Ellenzék, 1902. január-június (23. évfolyam, 1-145. szám)

1902-04-28 / 97. szám

Szerkesztői Iroda Kossuth Lajos utcza (Máriaffy-ház), ahová a lap szellemi részét megillető közlemények czímzendők. Az „Ellenzék“ előfizetési díja : Egész évre . . 32 korona. Negyedévre ... 8 korona. Félévre ... 16 korona. Egy hóra ... 3 korona. Egyes szám ára 10 fillér. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. ^ ■»© Huszonharmadik évfolyam. 97. szám. Kolozsvárt, 1902. április 28. hétfő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kiadó hivatal : Kolozsvárt, Deák Ferencz utcza 33-ik szám. Egy négyszög czentiméternyi tér hirdetési ára 8 fillér. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reklám sora 2 korona. Hivatalos közleményei sora 5 korona. Nyílttéri czikkek garmond sora után 40 fillér fizetendő. Nemzetiségi kérdés a Házban. Szivák Imre, kormánypárti képviselő fölszólalása az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával erősen meglepte a Házat s minden oldalon általános helyesléssel találkozott. Szivák ugyanis, mint ügyvédi kamarai elnök, az igazságügyi tárcza költségvetési vitája kezdete alkalmából pártközi értekezletre hívta össze a parlament ügyvédi tagjait s ezen tényből kifolyólag azt következtették, hogy a Szivák beszédének tenorja a fiskál érdekek megvalósítására irányuló reformok sürgetése lesz. Szivák azonban egészen más irányt választott. A fiskális reformok hangoztatása helyett elsősorban a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott tüzetesen. Szemére vetette az igazságügy miniszternek, hogy a bíróságok nem eléggé szigorúak a nemzetiségi izgatók ellen s nem üldöz-ik eléggé a rendelkezésükre áll apparátusok segítségével azokat, kik a magyar állameszme ellen izgatnak, vagy pedig, kik a mások izgatásának engedve, a magyar állameszme érzületét sértó tettet követnek el. Helyesen jegyzi meg, hogy aki kenyeret lop, az ellen kész az álom egész hatalmával, ha kell, szembeszállni, hanem a nemzeti érzületünket folyton sértegető szerbek, szászok, szlávok és románokkal szemben óriási közönynyel viseltetik a biróság. Ezen állítások beigazolására az adatok egész halmazát hozta föl s felolvasott több olyan czikket, mely haza és magyarellenes tartalmú. Szerinte ezen czikkek szerzőit súlyosn kellett volna büntetni; ki kellett volna nyomozni fáradhatatlan kötelességérzettel és buzgalommal kik a bujtogatók és kik azok, kik a bujtogatás magvát elhintették és a postai szállítás jogát a magyar állameszmét bérlő dolgot tartalmazó iratoktól mg kellene vonni. Sziváknak mindeyikben nagy igaza van. A nemzetiségi kérdést azon feladatok közé sorozzuk, melyeket okvetlen meg kell oldanunk bármiképpen, bármily módon és bármily eszközökkel a legrövidebb idő alatt. Éppen elég negligencziát tanultoltunk már ezen annyira fontos probléma megoldásánál; éppen eleget hallottunk és hallgattunk már ; éppen eleget tűrtünk a különböző nemzetiségek aljasságának ; eleget szívták a magyar faj vérét, eleget kínozták már a magyar faj testét a hazánkban élő, a magyar kenyerét pusztító nemzetiségi paraziták. Nincsen mi, úgy szólva, hogy a hírlapokban ne olvashatnánk olyan esetet, mely a háládatlan nemzetiségek ocsmányságát egész valójában tárja elénk. És ahelyett, hogy az ilyen esetek minél ritkábbak és kisebbszerűek volnának, még mindég gyakrabban és mindég sértőbbek fordulnak elő s ma már éppen nem újság az sem, ha Trikolorunkat, nemzetiségünk szimbólumát megtépázzák s anyanyelvünk ellen merényletet követnek el. Pedig hát mindezt miért teszik? Az 1868. XLIV. t. sz. a legmesszebbmenő engedményeket adja meg a különböző nemzetiségeknek s azokat egyenjoguaknak nyilvánítja. Jogaik ép oly teljesek és ép azok, mint a mi jogaink, kiknek és karddal kezükben hódították meg e hazát; a kötelességekből sem jut rájuk