Ellenzék, 1888. január-június (9. évfolyam, 1-149. szám)

1888-05-16 / 113. szám

|* / Kilenczedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : Be­rlin­g vár és Tivoli utc­.a sarkán lévő 6. sz­­., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimze­ttek. AZ­­ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyb­en házhoz hordva . Egész évre..................16 írt. || Nigyadévre .... 4 frt. Félévre......................8 frt­­ Egy bóra helybi­n . . 1 frtSOkr. Egyes szám ara 5 kr Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnep­napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. — 113. szám. Kolozsvár, szerda, május 16. 1888. KI­ADÓHIVATAL, Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1él czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesü­lnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. M­r I Álmok és emlékek. Irta: Endrődi Sándor. II. — Ön enge a rútnak talál, kedves mist? Ugy­e van valami zord lényem kin­­ezáltságában s valami nevetséges elhanya­golt külsőmben? Jó, hát éppen ezért el­mondom önnek a csúnya­­Neh Lala törté­netét. Ki volt ez a Cseh Lala ? Egy szegény muzsikus gyerek volt, aki nagyon sok nyo­morúságon ment keresztül. Jobb csillagok alatt születve sem vált volna belőle valami adonisi szépség, de a kora ínség még in­­kább elcsúfította s a balsors ostorütései ép­penséggel láttá bélyegezték. Arcza torz, aj­kai szélesek voltak, orra erősen hajlott, fürt­jén rend­elenek a természettől s ritkák a nyo­morúságtól ; szemei, melyekben különben sok lelkes tűz égett, kidülledők ; homloka nyo­mott, alakja törpe és karjai nevetségesen hosszúak. Nem lehetett anélkül ránézni, hogy az ember mosolyra ne fakadjon. Ter­mészeti bibéiben, félszegségében, különös m­­atsz­ásáb n nagyon sok volt a k mi­­kucn s­a .A­zt*uilékrt teljesen megfeled­ezett árné, hogy ezek n­índ nem az Ő hibái, csak a szegény Cseh Lalát látta bennök, a szét­halt arczczal, a hosszú karokkal a megmo­solyogta értők. ■MUM»« ». jitwr Mikor Csehorszégből Magyarországra vetődött: tiz éves volt s vagyona néhány garasból meg egy hegedűből állt. A pénzt útközben szétosztogatta koldus gyermekek, nyomorban szenvedők közt, maga pedig he­gedűjével kereste kenyerét. Az a hegedű már ekkor is jóval többet tudott beszélni, mint más hegedű, az ínség, a nyomor, az árvaság sokra megtanították a gyermek­művészt, sok bánatra, sok fájdalomra és a fájdalomnak szép szívhez szóló hangja van, az reszketett, az sirt a hegedű búrjaiban is. Az emberek szívesen meghallgatták s ha akadt is közülök oly kíméletlen, a­ki ka­­czagva mondta a szemébe: „Bach szép gye­rek vagy öcsém, nem voltál valaha medve­­bocs?* — azért azt mégis el kellett ismer­nie, hogy Lala nagyon szépen tud játszani a hegedűjén. Lalának áldott jó szive volt s e nagy, forró szívvel sokáig kentergett föl, alá a hideg világban. Az embereket szerette, de ösztönszerüleg félt tőlük, mert úgy gondol­ta : megbántja, megsérti őket puszta létez­é­sével is. Árván, egyes egyedül vándorolt faluról-falura s a mi lelkének fájt, a mi szivét betöltötte : a jóságot, a szeretetet, bánatot és költészetet a levegővel, a fák­kal, a madarakkal osztotta meg. Nekik el­­mo­ndhatott, elpanaszkodhatott mindent,nem nevették ki, sőt megvigasztalták. Csak et­­­szer