Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)

1892-05-23 / 117. szám

­ Végre 1849 május 5-től Bem még­is kineveztette főhadnaggyá, a Kemény Farkas file, időközben 75 számot kapot zászlóalj 1­­líradában. Tamásy, mint a közélet embere, Tamási János a Bach rendszer alatt nem vállalt semmiféle hivatalt. Pedig kitűnő hivatalokat ajánlottak fel neki Kolozsvárt is, Pesten is. A társadalmi téren munkálko­dott, a­hol bő alkalom volt a viszonyok kez­detlegessége miatt a cselekvésre. Alakították Kolozsváron a legelső pénz­­intézetet, a­melynek­­Kolozsvári polgári biz­­tosítási intézete volt a c­­­ge. Ez intézetből fejlődött ki a mai hitelbank és kolozsvári ta­karékpénztár. Az ötvenes években kölcsönös tűzkár biztosító társaságot is szervezett többek köz­reműködésével. A kolozsvári polgári társalkodónak kez­det ótg, átalakulásáig tagja volt. A gubernium tisztviselőjei által alapított .Gondoskodó társulatá­nak 50 évnél hosz­­szabb ideig, most bekövetkezett haláláig pénz­­tárnoka volt. A kolozsvári összes pénzintézetekben, mint részvényes, mint napi biztos egész ha­láláig befolyásos szerepet vitt. A kolozsvári honvéd-egylet megalapí­tásában részt vett. Széles ismeretségénél fog-­va előnyösen folyt be a honvédek igaz­lásá­­ra. A segélyezést, mint pénztárnoka az egy­letnek, huzamos ideig teljesítette. A kiegyezés után a Deák-pártnak volt híve mindaddig, mig a Tisza-párt-féle átala­kulások el nem kedvetlenítették. Ekkor telje­sen visszavonult a politikai szerepléstől, mert mindig a tiszta meggyőződés embere volt. Kolozsvár város törv.­hatósági bizott­ságának részint választott, részint virilis tagja volt s a városi ügyek elővitelére is je­lentékenyen befolyt. A kolozsvári egyetem felállításakor az egyetem quaestorának nevezte ki a közokt. miniszter. Hivatalát példás pontossággal töltöt­te be. A legnehezebb feladatokat bízták reá az egyetem anyagi fejlesztése körül, miket könnyűséggel oldott meg. Pár év előtt nyugdíjazták, mely alka­lommal nagyon lehangolta, hogy sok évi fő­­kormányszéki szolgálatát figyelembe nem vet­ték. Együtt véve, 52 évig szolgálta az ál­lamot. Ha elfogadta volna a Bach korszak­ban felajánlt szép állások valamelyikét, ak­kor bizonyára beszámították volna. Nyugdíjazása után teljesen visszavo­nulva élt. A érzékeny lelkű férfiúra mély benyo­mást tett leánya, Deáky Albertné halála. Forrón szerette leányát , az elhunyta feletti komoruság siettette őt is a vég felé. Pedig edzett, egészséges szervezetű férfiú volt. — Szombaton egyre vivődött a halállal. Hozzá­tartozói lelkészt hivattak. A mint ez az utolsó kenetet feladta, mintegy megkönnyebbülten fe­küdt ágyában, arc­­a átszellemült s néhány percz múlva lelke elhagyta porhüvelyét, hogy oda fönt bajtársaival, szeretteteivel találkozzék. A család a következő gyászjelentést adta ki: özv. Csikmindszenti Thamásy Jánosné Kill. Andrássovszky Erzsébet, fia Csikmind­­szenti Dr. Thamási István ca. és kir. ezred­­orvos, jegyesével Nagyváradi Ferenczy Vil­mával, veje révkomáromi Deáky Albert fiai­val Attila, Loránd és Ivánnal, valamint a kö­zeli és távolabbi rokonság nevében is gyá­szoló szívvel jelentik a szeretett férj, atya, nagyapa és rokon Csikmindszenti T­h­a­m­á­s­y János 1848—49-iki honvéd főhadnagy, nyu­galmazott egyetemi quaestor s városi bizott­sági tagnak folyó