Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)

1889-04-08 / 84. szám

Kolozsvárt 1889. érvényjavaslat elfogadását. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hegedűs Sándor előadó az állam­titkár fejtegetéseinek kapcsán még röviden válaszol Horánszky­nak, azt iparkodván kimu­tatni, hogy bírálatában egyoldalú és megle­hetősen önkényes volt. Elnök a tanácskozást bezárja. A ház többsége a jav­alatot általános­ságban elfogadta. A részletes tárgyalás során az 1. §, Ho­ránszky Nándor és Wekerle Sándor állam­titkár rövid felszólalásai után, a többi sza­kaszok észrevétel nélkül fogadtattak el. Következik a kérvények 12 sorjegyzé­kének tárgyalása. A ház Kállay Zoltán előadó rövid fel­szólalásai után az összes kérvényeket a bi­zottság javaslata értelmében intézi el. Ezzel az ülés napirendje kimerült. Dániel Gábor előadó beterjeszti a mentelmi bizottság jelentését az 1889. évi márc. 19-én tartott ülés után a képviselőház előcsarnokában lefolyt eseményekről és Ro­­ho­­czy Gedeon mentelmi ügyéről. A keddi ülés napirendjére tűzetik ki. E­r­­­c­h Gusztáv előadó beterjeszti a közgazdasági bizottság néhány jelentését. Elnök ezután a ház hozzájárulásával jelenti, hogy a hétfői ülés napirendjére ki­­tüzetnek: az első magyar-gácsországi és a magyar nyugati vasutak megváltásáról szóló törvényjavaslatok, továbbá a közgazdasági bi­zottság jelentései a Vág jobbparti érdekelt­ségnek ármentesítő társulattá történt átvál­­toztatásáról, a lichtensteini fejedelemséggel kötött vámegyesülési szerződés iránt létrejött pótegyezmény beczikkelyezéséről és a Fiume és Trieszt szabadkikötőknek az általános vám­területbe való beolvasztása iránt kötött egyez­mény beczikk­lyezéséről szóló törvényjavas­latok tárgyában ezenkívül a szímvizsgáló bi­zottság jelentése a képviselőház 1888. jul. 1- étől decz. 31-éig terjedő pénztári számadásá­nak m­­gvizs­gálása tárgyában s végre a ma elfogadott törvényjavaslatok harmadszori fel­olvasása. Főrendek a véderőjavaslatról. A főrendiház közjogi­ és törvénykezési, pénzügyi és közgazdasági és közlekedési b­i­zottságának a véderőről szóló törvényjavas­latról és az azzal kapcsolatos kérvényekről szóló jelentése a következőleg hangzik: Az általános nemzetközi helyzet köve­telményeinek helyes felismerése és kellő mél­tatása nyilvánult amaz elhatározásokban, me­lyekkel részint az 1882. XXXIX. t.-cz. meg­hozatala, a hadseregnek a területi rendszer szerint foganatosított 1882. évi belső újjá­szervezése, részint a honvédségnek fokozatos fejlesztése, a kötelező népfelkelési szolgálat életbeléptetése által az 1868. évben megálla­pított védrendszer alapján harczképességünk fokozására hatályos intézkedések tétettek. S habár tagadhatlan, hogy már emez intézkedések is úgy kulturális és nemzetgaz­dasági, mint pénzügyi szempontokból súlyo­­san hatnak ki állami és társadalmi életünkre, másrészt a monarchia sikeres megvédése és biztonsága oly követelmény, hogy az előt­t — most, a­midőn Európa összes államai véd­­rendszerük fejlesztése körül még folyton fo­kozódó tevékenységet fejtenek ki — a had­sereg és honvédség békében és háborúban a szolgálatra alkalmas összes elemek bevonása és kiképzése által is megfelelőbb kiegészíté­sére, képzett tisztekkel ellátás­ra irányuló tö­rekvésekkel szemben az érintett szempontok­ból támasztható aggályoknak el kell némulniuk. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat — a mellett, hogy a hadseregnek a folyó év végéig érvényes hadi létszáma tekintetéből czéloz az 1876. évi XX. t.-cz. 13. §-a alapján újabb megállapodást — az 1868. évi XL. és az 1882. évi XXXIX. t.