borzadt össze előttök, egyszer, mikor teljes magányosságyan pihen­t ez erdei ér partján, a lassan folyó viz tükrébe pillan­tott s ott abban a víztükörben meglátta árosát. A víz­von­alak egy viaszsárga, el­úszott érezőt rengettek , éktelensége min­den parányát durván és híven visszaverték. Megrémült, mintha kisércetet látót vordi. Ó, kinek szivét s lelkét a körülötte ragyo­gó világ szépsége egészen betöltötte, ki egy kis virág bájait m­­egilletődéssel bámulta meg, ki áhítattal csodálta ez eget, a csilla­gokat, a lepkék színes e­ árnyait s minde­nt, alban a szép résznek és összhangnak csak töre­dékeit is felfedezte , min­t­egy­­­rezet lát, saját arc­át, mely kiit az összhangból, torz teljesen! E közben a madarak kedves dalokat énekeltek a feje fölé boruló ágakon, a viz mélyébe nyelte a faun arca, vonalait, az er­dő suttogott s az alkony bemosolyogta a körülötte fekvő vidéket. Lila, bér fáradt volt, nem tudott pihenni; a látott kép fel­­zavarta nyugalmát ; ama kétségbeejtő és mégis nevettető komikum, melyet a víz­tükörben ingó arcz vonalain látott , el­­rebbentette álluait.­­ Haryatt dőlt a pá­zsiton és nézte, nézte a lázianként előtű­nő csillagokat, az ismeretlen, távol mesére­ségeket és mélyen hosszan elgondolkodott. Elhagyatottságának, nyomorának egész sú­lyát érezte. Mintha az a nagy végtelen ég bébiére akart volna omlani csillagos csar­nokaiba­, ns­ó, lengő felhőivel. És amint igy néz­e azt a szak­adui készülő égi bol­ti­atot, a sötétkék, ragyogó tetőket, kony­­oluk­ szemébe, amely elfödött előle mind­et. S­egé­ly kis audor­ó ésen muzsikus, szegény, elhagyatott fia, egy megzokogott a csöndes éjszakában! A könyeket a kósza szellő szántotta fel ezemeiből. Mikor aztán kissé megenyhült a szive — mint zápor után a levegő — reszketni kezdett, akkor hozzá nyúlt hegedűjéhez s önkénytelenül egy szomorú dalt próbálgatott. Hosszasan, lágyan ringatva lelkét a búrok hangözöné­­ben; szen­vedélye, bánata ott sírt minden kis futamban s mintha valami bús tündér­­leány segítette volna őt a játékban : hege­düje csodálatosan zengett, mindvégig külö­nös így dal volt ez. Ép úgy hiányzott be­lőle a tiszta összhang, mint a fiatal mű­vész életéből, disszonancziáival szinte vá­dolni látszott a természetet. E hangzavar­ban, e koronként bűvös dalba olvadó zen­gésben mintha saját sorsa csapkodta volna fekete szárnyait. A búrok felsikoltottak és vége szakadt a melódiának. A kis művész feje bágyadtan lecsüggedt a hegedűre. E naptól kezdve Cseh Lala gondol­kodóbbá lett, mint azelőtt volt s kezdte a vonójával megírni, megörökíteni mindazt, a m­i mélységeket érzett vagy álmodott. Bal­sorsa nem annyira vezette őt a dicsőség fe­lé, mint inkább arra korbácsolta s szive majd megszakadt a lázas rohanásban. Néhány év múlva egy „Éji dal“ keltett figyelmet minden felé s országszerte ismert­té tette a szegény kis Cseh Lala nevét. Ma­ga a művész azonban rejtve élt a főváros egyik zugában, jóformán senki sem isme­r­e. Húsz éves volt. Egy júniusi éjen útja díszes, széles utczán vágott kar­sztül. Az utczában ke­vesen jártak. Amint gondolataiba­n, ij­edve zavartalanul haladt, egyszerre erős zongora hangok ütötték meg fülét a a játszott dal­ban saját dalára, az „Éji dal“ ra ismert. A hangok egy első elméleti ablakból