év május 21-én d. u. egy ketted 5 órakor, életének 82-ik s boldog én példás házas életének 37-ik évében, véges gyengülés következtében az utolsó szentség felvétele alatt történt halálát. Földi maradványai f. év és hó 23-ik napján d. u. 4 órakor fognak, belmagyar­­utcza 44. sz. házától, a róm. kath. szertartás­t érint, a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő ezent mise áldozat f. év és hó 24-én d. e. 10 órakor a főtéri róm. kath. templomban fog megtartatni. Béke hamvai fölött! Kolozsvárt, 1892. Május hó 21 Tamásy János ravatalára koszorút tettek : „A szeretett férjnek hű felesége.“ —­­Szeretett apánknak István és Vilma.* — „A jó fagytatának Albert, Attil, Loránd, Iván. —­­Ferenczi Miklós és neje.“ — „A jó só­gornak Magyariné.“ — „Tamás/ bácsinak Ilon és Béla.“ — „Feledhetlen nagybátyánk­nak Géza és Miska.* — „Csikmindszenti Tamásy Jánosnak Hay J. és családja.“ — i Buzgó pénztárnokának a gondoskodó társa­ság. (Ezt dr. Felméri köri elnök küldöttség­gel tette részvétnyilatkozat tolmácsolás mel­lett a koporsóra). — Koszorút tettek továb­bá a mint feljegyeztük dr. Asztalos Jánosné Ferenczi Mari, Knöpfler Kleraentin, Neme­­sányi Mari és még sokan. I­­­V MINDENFELE. Kolozsvár, május 23 — Requiem. Klapka György elhunyt tábornok emlékére requiem tartatik holnap délelőtt 11 órakor a főtéri plébániába templom­ban, A requiemen, melyet az egyetemi ifjúság Kolomár, 1892. szolgáltat — Biró Béla apátplébános czeleb­­rál fényes segédlettel és a dalkör fog éne­kelni. Az ifjúság igy rója le kegyelete adóját a hős tábornok iránt, ki a magyar szabadság­­harcz egyik egkiválóbb alakjai közé tartozott. Az ifjúságnak a gyászünnepély alkalmából a polgársághoz kibocsátott felhívása igy hangzik: F­elhívás! Kolozsvár szab. kir. városának hazafias kö­zönségéhez , az egyetemi polgárokhoz ! Pol­gártársak ! Súlyos csapások érik a sors által oly sokszor üldözött nemzetünket. Hazánk nagy férfiai, kik megindítói voltak a nemzet ujjáébredésének és megváltásának s azok, kikhez a jelen minden reménye fűződött egyik a másik után tér oda, a honnan nincs vissza­térés. Heroszi idők alakjainak egyik legna­gyobbikát, kit mindenütt ama zászlók vezérlete körül ott láttunk, a melyekre a szabad­ság szent igéje volt írva, a mithoszi alakot Klapka György tábornokot siratják most a magyarok. S gyászba borult nemze­tünk érette nem tehet már egyebet, mást nem adhat neki csak imádságot, hogy az Örökbiró a másvilágon adja meg neki a méltó jutal­mat, mit sem ember, sem nemzet mig élt meg nem adott és meg nem adhatott. Imád­kozzatok velünk! A gyász istentisztelet f. hó 24-én d. e. 11 órakor fog megtartatni a fő­téri plébánia-templomban. Kolozsvár, 1892. május 23. Oberschall Pál, a tud. egy. kör elnöke. Harmath Jenő, s. a. e. elnök. Széles Dénes, orv. s. e elnök. Székely Ödön tanárs. s. e. elnök. Szathmári István, gyógysz­­. e elnök. — Az Emke kolozsvári fiók­­választmán­ya. Tegnap déli 12 órakor Girsik János elnöklete alatt ülést tartott városházán. Jelen voltak többek közt: Sá­n­d­o­r József, Vörös Sándor, Bak La­jos, és még többen. A fiókválasztmány ki­mondotta, hogy magát az egyesület jan. 7-ki közgyűlésén képviselteti. E végre kiküldötte Vörös Sándor és B­a­k Lajos tagokat és egyszersmind ezen közlésben fölhívja a fiók­választmány tagjait, hogy a­kik