-czikkek helyébe a fennebbi törvényekből kiinduló határozmá­­nyokat kiván érvényre juttatni. A­mi legelőbb is a hadseregnek hadi létszámára vonatkozó újabb megállapodást il­leti, e részben a legközelebbi 10 évre a hadi­létszámnak újból 800.000 főben való megál­­lapítása czéloztatik lényegében. E végből ugyan, meg mint eddig, a ha­dilétszám maximális összege, hanem az az ujonézjutalék iktattatnék törvénybe, mely év­­ről-évre megszavazandó, hogy 10 év múlva a tényleg szolgálattevők, vagyis a tényleg rendelkezésre állók létszáma 800.000 főt te­gyen ki. Maga a hadsereg kiegészítésére igénybe vett ujonézjutalék eddig évenként 95.484 fő­ben állapíttatott meg. A tapasztalatok azonban igazolván, hogy eme évi újonezjutalék csak körülbelül 736 ezer harcrost biztosít, az 103.100 főben ja­vasoltalak törvénybe iktattatni, mert így az anyakönyvi létszám 864.000 főt tevén, lehet­séges lesz, hogy a hadsereg szükség esetén tényleg 800,000 harc­ossal vonulhasson ki. A hadsereg hadi létszámának biztosí­tására igényelt eme változtatás mellett a honvédség évi újonczjutalékának a legkissebb kiegészítési eddig kiszámított szükségletnél 500 fővel magasabban, azaz 12, 500 fővel tör­vénybe iktatása az, mely első­sorban igényli a figyelmet. Ez­által ugyanis a honvédség kiegészítése­ egyrészt biztosabb alapokra fek­­tettetik, másrészt egy egészséges és minden tekintetben czélszerű újonczkiképeztetési rend­szernek keresztül vitele és a honvédségi tény­leges szolgálatnak helyes és méltányos beren­dezése válik lehetővé anélkül, hogy mint ed­dig, a honvéd­kötelesek túlságosan zaklattas­­sanak, polgári foglalkozásuktól gyakorta el­vonassanak. úgy a hadsereg, mint a honvédség ki­egészítése érdekében fő fontossággal bír a pót­­tartalék kérdése. A népfelkelésről szóló törvény ugyan arról, hogy a hadseregnek különben igen csekély póttartaléka háború esetén megerősí­tést nyerjen, gondoskodik, sőt a felmentettek kedvezményét háború esetére meg is szün­tette, de miután ezek katonailag kiképezve nincsenek, a súlyosabb teher, a jelenlegi tör­vényes intézkedések mellett, mégis csak a már kiszolgált katonákra és honvédekre esik. Részint eme visszásság megszüntetése, másrészt a népfelkelési törvény megállapodá­sain kívül is a kellő póttartaléknak biztosí­tásáról kíván gondoskodni a törvényjavaslat az által, hogy a felmentetteket, a hadsereg és a honvédség újonczjutalékának fedezése után még feleslegül maradó hadképeseket, továbbá azokat, kik kisebb testi fogyatkozásaik miatt, mint kevésbbé alkalmasak, még a póttartalék részére megkívánt testi képességgel sem bír­­nak, vagy a harmadik korosztályban különös testi hibák nélkül még kevésbbé kifejlettek ugyan, de az újon­cozás utáni egy két év alatt remélhetőleg erősbödni és jobban fejlődni fog­nak s végül mindazokat, kik eddig sem telje­sítettek tényleges szolgálatot, t. i. a theolo­­gusokat és papokat, tanítókat és tanítójelöl­teket és a mezei gazdákat a közös hadsereg és honvédség közt aránylagosan felosztandó póttartalékba c­élozza beosztani. Eme czélzat folyományául a közö­s had­sereg 10 év múlva 172.000 főnyi anyakönyvi állománynyal mozgósításkor pedig a körül­belül be nem vonuló 8 százalék bevonásával remélhetőleg legalább 158,000 főnyi tényleg rendelkezésre álló póttartalékossal, vagyis a 800,000 főnyi hadi létszám mintegy 20 szá­zalékával rendelkeznek, a honvédséghez be­sorozandó újonczok és póttartalékosok száma pedig évi 15.000 főre emelkednék. A törvényjavaslat a póttartalékosok ki­­képeztetése iránt a 8 heti oktatáson kívül a fegyvergyakorlatokra leendő bébi-másra is ren­delkezéseket