özönlöttek ki az éjszakába. A művész figyelmét föl­keltette a játék tökéletessége. Ő maga sem játszhatta volna azt kifejezőbben. Megállt az ablak alatt és hallgatta, hallgatta az áradó, emelkedő zenét. Zavarba hozta a sa­ját szerzeménye, így gondolta, így álmodtá­ig érezte ő ! A­ki e dalt ennyi mélységgel, igy igazán játssza, kell hogy lelke rokon le­gyen az övével, annak szintén sokat, na­gyon sokat kellett szenvednie. — És a­mint igy eltűnődött, még mindegyre hallgatva az „Éji dal“ komor akkordjait, szeme előtt megjelent a jávorfákkal szegélyezett erdő­szél, a halkan mormoló erdei ér, mely pár perczig tükrén ringatta fonnyadt arczát, — a vigasztalan ég csillagos magasával úszó, lengő felhőivel s újra érezte azt a régi, mély fájdalmat, mely dalához az első mo­tívumot adta s melynek sötét áriája oly sok lemondást hirdetett. Mikor a dal véget ért, egy nőalak je­lent meg az ablakban. A művész látta őt az utcza-szélről, látta amint a fehér hold­fény, mely épen az ablakra vetődött, a nő fehér arczára hull s temetői glóriába vonja homlokát. Tüneményszerünek látta, remeg­ve nézte s nem volt más vágya, mint azt a hófehér kezet, mely most oly szépen lera­gyog .Ő az ablakpárkányról, elbontani a haja és szeretet forró csókjaival. Azután lassú sóhaj szakadt fel melléből, szomoruan megindult s mint árnyék vonult el a ragyo­gó ablakok alatt. Az „Ellenzék‘­ perselye. (1886. április óta.) Az erdélyi Kultúregyletnek : Karácsonyi Sándor (Kékes) 3 frt — kr. Összeg : 3 frt — kr. Éhez adva az eddigi kimu­tatást.......................... 6222 frt 45 kr. Együtt: 6225 frt 45 kr. Az úti szabályozásról. E bő tizenhetedikén Brassóban, Bethlen András gróf főispán elnöklete alatt, a törvényhatóságok küldöttjei ér­tekezletet fognak tartani, hogy érde­keltséget alkossanak az Olt szabályo­zásának érdekében. Ez volna Erdély­ben az első nagyobb folyó szabályozás, minek sikerétől függ, hogy folyóink a kultúra, vagy a rombolás elemei le­gyenek. Minden folyónak saját természete van. Minden szabályozásnak czélja kell hogy legyen. E kettő meghatározza a szabályozás irányát és módját is. Az Olt természete, hogy hosszú utat fut meg és zuhatagai vannak; az egyetlen erdélyi folyó, mely nem nyu­gatnak halad, hanem délkeletnek; nem a Tiszába ömlik, hanem a Dunába; nem hazánkban van torkolata, hanem Ro­mániában. Az Olt szabályozás czéljául mi tű­zetik ki? Vizeinek gyors levezetése, avagy hajókázhatóvá tétele. A magas víz gyors levezetése kő­szül álló művelet, az e czélból szabá­lyozott folyóink ez évben is fényesen bebizonyították ezt pusztító kiáradá­saikkal. A vzet nem behe­teség hamarosan továbbítani, hanem azt ki kell használ­ni, mert a víz áldás, ha jól felhasznál­tak, de csapás annak, aki vele nem tud élni. A természet minden ereje a tu­datlan emberiségnek mindenkor ellen­sége volt és most hány természeti erő meghóditva a tudomány által szolgál­ja az emberiséget, így a víz is alá lesz vetve a tudás hatalmának idővel. Ezért a viz lefolyása csak annyira és csak ott gyorsítandó, ahol az épen kárt okoz Az Olt folyása elegendő eséssel bir ugyan, ha egész vonalán felosztjuk a meglevő esést. De a természet nem így rendezte el, mert Tinádnál, Alsó­sz­­konnál, Fogarasnál, Vöröst­oronynál, kataraktái vannak, melyek az esést fel­fogják. El