képviseletre válalkozni akarnak, f. hó 31-ig bezárólag je­lentkezzenek az Emke központi főtitkári hi­vatalánál. A fióküzlet mint az anyaváros fiók­ja, táviratilag fogja a közgyűlést üdvözölni. Egyebekben a folyó ügyek láthatták el többek közt örömmel vétetett tudomásul, hogy a központ esedékes tagdíjaik befizeté­sére még a közgyűlés előtt egyenként meg­fogja találni a kolozsvári tagokat. — Tamásy János ravatala dísze­sen van felállítva az elhunyt belmagyar ut­­czai lakásán. A ravatalon virágok és koszo­rúk sokasága között fekszik az elhunyt nyu­godtan, mintha csak aludnék. Szelíd arczán a halál nem hagyott nyomokat. A rekviem holnap délelőtt 10 órakor lesz a főtéri r. k. templomban az elhunyt lelkéért . Tamási gyászmiséjét követi a Klapka requiem, me­lyet az egyetemi fiatalság rendez. — Berde nézésről, a 48-as idők erdélyi volt kormánybiztosáról szomorú hírt kell közölnünk. Berde az utóbbi télen influen­zába esett, melyből felgyógyult ugyan, azon­ban ez időtől kezdve agyára sötét ború ne­hezedett időnként. Valami pere volt s azzal tépelődött az öreg ur, hogy ennek tisztába hozatala végett a királyhoz kell hogy for­duljon igazságszolgáltatás végett. Szombaton este a volt kormánybiztost felszántották Bu­dapestre a Schwarczel-féle gyógyintézetbe. — Jubileum: Kolozsvármegye tisz­tikara és törvényhatósági bizottsága a jövő hó 21-én jubiláns ünnepélyt rendez Gyar­­mathy Miklós alispán tiszteletére, ki e napon tölti be megyei szolgálatának 25 éves fordulóját. Az ünnepély iránt nemcsak a vármegyében, hanem Kolozsvár városában is nagy érdeklődés nyilvánult. — Esküvő. Dr.Rohonczy Lajos, Ko­­lozsvármegye árvaszéki jegyzője tegnap reg­gel vezette oltárhoz Molnár Paulint, Molnár Sándor ügyvéd bájos és szép leányát. A fia­tal pár esküvő után azonnal nászutra indult. — Kárpát-egyesületi kirándu­lást rendezett a tegnap is az E. K. E. Közel 20-an vettek részt a kiránduláson, mely a túri hasadékhoz vezetett. A kirán­dulók egy része este 10 órakor, más része reg­gel érkezett haza. Örömmel jegyezzük fel, hogy az egyetemi ifjúság között is a kirán­dulások kezdenek érdeklődést kelteni. A teg­nap Deák János vezetése alatt többen vet­tek részt abban. Tervben van egy egyetemi osztály alakítása is. — A ref. diákok, kiket valami bá­mulatos erdőgazdasági talentum kiszorított régi helyükről: a monostori erdőből, a posta­berekben tartják meg majálisukat. Ez a hely természetesen nem versenyezhet az erdővel, hanem azért a fiuk, ha az idő is kedvez, holnap megtartják a majálist. A monostori erdő talentumot pedig ajánljuk a közgazdasági miniszter figyelmébe, mert kár volna e fé­nyes elmét parlagon hevertetni. — Színház. Szombaton újra egy új énekesnő, Keszthelyi Ilona mutatta be ma­gát a kolozsvári színpadon a „Bőregér“ cz­­operettében. A kisasszony a csintalan szoba leányt játszotta nagyon kevés hatással. Já­tékában sok volt ugyan az igyekezet, de ez­­ épen nem vált előnyére, hanem hátrányára. Éneke elég biztos, hanem hangja nélkülözi azt a hajlékonyságát s üde csengést, melyek feltétlenül szükségesek egy énekesnőnek. Teg­nap nagy és lelkes közönség előtt „Budavár bevétele” került színre. A „Kossuth“-nóta akkora hatást keltett, hogy a függönyt a felvonás végén újra fel kellett hozni, hogy a lelkes közönségnek még egyszer elénekel­jék: „Esik eső kalapjára.