tartalmazván, a törvényjavaslat a póttartalék biztosítására vonatkozó intézkedé­seiben már annál fogva is meg­nyugtatónak jelezhető, mert a hadsereg részére az eddigi 10 száz, helyett legalább is 20 százalék pót­tartalék álland rendelkezésre épp a népfelke­­lési törvényben elősorolt azon idősebb elemek előnyére, melyek háború idején szükség ese­tében a hadsereg és honvédség kiegészítésére szánják s a honvédség részére igy eső évi ujoncz- és póttartaléki jutalék az eddigi soro­­zási évek eredményének átlagát jelentékenyen felülmúlja. A haditengerészet évi ujonczjutaléka 1770 s az 9 év alatt 13,611 főnyi anyakönyvi lét­számot eredményez, a 18,752 fővel megsza­bott hadilétszámmal szemben azonban a moz­gósításkor rendelkezésre álló száma csak 12 267 főre tehető. Miután pedig az ekként jelentkező 1485 főnyi hiány a hosszabb kiképeztetekt igénylő sajátos viszonyoknál fogva a póttartalék szer­vezése által nem biztosítható, e törvényjavas­lat a 3 évi tengervédi szolgálat életbelépte­tését indítványozza. Ez ellen, mivel békében sem tényleges szolgálattal, sem fegyvergyak­or­latban leendő részvételre való kötelezettséggel nem jár, már azért sem tehető elvi kifogás, mert a nép­felkelési törvény megállapodásánál fogva a kiszolgált tengerészek háború esetén amúgy is behívhatók és a hadi­tengerészet kiegészí­tésére fordíthatók. A törvényjavaslat a véderő kiegészíté­se szempontjából mélyre kiható változtatást c­éloz a feltételesen felhívható negyedik kor­osztály elejtése mellett a hadkötelezettsé­gi kor kezdetének a 21-ik életévre való át­tétele által. Miután azonban a hadkötelezettségi kor kezdetének 20 évvel való megállapítása egy­részt minőség tekintetében károsan hat a hadsereg kiegészítésére, másrészt a fiatalság egy része testi fejlődésének ártalmára van, s még­sem kerülhető az ki, hogy a negyedik korosztálynak különben csak kivételesen szá­mításba vett felhívása mind általánosabbá ne váljék, a terveit változtatás igazoltsága és czélszerűsége annál kevésbbé jöhet kérdésbe, mivel azoknak, kik a korábbi fejlődés foly­tán 20 éves korukban teljesen alkalmasak, a hadköteles kor elérése előtti önkéntes belépé­sük szabadságukban állván, a tartaléki vi­szonyba jutást előbb elérhetik. A hadsereg nem egyszer érzékeny kárt szenvedett, s egyesek és vidékek nem ritkán alakilag ugyan nem, de lényegileg jogos sé­relemről panaszkodhattak azon törvény­es megállapodás következtében, mely szerint a hadsereg évi újoncz jutaléka az egyes sorozó járásokra ezeknek a tapasztalat által igazolt újonczállítási képessége arányában osztan­dó fel. A viszásságok a területi alap csekély­ségében, s abban gyökerezvén, hogy a újoncz­­kivetés a fősorozás előtt, tehát csak valószí­nűségi adatok alapján történhetett, a törvény­javaslat az újonczkivetési eljárást óhajtja helyes alapon akként átalakítani, hogy az ujonczjutalok az egyes hadterületekre, vagyis hadtestterületekre ezek népességének aránya szerint és ezen területen belül az egyes so­rozó járásokra vettessék ki, s az egyes soro­zó járásokra történő ujonczkivetés ne előle­­gesen a fősorozás előtt, hanem utólagosan a fősorozás után és a tényleges sorozási enged­mények alapján eszközölh­essék. Hogy pedig a sorozás eredményessége a visszaélések és kijátszások ellenében minél inkább biztosítottnak tekintethessék, egyben a törvényjavaslat intézkedéseket tartalmaz azon irányban, hogy a védtörvény elleni vét­ségekről és kihágásokról intézkedő rendelke­zések a véderő igényeinek megfelelőleg átdol­goztassanak és a tapasztalt hézagok pótoltas­sanak.] E részben különösen kimelendő t­áma­dást tettem hogy kilétemet soha sem fedezem fel. — S fogadásomat nem szeghetem meg Ekkor még közelebb jött hozzám, s fáj­dalmasan megrázkódott. — Nézz ide! — mondá. Ez a pénzed közt volt. — Mond meg hogy jutottál hozzá — hogy jött a kezeidbe ? — Egy közönséges százforintos angol bankjegy volt. — Reszkető ujjal mutatott a bankjegy hátára irt szavakra Szent ég! — Az ő saját kéziratában volt ott a neve »St. Asaph Lancelot — Yatton.