kell készítetni pontos sejtmé­­rés alapján az Olt hosszelvényét, miből aztán meg lehet látni, hogy a magas víz levezetésére elégséges lesz-e, ha a zuhatagok szikla medenczéi kimélyítet­­nek és ezáltal a meglevő esés egyen­letesen fel fog-e oszlani az egész me­der hosszúságára, avagy szükséges lesz átmetszésekkel gyorsítani a lefolyást és hol. Hosszelvény nélkül nincs tájé­kozás, nem lehet helyesen dolgozni és nem lehet megítélni, hogy minek fo­ganatosítására és mekkora kiadásnak viselésére alakul meg az érdekeltség. Átmetszéseket hátra vakra csinálni lehet, de, ha Csikmegye teszi, Három­széket önti el az Olt, ha Háromszék teszi. Erdővidékét árasztja el, ha Nagy Küküllő megye teszi. Fogarasmegyére zúdítja az árt, mert a katarakták szik­latorlaszai állandók, és a vizet vissza­tartják. Alulról kell felfelé szabályozni és nem megfordítva, a zuhatagok medrét kell egyenszinelni és csak aztán átmet­szésekhez fogni. A hosszelvényt készítesse el elő­ször is az érdekeltség, a zuhatagok­at mélyítse ki, az átmetszésekre nézve szolgáljon ugyan tanácsosul az érde­keltség, de annak foganatosítását bízza az illetékes vármegye törvényhatóságá­ra. Ennyi elég az árvíz­károk csökken­tésére és részben való megszüntetésére. Az Olt Romániában folyó részét e század elején hajókázták, a­mi az er­délyi kereskedésnek nagy hasznára volt. A Dunához és onnan a Kelet ten­gereire drága uton juthat el az erdélyi áruczikk ma. Ha azonban az Oltot ha­jókázhatóvá lehetne tenni : olcsón szál­lított áruinkkal könnyen versenyezhet­nénk a Duna, a Fekete tenger és Kis- Ázsia partjain és akkor gyorsan lehet­nénk azzá, mi lennünk hivatásunk : Ke­let szükségleteit kiszolgáló iparvidék. Munka, vízi erőnk, nyers és tüzelő anyagunk, értelmi és gyakorlati kép­zettségünk, kevés tőkéink is van hozzá, csupán vezető szellem, alkotó tevékeny­ség hiányzik, a­ki szervezze Erdélyt a jövendő képére és a jövendő uralására. Az OK­ szabályozása megérdemli, hogy foglalkozzanak vele, hogy érte­kezzenek róla, ha nem is fognak hatá­rozni valamit, még ha összevesznek is miatta, mert ilyen nagy kérdést nem a pillanat, hanem esztendők munkássá­ga érlel meg a valósításra. Constant: AZ ELLENZÉK TÁRCZÁJA. 1888. Május 16. Politikai hírek. A büntető törvény revíziója. Hogy ná­lunk mily gondatlanság és lelkiismeretlen­séggel tervezik és formasz­erűen gyártják a törvényeket, arról eléggé tanúskodik az a körülmény, hogy a büntető törvényköny — melyre pedig annyira büszkék voltak — ma már sok részébten használhatlanná vált, s irányadó körökben komolyan gondolkoznak a büntető törvények a gyakorlati szükség által megjelölt irányban való átalakítása felett, s az igazságügyminisz­er utasítása folytán a kir. kúrián már gyűjtik is az ada­tokat, melyek alapján a revíziójába mun­kálatokat fogásaiba vegyék. Hát így jár minden olyan állam, a­hol az életet a kor­ák a sövényekhez átlem érül, nem pedig a törvényeket az élet valódi szükségleteihez alkalmazni. Most már csak arra vagyunk kivár­csiak, hogy kezdik meg ezt a revíziót. Lenhárd Ferencz erdélyi püspöknek most van 8 s ajtó alatt aug. főpásztori körle­vele, melylyel a M­t. értikötés­e szerint el­rendeli az egyházmegye összes lelkész­i ja­vadalmainak hiteles összeírását s A kongina­­ügy végleges rendezéséig