“ Szathruáry kitűnő bausherr volt s zajos tapsokban részesült egész este. Igen jók voltak még E. Kovács, Föl­­desi, Szerémy Gizella és Delly Emma. — Színházi h­írek. Holnap Pálffy Nina vendég lép fel, a színházban, mely al­kalommal a „ Király fogás“ operette kerül színre. A kisasszony szerdán szintén fellépik a Kis molnáráér­k operettében is, melyben a fejedelem szerepét játsza. — A mentő-majálisra szóló meg­hívók már szétküldettek. Tisztelettel fölké­retnek mindazok, a­kik tévedésből nem kap­tak, de arra igényt tartanak miszerint for­duljanak eziránt a mentőállomáson (Belkirály utca 3. sz.) működő rendező bi­zottsághoz d. e. 10—11-ig vagy d. u. fél 3—4-ig. — A kolozsvári iparosok „Egyet­értés dalosköre, megtartotta tegnap hirdetett v.ájálisát s az anyagi eredmény tekin­tetében ez volt az első sikeres mulatság. Adorján János alelnök, Gál József titkár és Kibicz Ferencz pénztárnok, voltak az estély főrendezői, kik megérdemlik a rendezésért a dicséretet. A mulatságot megelőzőleg Gás­pár Gyula karmester vezetése alatt tetszés között több dalt énekelt a dalkör. — A „Mária Valéria** árvaház választmánya f. hó 12-én tartott ülésében újabb ajándékozások lettek bejelentve: Bel­­házi Jánosné több évekkel tett alapítványát 100 frt, készpénzben lefizette. A kolozsvári takarékpénztár 100 frt a kolozsvári kisegí­tő pénztár 75 frt. Az Ellenzék szerkesztő­sége át­küldött egy gyermek előadásból az árváknak 2 frt, 10 dr. Szigeti Miklósné 1 ko­sár almát, 40 drb. kiflit, Ferencz Józsefné 35 drb kalácsot, Haller Rezsőné 1 ételre te­pertős pogácsát és almát. Sigmond Dezsőné egy beteg gyermeknek borra 2 frt, Korbuly Bogdánná 35 kalácsot, Barcsay Domokosáé 35 drb tésztát. Zobátz műkertész az egy ná­la vásárolt csokorból 10 frtot vissza adott. Az egylet uj tagjai lettek: ifj. Zeyk Józsefné 10 frtos alapitv. és Horváth Gyuláné ala­pitó tag lett 100 f. alapítvánnyal, Almásán ügyvéd 1 részvénnyel, dr. Ákoncz Károlyné dr. Martin L­ajosné Berde Béla, Szentkirályi Lajosné, Patai Andrásné, Eck Pálné, Hankó Vilmosné, Hirnfeld Lajosné, Czakó Lajosné Szikszai Gyuláné, Szitenicz Albertné, 1 é­­ részvénnyel, Grätz Mórné, Ularik Béláné, Szekula Ákos, dr. Ferencz Ákos, dr. Kere­kes Gyuláné 1 — 1 részvénnyel Fogadják a nemes szivü ajándékozók és az egylet tagjai hálás köszöntünket az árvák nevében. — Puska por. Mióta elkezdődtek — szakadó esők daczára is — a majálisok, azóta a rendező bizottságok olyan ágyúzást visznek véghez naphosszat a Lövölde mellett mintha nemcsak ők találták volna fel a pus­kaport, de ők is gyártanák. Szombaton a pa­tyikusok, vasárnap az iparosok dörögtek a víros füleibe, hogy „tánczoljatok lányok tán­­czoljatok!” Az iparosok már örömükben lö­völdöztek, mert a szél szerencsésen elszállí­totta a vizes fellegeket az ég aljáról. A pa­­tyikusok pedig haragjukban lőtték a fellege­ket, a­melyek épen — noha meghiva nem voltak — a táncz kezdetére jelentek meg a Lövölde árnyas fái felett.. A reklám ágyú­zás szükségessége és hasznossága felől nincs biztos tudomásunk, hanem annyit konstatál­nánk egész tisztelettel, hogy egy ilyen ma­jálisi napon a sétatéri üdülők igen ki van­nak téve a mozsár ágyú duhajkodásának. A­kinek pedig nem nagyon harczias az idegzete, azt épen kellemetlenül érinti. — ÚJ ügyvéd. Dr. Bogdán Péter ügyvédjelölt e h0-án tette le az ügyvédi vizsgát kitűnő sikerrel M.