« — A be­tűk úsztak szemeim előtt. A bankjegyet ismét letettem az asztalra, s Etheldreda anyánk és én tehetetlenül néztünk egymásra. — Hogy jött ez a bankjegy a kezeidbe ? kérdő. Édes gyermekem — folytató — szé­­gyenlem hevességemet; ennyi évi szigorú fe­gyelem után nyugodtabbnak kellene lennem — de nem tudok d- n m tudó*- t E oly sokat. jeant el ¡stero! A 'ne­* hogy jött ez a bankjegy a k­zedb«? ede-en mond meg. — Nem tehetem. Ha azt megmon­dom, mindent megmondok. Közelebb jött hozzám összekulcsolt ke­zekkel. — Gyermek — mondá — neked min­dent meg kell mondanod. Nekem hatalmas okom van reá, hogy tőled ezt kérdezzem. — Néha azt gondolom, hogy hát ha megcsal­tak. — Á­gnes — mond meg nekem — hogy jutottál e bankjegyhez? Erős reszketés fogott el; modora ámu­latba ejtett. — Ki volt ő? Miért hat e név oly erőssen reá ? Mit gyanít ? És mi ismét sóvár tekintettel néztünk tehetetlenül egy­— De nem szólhatok ! — kiáltam. Fogadásom tiltja; ajkaim be vannak zárva De anyám beszélhet, mert nincs lekötve. (Folyt, köv.) rendelkezések, melyek mint rendkívüliek ott vétetnek kivételesen alkalmazásba, hol a had­kötelezettség előli menekülés, szökés útján nagyobb számmal fordul elő, továbbá, melyek a büntetés hatályosságának biztosítása czéljá­­ból azt hivat­nak eszközölni, hogy azon kihá­gások, melyeknél csupán egy ténynek konsta­­tálása kívántatik, a közigazgatási hatóságok­hoz vasittassanak s a birói kongniczió tár­gyát képező vétségek és kihágások is úgy az alsó mint a felső bíróságoknál, soron kivül tárgyaltassanak. A törvényjavaslat végül — megjegyez­ve, hogy az összes egyévi önkéntesek 15 szá­zaléka a honvédséghez czéloztatik beosztatni a képzett tisztek biztosítására irányuló tö­rekvésnek az önkéntesi intézmény módosítá­sával szándékos érvényt szerezni. Maga ezen módosítás a törvényjavas­latban abban nyilvánul, hogy az egyévi tény­leges szolgálati idő a szaktanulmányok és pol­gári foglalkozások tekintetéből a kormány nyilatkozata szerint később törvényhozásilag is szabályozandó könnyítések és kedvezmények mellett kizárólag a katonai kiképeztetés czél­­jainak tartatván fenn, a tényleges szolgálati év végén köteleztetnének az önkéntesek a tartalékos tiszti kinevezéshez megkivántató elméleti és gyakorlati képzettséget vizsgálat útján igazolni s ha ezt tenni nem képesek, kimondatnék, hogy tartoznak tetszés szerint saját költségükre vagy államköltségen csa­pattestük alosztályainál még egy évet tény­leg szolgálni. A harczászat mai rendszere mellett a véderő kifejtése hatályosságának biztosítéka ugyan az egyéni kiképezés minél szélesebb körű és tökéletesebb keresztülvitelében kere­sendő, ez azonban nemcsak nem zárja ki, ha­nem fokozottabb mérvben teszi szükségessé, hogy a véderő minden alkatrésze kellő szá­mú és megfelelő képzettségű tisztekkel és al­tisztekkel legyen ellátva. A honvédség szabadságolt állományá­ban, a népfelkelésnél, sőt magában a kö­zös hadseregben is a tiszti hiány kétség­telen. Ily körülmények közepette alig szorul bővebb indokolásra olyan törvényes rendsza­bály, melynek c célzata az arra hivatott ele­meket a véderő kötelékében azon helyre­ál­lítani, melyet a hon védelmében elfoglalniuk