ötvenhat lelkész fizetését felemeli s a felemelt fizetéseket sa­ját uradalmi pénztárából jul­ius 1-től kez­­dődőleg folyósítja. Tanácskozás Bécsben. Tisza miniszter­elnök héten hossz­bb ideig tanácskozott Kálnoky gróf külügyminiszterrel és tizögyény osztályfőnökkel, továbbá rövid ideig Duna­­jevszky pénzügyminiszterrel. Minthogy az osztrák kormány ép oly sürgősnek és el­kerülhetetlennek tartja a szeszadó fölemelé­sét, a magyar kormány és a magyar felosz­tási mennyiség csökkentése csak a mező­­gazdasági szeszfőzdéknek, tehát első­sorban a gácsorsz­ágiaknak, válnék hátrányára, a­mennyiben a magasabban megadóztatott szeszfogyasztást bizonyára csak nagy gyá­rak fedezhetnék és 2—4 frtnál magasabb kedvezménye­.ési fokozat — más hátrányok­tól eltekintve — az államnak okozna n­agy kárt, i­­lyet a második adó es jelentékeny felemelése által kellene kiegyenlíteni, — valószínű, hogy az osztrák képviselőházban a szeszadó-törvényjavaslat összes h­itároz­­mányai számára, a­mint azok a két kor­mány által most megállapíttattak, mégis fog akadni többség, ha mindjárt a külön­böző szakaszoknál változtatni fognak is. A m. kir. kúrián a másodelnöki állás, legközelebb fog betöltetni. A legfőbb bírói kar egyik kiváló tagja, a kúria váltó és kereskedelmi tanácsának elnöke, Daruváry Alajos van ez állásra kiszemelve s kinevez­­tetése a kúria másodelnökévé rövid idő kér­dése. A kúrián e kinevezés következtében egy tanácselnöki állás jön Üresedésbe. E tanácselnöki állásra Kozma Sándor főügyész van kijelölve, a­kinek neve mellett egyéb­ként Tóth Eleket is, a budapesti kir. tábla harmadik tanácsának elnökét emlegetik. Ha Kozma Sándor, a budapesti kir. ítélőtábla területén működő ügyészi kar feje, a kúriá­hoz áthelyeztetnék, helyébe valószínűleg Schedius Lajos, a bűnvádi eljárás egyik ter­vezője neveztetik ki főügyésszé. A magyar Boulanger. A magyar miniszterek már megint hó­napok óta alkudoznak Béccsel, ahová mind­egyre fölszaladnak. A fogyasztási adók re­formjáról van szó, arról, hogy mennyi adót fizessen a magyar gyáros és magyar fo­gyasztó a c­ukor, a pálinka után. És szó van a vám szabályozásáról, arról, hogy a külföldről mekkora vám mellett bocsássunk be árucz­kkeket, selymet, ruhát, kalapot, czipőt, pezsgőt, bort, gépeket stb. stb. Világos, hogy mindez a kérdés első­sorban minket érdekel, reánk tartozik, a mi bőrünkre megy. Ha a vámokat igen ma­gasra szabjuk, akkor egyfelől kizárjuk a külföldi iparcikkeket s másfelől megdrá­gítjuk ide fasza a fogyasztó nagy­közönség életét; viszont azonban eként protegálhat­­juk a mi iparosainkat és gazdáinkat a kül­földi haladottabb gyáripar ellen. Tehát az egész vámkérdést tisztán és kizárólag a mi hazai érdekeink szempontjából kell meg­bírálni. Épen igy vagyunk a fogyasztási adók­­kal.­­ Ha p. o. a szesz, C­ukor, sörgyá­rukra túlságos adót vetünk ki, akkor egy­felől igen megterheljük a fogyasztókat, ez­által csökken a fogyasztás és veszítnek a gyárosok és mindazok, akik ezukor,­sör-és szeszgyártmányok forgalombahozásával fog­lalkoznak, de másfelől a külföldi szesznek, ezukornak, sörnek is könnyebbé tesszük a versenyt a mi hasonló gyártmányaink ká­rára. Világos tehát, hogy ha mindent kö­zössé tettünk is Magyarország és Ausztria között , ezeket a kérdéseket, melyek épen