­Vásárhelyt. Gra­tulálunk a fiatal és tehetséges ügyvédnek. — Kemény tűz volt tegnapelőtt az Óvárban a városi sörházban, tehát városi épü­letben. Szomorú bizonyítvány ez arra nézve, hogy a város már a saját épületeit sem tudja a kéményseprőkkel rendben tartatni. A vá­rosi fizetéses tűzoltók munkája oltotta el az égést. — Esküvő. Bálla Attila, kiska­pusi vasúti állomás­főnök f. hó 29-én vezeti oltárhoz Becze Ilkát, Csikmegye alispán­jának bájos leányát a Csíkszeredai róm. kath. plébánia templomban d. u. 4 órakor. E szent frigy legyen áldott a szép fiatal pár jövő boldogságára! — A Nagyküküllő m. áll. tanító Egyesület f. év junius 9-én Segesvárit az áll. leányiskolában d. e. 10 órakor koro­názási emlékünnepélylyel egybekötött ren­des közgyűlést tart. — Parlamenti ebéd. Dr. B­á­n­f­f­y Dezső a képviselőhöz elnöke szombaton ebé­det adott, melyre a ház tagjainak soraiból hivatalosak voltak: Bartók Lajos, Ugrón Gá­bor, Péchy Tamás, Komjáthy Béla, Chernel Gyula, Kovács Albert, Kék Lajos, Vajai Ist­ván, Tomcsányi László, Simó Lajos, Vadnay I Károly, Léll Ákos, Radvántzky György, Ra­kovszky Géza, Lukács Ödön, Popovics V­azul, Bausznern Guido, Tisza István, Terényi La­jos, Görgei Béla, Csávolszky Lajos és Vincze Gyula képviselők. — Türr tábornok Kossith­ról. Párisból távirat­o­­zák­, hogy oda pénteken ér­kezett meg Türr István tábornok Turinból. Türr meglátogatta Turinban Kossuth Lajost. A nagy hazafi egészségi állapota kielégítő és csupán szemei elgyöngüléséről panaszkodik, mert ez gátolja őt a munkában. — Klapka „hegydíja“. Az egyik képviselőházi ülést megelőző konferencián a miniszterelnök, a házelnök s Eötvös Ká­roly közt. Szapáry miniszterelnök egy ízben azt jegyezte meg, hogy Klapka nyugdíjas tábornoknak nem tekinthető, mert a rendel­kezési alapból húzott összeg kegydíj. Eötvös Károly ez ellen határozottan tiltakozott, mert az ily segítséget az 1367-ki kiegyezés léte­sítésekor kötötték ki. Deák Ferencz maga kötötte ki, hogy az 1848 —49-ki szabadság­harcznak támogatására szoruló főbb sze­replői, e rendelkezési a­lapból megkapják e segítséget. Szerződésszerű megállapodáson ala­pulván a Klapka által húzott összeg, az nem nevezhető kegydijnak.­­ A Petőfi társaság tegnapi ülé­sén Komócsy József alelnök elnökölt, a ki az igazi rokonszenv és a mélyen érzett fájdalom benyomása alatt vezette a hallgató­ságot a gróf Teleki Sándor frissen felhan­­tolt sírjához. A kegyelet meleg szavaival vá­zolta a társaság tiszteletbeli tagjának, a nagy­­tehetségű írónak, a jeles hazafinak élete fo­lyását és ígéretet tett arra, hogy egy köze­lebbi ülésen emlékbeszédben fogja a társaság megkoszorúzni kiváló tagjának,érdemeit. Eme meleg megemlékezés után az ülés napirend­jére tért, a­melynek első száma egy új költő bemutatója volt. Általános figyelem és élénk tetszés között olvasott fel a társaság alelnöke Komócsy József néhány értékes és hangu­latos költeményt, egy régebbi — habár ed­­dig kevésbbé ismert — költőnek Felszeghy Dezsőnek most megjelent kötetéből.­­ A felolvasást a költő egyéniségének, eszmeme­netének és eddigi működésének ismertetésé­vel vezette be a jeles felolvasó, és megkapó egyszerű, meleg és igaz hangú előadásával fokozta a szép versek harmonikus hatását. (A felolvasott versek czíme: Halvány hold. Ragyogj, ragyogj. Ne járj. Az esti szürkü­letben. Csak egy vagyona volt. A faluban A városban.