amúgy is hazafias kötelességük. Az e részben törvénybe iktatni szándé­kolt rendszabály azonban a kormány részé­ről tett nyilatkozatok szerint a tiszti képesí­tési szabályzatok megfelelő módosításával kapcsolatos. Legelsőbbek, miután az alsóbb tiszti ál­lásokra képesítésénél nem annyira a magasabb elméleti tanulmányok, hanem főleg a gyakor­lati ismeretek szolgálhatnak irányadókul, a tartalékos tiszti vizsgálat elméleti tantárgya­inak czélszerű megszorítása s az van tervbe véve, hogy eme tantárgyak is tanítási ügyes­séggel bíró tisztek által rendszeres tanfolyam­ban adassanak elő. E mellett, noha a hadse­reg vezényleti és szolgálati nyelve a német, kijelentetett, hogy a német nyelvben való jártasság csak oly mértékben fog kívántat­ni, a­mily mértékben annak leírása a közös had­sereg szolgálati viszonyaiból kifolyólag múl­hatlanul szükséges, továbbá, hogy ennélfogva a magyar korona országaiban honossággal bíró egyéves önkénteseknek szabadságukban álland, miszerint a vizsgálat folyamán az ál­lamnyelvet , illetőleg a Horvát-Szlavonor­­szágokba illetőségűek azon országok hivatalos nyelvét használhassák. Az érintett szabályzatoknak ekkénti mó­dosítása — e­ire nézve a kormánynak fennebbi nyilatkozatán kívül részben a képviselőház által a f. évi márczius hó 26-án tartott ülés­ben 2­005. sz. a. a kormány hozzájárulásával elfogadott s ezennel országos határozattá eme­lésre ajánlt határozati javaslat is megyugta­­tásul szolgál — a tananyag megszorítása, a rendszeres tanfolyamok szervezése és szak­szerű vezetése, továbbá a nyelvi nehézségek lehető megszüntetése folytán biztosítékul ve­hető arra nézve, hogy az önkéntesek legna­gyobb része a kizárólag katonai kiképeztetés czéljainak fentartott egyévi tényleges szolgá­lati idő után a vizsgálatot sikerrel leteendi s a mennyiben még a gyakorlati képzettsége hiányzik, hogy mint tartalékos tiszt helyét minden körülmények közt sikerrel megállhas­sa, azt azon fegyvergyakorlatok alatt, melyek­re mint a tartalékos a törvényjavaslatnak szin­tén nem kifogásolható rendelkezése szerint szükség esetében minden évben behívható, el­sajátítandja. Az önkéntesek azon remélhetőleg igen csekély részére, kik a tartalékos tiszti vizsgá­latot nem állják meg sikerrel, tekinte­ttel arra, hogy az első év tisztán a tiszti képzés­nek lévén fentartva, az idő alatt altiszti ki­­trepe »ekésben tipti r«,szerü beinek, a javas­­latba hozott második tv szóivá!»*, mely mennyinek nem a tiszti kiképzés czéljaira vé­tetnék igénybe, az altiszti kiképzésre szolga­lmid. indokoltnak jelezhető, miután csak így lesznek azon helyre­állíthatók, mely helyre való állításukat a harczképesség emelése igényli. A törvényjavaslatnak kulturális és nem­zetgazdasági szempontokból állami és társa­dalmi életünkre kihatását a felsoroltak eléggé megvilágítják, pénzügyi szempontból hord­­ereje pedig a tett számítások szerint abban nyilvánulandna, hogy a közös hadsereg ren­des szükséglete fejében a quota arányában Magyarországot maximum évi 152,565 frt, a honvédség után 103,200 frt, tehát mintegy évi 255,000 frt terhelné, a hadmentességi díj fejében pedig körülbelül 400.000 frt bevétel esnek el. Mérlegelve mindezeket, az áldozatok sú­­lyosssága önként szembeötlő. Mindazonáltal párhuzamot vonva a monarchia sikeres meg­védésében és biztonságában rejlő magasabb érdekkel, maga az áldozatok súlyossága a tör­vényjavaslat sorsára elhatározó nem lehet. A törvényjavaslat egyes §-ai ellen ugyan több törvényhatóságtól és az aradi népgyűlű­­től érkeztek be kérvények, s ezek részben a 14. §­ aggályossága, részben a 25. §-ban ál­lami jogainkra