nagyobb rész, mint ránk, kiknek ősei évszázadokon át hullatják vérüket, hogy egy ezredéves szenvedés után éljen a nemzet e hazán. Mert áskálódnak, mért izgatnak el énünk a különböző nemzetiségek? Mért izgatnak ellenünk? mért terjesztenek hazug híreket közjogi fölfogásunkról, a magyar állameszméről és a magyar nemzetről? Mért oly hálátlanok jóságunkkal szemben ? Mért nem borulnak szeretettel testvéri lelünkre? Mért nem tartják meg, mert sértik meg a nemzetiségek az általunk kegyesen többször felajánlott magyar barátságot ? Mért mételyezik meg lelkünket, mért szívják vérünket, mért rágják húsúnkat, mért élősködnek rajtunk ? Mért ütik arczul annyiszor és oly nagyon nemzeti érzületünket? Olyan kérdések ezek, melyekre a hívadabb nemzetiségi izgató sem tudna érdemleges feleletet adni, mert a magyar gavallérság és emberbaráti szeretet a meghódított ellenséggel szemben, a nemzetiségi kérdést illetőleg is a legteljesebb diet fényében ragyog és tündöklik. Hiába hazudoznak rólunk tücsköt bogarat, mi az egész műveit világ előtt tisztázva vagyunk minden vád alól. Tisztáz bennünket a szentesített törvény: az 1868. XLIV. t.-cz. Hanem itt az ideje, hogy teljes erőnkkel síkra szállunk a hetvenkedő nemzetiségekkel szemben. Tovább nem szabad tűrnünk, hogy a magyar állam fenségének megtorló ereje éreztetése nélkül kövessenek el merényletet nemzeti mivoltunk ellen; tovább nem szabad önfeledten közönnyel néznünk a magyar állameszme bemocskitását. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1902. Április 28. Rejtett bonyodalmak. Angolból fordította: Amica. XX (Folytatás) (44) — A szerelmedet! ismétlé Laura. Adói □eked van szeretőd? Ki az? — Nem tudod kitalálni? Laura,milyen gyermek vagy : Ki volna más mint Fitzhugh Reginald! Tudod Lucilla nénem azt gondolja, hogy az idősebbik testvért kellene megnyernem, de az bolondság — ő nem házasulandó férfi. Idővel a cim Regina’dra száll, vagy ha nem is, ő jó családból való férfi és egy ilyen szegény leánynak a milyen én vagyok jó párti — Minden bizonynyal — hagyta helybe Laura, a társa nyilatkozatán csudálkozva. Adél és ő valósággal tett neked házassági ajánlatot? — Édesem, mi imádjuk egymást ? — kiálta Azémar kisasszony, érzelgősen. Ő bálványoz engem. Mielőtt Logan George Oxfodbamant ő úgy beszélt, ami szinte egyetértelmű volt a házassági ajánlattal, de Reginald egész világosan beszóltek ez az ami nekem tetszik. — És a szülei — azok helyeslik? — kérdé Laura. — Még nem beszélt arról velük. Akkor szándékozik azt tenni, midőn az anyja tejesen meggyógyul. — Adél — mondá Laura én megcsó kolta — én gratulálok neked. Te érted nagyon örülök, mert Reginald úr jó szivü és nem kétlem, hogy te nagyon boldog leszel. — Én is ezt gondolom, ő oly szép mint egy angyal és én imádom. De, édes Lila rém szabad megengedni, hogy Lucilla néném itt találjon — és felállott — mert gyanítaná, hogy figyelmeztettelek. Jó éjt édes gyermek ! És ha idővel szükségem lesz a segítségedre, el ne felejtsd, hogy most segítségedre voltam. — Nem fogom elfelejteni — ígérte Lama és egy ötés után elváltak. Elmondta azután nem sokára bement, megkérdezni Laurától, hogy, hogy érzi magát és miután halottá, hogy jobban volt, azt mondta — — Éles Lola, elhatároztam, hogy mit tegyek. Holnap reggel a de Mertenis útjából Londonba viszlek és még Lucillának sem mondom meg, hogy hol leszünk. Ekkor a titkár nem hibázta hatja ötét a mi elmenetelünkért. Nomde, ez a legjobb terv? — Nem tudom — mondá Laura sóhajtva, mamán, én oly fáradt vagyok, majd holnap beszéljünk erről. Esmondné megcsókolta, jó éjt kivált és ott hagyta. Laura, indignácziótól, megsebzett szeretettől és félelemtől dobogó szívvel kelt fel és zárta be ismét utánna az ajtót. Többé nem gondolta, hogy Adél hazudott, vagy túlozva beszélt. Az is világos volt, hogy Elmondné a