*) Ezután Sebők Zsigmond ren­des tag székfoglalójául két szép víg elbeszé­­lést olvasott fel Rákosy Viktor a szép számú hallgató közönség tetszésnyilvánulásai között. Végül Inczédy László a saját költeményeibe olvasott volna fel, de fájdalom ebben egy — családja körében — felmerült súlyosabb betegség gátolta meg. — Tüntetés a m­iniszterelnök ellen. Szapáry Gyula gróf elérte a nép­szerűtlenségnek azt a bizonyos fokát, melyen már tüntetnek ellene. A pénteki napon arra volt mindenki legkiváncsibb, hogy a minisz­terelnök elmegy-e a Klapka temetésére. El­ment, ott volt abban a sötét szürke felöltő­ben, melyet csak kiváló alkalomkor, pl. ló versenyen, vagy egyéb lóhistor­a alkalmává szokott fölvenni. A többi miniszterrel gyalog ment a halottaskocsi után, a hosszú utca, a nemzeti színház bérházáig, s ott egyszerre csak lemaradt a menetről. Nem távozott el, nem hagyta ott a gyászkíséretet, csak egy­szerűen, lassan és feltűnés nélkül lemaradt a menetről és befordult a hatvani utczába. Az ott csoportosuló néptömeg, meglátván a mi­niszterelnököt, zajos abczugolással fo­gadta, a­mi Szapáryt egy kissé meglepte, de a jelenlevők nagyobb részét nem lepte meg- Mindenki a Klapka herczehurczára gondolt. A miniszterelnök lassan folytatta útját a nem­zeti kaszinó felé. — Az Újvilág czimü kedvelt nyári helyiséget tegnap zsúfolás­g megtöltötte a közönség. Kóczó jeles népzenekara játszott, kinek kitűnő szólóit a közönség többször meg­tapsolta. — Kitűnő jó minőségű tehéntej kap­ható naponta este és reggel M­a­g­y­a­r­y Mi­hály tehenészetéből. Megrendelések az „El­lenzék“ kiadóhivatalában (K.-közép-utcza 33 sz. a.) eszközölhetők. A gondos szerkesztő nemcsak a dolgozatok összeállításával tette élénkebbé és gazdagab­­bá a folyóirat, tartalmát, hanem emellett több recses rovattal is gazdagította, mely által kétségkivül nagyon sokat nyert belbecsében s egyúttal mindinkább való elterjedését is nagy mértékben előmozdítja. A kezünk közt lévő füzet első közle­ménye Brassai tollából van, melyben az ősz tudós „Vitás kérdések" ez. alatt Balogh Te­temek a Magyar Nyelvőrben megjelent ma­gyar nyelvészeti pár czikkével foglalkozik. Azután Gyalui Farkas „Apáczai Cseri János életrajzához és műveinek bibliográfiájá­hoz* ez, komoly utánjárásra és alapos szak­értelemre valló tanulmányának harmadik be­fejező közleménye van. Szerző ebben sok új adattal járul a XVII században élt kitűnő tudós életéhez s teljesen tisztázva s méltat­va adja összes működését, mely abban a korban esemény­számba ment. A befe­jező közleményben igen érdekes az a rész, melyben Gyalui Szily Kálmánnal szem­ben higgadt objektivitással s meggyőző­­leg bizonyítja be, hogy Szily túlságos szigorúan, ridegen s nem épen alaposan vá­dolja Apáczait szolgai kompilátorsággal, szó­bőség hiánynyal stb., s nem méltányosan, sőt épen jogtalanul deklarálja őt gyenge író­nak. Ezt a kegyeletes kötelességet ügyesen oldja meg Gyalui. A hossz­ab tanulmány különben — mint halljuk — külön füzet­ben is megjelenik s akkor több alkalmunk lesz vele behatóbban foglalkozni. A harmadik közleményt Pecz Vilmos egyet, tanár us görögből fordított költemé­nyei teszik, melyek előtt Konstandinos Ri­­gast, az újkori görögök első és legnagyobb