a nyelvkérdés megoldása te­kintetéből jelentkező hézag folytán háramló káros kihatás és az ifjúságnak a második szolgálati évre köteleztetése ellenében keres­nek orvoslást. Miután azonban a 14 § időközben tör­tént módosítása által a kérvények erre vonat­kozó része tárgytalan, a 25. §-al kapcsolato­san a kormány részéről is elfogadott határo­zati javaslat országos határozattá emelése pe­dig azon módozat, mely az állam nyelvének a tartalékos tiszti vizsgálatnál érvényesülte­­tését alakilag is helyesen biztosítja, utalva a második kivételes szolgálati évre vonatkozó­lag fennebb előadottakra, azon reményben és meggyőződésben, hogy a javaslat intézkedései véderőnk fejlesztésére és tökéletesleítésére fon­tos és üdvös kihatással birandanak, tisztelet­­teljesen ajánlja a bizottság, hogy a törvény­­jaslat változatlanul fogadtassék el. Budapesten, 1889. április hó 5-én. Br. Rudnyánszky József 8. k., bizottsági jegyző. Szlávy József s. k. bizottsági elnök. Nagy négyszögű egyszerűen bútorozott szoba volt, két üveg ajtó nyílt a kertre, né­hány szent tárgyakat képező képek díszítet­ték, ezek között volt a St. Etheldreda képe is. A legnagyobb élvezetem volt ide jönni és írni, hol azt a szelid kedves arczot, mely soha sem nézett haragosan reám, láthattam. Miután egy jó ideig szorgalmasan dol­goztunk, Etheldreda anyánk mosolyogva né­zett rám. — Ágnes, mondá, ma reggel hozzá kell nyúlnom a pénzedhez. Az iparosok közzü­l az egyik ötszáz forintjáért fog ma bejönni. Nem sokára kopogtattak az ajtón. A fiézerárus felesége volt, a számlát bátortala­nul nyújtotta át anyánknak. Láttam amint anyánk kinyitotta a fiókot s kivette belőle a pénzt, épen úgy ahogy a zsebemből kivette, a bankjegyeket az ércz­­pénzzel egy csomagban. A bankjegyek közzül kiválasztott egyet, melyre alig nézett. Az asszony kezébe adta, a nyugtát átvette, s a többi pénzt vissza­tette a fiókba. A fűszerárus felesége távozott, és mi folytattuk foglalatosságunkat. — Mi volt az, az »Angelus« harang? kérdé Etheldreda anyánk, különös kifejezéssel hír­esen felemelve az arczát. — Nem az; én semmiféle hangot nem hallottam, mondám, s az órára pillantva azt tevam hozzá, még nincs tizenegy óra. Mosolygott vétségén, de oly különös te­kintettel nézett reám. — Én azt gondolom, mondá lassú han­gon, hogy vihar van a légben. Olyan különös ideges érzés fogott el, pedig nem szokásom szeszélyesnek vagy képzelődőnek lenni. Ágnes, légy szives ezeket a számokat összeadni; at­tól tartok, hogy elvétettem. Keze reszketett a mint a papirossal átadta. Át­néztem a számokat, helyesen volt össze­adva. — Itt nincs semmi hiba, mondom. Ő megköszönte. — Ágnes, válaszolj erre a levélre, mon­dá. St. Leonard Ladytól jött, arra kér, hogy egy gyermeket vegyek fel az árváim közzé. Azt hiszem, hogy tudok neki helyet csinálni , nagyon sürgős esetnek látszik. Némi kíváncsisággal vettem át a leve­let, mert L­dy St. Leonardot ismertem, talál­koztam vele egyszer midőn Lady Ullswéter­rel látogatásokat tettem. Leültem a választ megírni, s csakh­amar el voltam vele foglalva. — De láttam anyán­kat a pénzt tartalmazó fiókhoz vissza menni, azonban munkámmal elfoglalva nem ügyeltem többé oda. Mély csend volt a szobában. Egy szaggatott mély sóhajtás szakí­totta meg azt, ekkor félné­tem. — Etheldreda anyám valamit tartva a kezében felém jött, arcza kísérteties volt halványságában, szemei vad rémületet fejeztek ki. Kétszer próbált beszélni, de nem tudott hangot adni. — Gyermek, az ég nevére kérlek — ki vagy ? — kiáltá végre. — Ki vagy ? — ismétlő — s kimondhatatlan rémülettel nézett reám. Hogy mondhattam volna