Lucilla befolyása alatt, de Mertenilnek szándékozott őt kiszolgálni. A szegény gyermek keserű könnyeket hullatott, mert ő nagyon szerette a mostoha anyját. De az Adél figyelmeztetése tudtára adta, hogy ő mily nagy veszélyben volt. — Az éjjel fogok megszökni a jó anyám által választott gyámneboxhoz gondoló. És sietett az előkészületeivel. Legelső dolga volt a Braddew lapját gondosan tanulmányozni. Látta, hogy észak felé egy vonat reggel hat órakor hagyja el Blissworthot. Ha Andrewshopból a 12 óra 30 perczkor induló vonatot megkaphatná és Bussworthba mehetne az ottani állomáson várakozhatna és azon időre, m de reggel a távozását észreveszik, ő már útban lenne. Azt a húsz fontot, mit Harrison az ékszerész átadott neki, ő viszont a mostoha anyjának adta, de Esmondoé kérte, hogy a kölcsön kért öt fontból megmaradt pénzt tartsa meg magának és ez a pénze megvolt az első útjára és Blissworthban felválthatja a bankót. Midőn ezzel a tervvel készen volt, egy kalap skatulyába hirtelen bepakolt egy változó fehérneműt, egy másik ruhát, a keféit stb. Egyebet nem vihetett, miután az ablakon keresztül szándékozott menekülni. A dobozt leejti a gyepre és ő a folyondárok ágaiba fogazva könnyen leszálhat. Hold világos este volt. Előkészületeit bavagatve hallgatozott, hogy a házban mikor szűnik meg a zaj. Ők korán feküdtek, mert a szegény Esmondnénak a tűzre és világításra adott kiadásait figyelembe kellett venni, de ezen este kétöbben feküdtek le, mint rendesen és elütötte a tizenegyet, mielőtt a szökését megkísérthette. Egy negyed tizenkettőre fel volt öltözve és készülve. Szerencsére csak az ő és az Adél szobájának az ablaka nyíltak a ház homlokzatára. Az Esmondnéje hátul volt és de Colmar kisasszony padlás szobájának az ablaka szintén hátul volt. Tehát Laura nem félt a felfedezéstől, midőn az ablakát kinyitotta és a folyondárok segítségével a tornáczra lépett. Fenséges csendes este volt, a hold ma lassan járt a majdnem jellegtelen egeken, a jég tele volt a vadrózsa és fakadó levelek illatával. Laura a tornácz mellett levő galagonya bokorra ejtette a dobozát, az felfogta és nem csinált zajt és aztán ő maga gondosan figyelve leszállóit. De nem mert a ház homlokzata előtt levő uton lemenni. A kertbe tokozott és a hátulsó udvar mellett levő kis ajtón ment ki. Ekkor az országúton találta magát, mely a holdvilág fényében hosszasan és fehéren nyúlt el előtte. Laura gyorsan haladt előre, oly gyorsan, a hegy fiatal lábai íortak. Ő bátor leány volt, de most nagy oka volt félni és a szive erőssen dobogott azon gondolatra, hogy a Holt előtt elvezető országúton de Mertonillel vagy rablókkal — vagy a korcsmákból hazamenő duhajkodó részeg emberekkel találkozik. — Éjfélkor biztosabb lett volna — gondolá — mert még most járnak az emberek. Éppen abban a pillanatban kerekek zörejjét hallotta és valamiféle járművet — egy pony-kocsit látott gyorsan feléje közeledni. Az útból nem lehetett kitérni, mert az országút mind a két oldalán esővízzel teli mély árok volt. Tehát ment tovább fejét lesütve, hogy fel ne ismerjék. De Laurának a járása és alakja feltűnően bájos volt és a holdvilága teljesen reá esett. A mint a kocsi hozzá érkezett, az hirtelen megállóit és az ő nagy rémületére, egy ismerős hang a nevén szólította. XXI. — Ni, ni, Esmond kisasszony ! — kiáltá a kocsi tulajdonossá, midőn Laurának a közelében találta magát. Ki gondolta volna, hogy itten és ily későn lássam magát? Laura a kocsi oldalához lépett és szemtől szembe találta magát Redmond Harryval. — Oh, Redmond úr — mondá — én most szököm! — Nagy veszélyben vagyok és attól menekülök. Akar segítségemre lenni? — Természetes, hogy akarok ha tudok — válaszolt a jó szivű ifjú. — Hova megy ? — Blastworthba, a legközelebb induló vonattal, ha meg tudom kapni — volt a válasz. — Adja ide a