zsebünket érintik, nem kellene közösen in­tézni, mert vagy mi, vagy az osztrákok mindig rövidet hozünk, lévén Ausztria és Magyarország iparilag, gazdaságilag, népes­­ségileg, geográfiailag rendkívül eltérő or­szágok. Aztán példa bizonyítja: az alkudo­zásoknál mindig mi retirálunk meg. A mi kormányférfiaink bölcsessége abban kulmi­nál, hogy csak ne vesszünk össze az oszt­rákokkal. S ezért mindig és mindenben en­gednek. Hanem azért a komány és pártja ma­kacsul ragaszkodik e fatális rendszerhez. Ezért kell a miniszter uraknak mindig Bécsbe szaladgálnak. Mikor aztán kifárad­tak az osztrákokkal folytatott küzdelemben , haza jönnek s azzal állanak elő, hogy amit kivívtak, az az egyedül jó, helyes üdvös. A többség pedig, mely magánérdekei által van lekötve, jóformán bírálni sem me­ri a kormány javaslatait, hanem szavaz, me­nt a parancsolat. És mindent megszavaz, mert az egyik képviselőnek egy rokonát ide vagy oda kinevezték, a másik maga fo­lyamszabályozási kormány­biztos s mint ilyen jó honoráriumot hoz, a harmadik valamely subventionált laptól húz jó zsíros gázsit, a negyediket a „kegyelmes ur® kir. taná­csossá nevezt­ette ki, az ötödik a kormány­nyal való összeköttetésénél fogva valami zsíros szállítási üzletben vesz részt (p. o. az országház építésénél) a hatodik, hetedik , Így tovább valami hasznot húz abból, hogy ő rendíthetetlen bizalommal viseltetik az egyedül lehetséges, az erélyes, az óvatos, a bölcs, a munkás Tisza kormány iránt. Így van aztán, hogy ezelőtt 21 ével a „haza bölcsének“ nevezett Deák Ferencz azzal biztatta a nemzetet, hogy fogadja el a közösügyi rendszert, mert ha megerősödik a nemzet, akkor mind rendre, lassan-lassan visszaszerezzük önállóságunkat. Ehelyett 20 év alatt még jobban és jobban belesüpped­­tünk a­­közösségbe, és különösen Tisza Kálmán 12 éves uralkodása alatt még egy csomó új közös ügyet teremtettünk: közös bank, közös Bosznia, no meg egy önálló dolgot: egy csomó adósságot, és egy állam­­adót: a defic­itet. Bezzeg nem igy gondolkozott valaha a «kegyelmes ur !] Tisza Kálmán 1861-től 1875-ig, tehát 14 évig a legelszántabb el­lensége volt a közös ügynek. Más is volt ő. Azt állította, hogy az ellenzék a kiegyezési alapon nem is kormányozhat. 1875-ben meg­unta az opponálást és beült a bársonyszéké­be. Persze, hogy „önzetlenül" tette és­­meg­győződésből !* Ki merné ezt kétségbevonni ? 1872. vagy 1873 ban igy szólott Tisza Kálmán az országgyűlésen : „Részemről határozottan nyilvání­tom, hogy én azon nézetben vagyok, hogy az ellenzék tagjai, a­kik a jelen közösügyi állapotot annyi erélylyel os­tromolták, ezen az alapon kormá­nyozni magukat hivatva nem érezhetik.“ És 12 év óta Tisza Kálmán kormá­nyoz a közösügyi alapon és minden alka­lommal kialkuszik Bécsével. Hogy mi áron a nemzet kárára vagy hasznára­­, azt mond­ja meg az ő lelkiismerete ! Ugyanez a dicsőített jellemóriás igy szólott 1872-ben: .Akarjuk, hogy önálló had- és pénz­ügyünk legyen. A két állam, mely mindenek­előtt önálló pénzüggyel, hadsereggel bir, egymásnak sokkal nagyobb támasza lesz, mint az egymást akadályozóig összelán­­ozott , ezáltal bénított állam.* Ugyanez év jan. havának 30-án ezt hallottuk Tisza Kálmántól: „Én azon elvekhez, melyeket 1861 óta követek , melyek érvényesítésétől

Next