meg neki, hogy ki vagyok? — Fogadásomat nem szeg­hettem meg. — Ki vagy ? — ismétlő. — Ágnes be­szélj ! — Édesem, én attól tartok hogy meg­őrülök. — Nem lehet, nem lehet! — háltám. — Mond meg gyorsan hogy ki vagy — esdeklett oly szivszaggató hangon mely egész lényemet megrázta. — Nem tehetem — válaszolom. Foga- ELLENZÉK (331) Április 8. Magyar iparosok Kossuthnál. Megemlékeztünk arról a szives­dei látásr­ól, melyben Kossuth Lajos a hozzá zarándokolt magyar iparosokat részesítette, s még azzal is kitüntette vendégeit, hogy va­csorára hívta meg őket. E vacsoráról a Bécsi Figyelő a követ­kező érdekes részleteket közli: Kevéssel 8 óra előtt megjelentek pol­gártársaink Kossuthnál. A nemes agg elmond­ta, hogy Olaszországban a magyar ember gusztusa szerint nem főznek; a vacsorához a magyaros zamata ételeket nővére, Rutkayné készítette. Ez is igen kellemesen hatott honfi­társainkra, kik nem győzték bámulni Rut­­kayné angyali, nemes, jó lelkét. Annyi ked­vességgel és szeretetreméltósággal vette kö­rül a vendégeket, melynek méltatására alig van szó, fogalom. A mint a vacsorához ült a társaság, Kossuth Lajos, ott sürgölődött-forgolódott vendégei körül s a mi ismét kiváló megtisz­teltetés: maga töltögetett bort a poharakba s folytonosan csevegett kedélyesen, vidáman. Egész vacsora alatt talpon volt, biztat­ták, kérték, hogy ne fáradjon, üljön le a va­csorázzék, de lesz a jó öreg, úgy látszik, nem szokott vacsorázni, nem ült le, hanem csak forgolódott vendégei körül s nagy aziveeség­­gel kinálgatta őket ízletes ételekkel, zamatot borokkal. Végre sok unszolgatásra, nővere biztatására evett egy kis fánkot. Vacsora után a dohányzó-terembe men­tek a vendégek, hol Kossuth szivarral kínálta meg őket s a tekeasztalra mutatott: »Ké­rem szívesen, a kinek tetszik, mél­­tóztassék.» Papp József kezébe véve a dákót, Rat­­kovicsnak adta e szavakkal: »Ratkovica úr, ön jól kezeli a dákót, játszék.« Ratkovica át­vette a dákót s mély alázattal és tisztelettel fordult Kossuthhoz s fölkérte egy játszmára, úgymond: »Ha nem szerénytelen kérelmem, szépen kérem kormányzó urat, ha nincs ter­hére, játszék velem egy parthiet, hogy el­mondhassam otthon : billiárdoztam a kor­mányzó úrral!« »Kérem szívesen.« Lőn a választ Kossuth, a jó aggastyán, dákot fogott, billiár­­dozott Ratkovicscsal. Polgártársunkat annyira meghatotta ez a véghetetlen barátságos szivjóság, hogy nem volt képes játszani. A különben jó játékos billiárdista nagy örömében, nagy meghatottságában egymás után csinálta a­­ rosszakat. A játszma befejezése után az ereklyék termébe vezette Kossuth vendégeit, és pe­­dig karjára fűzve Ratkovics Ilka kisasszony lépdelt a vendégeivel az emlékekben gazdag helyiségbe, hol minden tárgyhoz a múlt dicső­­sége fűződik. Itt vannak azok az emlékek elá helyezve, melyeket a külföld s hazánk városai adt­ak emlékül a szabadság, egyenlős­ég s test­vériség, a földi szent háromság lánglelkis baj­­nokának. Egy szekrényből diszes tokot vett el'1' melyből ezüst serleget emelt ki Kossuth, m­e­lyet Amerikából kapott ajándékba. Igen diezei nehéz serleg szinezüstből, pompásan kidolgoz­va s belül aranyozva. Ezt a serleget PAPP József kezébe adta. Elvtársunk jól megszemlélve a gyönyörű ereklyét, a következő szavakkal adta r­suk Kossuthnak: »Igen szép emlék; többet ,­ akármilyen palotánál.« Mire a szerény Kossu­t­hi egyébként minden dicséret és dicsőség elől! kitér jámboran, büszke önérzettel válaszolt: »Magam is többre becsülöm!« Több díszoklevelet és emlékalbumot te­kintettek meg a látogatók. Midössze 87 darab ereklyéje van e teremben Kossuthnak, mely**

Next