pakkját — mondá Redmond — és üljön fel a kocsira. Az ifjú lehajolt, átvette a kis kalapdobozt, aztán a kezét nyújtó Laurának, aki hálásan fogadta el a felajánlott ülést mellette. — A tizenkét óra harminczperczkor induló vonatot melyen Blissworthba mehet, megtudjuk kapni, ha gyorsan hajtok. — És az ostorral ráütött a kis ponyva. És most — tévé utánra, a sebeshajtás közben — lesz szíves megmondani, hogy minő veszély fenyegette ? Laura, nagyon hálás volt iránta, amiért ellenvetés vagy tanács helyett segítséget nyújtott és röviden elbeszélte, hogy a mostoha anyja kényszer utján da Mertenil úrhoz akarja férjhez adni és hogy egyedüli menekülése a szökésben volt. — Jó — mondá a fiatal bizalmassá — tudja, én azt gondolom, hogy jobb lett volna magának pártfogásért a rektorhoz menni, ő megvédelmezte és nem engedte volna, hogy akarata ellen erőszakolják. — Oh, én azt nem tehettem, olyan okokért miket nem szabad elmondanom , volt a válasz. De különben is, jobb lesz nekem nagykorúságomig a mostoha anyám elől elrejtőzni — mert tudja, ő az én gyámnokom és akár honnét vissza követhetne. (Folytatása következik.) Nekünk szent czélunk a haza boldogítása. Ezen szent czélért fáradozunk, küzdünk mind halálig teljes erőnkből, tehetségünk egész súlyával. Ezen szent czélunk elérését illetőleg a nemzetiségek vagy támogatnak, vagy hátráltatnak — nekünk mindegy, mert „veletek általatok, ha nektek tetszik; nélkületek — ellenesek ha kell!“ - Vizsolyt Manó. Politikai hírek. Az Ugrón párt a delegáczióban Budapestről vesszük az értesülést, hogy Szederkényi Nándor elnöksége alatti függetlenségi párt a delegációba Okolicsányi Lászlót és Holló Lajost fogja jelölni, miután sem Ugron Gábor, sem Szederkényi Nándor nem óhajtja jelöltetését. A bécsi ut. Budapestről írják nekünk, hogy Széll Kálmán legutóbbi bécsi útja leginkább a függőben lévő közös ügyek intézésével, az ezekről való tanácskozásokkal van kapcsolatban. Egyelőre azonban most is csak az előmunkálatok területén maradok. Az osztrák kvótabizottság értekezletén felmerült kérdések a kvótakérdés is előtérbe helyezték. Még a delegáczióról is szó van. De az igazi nagy kérdések, az Ausztriával való szövetség és a külállamokokal kötendő szerződései aligha jutnak a megoldához közelibb, mint ahogy eddig voltak. Politikai körökben e miatt tagadhatlanul kedvesen hangulat uralkodik. Mindenki várja, hogy valamely indulattal tisztázódjék a helyzet és tájékozódás legyen az álláspontokra nézve. ORSZÁGGYŰLÉS. Vihar a házban. A nemzetiségi képviselők fölszólalása mindig vihart támaszt a házban. Szombaton is egy tót nemzetségi képviselő olyan rész kijelentéseket engedett meg magának, hogy az egész Ház egyszerre felbuzdult. Az illető lót úr neve: Weszelovszky Ferencz, aki többek között kijelentené hogy az órásig többségét a nemzetiségek képezik. Hazaárulás kiáltja erre Olay Lajos. A képviselők a terem közepére tolonganak és ököllel fenyegetik Veszelovszkyt. Olay folytatja: Hova jutnnk, ha ezt eltörjük ! Hiszen máshol kidobnák! A magyar parlamentben ilyent mer mondani. (Zajos felkiáltás: Gyalázat! Honnan jött a tótság ide ? Menjen Csehországba ! Nagy zaj !) Weszelovszky Ferencz: Magyarország parlamentje .. . Olay Lajos: Nem, a magyar nemzet parlamentje! Menjen az úr Csehországba ! Gyalázat! Bakonyi Samu: lazultál bennünket! (Folytontartó nagy zaj.) Azt mondja, hogy nem magyar parlament ez, csak Magyarország parlamentjei Olay Lajos: Halljuk ! Majd visszaszivja ! Weszelovszky Ferencz: Az előttem szólott t. képviselőtársam azt mondta, hogy de lege ferenda itt ezen kérdésben többé szólni se: lehet. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ne az igaz! Nem úgy mondtál hmi erről van szó! Zaj.) Vészi József: Nem erről van szó! Veszelovszky Ferencz: Én csak azt mondtam, hogy igenis minden törvény, amely itt hozatik, megváltoztatható. (Zajos felkiáltások; Nem igaz, nem azt mondtam! Folyton tartó nagy zaj) Olay Lajos: Azt mondta, hogy többségben vannak a nemzetiségek ... (Nagy zaj.) Veszelovszky Ferencz : Bocsánatot kérek, ez igen kényes kérdés. (Zajos ellentmondások.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, igen, képviselő urak. Nem értem a szónokot. (Felkiáltások balfelöl. Nem meri újra elmondani.) Bakonyi Samu: Kérjen bocsánatot, nem mondott igazat ! (Zajos felkiáltások balfelől: Azt mondta, hogy ez nem magyar parlament! Zaj.) Elnök: Kérek csendet egy pillanatra. Kérdem, mondotta e a képviselő úr előbb, hogy itt (Zaj.) a nemzetiségek többségben vannak? (Felkiálások a szélsőbaloldalon: Ij©is mondotta! Halljuk! Halljuk! jobbfelől) Mondotta a képviselő úr ezt, igen vagy nem? Weszelovszky Ferencz: Meglehet, hogy mondtam! (Nagy zaj.) Bakonyi Samu: Gyáva ember! Ezt mondta és nem meri megmondani. (Folytontartó nagy zaj.) Elnök: Veszelovszky képviselő urat rendreutasítom. (Általános, zajos helyeslés.) Veszelovszky János: Nem kell biztatni a népeket, hogy vándoroljanak ki. Nagy Mihály: Menjen előre maga ! Szerencsés utat ! Veszelovszky János: Erre csak azt jegyzem meg, hogy a tót nép ősnép, mely a magyarokkal együtt foglalta el e hazát. Wilcsek Frigyes gróf: Együtt nem! Weszelovszky János Magyarország szabadságszeretetére apellálva fejezi be felszólalásá,t (Mozgás és zaj.) A deési kerületről van szó, mely rövid idő alatt imár a harmadik választásnak néz elébe. És soha jobbkor, mint most, a mikor a kormánypárt rém ismer már hivatalosan jelöltet állítani, mert jól tudja, hogy biztos bukással járna kísérletezése. Dániel Tibor báró kormánypárti programmot vall ugyan, de azért aműt a múltban nem részesült hivatos támogatásban, ezúttal nem fog a hatalon részéről pártolásban részesülni. A polgárság nagy része is oda hagyja zászlóját, mert függetlenségi érzelmű s örül, hogy végre elveiért harczolhat s nem kénytelen politikai meggyőződés ellenére szavazni. Jelöltje nagyváradi Rády János, kit egy 18 tagú küldöttség kért fel a múlt héten Bperten a jelöltség elfogadására. A küldöttséget Szabó Lajos vezette Budapestre, ahol elsősorban Kossuth Fererczet keresték fel, ki örömmel vette a deési polgárok zászlóbontásit s lelkes szavakban buzdította a harcba. Kossuthtól Rády Jánoshoz ment a küldöttség, melynek felkérésére Rády kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja. Kossuth Ferencz Rády János, érdekében kiáltványt bocsátott ki a deési választókhoz. A kiáltványban Rádynak apáii körül szerzett érdemeit méltatván, igy szól Kossuth: Sorakozzatok hűségesen Rády János zászlója alá, melyet elmennék én is veletek lobogtatni, ha megrongált egészségem ezt megengedné. De el fogok menni hozzátok később ha majd zászlónk győzni fog, azért, hogy kezet szorítsak veletek testvéri szeretettel. Legyen jelszavatok az, hogy „a haza minden elült* és valljátok magatokat magyaros önérzettel függetlenségi pártiaknak, mert e párt a nemzet jogainak védője, az ország függetlenségének követelője, a visszaélések ostora az elnyomottak oltalmazója, a szabadságnak, s a haza jövőjének védője. Választási mozgalmak. A deési mandátum. A függetlenségi párt zászlóbontása. Deés, ápr. 27. Az erdélyrészi részekben a függetlenségi párt egy újabb kerületet akar meghódítani magának, amely ősidőktől fogva hűséges mameluk szállítója volt mindig a kormánynak. A m.-vásárhelyi nagy tőzsde. Interpelláczió. Az „E—a* írja: Gyakori az, hogy az államnál kötött szerződéseknél sokszor megkárosítják az államot, vaagy pedig egereknek nyújtanak olyan előnyöket, melyek semmi körülmények között sem engedhető meg. Az eset azonban, mely most a marosvásárhelyi nagytőzsde kezelésének kiadásánál történt meg, páratlanul áll azoknak a visszaéléseknek a sorában.