levélkét képezzen az egyesület első karácsonyfáján, melyet bizonyára sokan fognak díszíteni fényes adományokkal.* „Ne mérlegelje az igen tisztelt Igazgatóság a gyüjtöiv eredményének csekély voltát. Ezen szolgabirói járásnak nagybirtokosai nincsenek" gazdag emberei mégkevésbé", a hazaszeretet határtalanságában versenyezhetünk más szerencsésebb helyzetű vidékek lakóival. Legyen a mi szerény áldozatunk ép oly kedvesm fogadva, mint a gazdagok fényes adományai.“ Szolgabiró úr az idő rövidségére is való hivatkozás után e felemelő közléssel folytatja : «Örömmel említem fel, hogy járásomnak általam felszólított községi képviseletei — egynek kivételével — teljes készséggel ajánlották fel anyagi erejük szerinti adományaikat. És ezen körülmény annyival inkább méltányolható, mivel a községek nem azt tekintették, hogy a felszólítás szolgabirójuktól jött, hanem azt, hogy mindnyájukkal közös nemzeti ügyünk érdekébe intéztetett. A vegyes ajkú községek méltánylandó tapintattal nem lettek felszólítva. Művészet és tudomány. A Kemény Zsigmond társaságról. Marosvásárhely, deci. 29. A csendesen alvó Kemény Zsigmond társaság hálótermében zajt ütöttek. Illetékes és nem illetékes hangok nyugalmából felakarják rázni a szendergő társaságot, pedig sokkal jobb, tanácsosabb és tapintatosabb lett volna még csak „lábashegyen“ járni körülötte, nehogy felrezzenjen valahogy mámoros álmából. De szóljunk világosabban. A Kemény Zsigmond táraság működését — a kebelében kitört személyi egyenetlenkedések következtében — az 1884 ik márczius hó 27-én tartott választmányi ülésen báró Bánffy Zoltán főispán indítványára az év végéig beszüntette, .azonban dr. Tolnai Lajos titkár időközben eltávozott, az egyenesenkedések hullámgyűrületei még nem csillapultak le, s a társaság nyugalmát senki sem zavarta meg, kegyült alapvagyona pedig szépen gyümölcsözik a helyi takarékpénztárban s folyó év decz. 31-én készpénzben 2431 frt 72 kv., értékpapírokban 650 ft, kötelezvényben 50 frt összeget ér el, mely tőke továbbra is hajtja a kamatos kamatot, míga később begyülendő alapító, pártoló tagdíjak mind csak az alapvagyon növelésére fognak szolgálni. Azonban milt év okt. 31-én bekövetkezett a báró Apor Károly kir. táblai elnök halála, kiben a Kemény Zsigmond társaság elnökét vesztette el, kinek főleg az alapvagyon összehozásánál, a társaság ügyeinek rendbentartásánál voltak érdemei. Most már egészen fő nélkül maradott a társaság, mivel az 1884 ik év végén dr. Antal László kir. tanácsos alelnök is meghalt, s nemcsak elnök, alelnök és titkár hiányzik, hanem emellett — épen az érintett személyi súrlódások, kellemetlenségek következtében — még Lakatos Sámuel helyettes titkár is beadta volt lemondását, s igy ma egyedül állok, — mint megválasztott és a megalakulástól kezdve folytonosan ténykedő másodtitkár — kit azon idők betegeskedés gátolt a közügyek K. Zs. t. ügyeinek résztvételébl is egészen visszavonulva élek a J élet zajától, de a hírlapokból és bizalmi barátaimtól értesülvén a K. Zs. J. ügyét megindított mozgalomról — melyre engemet is többen nógattak volt, nem teheted épen másodtitkári viselt áldásomnál fog, hogy legalább a sajtó terén hozzá ne bízjak ezen kérdéshez, mely voltaképen a a házi kérdésünknek látszik, de