szabadságdalnokát ismerteti. Bemutat :Az új Tyrtaeustól — mint Rigast nevezték — három igen szép költeményt, zamatos magyar fordításban, melyek közül a Marseillaise hatása alatt keletkezett „Rajta, talpra, hellén ifjak!” kezdetű elragadó, gyújtó hatású dal igazi műfordítás számba vehető. E mellett kettőt Rangavistól és egy poémát ad Zalakostastól. Az utolsó közleménye a IV. füzetnek az Erdélyi Pál „K­assziczizmus” cz. derék essay-je, melyből az első közlemény jő ezút­tal. Az essay alapos korismerettel, élvezetes, szép stílussal van megírva. A füzetet az Irodalmi Szemle gazda­gítja, melyben ahhoz értő, jeles szaktudósok hazánkban s külföldön megjelent abszolút becsű műveket bírálnak és ismertetnek; kö­zülök azonban egyik-másikhoz (pl. Góbi Imre Irod. történetéhez) hosszabb és kimerítőbb ismertetés és bírálat is helyén­való lett volna. A Különfélék közt sok jó ismeretter­jesztő czikk van s végül az újabban megje­lent könyvek, füzetek és folyóiratok Reper­tóriuma, záradékul pedig Értesítő az Érd. M. Egylet februári évi rendes közgyűléséről. A folyóiratot az Érd. Múzeum-Egylet és a szakosztály tagjai ingyen kapják, meg­szerezhető könyvárus útján is. Helybeli szak­osztályi tagok évi 3 frt tagdíjat, a vidékiek pedig 2 frtot fizetnek. ELLENZÉK (467)Május 28 IRODALOM. (K.) E hónap első napjaiban jelent meg s küldték meg hozzánk az „Erdélyi Mú­zeum” IV-ik (áprilisi) füzetét, mely az Er­délyi Múzeum-Egylet bölcselet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának kiadványa s a szakosztályban felolvasott, vagy bemuta­tott dolgozatokat fogl­aja magában. A füzet, mint rendesen, több mint négy ívnyi tartalommal jelent meg s már az első, futólagos megpillantásra szembetűnik gazdag, változatos tartalma. — Jelenlegi szerkesztője dr. Szinnyei József egyet, tanár, a szakosz­tál­y titkára, valósággal új életre keltette ezt a havi folyóiratot, úgy, hogy régebbi köteteivel összevetve, jóleső örömmel kell konstatálnunk azt a nagymérvű emelkedést, melylyel ez a szerény folyóirat nemcsak he­lyet kérhet magának hazai tudományos fo­lyóirataink sorában, hanem értékére, mara­dandó becsére s változatosságára nézve, biz­­ton­ bátran mondhatjuk, hogy épen egy ni­­veam­ áll azokkal. *) „Költemények“ írta Felszeghy Dezső Révai testvérek bizománya fööl­. Felesig szerkesztő: BARTHA MIKLÓS. Segédszerkesztő in kiadólaptulajdonos MAGYART MIHÁLY. (1-5) Sport. A kolozsvári kerékpáros-egylet összes helybeli és vidéki tagjainak, valamint a sport iránt érdeklődő közönségnek ezennel tudomá­sára hozom, hogy Kolozsvárt kerékpár-rak­­tárt állítottam fel és kérek mindenkit, ki egy jó és egy szép gépet venni óhajt, teljes bizalommal hozzám fordulni. A kontinens legnagyobb gyárai között képviselve vannak: „St Georg ’s Engineering Company Birming­ham — Sparkbrook Manufacturing Comp. Ltd. Coventry. — Te Budge Cycle Comp. Ltd. Coventry. — The Metropolitan Machi­nist ’s Comp. Ltd. L­ndos. stb. Tisztelettel 493(1­­) Káhlé János, egyleti titkár. NYILTTÉR. Baross-forrás. Erdővidék gyöngye. Legtisztább égvényes vasas savanyuviz. Legjobb asztali- és üditő ital. Bizományi fő­raktár : Id. Misselbacher J. B. czégnél Kolozsvárt*. 10070 literes üveg frt 10. — 100 1­0 , 15. -ingyenes csomagolásban 2*­* pénztári juta­lékkal. INCZE GYULA, forrástulajdonos B­a­r­ó­t­h.

Next