a társam czéljánál fogva bizony nagyon is közérdekű, annál is inkább, hogy közvagyonná bir, nagyszámú rendes tag viseli nevét, s alapszabályai ma még kötelezők. Biztos forrásból és a hírlapok nyoman a következőkről értesültem: A K. Zs. J. felébresztő vágya leginkább Sándor Kálmán kir. táblai fogalmazónak feküdte meg szivét, ki engemet is, min egyetlen tisztviselőt, többször felkért a mozgalom megindítására, de erre a magam felfogása és több rendes tag nézete szerint nem találván alkalmasnak az időt, napjárendre tértem a kérdés felett.*) Elég az hozzá, hogy a sajtó terén, társadalmi köreinkben megindult a mozgalom, sőt Lakatos Sámuelt, a társaságul ezen szerény és nagy műveltségű tagját, mi, nyíltan is felszólították az ébresztgetés megkezdésére. Hogy s hogy nem egyszer esti megjelenik a lapokban, hogy báró Bánfi Zoltán főispán, Kovács Ferencz apát-fópilbános, Deák Lajos kir. tanfelügyelő, Lakatos Sámuel és Nemes Ödön tanárok értekezletet tartottak, melyben bizonyos potlásokra jutottak s ennek 1886-ik év január hó 3-ikán, d. u. a volt választmányt össze is ki Kovács Ferencz, Deák Lajos és Sámuel, mint a «Kemény Zs. társados tagjai együttesen megbeszélgetést, akárhány érdeklődő jelenlétét nyilvános helyen is s ennek kapcsanevükben, nyíltan vagy körözvén» , alul nagyobb körű értekezletre hívják össze a helyben lakó rendes tagokat, ez a mai rendje szerint történt volna, s csak üdvözölni tudnók az érdeklődést, ámbár jeleileg részemről nem tartom czélszerűnek egész ügybolygatást, de legalább módot és alkalmat nyújtottak volna a társaság rendes tagjainak, hogy a kérdés apróra jól megvizsgálják, s ha életrevalónak találják a társaságot keblileg szervezkedjenek annak felébresztésére, a rendműködés elkezdhetésére. De a dolog túllépte az alapszabályok határát, mivel nem „rendes tagok” is beleavatkoztak a kebliügyek elintézésébe, s mi több, egyik nem tagja a társaságnak, ajánlatba hozta az elnökségre báró Kemény Gézát. De a neltis báró nem irodalmár? L Egy A Dóra Fordito. /vji iGs.'nnuf.ou/wv*. — Neslie Vivie- ban egy már mar alkotó gladioli csap az aranyos biborkelyhekbe méhek hutak be, pillangók röpködtek körül. Vi' a virágokat nézte, egy díszpéldányt ’s mindig a kezében tartva. Nem volt szebb hely az országi mint e verőfényes kert, melyb wood örökösnője merengő arczot hozó tekintettel állott. — Bár e hintett, szem csak szépséggel, s pompájával, a fény és árny csodálkozott. A kertet inkább lehetett dinak nevezni mint újnak, mert nagy nyitású rózsákkal, narancsszilvás pásztortarsókákkal hydrangeállvány sárga, fehér és kármin szinnkel, hófehér liliomokkal; olyan '• ’ ez, meyben a költő álmodozhatott , pedig a fák és virágok fönségesének szemlélésébe merülhetett A fényes gladiolik közelében I Jam tv V ^ ^ • •• et haugoztatva, holott a Kovács terencz apátplébánosnál decz. 17-én, csütörtökön, d. u. összeült jóakaratu értekezleten csak 3 rendes tag volt jelen, mivel kettő csak mint vendég, vagy érdeklődő szerelpelhetett, s a helyben lakó rendes tagok közül 17 hiányzott. Ugyan birr**” 17 *-»l között mióta lett 3 a többi Ha a lapokba bele nem L volna, talán mi is hallgattunk kulissza titokkal, de igy az b-tség kellő tájékozhatására, bi -*-W *) Helyesen. Hadd múljék el !